Petőfi Népe, 1968. október (23. évfolyam, 230-256. szám)
1968-10-24 / 250. szám
1968. október 34, csütörtök 5. oldal CIRKUSZHERCEGNŐ Kálmán Imre operettjének felújítása a kecskeméti színházban Ha játszani akarnánk az évfordulókkal és a dátumokkal, elmondhatnánk, hogy igazán ünnepélyes, jubiláris felújításról van szó, hiszen a színházak ál- larnosításának huszadik évében és az államosítás utáni 1958. októberi bemutatót tíz évvel megtetézve jutottunk el a Cirkuszhercegnő újabb előadásához Kecskeméten. S ha már lyen messziről kezdtük, el kell mondanunk azt is, hogy 1948 óta különösen —, de 58 óta is letagadha- tatlanul — évszázadokat öregedett a Cirkuszhercegnő. Pedig hát mindent megtettek a feltámasztásáért. Csorba Istvárj, a bemutató rendezője és egyik főszereplője könnyű műfajbeli pártosságának, kifogyhatatlan ötletességének minden díszével-virágával felékesítette ezt a szegény jó hercegnőt, akinek a történetére a mai néző egyéb ként szinte már odafigyel ni sem képes. És mily© csodálatos, hogy hosszú hetek próbái, lelkes és hozzáértő művészi együttműködése árán mégis feltámadt a Cirkuszhercegnő, s ha csak egy-egy jelenet erejéig is, de felforrósodott a színpadon a légkör. Az ember, ha érezte isennek a tetszésnek az anakronizmusát, tudott nevetni, talán még az érzelmi húrok is megrezdültek egye- ^sekbgp^jMert nincs nagyszerűbb érzés, mint találkozni a színházművészetnek azzal a holtakat is feltámasztani képes varázslatával, ami ezt az operettelőadást is élvezetessé, érzékletessé tudta tenni. Az is kiderült a mostani Cirkuszhercegnő felújítás kapcsán, hogy teljesen értelmetlen dolog volt a mesének az a tíz évvel ezelőtti áthangolása. Mindenki tudta most is és talán akkor is, hogy nem kell logikát keresni egy operettlibrettóban. Azok a hercegek, hercegnők, akik a díszletek között olyan magabiztosan mozognak, színpadi hercegek és színpadi hercegnők, akiknek az ég világon semmi köze sincs a társadalomban valamikor .fennállott feszültségekhez. Most, az eredeti szöveget játszották teletűzdelve kedves, vidám ötletekkel. Szinte lexikonba lehetne foglalni azoknak a szóbotlások- nak ókori és jelenkori kabaréötleteknek, vicceknek a garmadáit, amelyek hosszú tömött sorokban tolongtak annak a kedves, mulatságos Sergius Vladimir nagyhercegnek a mondataiban, a mi kifogyhatatlan humorú Csorba Pistánk jóvoltából. Nem panaszkodhatnak persze a többi szereplők sem, nagy gonddal portalanította az átírás az ő dialógusaikat is. A zene viszont maradt. A könnyű múzsa legszerencsésebb gyermekei közé kell sorolnunk Kálmán Imre áradó dallamú, szikrázóan ötletes muzsikáját. És lehet, hogy tíz év múlva újból fel kell eleveníteni a Cirkuszhercegnőt, mert ez a muzsika alkalmasint hosszabb távra, évszázadokkal hosszabb távra született, mint Brammer és Grünwald — e két derék, de nem nagy tehetségű librettógyáros — korabeli operettötletekből összelopkodott történetecskéje. Palinska Fedóra hercegnő szerepét Gyólay Viktória alakította szellemesen, könnyed ötletekkel fűszerezve. Sárosi Gábor, mint rokonszenvesen érzelmes Mister X pompás színészi eszközökkel egészítette ki a Mister X-ből főherceggé avanzsált bonviván szerepét. Kettőjük jeleneteiben éledt igazán újjá az operetthangulat. Az ő játékuk adta meg az előadás legszebb pillanatainak magas hőfokát. Csorba István teljesítménye igazán rendkívülinek mondható. Magától értetődő biztonsággal mozog az operettnek ebben a nehezen feléleszthető, olyan bonyolult összhatásokra épülő légkörében. Csodálkozni kell rajta, hogyan jutott ideje a nagyherceg szerepének megformálása közben arra is, hogy be tudja tölteni a rendező, a dramaturg szerepkörét olyan kitűnő, hibátlan operett-tempót diktálva, ami nem engedett kihagyást, vagy lelassulást egyetlen szereplő számára sem. Mindenkit spontán természetességgel engedett belei], leszkedni a legsajátosabb színészi adottságaival az összképbe. A premieren Károlyi Mária játszotta Mabei szerepét. Megnyerő egyénisége sajnos, nem tudta feledtetni, hogy egyáltalán nem szubrett alkat, így aztán a dolog természeténél fogva naiva szereppé lágyította Mabei műlovarnői figuráját, ami viszont nem mindig illett bele szervesen az előadásba. A táncoskomikus szerepkörét a tőle megszokott kedves humorral töltötte be Sass József. Szalma Sándor Gyula bácsi, a főpincér alakját nagyon mulatságos formában keltette új életre. Pedig egy olyan szerepet, amelyet annak idején a csodálatos tehetségű Rátvai Márton képességeihez formáltak ki, nem könnyű versenyképesen színre vinni ma sem. Rokonszenvesen alakította Slukkné szerepéi Szögi Arany, de a többiek is: Ungel Rudolf, Budai László, Szalai Imre, a kedvesen magabiztos Posta Mihály, (talán inkább Misiké) is megállta helyét. Nagy szerepe volt a sikerben a kitűnő tánckarnak, amely Borbíró Andrea ötletes koreográfiáját színvonalasan válósította meg. Borosa István díszletei talán egy kissé fölöslegesen naturálisak voltak. A zenekar Kerny Kálmán vezényletével jó teljesítményt nyújtott, s külön elismeréssel kell szólnunk a szép, ízléses jelmeztervekről, M. Nagy Ilona • és Lugosi György közös alkotásáról. Csáky Lajos Sergius Vladimir: Csorba István. A címképen a második felvonás zárójelenete. 40. A kutatók szigorúan letartva a déli irányt, lereszkedtek egy kisebb ha- adékba, aztán felfelé cap- attak a másik hegyre, ímely homályosan magaso- ött előttük. Ekkor várat- anul hullani kezdett a hó. Cz még nem volt hóvihar, lágy, lágy pelyhekben hul- ott, lustán, de sűrűn, ahogy lélen szokott esni. Nehe- ;ebbé vált a járás, a bekecsek átnedvesedtek, s el- lehezültek. Gyakran meg tellett állni pihenni. Mind- lyájan hallgattak, kimerí- jette őket a fáradtságos nenetelés. Estére véget ért lz emelkedés. A magasságmérő kétezer-száz máért mutatott a tengerszint 'ölött. Közvetlenül előttük nagasodott a hóeséstől áthatatianná vált Ersot. — Átkozott köd! A lehelő legrosszabbkor... — há- jorgott Uszkov kiráncigál- va a hóból súlyos csizmáit. — Semmit sem látni. Minden reményünk az iránytűben van. De az meg mintha csak bosszantani akarná, bolondozik. Ügy látszik, valahol a közelben nagy mennyiségű mágneses vasérc húzódik. Még egy kis út, aztán lejteni kezd. A hágón túl letáborozunk. Jóllehet nem sok jót vártak ilyen rossz időben a le- táborozástól, mégis meg- szaporázták lépteiket. A leereszkedés rendszerint könnyebb, mint az emelkedő, ha nem nagyon meredek. Még egy kis ideig a sík térségen haladtak. Sötétedni kezdett. Ljubimov felmutatott a sziklákra. — Ez az... — Megpihenünk, reggel aztán összeköttetésbe lépünk Hamadánnal, a tröszttel... — határozott Uszkov. Szétkaparták a havat. Három nagy kődarab között kifeszítették a ponyvát. A hóból alacsony falfélét emeltek. Kis tábortüzet gyújtottak, a fával takarékoskodniuk kellett, a hátukon cipelték. Konzer- vet melegítettek, teát főztek, gyorsan megvacsoráztak és bemásztak a hálózsákokba, belerakták pár cókmókjukat is. Az álom tüstént elnyomta a fáradt vándorokat. Még a kutyák is édesdeden aludtak Borisz és Pétya hálózsákjába bújva, akiknek zsákjai túl nagyok voltak. Álmukban olykor meg-megvonaglot- tak, mert átélték az elmúlt nap eseményeit. Késő éjjel, már hajnal felé, hóvihar támadt. A szél erősödött, zúgott, si- vított a levegő. A ragadós hó eleinte ellenállt a szélnek. De hamarosan a szél ereje annyira fokozódott, hogy a hó nagy darabokban hullott le a kövekről és elrepült valahová a mélybe, a sötét éjszakába. A kutatók felébredtek. Ültek hálózsákjukban és köveknek támasztották hátukat. A ponyvát rég elvitte a szél, a hókerítést ledöntötte és elhordta. Ljubimov Uszkovhoz hajolt: — Parancsold meg az embereknek, hogy kössék össze magukat. Ki tudja, mi történik, elsöpör ez a szél... — Mindnyájan kössék össze magukat! — hangzott a parancs. A szél erősödött. Már a sziklák oltalma alatt is alig lehetett ülni. Körös-körül úgy eltűnt a hó, mintha egy láthatatlan nyelv lenyalta volna. A köveket jég vonta be. Mindnyájan hallgattak és egyre szorosabban bújtak egymáshoz. Orocsko, aki egy nagy kő alatt ült, háttal támaszkodva neki, hirtelen azt érezte, hogy a kő megremeg, s kissé elmozdul helyéről. Aztán még egyszer __ — Inog a kő! — kiáltotta az agronómus és felugrott. Ebben a pillanatban sgy szél roham ledöntötte a lábáról és lehajította a lejtőn. Utána gurultak a többiek egymás után. Az egymáshoz kötözött emberek lefele hemperegtek a jeges' kősfkságon. Elelkaptak egy-egy kiszöge- lést, de nem tudtak megka. kapaszkodni. Uszkov megpörgeti A következő másodpercben úgy rémlett neki. mintha beszakadt volna a hegy és odalent feke űr tátonvana. Kisfiús hang ordított: — Ja-a-aj! — ,.Mit tettem?” — villant át a geológus agyán. Űjabb másodperc telt el és feneketlen mélység nyílt meg alatta. — Ez a vég!... — firtott keresztül agyán a gondolat. — Kétezer-egyszáz méter... Végünk!... XI. FEJEZET visszarepíti az olvasót Hamandába. — A 14-es _z,ámú csapat nyomtalanul eltűnt. — Megindul a keresés A titkár belépett a tröszt igazgatójának dolgozószobájába. Kezében kék űrlap. — Nos? — kérdezte türelmetlenül és aggodalmasan a trösztigazgató. — Semmi jó! A titkár szeme szomorúan csillogott. Halkan beszélt. Az igazgató átvette az űrlapot. A nyolcas számú közbeeső táborból érkezett rádiógramm volt. Uszkov csoportja ezen a táboron keresztül tartotta a rádió- kapcsolatot. A nyolcas jelentette, hogy az elmúlt huszonnégy óra alatt semmi hír nem érkezett Uszkov- tól. — Hetedik napja! — mondta az igazgató. — Mi lehet az oka? IFolytatjuk.) Ötvenedszer... Éppen a napokban jelent meg Pécsi Sebestyén orgonaművész nyilatkozata: különös örömmel koncertezik abban a városban, ahol már egyszert szerepelt, mert a „visszahívás” azt jelenti: elégedettek voltak vele, tetszett a műsora. Csak azt invitálják sokszor, aki újra és újra meghódítja a közönséget, aki mindig maradandó élményekkel gazdagítja hallgatóságát. Jancsó Adrienn 1968. október 26-án, szombaton este ötvenedszer lép föl Kecskeméten. Az a művésznő, aki mindig a nehezebbnek látszó utat választotta, aki a „haknibrigádok korában” sem hódolt a divatnak: csak értékes müveket tolmácsolt. Száz és száz paraszt- ember tőle hallotta először Arany János, Vörösmarty Mihály, Illyés Gyula és mások verseit, ezer és ezer ifjú lányt és fiút nevelt nyelvünk, irodalmunk sze- retetére. A tanyai emberek nagyon kedvelik a mozit. Amikor egy hideg szilveszter éjszakán a Petőfi Termelőszövetkezetben a költőt idézte, így búcsúztak tőle, így kérlelték a rendezőket: „ő jöjjön mozi helyett”. A legképzettebb irodalomtanárok is elismeréssel beszélnek róla. A ritka jubileum alkalmából szeretettel köszöntjük a méltán népszerű művésznőt. Reméljük, hogy hamarosan sor kerülhet a századik kecskeméti estre. H. N. Történészdiákok A Kiskőrösi Petőfi Gimnáziumban az elmúlt években a községből elszármazott internacionalista forradalmárköltő és úiságíró, Ligeti Károly életét dolgozták fel a történelemszakkör tagjai. Az idei tanévben a kiskőrösi direktórium emlékeit kutatják. Átnézik a helyi sajtó anyagát, veteránokkal beszélgetnek és október végén az Országos Széchényi Könyvtár dokumentumai között is búvárkodnak. Dolgozatukkal a gyulai Erkel-versenyekre neveznek majd be. KÖNYVESPOLC: Laikusnak — \ szakembernek Két — nagy érdeklődésre számot tartó — könyv jelent meg legutóbb a Mezőgazdasági Kiadó gondozásában. Az egyik szakemberek számára íródott^ Tervezéshez, felújításhoz egy üzem bővítéséhez, de a hét, köznapi munkához is elengedhetetlenül szükséges a szóban forgó létesítmény, vagy berendezés műszaki adatainak számszerű ismerete. Ilyen gyűjteményes táblázatokat tar, talmaz Csabai Béla—dr. Eötte- vényi Tibor: Mezőgazdasági műszaki táblázatok. Építészet című műve. A másik a legszélesebb ol* vasórétegek érdeklődésére szá, míthat. Dr. Szabó Béla: Gyümölcslevek házi készítése című könyve rövid időn belül második kiadásban kerül az olvasók elé. Valamennyiünknek lólesik egy.egy pohár gyümölcslé vagy gyümölcsbor, de alig ismerjük az elkészítés módiát. A könyv tanácsot ad ’ehullott gyümölcsből, fogyasztásra már alkalmatlan termékekből gyümölcsszörnök, gyü- mölcskocsonvák, likőrök, sőt gyümölcsecetek készítésére is. Egyszerű, közérthető nyelven vezet bennünket végig a gyü- mö’cssajtolási és tartósítási ‘ eljárásokon. az erjesztés tudnivalóin. Igen nagy értéke, hogy az eleiétől végéig egyszerűség lellemzi mind az ajánlott esz, közök, mind a javasolt módszerek tekintetében.
