Petőfi Népe, 1968. október (23. évfolyam, 230-256. szám)

1968-10-26 / 252. szám

S. oldal 1968. október 26, szombat Ülést tartott as Elnöki Tanács Fock Jenő látogatása Hajdú-Bihar megyében A Népköztársaság Elnöki Tanácsa pénteken ülést tartott. Megtárgyalta és el­fogadta a vízügyről szóló 1964. évi 4. törvény módo­sítását. és kiegészítését tar­talmazó törvényerejű ren­delettervezetet. A vízgazdálkodás felada­tait, a vízügyi igazgatás szervezetét és tevékenysé­gét átfogóan szabályozó törvény és a végrehajtásról intézkedő kormányrende­let alapelvei és fontosabb rendelkezései a gyakorlat­ban jól beváltak. A gazda­ságirányítás új rendszere azonban szükségessé tett néhány módosítást. Az er­re vonatkozó javaslatokat az országgyűlés mezőgazda- sági bizottsága — az ipari valamint a jogi, igazgatási és igazságügyi bizottsága képviselőinek bevonásával — megtárgyalta, majd az elhangzott indítványok fi­gyelembevételével a kor­mány a törvényerejű ren­delet tervezetét az Elnöki Tanács elé terjesztette. A törvényerejű rendelet —■ többek között — rendezi a vizek medrének szabá­lyozását szolgáló munkák­nál, valamint a partvédő­művek építési és fenntar­tási munkáinál az általános vízgazdálkodási érdekeket meghaladó költségek vise­lésének módját, továbbá a földtörvénnyel és az árvíz- védelmi érdekekkel össz­hangban a parti birtokosok mederhasználati jogát. Az Elnöki Tanács végül egyéb ügyeket tárgyalt. MOSZKVA Pénteken délelőtt a Kom- szomol megalapítása 50. évfordulójával kapcsolatos egyhetes jubileumi ünnep­ségsorozat nagy jelentősé­gű eseményére került sor: a moszkvai Kreml kong­resszusi palotájában meg­nyílt a Komszomol Köz­ponti Bizottságának ülés­szaka. A szovjet pártnak és kor­Tünfetnek a diákok AMSZTERDAM (AFP) Amszterdam központjá­ban ötórás harc folyt a tüntetők és a rendőrség között, s csak a késő esti órákban állt helyre a rend. A rendőrség nem ad fel­világosítást a sebesültek és letartóztatottak számáról. A diákszervezetek vezetői szombatra újabb tüntetést jelentettek be tiltakozásul a mexikói rendőrönkény ellen. BERKELEY A három nap óta tartó tüntetések során, amelye­ket a berkeley-1 egyetem diákjai a faji kérdésről szóló előadássorozat folyta­tása érdekében Indítottak, a rendőrség több, mint 200 diákot letartóztatott. Az egyetem 28 ezer diákja tá­mogatásáról biztosította mindazon társait, akik a rendőrség ellen felléptek. A terv végrehajtására a kormány rendeletet adott ki, amely az új gazdaság­irányítási rendszer elvei­nek megfelelően a vízügyi ágazat irányítására vonat­kozó szabályokat tartal­mazza; módosítja továbbá a szennyvízbírság fizetésére vonatkozó rendelkezéseket; megszabja, hogy a vízügyi hatóság milyen határozatai támadhatók meg bírói úton; s szabályozza a vízügyi alap jogi helyzetét. (MTI) BUKAREST (MTI) Ä Román Kommunista Párt Központi Bizottsága csütörtöki ülésén elfogad­ta a szocialista egység­front, valamint az együtt­élő nemzetiségek dolgozói­nak tanácsai megalakítá­sára vonatkozó indítványt. Nicolae Ceausescu, a ro­mán párt főtitkára indo­kolta meg előadó beszédé­ben e szervek megalakulá­sának szükségességét, han­goztatva, hogy a román társadalom szerkezetében bekövetkezett mélyreható változások szükségessé te­szik a szocialista demok­rácia szervezeti formáinak tökéletesítését. A népi demokrácia front­ja, amely a választási mánynak a plénumon rész­vevő vezetőit — Leonyid Brezsnyevet, Nyikolaj Pod- gomijt, Alekszej Koszigint és másokat — a megjelen­tek hatalmas tapsvihara köszöntötte. Nagy taps fogadta a vi­lág kommunista és haladó ifjúságának a plénum dísz­elnökségében helyet foglaló képviselőit, köztük a ma­gyar kommunista fiatalok küldöttségét, amelyet Mé­hes Lajos, a KISZ Központi Bizottságának első titkára vezet. A szovjet himnusz el­hangzása után Leonyid Brezsnyev, az SZKP Köz­ponti Bizottságának fő­titkára mondott beszédet. De Gaulle Törökországban ANKARA. (MTI) De Gaulle francia köz- társasági elnök pénteken a déli órákban ötnapos hiva­talos látogatásra Törökor­szágba érkezett. Az anka­rai repülőtéren Cevdet Su- nay török elnök és Suley­man Dehirel miniszterel­nök üdvözölte. De Gaulle személyében első ízben látogat francia államfő Törökországba, amely pedig évszázadokon keresztül hagyományosan jó kapcsolatokat tartott fenn Franciaországgal. Fock Jenő, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, a Minisztertanács elnö­ke kétnapos látogatást tett Hajdú-Bihar megyében. Csütörtökön délután a megyei pártbizottság épü­letében Fock Jenő találko­zott a megyei párt-végre­hajtóbizottság tagjaival, a járási és városi pártbizott­ságok első titkáraival. A Minisztertanács elnöke pénteken két debreceni üze­met keresett fel a megyei kampányok során egyesí­tette Románia tömeg- és társadalmi szervezeteit a kommunista párt vezeté­sével, korlátozott szerepet játszott a társadalmi — po­litikai életben, nem tudott kielégítő módon ellátni fontos társadalmi teendő­ket. Ezért javasolja a vég­rehajtó bizottság, össz­hangban a IX. kong­resszusnak és az országos konferenciának a társadal­mi élet szervezési és veze­tési módszerei javítására vonatkozó útmutatásaival, egy állandó politikai szerv megalakítását, amelyben vegyen részt a kommunista párt, a szocialista társada­lom vezető ereje, valamint vegyenek részt a legfonto­sabb tömeg- és társadal­mi szervezetek. Ilyen jellegű szervezet lesz a szocialista egység­front — mondotta Ceauses­cu. A szocialista egységfront keretében fognak működni az együttélő nemzetiségek dolgozóinak tanácsai. A központi és megyei nem­zetiségi tanácsok egyik, legfontosabb szerepe az lesz — mondotta —, hogy támogassák a párt, az ál­Az amerikai elnökjelöl­tek kampányának csütör­töki napján Wallace, az úgynevezett harmadik párt jelöltje, első ízben tartott választási beszédet New Yorkban. A hatalmas be­fogadóképességű Madison Square Garden húszezer ülőhelyét 1500 kivételével elfoglalta a hallgatóság — ezt az 1500 helyet a titkos- rendőrség emberei részére tartották fenn, hogy bizto­Semmelweis Ignác szüle­tésének 150. évfordulója kapcsán november 10. és 16. között Semmelweis ünnepi hetet rendeznek. A prog­ram tengelyében tudomá­nyos tanácskozások állnak, 15 tudományos társaság tart konferenciát. Külföldről eddig több mint 450-en je­lezték érkezésüket. Elhangzott az a kérdés is az ez alkalomból rende­zett sajtóértekezleten, hogy a Budapesti Orvostudomá­és városi párt- és tanácsi vezetők társaságában. Előbb a Biogál Gyógyszergyárba látogatott el, ezután pedig a Budapesti Műanyaggyár Debreceni Gyáregységében tett látogatást. Az üzemlátogatás után a kormány elnöke megtekin­tette Debrecen két új vá­rosrészét és a harmadik öt­éves terv egyik legnagyobb . élelmiszeripari beruházá- I sa, a Debreceni Konzerv- 1 gyár építkezését. (MTI) lami és a társadalmi szer­veket az illető lakosság sajátos kérdéseinek meg­vizsgálásában, s így meg­találják a legjobb megol­dásokat, amelyek össze­hangolják Románia szocia­lista társadalma általános érdekeit a nemzetiségi honpolgárok érdekeivel. A Tájékoztatási Hivatal vietnami vendégei A Minisztertanács Tájé­koztatási Hivatalának meg­hívására hazánkban tartóz­kodó vietnami küldöttséget Le Thanh Cong miniszter- helyettes vezetésével pén­teken ellátogatott a Haza­fias Népfront székházába. Eszmecserét folytattak a Magyarországon folyó szo­lidaritási akciókról, tájé­koztatást adtak a Dél-Viet­nami Nemzeti Felszabadí- tási Front harcoló alakula- tanik újabb sikereiről, va­lamint a vietnami sajtó és könyvkiadás helyzetéről. sítsák Wallace és alelnök- jelöltje, Lemay biztonsá­gát. A teremben nem is volt különösebb incidens. A terem előtt azonban mintegy háromezer tüntető gyűlt össze „Sieg Heil”, „Wallace, menj haza” és hasonló jelszavakat kiál­tozva. A tömeg szembe­szállt a gumibotos rend­őrökkel. Wallace a tünte­tőket „anarchistáknak” ne­vezte. (MTI) nyi Egyetemet miért nem nevezik el Semmelweis Ig­nácról, ha más egyetem vi­selheti például Eötvös Lo- rándnak, Kossuth Lajos­nak a nevét. Valószínűnek tűnik, hogy illetékesek hoz ­zájárulnak majd a Semmel- weis-név felvételéhez, leg­alábbis 1969. novemberére, amikor fennállásának 200. évfordulóját ünnepeli majd a főváros orvosi egyete­me. (MTI) Megiyílt a Komszomol Központi Bizottságának ülésszaka Ceausescu a szocialista egységfrontról Programbeszéd — karhatalmi „kísérettel" November 10-16: Semmelweis ünnepi hét NAPTAR I 1968. október 26, szombat Névnap: Dömötör Napkelte: 6 óra 19 perc. • Napnyugta: 16 óra 37 perc, I Holdkelte: 12 óra 20 perc. I Holdnyugta: 19 óra 44 perc. — A MAGYAR paraszt* festők nagy sikerű kiállítá­sa ma délután 4 órakor újra megnyílik a Kecske* méti Berkes Ferenc Kollé- giumban. Bevezető előadást tart Moldován Domokos filmrendező. Egy bal lábbal több Beszámoltunk egy hírben arról, hogy a Bajai Állami Gaz. daságban ötlábú borjú látott napvilágot. A felesleges, ötödik végtagja Is csaknem teljesen fejlett volt, valamiféle öröklött megszokásból mégsem használta. A rendkívüli szülöttnek cso­dájára jártak a kutatóintézetek és az állattenyésztési felügyelő­ségek szakemberei, és lemondóan csóválták a fejüket, mivel a külső rendellenességek általában valamilyen belső elváltozás, sál párosulnak. A közeli halálra Ítélt teremtés ettől függctle. nül a tőle várható együgyűséggel még egy ideig zabolátlanul ugrált, majd valóban kimúlt. Szegény párának, úgy látszik, eggyel több bal Iába volt annál, mint amennyi az állatoknak általában lehetővé teszi azt, hogy zavartalanul megéljenek. e- halász — — NOVEMBER 7. méltó megünneplésére készülnek a bajai dolgozók. Az évfor­duló délelőttjén megkoszo­rúzzák a szovjet emlékmű­vet a Déry-kertben, az üzemekben pedig ünnepi gyűléseket tartanak. Dr. Hága László temetése Dr. Hága László címze­tes egyetemi tanárt, a Du­nai Kőolajipari Vállalat fő- technológusát, a százha­lombattai tűz áldozatául esett kiváló szakembert, aki a tragikus szerencsétlenség pillanataiban habozás nél­kül áldozta életét munka­társai megmentéséért, pén­teken kísérték utolsó útjá­ra a Farkasréti temetőbe. — Rekordtermést hozott a Keszthelyi Agrártudomá­nyi Főiskola idén elismert új burgonyái aj táj a, a Cse­megeóriás. A nevéhez hí­ven valóban óriási gumó­kat nevelt. A kísérteti te­lepen másfél kilós példá­nyokat is találtak. A hol­danként! terméshozam meghaladta a 200 mázsát. — Négyszintes, 100 sze­mélyes gyógyüdülőt építtet a Kecskeméti Mezőgazda- sági Gépjavító Vállalat, Gyulán. A tervet a vállalat műszaki gárdája társadalmi munkában ké­szítette el, s ennek nyo­mán rövidesen megkezdik az épület kivitelezését. — Felborult motorkerék­párjával Bugac belterületén ifj, Bezsenyi Gábor móric- gáti lakos. A motorkerék­pár vezetője és utasa köny- nyebben megsérült. A bal­esetet a gyorshajtás okozta. A LOTTÓ e heti nyerőszámai A Sportfogadási és Lot­tó Igazgatóság tájékoztatá­sa szerint pénteken Buda­pesten, a Fővárosi Gázmű­vek művelődési otthonában megtartott lottósorsoláson a 43. játékhéten a következő nyerőszámokat húzták ki: 3, 13, 24, 35,43, féfWftü Várható időjárás szom­bat estig: általában kevés felhő, éjszaka gyenge, az esti óráktól kezdve sokfelé köd, elsősorban az északi megyékben helyenként köd- szitálás. Várható legala­csonyabb éjszakai hőmér­séklet minusz 2—plusz 2, legmagasabb nappali hő­mérséklet szombaton általá­ban 10—15 fok között, az erősen ködös helyeken egy­két fokkal tíz fok alatt. (MTI) — Százhetvemnyolc tele­víziót vásároltak Kiskunha­lason szeptember 15, és ok­tóber 15. között, amelyek közül nyolcvanhoz az OTP segítségével jutottak az új tulajdonosok. Újabb orgonahangverseny Pécsi Sebestyén nagy si­kerű orgonahangversenye után november 3-án este 19 órakor a kecskeméti Nagytemplomban Vladimir Ruso, csehszlovák vendég* művész orgonahangverse­nyére kerül sor. A műsor* ban Havasy József ének­művész mellett fellépnek a pozsonyi Zeneművészeti Főiskola hallgatói. — Szilárd burkolatú út­szakasz építését kezdték meg Soltvadkerten, a Gor­kij utcában. A több mint félmillió forintos költségű 600 méter. útkövezést még ez évben lefejezik. Egy pillanatra Tomy zsiráf Tokióban Egyszínű kis borját ellett A tudósok csodálkoznak Azóta a karám mellett. Zsiráf papa szégyenkezik; Sajnos, bizony nincs rajta folt, S azt sem tudom, akkori, ban, A szomszédunk vajon ki volt? — O — Farmok a tenger fenekén Amerikai szakemberek sze-' rint 1980-ban már semmi aka­dálya nem lesz annak, hogy az emberek a tenger fenekén lakjanak. A tenger fenekén farmok létesülnek, s a ^munká­sok búvárruhában dolgoznak. Lehet, hogy így oldódik meg a lakásprobléma? Bácsalmási névadó Vasárnap délután Bács­almáson a Szegedi Ruha* gyár helyi telepének egyik ifjúsági szocialista brigád­ja névadó ünnepséget ren­dez az üzemi klubhelyi­ségben. A fiatalok a köz- ség szülöttjének, Jurinovics Miklós honvédőrnagynak a nevét veszik fel, aki az ellenforradalmi harcokban esett el ma tizenkét éve. A hősre emlékeztető do­kumentumokból kiállítás nyílik és megkoszorúzzák a szülői ház falán elhelyezett emléktáblát is. — Megkezdték a vízveze­ték építését Kömpöcön. A tervek szerint a jövő év végére 2800 méteres hálózat lesz a községben. Ebből az idén még elkészül 1200 mé­ter és a hidroforházat is fel­építik. Változások a tv mai műsorában 10.10; Muzsikáló várak. =* 11.05: Sok kicsi, sokra megy... Riportműsor. Egyébként a kiadott műsor szerint. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents