Petőfi Népe, 1968. október (23. évfolyam, 230-256. szám)

1968-10-25 / 251. szám

NAPTAR 1968. október 25, péntek Névnap: Blanka Napkelte: 6 óra 17 perc, Napnyugta: 16 óra 39 pere.; Holdkelte: 11 óra 13 perc. Holdnyugta: 18 óra 39 perc. Colin Hison Kecskeméten Neves vendége volt teg­nap Kecskemétnek. A vi­lág egyik legismertebb ze­neesztétája, Colin Mason, a londoni Tempó című fo­lyóirat szerkesztője Fodor András költő társaságában meglátogatta a Kodály Zoltán Ének-Zenei Iskolát és tájékozódott megyénk zenei életérőU — A csatornaépítést de­cember végére fejezik be Kiskunhalason a KISZ II. lakótelepen, amely 200 la­kás szennyvízelvezetését oldja meg. A kétmillió fo­rintos munkát a Kiskunha­lasi Építőipari Vállalat vég­zi. Várható időjárás péntek estig: időnként kissé meg­növekedő felhőzet, eső nél­kül. Párás, a hajnali és reggeli órákban többfelé ködös idő. Mérsékelt, vál­tozó irányú szél. A hőmér­séklet alakulásában lénye­ges változás nem lesz. Vár­ható legmagasabb nappali hőmérséklet 10—15 fok kö­zött. (MTI) Szellemi vetélkedő A „Fémmunkás” Vállalat kecskeméti gyárában októ­ber 23-án tartották meg a KMP megalakulásának és a Tanácsköztársaság kiki­áltásának 50. évfordulójára rendezett szellemi vetélke­dőt. A benevezett szocialista brigádok közül a „Frankel Leó” brigád csapata érde­melte ki az első helyet. Második a „Ságvári Endre” szocialista brigád, harma­dik Steczenkó József szo­cialista brigádjának csapata lett. Az első három helyezettet a szakszervezeti bizottság, a gyár vezetősége és KISZ- szervezete tárgyjutalomban részesítette. Ugyancsak ez a három csapat képvisel: az üzemet a városi vetél­kedőn is. —- A bajai kilencven ágyas kórházi pavilon ter­vei hamarosan elkészül­nek; az egyéb tanácsi be­ruházásból épülő létesítmé­nyek közül említésre méltó még a 355 lakásos, új la­kótelep, amelynek víz- és gázvezetékhálózatát, vala­mint szennyvíztisztító be­rendezéseit folyamatosan építik. — Hatvannégy öröklakás építéséről tárgyal az OTP megyei igazgatósága és a Soltvadkerti Községi Tanács V. B. A tervek szerint a köz­ség belterületén 1972-ig ké­szülnek el a lakások, ame­lyekből 9-et már 1970-ben átadnák. — A VIETNAMI NÉP hősi harcát bemutató ván­dorkiállítást rendezett a Bács-Kiskun megyei Ál­lami Építőipari Vállalat szakszervezeti bizottsága. A 12 tablóból álló kiállítás anyaga a központi iroda­házban, a munkásszállá­son, a két építkezés tele­pén került bemutatásra. — Bővítik a mezőgazda- sági termékek kereskedel­mi hálózatát Kiskunfél­egyházán. A helybeli Vörös Csillag Termelőszövetkezet zöldség-gyümölcs elárusító­helyeket létesít a város pe­remrészein. — RÁDIÓRIPORTOT ké­szített a szimferopoli rádió a KMP megalakulásának 50. évfordulója alkalmá­ból. A műsor összeállításá­ban testvérvárosunk ripor­tereinek a Kecskeméti Vá­rosi Tanács V. B. művelő­dési osztálya és két kecs­keméti veterán, Imre Gá­bor és Markó János nyúj­tott segítséget. — Baján — a népfront­székházban — október 22- én tanácskoztak a városi- és megyei választókerületi bizottságok elnökei. Dr. Tóth László a városi ta­nács végrehajtó bizottsága részéről tájékoztatta őket a város kommunális hely­zetéről, az idén megvalósí­tott, s a távolabbi célkitű­zésekről. Petrich István, a Hazafias Népfront városi titkára a választókerületi bizottságok feladatairól szólt, különös tekintettel a nemsokára sorra kerülő ta­nácstagi beszámolók elő­készítésében rájuk váró fontos szerepre. Változások a tv mai műsorában 22.20: A XIX. nyári olimpiáról jelentjük .. . (22.00 órái* a műsor vál­tozatlan) (MTI) — GÁRDOS MIKLÓS, a Magyarország című heti­lap helyettes főszerkesz­tője tart beszámolót ma este fél hatkor Kecskemé­ten, a városi művelődési ház klubjában az időszerű külpolitikai eseményekről. Az előadást vita követi. — Négy kilométer járdát építenek az idén Apostagon a fejlesztési tervnek meg­felelően. A járda nagyré­sze már elkészült és a la­kosság jelentős társadalmi munkával járult hozzá eh- zel a munkához. Az egy la. kosra jutó társadalmi mun. ka értéke már meghaladja a 160 forintot, s az év vé­gére valószínűleg eléri a 200-at. — Figyelmetlenül szaladt át az egyik útkeresztező­désben G. Ferenc ipari ta­nuló. A fáktávolságon be­lül érkező Bánfi Tibor mo­torkerékpárjával elütötte. A gyalogos és a motorke­rékpár vezetője könnyebben megsérült. — Súlyosan megsérült Kiss Gyuláné kecskeméti lakos, mert Kecskemét ha­tárában gyalogosan halad­va, egy motorkerékpár elé lépett. Tízszázalékos bércsőkkentés — ittas vezetésért Alighanem hatékony figyel­meztetésnek bizonyul az az ítélet, melyet gyorsított eljá­rás keretében tegnap hozott a Kecskeméti Járásbíróság Zo- boki Lajos tiszakécskei (Pető­fi u. 5.) lakos ügyében. A fiatalember ellen ittas vezetés bűntettének alapos gyanúi a miatt indult rendőrségi eljá­rás, mert október 20-án, Tisza- kécske belterületén ittasan, az alkoholvizsgálat tanúsága sze­rint közepes alkoholos befolyá­soltság alatt vezette személy- gépkocsliát. A bíróság által kiszabott büntetése 5 hónani javító-nevelő munka 10 szá­zalékos bércsökkentés mellett. P—10-ES motorkerékpár után­futóval eladó, fizetési kedvez­ménnyel. Baja, Kolozsvári u. 6. ____________________________8549 Ál lami Gazdaságok, Tsz-ek figyelem! Saját anyagból bér­munkát vállal. Király üveges, Csávoly. __________ 8547 N EMET levelezést, gépírást vállalok. Baditz Pál, Miskolc, Augusztus 20. u. 3.________16659 SZARAZ pince kiadó. Kecske, mét, Simonyi u. 5. sz. alatt. 16655 ELADOK: 3x4 méteres ponyva, nagy kármentő, tölcsér, dé­zsák, borprések, magasnyomá­sú permetező, gyümölcsös lá­dák, egyes villanyóraláda, ku­koricadaráló, kézikocsik, tra­gacsok Kisebb hordók köl­csönzése. Kecskemét, Kossuth krt. 55. sz. 16656 BÉKE rekamié és fotelágy el­adó. Érdeklődni: Erdősék, Kecskemét, Hunyadiváro» 48. sz. alatt, délelőtt. 16670 BŰTOROZOTT szoba két férfi részére kiadó. Leveleket „Kü­lön bejáratú” jeligére a kiadó­ba kérek. 16671 KUKORICAMORZSOLÓ kifo­gástalan állapotban eladó. Kecskemét, Erkel u. 6. 16672 SÖTÉT hálószobabútor eladó. Kecskemét, Ifjúság útja 16. Köztemető felé. 16674 VÁLYOG eladó, ezrenként 350 Ft Kecskemét, Czollner köz végén, Kőrösihegy 64. Tóth De­zső. 16675 AZONNAL beköltözhető ház, több mellékhelyiséggel és 450 négyszögöl földdel eladó. Er. deklődni a helyszínen: Kecs­kemét, Vacsihegy 38/a, özv. Szabó Imrénél, reggel fél 6—7 óráig, délután 5—6 óráig, 16676 FÉRFI szobatársat keresek. Leveleket: „Intelligens” jeligé­re a kiadóba kérek. 16677 FÜRESZGÉPKEZELÉSBEN jár­tas, gyakorlott munkavállalót felveszek. Kecskemét, II. Kupa u. 3. Szabó. ______16678 P ANCÉLTÖKÉS, rövid zongora kifogástalan állapotban eladó. Kecskemét, Erkel u. 6. 16673 Állast változtatnék vidékre is. Ajánlatokat „Mérlegképes” jeligére a kiadóba kérek. 16679 Takarékosság — képekben Szép számú pályamű ér­kezett be a megye kisisko­lásaitól a Hazafias Nép­front megyei titkársága ál­tal kiírt, a takarékosság gondolatát rajzokban kife­jező pályázatra, sőt a na­pokban a művek értékelése is megtörtént. Az e célra alakult szakzsüri örömmel állapíthatta meg: nemcsak a takarékosság jelentőségét, hasznát értik jól gyere­keink, hanem ötletgazdag­ságról és kézügyességről is tanúságot tettek. Legsikeresebben a kiskő­rösi, helvéciai. városföldi és a kecskeméti 3. számú Is­kola pálvázó növendékei repeltek. Az alsótagoza­tos kategóriában a kiskőrö­si Nedró Erzsikének és a gátéri Csáki Benjáminnak, a felsőtagozatos kategóriá­ban pedjv- Gyarmati Ju­ditnak (Kiskőrös), Szabó Imrének (Kecskemét, 3. sz. általános iskola) és a buga­ci központi iskola Tyeres- kova őrsének ítélték oda a 150, illetve 250 forintos el­ső díjakat. Három pajtás részesült második díjban, ugyancsak hárman a har­madik díiban. huszonheten könyvi utal mat. ketten pe­dig oklevelet kaptak. A pályaműveket kiállítá­son mutatták be Kiskőrö­sön, a világtakarékossági napok alkalmából. ÖSSZKOMFORTOS, nagymére­tű, kétszobás házrész, beköl­tözhetően eladó. Két család részére is. Érdeklődni 5 órá­tól. vasárnap egész nap. Bor­bély, Kecskemét, Szarvas 4. 1668» KÉT kisgyermek nappali gon­dozását vállalom. Kecskemét, Cédulaház u. 21 /a. _________16681 K ECSKEMÉT, Gubányi Mihály u. 16. sz. alatt féderes kocsi eladó. 16682 Miért akarta elütni a rendért Kedden este fél 9 óra tájban teljesen elnéptele­nedtek Jánoshalma utcái. A közlekedést ellenőrző rendőrj árőmek ezért is tűnt fel az a Trabant sze­mélykocsi, amely világítás nélkül kanyarodott el Mély­kút felé. A rendőr zseb­lámpával körözni kezdett, ám a Trabant vezetője gázt adott, s ha a szabálytalan­ságra csupán figyelmeztetni akaró rendőr félre nem ugrik... Szerencsére egy másik személygépkocsi érkezett a tett színhelyére, amelynek vezetője tanúja volt az esetnek. — Szálljon be — szólt a rendőrnek —, utolérjük! Néhány kilométer után sikerült megelőzni a Tra­bantot. A fenti eset meg­ismétlődött, s csak a járőr lélekjelenlétén múlt, hogy nem taposta el a Trabant. Még egy kísérletre nem vállalkoztak, de követték a tudatosan veszélyhelyze­tet teremtő gépkocsi veze­tőjét. Mélykúton, a Galamb utca 3. számú ház előtt állt meg a Trabant. — Igazolja magát — állt a gépkocsivezető elé a rendőr. — Menjen inneni... — kiáltott az, s ütésre emelte a kezét. Ketten alig tudták lefog­ni, s bekísérni az őrsre. Ott kiderült, hogy a már ittas vezetésért korábban meg­büntetett Kovács Pál, 43 éves általános iskolai ta­nár, miért próbálta két íz­ben is elütni, majd megtá­madni a rendőrt: ismét it­tasan vezetett! A rendőrség Kovács Pált — aki nem­csak pedagógushoz, de jár­művezetőhöz is méltatlanul viselkedett — őrizetbe vet­ték. Kiskőrösül! Szerdán este Kiskőrös ha­tárában súlyos szerencsét­lenség történt. Fri^ Adám Pß éves éiieliőr, Soltvnd- kert, Felsocsábor 79 szám alatti lakos ittas állapot­ban mászott ki az út mel­letti árokból, s ekkor ér­kezett oda Dombóvári Tó­dor személygépkocsijával. A féktávolságon belül a Gépkocsi elé mászó Fries Adámot olyan súlyos ütés érte. hogy a helyszfner meghalt. Az előzetes meg­állapítások szerint a bal­esetért Fries Adámot ter­heli a felelősség. G. G ÓRAJA VITÁS és vésnök! mun­kák gyorsan készülnek. Kar- óraszíjak nagy választékban kaphatók. Vörös órás, Kecs. kémét, Batthyány u. 29. 16688 GYAKORLATTAL rendelkező női, vagy férfi anyagkezelőt raktárosi munkakörbe azonnal felveszünk. Bányászati Akna­mélyítő Vállalat Alföldi Uze­me, Bócsa. _________________16689 E LCSERÉLEM kecskeméti, bér­házi, egyszoba összkomfortos, földszintes lakásomat buda­pesti lakásért. Ajánlatokat: „Tavaszi csere” jeligére a ki­adóba kérek._______________16690 E XPORTKÉPES s&amócapalán. ta (Senga-Gigana Surprise) el­adó. Kecskemét, Hoffmann Já. nos u. 1. Reggel 8 óráig. 16691 EGYSZOBA összkomfortos, vagy garzon lakást keresek köitségmegtérítéssel. Leveleket „Egyedül” jeligére a kiadóhi­vatalba kérek._____________16700 HÁZVEZETŐNŐT keresek tel­jes ellátással. Vidékiek előny­ben. Jelentkezni: Kecskemét, Mátyási u. 5. Farkas Eleknél. _____________________________16752 F ALIKÜT, futószőnyeg, karos­szék eladó. Kecskemét, Széche­nyi krt. 47/a._______________1675» HÁZASPÁR részére bútorozott szobát keresek. Ajánlatokat: „Igényes” jeligére a kiadóba kérek._______________________16756 J Ó állapotban levő, 180 cm.es fürdőkád és román kályha el­adó. Kecskemét, Hosszú u. 24/a. Érdeklődni a helyszínen 2-től háromnegyed 4 óráig, es_ te negyed 7 órától. _______16759 J Ö állapotban levő hálószoba­bútor eladó. Kecskemét, Mat- kói út 39. Rendórfalu. 16757 KIADÓ külön bejáratú, utcai bútorozott szoba két értelmisé­gi férfi részére. Kecskemét, Csongrádi út 36. sz.______16758 E LADÓ 7 db 5 hónapos süldő. Kecskemét, FeLsőszéktó 93. Su- tusfalu mögött. Gerencsér. _____________________________16760 K ERTES, adómentes, beköltöz­hető kétszoba összkomfortos villarész Kecskeméten eladó. Megkeresést „Árvaház környé_ kén” jeligére a kiadóhivatala kérek._______________________16761 K ISS ZEGEDI cserép és kúp­cserép eladó. Kecskemét, Czi- gány János u. 28. Du. 4—5 óráig és vasárnap 9—12 óráig. _____________________________16762 P RIMA fehér hús jellegű hízott sertések eladók. Ballószög, V. kér. 62. Állomáshoz közel. Deák Sándornál.___________16763 NÉGYSZEMÉLYES rekamié, két fotel, négy párnázott szék, dohánybarna huzattal új álla­potban eladó. Kecskemét, Rep­tér, 18. ép. I. em. 6. ajtó. _____________________________16764 E LADÓ Kecskemét, Szolnoki­hegy 10. sz. alatt szoba, kony. hás lakás. Azonnal beköltöz­het^________________________16765 E LADÓ 2 méter magas 85 cm széles, kokszos vajszínű cse­répkályha és vaskályha. Kecs. kémét. Bercsényi u. 15. 16766 Ä TISZAKÉCSKEI Üj Élet Mgtsz-nek nagy mennyiségű takarmányrépája eladó. 40.— Ft mázsája. Érdeklődni a köz­ponti majorban lehet Kerek. dombon. ____________________16768 ^ AGARÁZS olcsón eladó. Kecskemét, Batthyány utcai Vágottbaromfi bolt. 16769 KUKORICASZAR eladó. Kecs- kemét, Klapka u. 2.______16770 S ZALAGFŰRÉSZ, 700-as, sta­bil vasbeton vázas, ipari és rönkvágásra egyaránt alkal­mas, eladó. Id. Huszár, Kecs­kemét, Bethlenváros 19. (Va­csi köz) _____________________16771 E G YSZ ÁRNYAS üzletajtó re­dőnnyel és egv db 10 hónapos süldő eladó. Érdeklődni: Kecs. kémét. Nagykőrösi u. 36. Fű­szerüzlet.____________________16772 PRÍMA keményfa hálószoba­bútor olcsón eladó. Kecskémé«. Csáky u. 9.________________16692 B ÚTOROZOTT szoba, konyhás lakást keresünk albérletnek. Ajánlatokat „December 1” lel. igére a kiadóba kérek. 16693 KECSKEMÉT, Zöldfa u. 10. számú ház eladó, két család­nak is megfelel. Érdeklődni vasárnap egés2 nap a helyszí­nen._________________________16694 PLAKÁTRAGASZTÓT kere­sünk 8 órás vagy 4 órás ál­landó munkára. Jelentkezése, két rövid önéletrajz beküldé­sével „Plakátragasztó” jeligére a Kecskeméti Magyar Hird^tő- be kérjük.__________________8819 Ü RES albérleti szoba, konyhát keresek, a város belterületén egy évre. Leveleket „Becsüle. tes” jeligére a kiadóhivatalt kérek.______________________16695 E LADÓ fél hoM szőlő, beköl­tözhető lakással. Érdeklődni: "”ncskemét, Vacsihegy 3. Fa»*n­ZÓ.__________________________ 8683 E T ADÓ Széktóban 700 néava^ö. öi szőlő. Érdeklődni: Kecské­dé*. Jókai utca 39/a. (Kis utaé­ban).___________________ 8685 C TROKSEPR.Ü kötését feléből vállalom. Kecskemét, Nagykő­rösi utca 30. 6680 50 MÁZSÁIG bíró gumiskocsi eladó. Kecskemét, Lórántffy Zsuzsanna u. 6. Tüdőkórház hátamögött.__________________8694 2 DB magyar ló és 45 mázsáig bíró gumiskocsi eladó. Érdek­lődni: Kecskemét, Muszáj, Üj­erdő utca 22._______________8695 Ü J és használt hordók eladók. Kecskemét, Ilona utca 5. 8709 ELADÓ príma 800 négyszögöl szőlő. Kecskemét, l_e$ busz homokbányái végállomása mel­lett. Érdeklődni: id. Bíró 1st. ván, Felsőcsalános 37.______8710 E LADÓ beköltözhető kétszobás új villaépület, nem egészen be­fejezve. Kecskemét, Alsószéktó IH. utca 10. Érdeklődni este 6 után, vasárnap egész nap. _______________________ 87 L4 J Ó állapotban levő konyhabú­tor eladó. Kecskemét, Bocskai utca 8. _____________________8715 E LADÓ igényesnek rekamié- gamitúra, huzattal. Kecskemét, Bocskai utca 19.___________8716 E LADÓ Kecskemét, Bajcsy.Zsi- linszky u. 30. számú ház. Ér­deklődni lehet: Czollner tér 10. és Kossuth körút 30._______8720 B ELSÖPORTÁS ház, ugyanott kétszoba összkomfortos ház és háromszobás tanya, telekkel eladó. Leveleket „Beköltözhető 12 249” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe.__________8721 K ERTES, kétszoba összkomfor,. tos családi ház eladó. Kecske­mét, Szilágyi Erzsébet u. 50. Hunyadiváros, érdeklődni dél­után 3 órától. _______________8726 1 000-ES Wartburg CG rendszá­mú gépkocsi eladó. Nagykőrösi Sas u. 7. Molnár.___________8735 SZÉP hálóbútorok, rekamiék* konyhabútorok, sezlon, eladók. Kecskemét, Vak Bottyán u. 9. _______________________________8742 KEREKEGYHAZA, Ady Endre utca li. számú új családi ház sürgősen eladó. Megtekinthető hétköznap este 5 óra után, va­sárnap egész nap.__________8743 E LADÓ ház, két családnak is megfelel, zöldséges kerttel. Villany van. Kecskemét, Szol­nokihegy 7/c szám. Kinizsi- gyártól balra, első köz, Sza­bóéig_________________________8747 K ÜLÖN bejáratú bútorozott szoba, fürdőszoba-használattal kiadó november l.re. Kecske­mét, Lenin tér 2„ középső B- lépcső, földszint 13. Délutáni órákban.____________________8748 ELADÓ tanya 800 négyszögöl területtel. Kovács Istvánnál, Kecskemét, Ürrét 226. sz. Reo­tér mellett.________________ 8750 É RTESÍTJÜK Kecskemét és Vidéke lakosságát, hogy Kecs­kemét, Kisfaludy utca 10. sz* alatt szappancseretelepet léte­sítettünk.____________________ 8751 U. 28-AS traktorra szerelt, 700-as szalagfűrész príma álla­potban eladó. Mezőgazdasági munkára is alkalmas. Kiss An­tal, Kecskemét, IV., Semmel­weiq, Ignác u. 3.______ 8754 B ALLÓSZÖGBEN 3 kh 800 négyszögöl területű szőlő la-, kással együtt felesbérbe kiadó. Bővebbet: Kecskemét, Takács György u. 2.________________8757 F OLYÓ hó 19-én, délután el­vesztettem aktatáskámat, szer­számokkal, Kossuth körút és Szentháromság temető környé­kén. Megtaláló adja le Kecs- kemét, Fehér utca 4. alá. 8758 KERTES családi ház eladó* Kecskemét, Kandó Kálmán u. 8. szám alatt. Fele részben be. költözhető. Érleklődni lehet a helyszínen, vasárnaponként — délelőtt 8—fél 11-ig, és Izsákon Rákóczi út 27. szám alatt. ____________________________8764 1 000 NÉGYSZÖGÖL szőlő el­adó belterületen. Érdeklődni lehet: Kecskemét, Simon 1st. ván utca 14—16._______ 8765 K ERTÉSZT keres Aranyhomok: Szakszövetkezet 375 négyzetmé­ter hollandi ágy és s^badfö’di kertészethez. Lakás van. Ér­deklődni: Kecskemét, Mente. lek 128.______________________8766 3 SZOBÁS, lakómentes ház. rész eladó. Kecskemét. Böször­ményi u. 1. Városi mozi mel­lett. Érdeklődni: Mihályék. 8768 ELADÓ háló. és konyhabútor, ágvak, szekrények. Kecske, mét, Kossuth krt. 23.______8770 M OSZKVICS 407-es, négvsebes- séges, CI_s megkímélt állanot. ban eladó. Cím: Csanlár Sán­dor, Fülönháza, I. 79. 8771 TDÖS házasnárt, vagy magá­nyos személyt lakásért eltart, meghízható fiatal házaspár. Leveleket „Gondos ellátás 12 283” jeligére a Kecskeméti ^rqírvar Hirdetőbe. 8772 ^ZOBA. konyha, spejzos ház ''’adó. Kecskemét, Zöldfa utca 4L____________________________8773 T RHABUNDbarna 10—12 éves ^vermek részére eladó. Kecs. vernét. 7,éja utca 16. 8775 ’’’LADÓ tanya 800 négyszögöl bőiddel. É^+ekezni: Kecskemét. Nyíl utca 9.________________8780 C SALÁDT ház eladó beköltöz­hetően. Kecskemét, Fürdő ut­ca 7« 6783

Next

/
Thumbnails
Contents