Petőfi Népe, 1968. október (23. évfolyam, 230-256. szám)

1968-10-27 / 253. szám

1968. október 27, vasárnap 5. oldal {50 fr épe történt I A Fél évszázad a történelem léptékeivel is figyelemre méltó idő. De még inkább az a szocialista forradal­mak századában, amikor a Nagy Október példáján bátorodva Európa különböző tájain kibomlanak a vö­rös zászlók, szétpattannak a bilincsek és a népek elindulnak egy új, a történelem még kitaposatlan út­ján. A magyar nép ezekben a bágyadtfényű őszi na­pokban vívta meg polgári forradalmát, amelynek tör­ténelmi jelentősége önmagán túl még abban is van, hogy előkészítette a Magyar Tanácsköztársaság dia­dalát. Lapunk — a teljesség igénye nélkül — Kecskemét ez idei történelméből, napi eseményeiből ad néhány villanásnyit, ezzel is kifejezve n7 utódok tiszteletét eleink a szocialista jövőt már akkor látó küzdelméért. I. Történelmet érlelő küzdelem Az első forradalom Kecskeméten 1918 érthetőbb, ha a század elejétől felidézzük a megyeszékhely munkás­mozgalma történetének né­hány jellemző állomását. A munkások mozgalmá­nak kései kialakulása szo­ros összefüggésben van a város lassú ütemű iparoso­dásával. Bár a múlt század végén és a század elején az ipar csak nagyin lassan terjeszkedett, mégis Kecs­kemét társadalmi, gazdasá­gi és politikai élete, Buda­pesthez való közelsége le­hetőséget biztosított a mun­kásmozgalom eszméinek gyökeretveréséhez. A század elejéig a gyér­számú munkásság önkép­zőkörökbe tömörült. A kő­műveseknek már az Í800- as években volt egyesüle­tük. A múlt század utolsó évtizedének elején már né­hány szocialista agitátor megfordult Kecskeméten. A visszaemlékezők elmond­ják, hogy az agitátorok a panoptikum előtt magya­rázták a munkásoknak, hogy mit kellene tenniük. Sokra azonban még nem jutottak, mert Vámos rend­őrfőnök gyorsan megálla­pította az államrendet ve­szélyeztető tanok hirdeté­sének kísérletét. A kecskeméti szociálde­mokrata párt megalakulá­sa Hajnal József önéletraj­zi írása szerint 1899-ben történt, amikor a Pirosal­mában Horváth László nyomdász-gépmester, Hor­váth Ambrus nyomdászse­géd, Vágó Endre joghall­gató, dr. Lőwy Ödön ügy­védjelölt, Csibra József szabóinas jelenlétében Vá­gó Béla bölcsészhallgató beszédének zárszavában nagyjából a következőket mondotta: „Most pedig kedves elvtársaim ezzel a ma esti ülésünkkel meg- alakultnak tekintjük a kecskeméti szociáldemok­rata pártot. Amíg a Bel­ügyminisztérium jóvá nem hagyja az általunk benyúj­tott „Általános Munkás­kéned Egyesület” alapsza­bályait. értekezletek és népgyűlések tartásával le fogjuk rakni a párt erős alapjait, hogy az minden időkre megdönthetetlen le­gyen.’’ A szociáldemokrata párt VIII. kongresszusán 1901. májusában az előteriesz- • tett jelentésben már Kecs- ■ kémét is szerepel, mint ahol már megünnepelték május 1-ét. A X. kongresz- szuson 1903-ban Kecskemét küldötte is részt vesz. Még ugyanazon év áprilisában a vas- és fémmunkások or­szágos kongresszusán a kecskemétiek is képvisel­tettek mafU’kat. Kezdetben a Pirosal­mához címzett kocsmában találkoztak a munkások, ahol Lőwy és Vágó tartot­tak előadásokat. Később a Csongrádi utcában jöttek össze. A mozgalomhoz sok földmunkás csatlakozott Berényi és Villám elvtár­sak nagyon sokat fáradoz­tak a szervezésben. Köz­ben meghalt Vágó Endre, a mozgalom egyik alapító­ja, Szabó Ervin tanítványa, akinek temetésén szerepelt először a kecskeméti Mun­kásdalárda. 1902-ben zajlott le a mun­kások első nagy erőpróbá­ja. A kőművesek ősszel sztrájkot hirdettek, amely­ben ötszázan vettek részt. Nagy esemény volt ez a vá­rosban. A mozgalom élére a te­hetséges nyomdász, Hor­váth Ambrus került és ott is volt egy évtizeden át. 1903. decemberében alapí­totta meg az első munkás­lapot, a Kecskeméti Mun­kást, amely havonta jelent meg. összesen négy szám látott napvilágot. A létre­jöttében sokat segédkeztek Benedek és Váczi elvtár­sak. Még ugyanebben az évben megalakulnak a szakszervezetek. A oéldát a nyomdászoktól vették, akik a szervezkedésben már év­tizedes múltra tekinthettek vissza. A legharcosabbsk a kőművesek voltak, akik a sztrájkokkal javítani tud­ták a béreket és csökken­tették a munkaidejüket. A szociáldemokrata párt XI. kongresszusán a sztrájk- mozgalmakkal kapcsolato­san említés történt arról, hogy a kecskeméti kőfara­gók is beszüntették a mun­kát. Ugyanitt Váczi József felszólalt és bírálva a moz­galom vezetését elmondot­ta: „A következő pártveze­tőségnek legyen feladata úgy vezetni a mozgalmat, mint kell egy forradalmi szociáldemokrata párt ve­zetőségének, ne pedig olyan lanyhán, mint az idei párt­vezetőség.” A kecskeméti mun­kásmozgalom erősödésére jellemző az a rendőrkapitá­nyi jelentés, amelyet 1904 május 13-án kelt, és a ke­resztényszocialista munkás- egylet gyűlésének a szociál­demokrata részről történt megzavarásáról szól: „ ... tiszteletteljesen jelen- tem, hogy a kecskeméti ke­resztény munkásegyesület ál­tal folyó évi május hó 12. nap­jának délutáni 3 1/2 órára hir­detett nyilvános népgyűlés a jelzett időben a piactéren meg­tartatott. A népgyűlés békés lefolyását azonban a helybeli nemzetközi szocialisták — a körülményekből ítélve, már előre szervezkedvén — megza­varni törekedtek és a gyűlés megtartását lehetetlenné akar­ták tenni azzal, hogy a beszél­ni akaró szónokot szólássza­badságában, illetve annak gya­korlásában éktelen zajongásuk­kal akadályozták. A rendzavarók közül azokat, akik felhívásomra sem enge­delmeskedtek, rendőrileg elő­állítottam. Ezek a következők: Klárik Ferenc budapesti lakos, nemzetközi szocialista agitátor, Kertész Gyula szabósegéd, Be­rényi Pál kézimunkás, Bene­dek József lakatossegéd, Leit. ner József kereskedősegéd. — Györffy László asztalossegéd, kik tele torokkal „abcugoltak”, „Le vele”, „Éljenek a hazát­lan bitangok!” kiáltásokkal, majd a Marseillaise éneklésével nem engedték a jelentkező szónokot beszélni; Blau Sá­muel, Kiss Kálmán kereskedő» segédek és Király Menyhért kézimunkás ordítva kiabáltak, „Abcug!” „Le vele” kiáltáso­kat egyre és állandóan hangoz­tatták; HoiVáth János szintén zajongott és a rendre ügyelő rendőrökkel kétszer is kikö­tött ; Kerekes Sándor borbély- segéd kiabált és figyelmezteté­semet kiröhögte; Végül Sípos József molnártanonc „Le a zsandárokkal!” szavakat hal. latta.” A dolgozó nők & szervezkedtek. Ennek egyik jele, hogy 1905-ben az első országos szociáldemokrata nőmunkás találkozón el­hangzott jelentésben már említés történik arról, hogy Kecskeméten a nők részére felolvasás volt, amelyen a fővárosból érkezett Bleier Pepike ismertette a dolgo­zó nők helyzetét. A mozgalom 1910-ben kezd nagyobb méretekben kibontakozni. Az első állan­dó párthelyiséget a Nagy­temető utcában hozták lét­re. Rendszeresebb volt a pártélet, a pártvezetőség gyakorta tartott ülést. Hor­váth Ambrus határozott vezetést akart meghonosí­tani és többek között kifo­gásolta a képviselőjelölés­kor, hogy Garbait felülről küldték le, ezért nem is kapott többet két szavazat­nál. Budapestről többször megfordult előadásokat tartva a helyi szociálde­mokraták között Szabados, sőt egy alkalommal Rudas László is. 1910. május 1-én a felvonulást Tarczal és Vágó vezeti. Ebben az idő­szakban került előtérbe Schiff Rezső, Takács Ist­ván és Bódi János. Az 191L- es évi földrengés után kü­lönösen felélénkült a moz­galom, hiszen a város új­jáépítésében nagy részt vállaltak a munkások. Az építkezéseken kétezer mun­kás vett részt Szívós és Haller, központból kikül­döttek vezetésével. A Magyar Alföld a kecskeméti munkások har­cos és színvonalas szócsö­ve 1911. augusztusában in­dult meg. A szerkesztést Horváth Ambrus látta el, de mellette Székely, Lőwy, Takács, Hajnal, Hajdú, Schiff és Szegedi igen sok cikket írtak. Lőwy szer­kesztésében létrejött az Al­föld című havonként meg­jelenő tudományos folyó­irat is, amely elsősorban szociálpolitikai és művé­szeti kérdésekkel foglalko­zott. A kecskeméti munkás­sajtó nagy hatást gyakorolt a közvéleményre. A munkanélküliek 1914 januárjában népgyűlést tartottak. Az egybegyűltek előtt dr. Lőwy Ödön egy­órás beszédben ismertette azokat az okokat, amelyek a munkanélküliséget elő­idézik. A kecskeméti szociálde­mokraták arra törekedtek, hogy a Duna—Tisza közén Kecskemét székhellyel meg­alakítsák a kerületi párt- szervezetet. Horváth Amb­rus járta végig a szomszé­dos városokat, ahol öröm­mel fogadták a kezdemé­nyezést és két-két tagot küldtek a kerületi szervező bizottságba. Ez a bizottság 1913. november 30-án ült össze először és a kerületi pártértekezlet összehívását karácsony első napjára ha­tározták el összehívni. Ez alkalommal Cegléd, Nagy­kőrös és Kiskunfélegyháza városok részvételével meg­választották a kerületi szervező bizottságot. A szociáldemokrata párt tisztújító közgyű­lést is tartott, amiről a Magyar Alföld 1914. már­cius 1-én ad számot. A végrehajtó bizottság tagjai lettek: Matók Béla cipő­felsőrész-készítő, Fischer Jó­zsef tisztviselő, Fejős Béla asztalos, Lugosy István sza­bó, Kovács József kőmű­ves, Soós Albert asztalos, Berényi Pál földmunkás, Lesi Pál kőműves, Foglár Árpád vasmunkás, Baracsi László nyomdász, Szegedi Lajos tisztviselő. A végre­hajtó bizottság elnöke: Szegedi Lajos, titkára Fi­scher József, jegyzője Lu­gosy István, pénztárosa Berényi Pál, ellenőrök Fe­jős Béla és Soós Béla let­tek. A Magyar Alföld fe­lelős szerkesztői tisztéről Horváth Ambrus lemon­dott és az öttagú szerkesz­tő bizottság élére Lugosy Istvánt választották meg. (Folytatjuk.) Dr. Weither Dániel Több mint 90 százalékos részvétel A középiskolák, iparita- nuló-intézetek fiataljai szá­mára a KISZ központi és megyei bizottsága Forra­dalmi Nemzedék-próbát hirdetett meg. Ennek célja a munkásmozgalom jeles évfordulói megünneplésé­nek elősegítése. A részt­vevőknek már a jelentke­zéskor be kellett bizonyí- taniok, képesek-e a mun­kásmozgalom forradalmi eseményeinek tömör kife­jezéseire, ábrázolására, ugyanis fémből, fából, tex­tilből, vagy papírból emb­lémát kellett készíteniük. Ezekre festve, faragva, vagy hímezve ábrázolni a hár­mas jubileumot, a párt, a KISZ és a Tanácsköztársa­ság 50. évfordulóját A megye közép-, illetve iparitanuló-iskolákban mű­ködő KISZ-szervezetek kö­zül eddig több mint 90 százalékos a jelentkezés. Ezekben az iskolákban már elkészültek az emblémák, amelyeket házi kiállításon mutatnak be. A legsikere­sebb munkákat városi, majd megyei tárlaton tekintheti meg a közönség* A KISZ megyei bizottsága úgy ter­vezi, hogy a jubileum at kaiméval rendezett párt-, illetve KISZ-taggyűléseken a legjobb emblémákkal megajándékozzák a mun­kásmozgalmi és a kommu­nista veteránokat Japán-est A Kecskeméti Kelemen László Irodalmi Színpad no* vember 11-én Kecskemé­ten, a városi művelődési házban tartja idei első nyil­vános bemutatóját. Műso­rukban két japán egyfel- vonásos dráma szerepel: Nakamara Sinkicki „Zenélő doboz” és Yukió Mishima „Elcserélt legyezők” című művei. Ez utóbbi érdekes­sége, hogy modern no-já- ték. A no-játék jellegzetes japán drámai műfaj, Az irodalmi színpad be­mutatóján közreműködik a művelődési ház szimfoni­kus zenekara, Kemény Endre karnagy vezetésével. 43. Az Ersot eljegesedett, üveg­sima kőmelle hirtelen füg­gőlegesen szaladt le a mélybe. A hegynek nem volt csúcsa. A hegyorom helyén szakadék tátongott. Azután, hogy elhangzott a parancs: „Kössétek ösz- sze magatokat!” — Pétya elkapta a kötél végét és erősen körülcsavarta de­rekán. Hálózsákjában Ká­va remegett a hidegtől vagy a félelemtől. Ljubi- mov tűnt fel Pétya mel­lett. Az idegenvezető a fiú­hoz kúszott és megtapogat­ta a kötél bogját. Pétyának keresztülfutott az agyán: ..Ellenőrzi, jól megkötöz­tem-e magam”. E pillanat­ban hangzott fel az agro- nómus figyelmeztető 1 kiál­tása: „Inog a kő!” A kiál­tás után Pétyát elrántotta valami a helyéről és lefe­lé vitte a mélybe. Csupán annyi ideje volt, hogy ki­szabadítsa kezét a háló­zsákból. Káva mocorogni kezdet a lábánál, szeretett volna kiszabadulni a háló­zsákból, de nem tudott. Együtt siklottak lefelé, egyik oldalról a másikra forogva. Egy újabb rántás és Pétya mintha rövid idő­re megállt volna. Ugyanis Ljubimov erősen megka­paszkodott egy sziklakiszö- gellésben, megpróbált fenn­maradni rajta. Pétyát fáj­dalmasan meghúzta a kötél és önkéntelenül elordította magát. Ezt az ordítást hallotta meg Uszkov a zuhanás előtti utolsó pillanatban. A kötél elszakadt. Vége csat­tant a levegőben. Az em­berlánc kettészakadt. A következő pillanatban Pétya tapadós hóba bugyo- lálva már repült, gurult az üvöltő szélben valahová a sötét éjszakába. Mielőtt el­vesztette volna eszméletét, még érezte, hogy süppedő latyakba merül. Aztán minden elsötétült előtte... De hol van Tuj? A kutya bizonyos ideig nyugodtan feküdt Borisz hálózsákjában, a lábainál melegedve. Amikor Borisz kötözni kezdte magát, Tuj- nak ez nem volt ínyére. Kidugta fejét és egyetlen ugrással kirepült a háló­zsákból. Senki sem vette észre, hogy a széltől felka­pott kutya eltűnt a sötét­ben. Tuj lett a hóvihar el­ső áldozata. Szőrgombóc­ként repült lefelé a lejtőn és nyomban eltűnt a sza­kadék feketén ásító tor­kában. Bármilyen mélyen temet­te is be a hó, az okos ku­tya ki tudott jutni nehéz helyzetéből. Lábaival és po­fájával szorgalmasan dol­gozott, gyorsan szétkaparta a havat, s máris kint volt a hóból. Valahol fent a magasban még tombolt a szél, de ide a mélybe csak egyes rohamai értek le. A hó viszont tömör falként zúdult lefelé. Hangtalan lavinaként gurultak lefelé az összetapadt hólabdák. Tuj ide-oda futkosott, köz­ben mélyen besüppedt a porhanyó hóba. Sehol egy ismerős szag, mindnyájan eltűntek. Panaszosan fel­vonított, hallgatózott, vak- kantott párat. Választ nem kapott. Ekkor elhatározta, hogy várni fog. Párat for­gott a tengelye körül, vé­gignyúlt a havon, s egy perc múlva már meleg hó­takaró borította. A hóvihar még sokáig tombolt. A szél kergette a hófellegeket, a kőport, az apró szaklatörmeléket. De egyszer minden végetér. Reggelre, amikor keleten alig világosodott meg az ég alja, hirtelen olyan csend támadt, mintha a természet szégyellné magát, s ezzel a csenddel akarná jóvátenni éjszakai szilajko- dását. Tuj nem sokáig aludt a hó alatt. Lábaival és po­fájával szorgalmasan dol­gozott, s hamarosan szét­hányta a hókupacot. Vala­hol odafent még tombolt a szél, de ide csak ritkán ért el egy-egy csendesülő ro­ham. Gazdájának váratlan el­vesztése és a magány nyo­masztólag hatottak a ku­tyára. Mászkálni kezdett a sötétben, néha vakkantott egyet, vagy nyüszített. Egy- szercsak nedves orrát meg­csapta egy gyenge, de is­merős szag. Tuj szaglászni kezdett, aztán hirtelen ve­szettül nekilátott széthány­ni a hókupacokat. A sarki kutyák képesek öt perc alatt még az elje­gesedett hóban is mély gödröt ásni. Ezt teszik, amikor egerekre vadász­nak. De most a négylábú állat számára fontosabb do­logról volt szó: a barátai­ról. Képzeljék el, hogy Tuj milyen energiával hányta szét a havat, milyen tü­relmetlenül nyüszített. S ahogy múlt az idő, úgy vi- dámult a hangja. No még egy kis erőfeszí­tés... S a hó alól előbukkant egy hálózsák, majd meg holmi kötélféle. Már hall­ja is a majdnem megful­ladt Káva erőtlen, halk és panaszos vinnyogását. Köz­vetlenül mellette előtűnt Pétya hótól nedves, me­leg arca. Tuj megnyalta egy párszor. A fiú szempil­lája megrebbent, majd ki­nyitotta a szemét: — Hol vagyok? Senki nem válaszolt a kérdésére. Égy szőrös pofa mozgott fölötte, s ekkor megpillantotta közvetlenül maga előtt Tuj szemeit, amelyek hűségesen néztek le rá és némán egy kis gyengédségért könyörögtek. (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents