Petőfi Népe, 1968. november (23. évfolyam, 257-281. szám)
1968-11-10 / 264. szám
Hogyan tanítjuk holnap? A két honfoglalás A napjainkban íolyó régészeti és antropológiai kutatások eredménye alapján tudósaink mindinkább arra a feltételezésre jutottak, hogy honfoglalásunk nem egy, hanem két részletben zajlott le. Az egyre rendszeresebbé váló feltáró és kutató munka eredménye alapján az a nézet kezd kialakulni, hogy a VII— VIII. században már nagyobb létszámú előmagyar törzsek telepedtek meg a Kárpát-medencében, akiknek nyelve feltehetően tisztábban megőrizte ősi finnugor jellegét, mint a későbbi Árpád honfoglalói, akik az erős eltörökösödés útján haladtak. Őstörténetünk módszeres vizsgálatánál szinte lépten- nyomon találkozunk olyasféle kettősséggel, ^amelyet csak valóban a két szakaszban, különböző időpontokban lezajlott honfoglalás tényével tudunk maradéktalanul megmagyarázni. Eredetmondáinkban kétféle állatőssel találkozunk, a szarvasünővel és a turulmadárral. A szarvasünő ősanyaként való tisztelete az északra vándorolt vadásztörzseknél, sőt még közelebbről: erdős területeken, a rénszarvasvadászok és tenyésztők között alakult ki. A Szovjetunió területén feltárt kur- gánokból olyan leletek kerültek elő, amelyek agancsos szarvasünőt ábrázolnak. Mint tudjuk, az ázsiai szarvasfajták közül csak a rénszarvas nőstényének van agancsa. A szarvas állatős feltétlen finnugor eredetre mutat; amit bizonyít az is, hogy az észak-szibériai^népek nyelvében az eme, emese még ma is szarvasünőt jelent, de ez a szó egyben az anya, a nemzetség ősanyja fogalmával is azonos. Ez a kultusz innen az északra vándorolt finnugor törzsektől sugárzott, le egészen Görögországig és így jutott el azokhoz a török népekhez is, amelyek már igen korán megjelentek az Ural-hegység nyugati felén, továbbá a szkítákhoz. Ismeretes a korabeli arab forrásokból, hogy a mai ozmán-törökök Szeldsuk fejedelem előtti neve Kaji volt. Ezt a szót a régi török feliratok nyelvéből ismerjük, ahol jelentése: szarvas volt. Tudjuk, hogy a szkíták magukat „saká”-nak, azaz szarvas népének nevezték. Végül majdnem minden török népnél elterjedt személynév volt a Bokor, (Bokhor, Bogor) melynek jelentése: szarvasünő. Eredetmondáinkkal kapcsolatos források vizsgálatánál azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a szarvaskultusz népünknél még a finnugor együttélés korából származik és nem Árpád honfoglalóival került mai hazánk területére, hanem már azt megelőzőleg, valószínű a VII—VIII. századi első honfoglaláskor. Mint ismeretes, Árpád-nemzetség őseként a turulmadár szerepel. Ennek a sólyomféle madárnak a tisztelete az északi erdős vidékektől délre a pusztalakó vadász törzsek között alakult ki és török eredetre vezethető vissza. Nem véletlen tehát, hogy az erős török hatás alatt álló IX. századi honfoglaló magyarság ősanyjaként is a turulmadár jelenik meg. Igen fontos következtetéseket tudunk levonni az V. századtól kezdve a bizánci és örmény történetíróknak a keleti népek ismertetésére vonatkozó munkáiból is. Ezek az írók egy-egy nép egy részét feketének, másik részét fehérnek nevezik, pl. fehér és fekete kazárok, fekete ugorok stb. Ez a megkülönböztetés nem faji jellegű volt és nem is az arc-, illetve bőrszínre vonatkozhatott, hanem az anyai és apai ág megkülönböztetésére szolgált, a rrtat- riarchatusból a patriarchatusba való mintegy átmenetet jelentette. A török néptörzseknél, 3e a finnugor népeknél is megfigyelhető a női nem fokozatos háttérbe szorulása a férfinem javára. Egyre gyakoribbá válnak az olyan átmeneti állapotot megőrző törzsi elnevezések, ún. kettősségek, ahol még él ugyan az anyának, a női nemnek tisztelete, de a férfinem is kezd előtérbe kerülni. Pl. a besenyők népnevének jelentése: anyaági leszármazott, de tudjuk, hogy nyolc törzsük közül három a kitüntető kangár címet viselte. A kangár ujgur- török nyelven férfiági leszármazottat jelent. A törökfajú népeknél a fehér (ak) szó alatt általában a női nem fogalmát értették, de ezzel a szóval tisztelték meg a törzs bölcs öregjeit is, vagyis úgy látszik, csak ezek állhatták hasonló tiszteletben az anyával, a nővel. A kirgizeknél és baskíroknál a nő fogalmát ma is ak = fehér, ak szöngek = fehér csontú, akik baslik = fehér fejű szavakkal fejezik ki. A magyar nyelvben még máig is élő fehérszemély kifejezés is e kor emlékét őrzi. Árpád honfoglalóinak Kijev alatt történő elvonulásával kapcsolatban Nestor orosz krónikaíró megjegyzi, hogy ezek a fekete ugorok voltak és ezt a jelzőt Árpád egész népére értette. De hol voltak a fehér ugorok, mert erről a korabeli források semmit sem beszélnek. Nyilván ezek voltak a VII VIII. századi honfoglalók, ahol még a rokonságszámítás anyai ágon történt. Árpád honfoglalása után a katolikus egyház térítése nyomán még szó esik a fekete magyarokról, akik pogány hitüket sokáig konokul tartották. Ezen nincs semmi csodálni való, hisz ezek még csak ekkor kerültek a katolikus vallással közvetlen kapcsolatba, míg a fehér magyarok egy részét már ekkor valószínűleg megtérítették. A két honfoglalás tényét alátámasztó adatok egész sorát említhetném még. A török és finnugor, valamint perzsa nyelvek területén folytatott összehasonlító nyelvészeti és nyelvemléki vizsgálataim ugyancsak ezt. a napjainkban egyre uralkodóbbá váló nézetet támasztják alá. Mindenesetre kíváncsian várjuk, hogy szükségessé válik-e a közeljövőben történelemkönyveink idevonatkozó fejezeteinek átírása. Török Sándor H>ODf\LOM Simonka György: Czt láttad ötven éve „1918. A* Alfőldön is nyomorog már a paraszt.” Móricz Zsigmond Tűzfala beszakadt a háznak, kertjében ordasok tanyáznak, öregapón foszlik a posztó, paksamétát küld a pörosztó, züllött deák alszik a csűrben, nem ír, nem olvas, nem mulat, s a gazdasszony hiába kémli vízért az elapadt kutat. Savanyú féreg van a borban, sorvad a lány eladósorban, öléből a halott szüretnek szerelmek is halva születnek, kapuküszöbre gyom vet ágyat, új nóta nincs, mogorva gond feldúl szívet, sebesít vágyat mint zsenge földet a vakond, A gólyák ég felé erednek kebléről a sötét szeleknek s a magasság ívei lomhán omolnak el a táj homokján, mert hol a lélek, aki feljebb látná az összedőlt eget, mert a sóhaj is földön kúszik s megáll a holt füvek felett. Rongyos vackon a gazda bénán fekszik a penészette szénán, gondolkozni eszébe sem jut, káromkodna még, de ha nem tud, csak az öklét mutatja néha, így rémít asszonyt, gyermeket .li — Istent kiált egyszer, lesújt, s a föld bordája megreped. Gereblvós László: Ccset Sarokban heversz félredobva. Miért? Merő vád a tekinteted, kilobbant csillagocskák Hunyorognak bennük.., Ki tudja, mit rejtegetsz ma még magadban! Ki tudja mit nyelt el benned a cápa sors, — Mohás előítélet? Ki tudja, mint ejthetted volna ámulatba még az értő; A gyúlékony lelkeket, ki tudja, mily érlelt, mily forrald Színeket kevertél volna még palettán a köz javára, Sokaknak örömére, mintha csak mannaként szétosztanád Az utcasarkon . i: KI tudja, tán még tefienék erődből jónéhány vonásra. Talán még futna kedvedből vászon-futásra is, Talán..., Te, ki oly híven szolgáltad mestered, akárcsak ifjú évei, Te, aki oly vakon szeretted. Ha megszólalnál, mit mesélnél? Mióta is heversz így, bénán, porlepetten.., Nyűglődve, mégis, mint egy koravén. Abrahám András: Tej édes emlék Szerelmes szavakat suttognak feléd a csecsemők — még nem is botlott nyelvük az anya szóra. Ott vagy a jövőben, sorsukba ivódva. Itt vagy máshol. Olyan mindegy hová sodorja a szél levelét a fának: színe, alakja, minden egyes sejtje a fától determinált. Haza, szülőföld, szülőváros: szűkülő patrióta kör. Nekem ez vagy: egy ölnyi meleg tejédes emlék. Vietnamnak, békét a világnak} ÍRozsnyai Zoltán rajza.) Mezei András: Hajnal Ment az éjszaka szekere, hajnalodon a saroglyája, bordái közt a lóhere, lecsüngő szalma szakálla. Lábtól kúszhatott fölfele, torkom a napfény határa, fejemen kámzsa, fekete, mint árnyak éle ha vágna. Szemgödröm csillaggal tele, foglyaim, bevarrva zsákba. A terhek végtelen tere húzza le, horpad a párna. Most szakítanak kétfelé —í Ragyog a reggel mezitlába. Baranyi Ferenc Levél hazulról hidd el: nem magyarázat egynéhány ködbe bújt rím, mindent megindokoltok ti csűrtjszavú poéták, de nem menthet fel az sei ki versedből belédlát. Nem lesz erény a bűnből ha százaknak kivallod, ki kért, hogy szégyeneddel szemérmetlen hivalkodj? Megérthetnek talán, de Igazat mégsem adnak, s bár megható a mentség: önző, s igaztalan vagy. Minket már megalázott a kéretlen öregség, testünk, lelkünk beteg már, javunk se sok — mi kell meg? Méltó az áldozatnak megjátszott szívtelenségj hogy önmagának ásott vermébe mások vessék. Gyerek, gyerek hová futsz? Ö látjuk már a sorsod: hallgatsz, a holdvilág hűs hajfonatát kibontod, csöpp fűtetlen szobádban meztelen égitestek kibontott hajjal várják, hogy fényük megszeressed, a mindenség az ágyad szélére ül ledéren, s gigászi szerelemmel fog át, hogy elemésszen, kihívó itt te voltál, te kezdted ezt a flörtöt, mért kell magadra rántott ég alatt összetörnöd? Hol végzed majd, fiú, hol? Haragszunk rád, de titkos féltése vén szívünknek jövőd vallatja: mit hoz? Ügy elmentél a háztól; hogv áldanánk is érte. ha boldoggá lehetnél, ha látnánk, hogy, megérte. (Részlet a Túl az éjszakáit című ciklusból.).
