Petőfi Népe, 1968. november (23. évfolyam, 257-281. szám)

1968-11-27 / 278. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! KIQBNSFr A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BÁCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXIII. évf. 278. szám Ára: 80 fillér 1968. november 27, szerda Gazdaságosan, célszerűen Ú rdekes vizsgálatot in- dított a megyei Né­pi Ellenőrzési Bizottság szeptember végén. A vizs­gálat kiterjed az egész me­gyére és feladata tapaszta­latokat szerezni arról, hogy az oktató-nevelő munka célkitűzéseinek megvalósí­tását milyen hatékonyság­gal szolgálja az évről évre megfelelően növekvő költ­ségvetési keret. Államunk, illetőleg a megyei tanács súlyos mil­liókat fordít az iskolai ok­tatás szüntelen fejlesztésé­re, s igen nagy összegeket emészt fel maga a folyama- tps munka is. hiszen ha­zánkban ingyenes az álta­lános és középiskolai okta­tás, nagy összegű támoga­tást kap a tankönyvkiadás, s ezen felül számos szociá­lis intézkedés is segíti a ta­nulókat abban, hogy min­denki képességei szerint folytassa tanulmányait. Íz új gazdaságirányi- tási rendszer körül­ményei között a korábbinál szélesebb jogkörrel ruház­ták fel az alsófokú irányító szerveket, a városi, járási, községi tanácsokat, továbbá maguk az iskolák vezetői Is önállóbban, belátásuk sze­rint irányíthatják az iskola életét és szabadabban gaz­dálkodhatnak. A NEB vizs­gálata éppen azért indult most, hogy megállapítsák, hogyan használják fel az il­letékesek megnövekedett önállóságukat, s csakugyan a központi irányelveknek megfelelően gazdálkodnak-e a rendelkezésükre álló pénzügyi keretekkel. Ennek keretében fontos kérdés, hogy javult-e az iskolai munka a vezetés jogköré­nek bővülésével. A vizsgálat már befejezé­séhez közeledik, november második felében zárják le a részvizsgálatokat, amelyek­ben mintegy 150-en —. a tanácsapparátus dolgozói, pedagógusok és népműve­lők, valamint a megyei ta­nács művelődésügyi állan­dó bizottságának tagjai — vesznek részt, társadalmi munkában. Ezután kerül sor az összesítésekre, s a ta­pasztalatokból eredő intéz­kedések meghozatalára. jlf int Miklós Zoltántól, a NEB megyei el- lökhelyettesétől megtud­tuk, máris kialakultak az isszkép főbb körvonalai. — Az egyik legfontosabb megállapításunk az — mon- áotta —, hogy az iskolák szinte kivétel nélkül eleget tesznek annak a határozat­nak, amelyet a fizikai dol­gozók gyermekeinek segí­téséről hozott a megyei ta­nács. Javult továbbá az irányító apparátus munká­ja is, bár a jövő terveinek kialakításában helyenként bizonytalanságot érzünk. Végül: alapvetően jó a szemléltető eszközökkel va­ló ellátás, s megvan a mód az iskolák felszerelésének további bővítésére is. Ügyel­ni kell, hogy körültekintőb­ben használjál!: fel a kü­lönféle eszközöket a tanú lás korszerűbbé tétele ér­dekében. résit vesznek a párizsi tárgyalásokon Amerikai provokáció a fegyvermentes övezetben A nyugati hírügynöksé­gek gyorshírben bejelentet­ték, hogy amerikai tenge- részegységek, később a sai- goni kormányzat csapatai kedden délelőtt két helyen is benyomultak a demili- tarizált övezetbe. A provo­katív lépést az amerikai katonai szóvivő azzal in­dokolta, hogy egy amerikai és egy szabadságharcos őr­járat előzőleg az övezetben cserkészve egymásra tü­zelt. Az amerikaiak azon­nal nagyobb egységeket küldtek a helyszínre, ame­lyeket a tüzérség és a légi­erő is támogat. A saigoni rezsim katonái az övezet keleti részében hajtottak végre hasonló kifogással provokatív műveletet. Ä hírügynökségek hang­súlyozzák, hogy ezzel a lé­péssel az amerikaiak no­vember 1-e óta első ízben leplezetlenül megsértették a demiíitarizált övezet státu­sát, amelyre ugyanúgy vo­natkozott Johnson elnök tűzszüneti utasítása, mint a VDK egész területére. Az AFP jelentése szerint Bunker amerikai nagykövet kedden, helyi idő szerint délután 17 órakor, húsz per­ces látogatást tett Thieu el­nöknél, aki ez alkalommal közölte a saigoni kormány­zat elhatározását, hogy részt vesz a párizsi tárgya­lásokon. (MTI) j. Kormányválság - félldlbesi Ismét Rumor került előtérbe RÓMA. (MTI) Saragat olasz köztársa­sági elnök kedden magához kérette Mariano Rumort, a kereszténydemokrata párt főtitkárát, akit megbíz az új kormány megalakításá­val. Értesülések szerint Ru­mor bizonyos fenntartások­kal elfogadja a megbíza­tást és néhány napon be­lül nyilatkozik véglegesen. Ezzel véget ért annak a belpolitikai válságnak az első szakasza, amely no­vember 19-én kezdődött a Leone-kormány lemondá­sával, s kezdetét veszi a válság második szakasza, amelynek során a keresz­ténydemokraták, a szocia­listák és a republikánusok tárgyalnak egymással a kormány megalakításáról. Több mint ezer házhely talált gazdára Van elég közművesített telek Az utóbbi években nagy lendületet vett országszer­te, így megyénkben is a la­kóházépítés. Nincs olyan város, község, ahol ne emelkednének egymás után új házak, új lakótelepek. Annak, hogy az építé­si kedv ne csökkenjen, kü­lönböző feltételei vannak. Talán legfontosabb ezek között a megfelelő telek­ellátás. A megye lakásépí­tési terveinek megvalósítá­sát egyes városokban és községekben korábban elég gyakran nehezítette, hogy kevés volt az építésre al­kalmas telek. Ennek töb­bek között az volt az oka, hogy nem mindenütt ké­szült el az általános rende­zési terv, magasak voltak a kisajátítási összegek, köz- művesítési gondok jelent­keztek. Tekintettel a téma fon­tosságára, a Bács-Kiskun megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága eddig három al­kalommal — 1964-ben, 1966-ban és 1967-ben önál­ló napirendként tárgyalta a lakásépítés és ezzel párhu­zamosan a telekellátás helyzetét, problémáit, s megfelelő intézkedéseket hozott. Ezt követően, 1968-ban a járási és a vá­rosi tanácsok végrehajtó bizottságai tárgyalták meg a lakásépítési és telek­helyzetet, s ennek nyomán sok hasz­nos, a telekkínálatot javító l intézkedések születtek. Hol tart most a megye az állami lakásépítkezésekhez, az OTP-társasházak építé­séhez és a családi házakhoz szükséges, közművesített telkek iránti igény kielé­gítésében? Elmondhatjuk, hogy a tanácsi intézkedések jóvoltából az igényeket — a minőségre is tekintettel —, az eddiginél is jobban ki tudják elégíteni. Kecske­méten például jelenleg — miután a Leninváros elké­szült — a szécfienyivárosi lakó­telep az elsőrendű építési kerület, ahol a jóváha­gyott program szerint 1700 lakás épüL Ezenkívül a Kada Elek és Gáspár András utcák két oldalán, az új városköz­pontban mintegy ezer lakás építésével lehet számolni. Baján az úgynevezett posványosi terület beépíté­sén van a sor, ugyanakkor a Méntelep mellett terve­zett 320 lakás telkének köz­művesítése megtörtént, az építkezés a jövő év első fe­lében kezdődik. Az előbb említett Posványoson álla­mi erőből az első kivitele­zési program szerint 700 lakást építenek, s ennek megfelelően kezdődött a telkek kialakítása is. Kalo­csán csak a Széchenyi út melletti területen építenek állami lakásokat. A 600 la­kás felépítéséhez szükséges telkek közművesítése 1969 —70-ben fejeződik be. Az állami lakásoknak Kiskunfélegyházán és Kis­kunhalason is van elegendő terület. Az előbbi városban például a vasút melletti ré­szen 250—300, a Kossuth ut­cában pedig 500—600 lakás építését tervezik. Halason a víztorony környékének be­építése folytatódik és a sportpálya mellé is több­szintes lakásokat terveznek. A szennyvízcsatornázásnál és a vízmű-rekonstrukció­nál már e területek közmű­vesítését is számításba vet­ték. Az OTP-társasházak épí­tése tekintetében új mód­szer, hogy az eddigi szét­szórt telepítés mellett in­kább lakótelepeket alakíta­nak ki. Ez több helyen pár­huzamosan történik az ál­lami lakásépítésekkel, így az OTP-házak jelentős része állami telken épül fel a megyében. Kecskeméten például a Széehenyivárosban, Kalo­csán a Széchenyi úton, s hasonló előkészületek foly­nak Baján, Kiskunfélegy­házán és Kiskunhalason is. Az OTP-társasházak építé­séhez a tanácsok mind na­gyobb mennyiségben tud­nak telket adni. Az idei 153 telekigényből eddig 140- et elégítettek ki, s az év vé­géig további 174 társasház­építésre alkalmas telek át­adása várható. Lényegesen javult a csa­ládi házak építéséhez szük­séges telkek kínálata, de a városokban továbbra is gondot jelent. Megyei szin­ten viszont 1967-ben össze­sen 1430, az idei évben pe­dig már 3166 telket adtak át a tanácsok az OTP-nek értékesítésre. Január elsejétől szem- tember 30-ig a megyében összesen 1033 telket adtak el társasházak és családi házak építéséhez, de mint láttuk is, ennél jóval több áll rendelkezésre. G. S. Az utolsó látogatás Vasárnap szomorú rádióhír döbbentette meg a ma­gyar közvéleményt. Elhunyt Dobi István elvtárs. A nagy államférfit szívélyes kapcsolat fűzte Bács-Kiskun me­gyéhez is. Többször járt nálunk. Látogatásai mindig ma­radandó emlékként éltek a parasztság között. Dobi elv­társat mélyrehatóan foglalkoztatta a szövetkezeti gaz­dák élete, melegen érdeklődött az emberek köznapi gondjai iránt. így volt ez a legutóbbi, szeptember 18-i, látogatása alkalmával is, amikor a kecskeméti Törekvés Termelőszövetkezetet tekintette meg. Legtöbb kérdése a szövetkezeti gazdák életkörülményeit érintette. Beszél­getve az emberekkel elsősorban arra keresett választ, hogy mennyiben változott meg gondolkodásmódjuk a mezőgazdaság átszervezése óta, milyen érzelmi válto­zások tükröződnek munkájukban. Ez a látogatás is azt bizonyította, hogy Dobi elvtára együtt érzett a parasztsággal, annak örömeivel, gondjai­val. Képeink a nálunk tett utolsó látogatás néhány moz­zanatát idézi fel.

Next

/
Thumbnails
Contents