Petőfi Népe, 1968. október (23. évfolyam, 230-256. szám)
1968-10-16 / 243. szám
Tömörül az élmezőny A TÖBBEZRES szurkológárda meglehetősen vegyes érzésekkel távozott vasárnap a Széktói Stadionból. Bizony nem sok hiányzott ahhoz, hogy az utolsó percben a vendégek megszerezzék a győzelmet. A Dózsa változatlanul mérsékelt formában van. Vonatkozik ez elsősorabn a csatársorra, amelytől ezen a mérkőzésen alig láttunk valamit. Sok volt az oldaladogatás, a felesleges állítgatás. Az Oroszlányi Bányász már az első percekben ki tudta használni a hazai védelem kapkodását. A Dózsa dicséretére legyen mondva, hatalmas hajrába kezdett és alig két perc múlva már ki is egyenlített. Többre azonban ezúttal nem futotta az erőből. A rendkívül szer- "ezetten, szívósan küzdő, bbára védekező és eb- -ól a pozícióból gyors támadásba lendülő Bányászegyüttes tartani tudta az 1 :l-es eredményt. Abban a kecskeméti szurkolók biztosak voltak, hogy Győrben az Egri Dózsa győzni fog. Az egriek győzelmükkel most már teljesen a Dózsa nyomában vannak. HOGY MI LESZ még? Nehéz megjósolni. Egy lényeges: nem szabad feladni a küzdelmet és tovább kell harcolni a bajnoki pontokért. Ha a nagybátonyiak győzni tudtak Komlón, akkor az sem lehetetlen, hogy a Dózsa Pécsről elhozza mindkét bajnoki pontot. NB ni. DÉLKELETI CSOPORT 1. Hmvhely 2. M.kov.h. 3. B. VTSK 4. Mezőber. 5. Szalvai 6. Kossuth V. Kun B: 8. Sarkad 9. Kkhalas 10. Szeg. AK 11. M.he. M. 12. Szeg. Sp. 13. Orosháza 14. Szarva« 15. M.he. K. 16. Szentes 24 10 10 24 12 6 24 11 7 24 10 8 24 12 4 24 9 9 24 10 7 24 8 8 7 24 24 6 24 6 24 6 24 24 24 24 7 6 7 6 6 7 5 8 4 34:20 30 6 27:22 30 6 34:24 29 6 27:22 28 8 41:37 28 6 30:19 27 7 33:30 27 8 31:27 24 9 26:25 22 9 24:29 21 9 21:32 21 10 31:35 20 11 24:29 20 11 21:28 20 11 26;37 19 11 25:39 10 A KTE nehéz mérkőzésen jutott túl vasárnap. A csapatjáték változatlanul döcög, de valamennyi játékos lelkesen küzd és hajt a pályán, s ez ellensúlyozza — az egyébként meglevő — technikai és taktikai fogyatékosságokat. EGYRE magabiztosabban lép pályára a Kiskunfélegyházi Vasas, s már nem is meglepetés, ha idegenben sikeresen szerepel. A következő fordulóban ismét debreceni csapat lesz a Vasas ellenfele. Ha nem lesz elbizakodott az együt- ts, akkor újabb szép győzelemnek lehet tanúja a félegyházi közönség. Tekehíradó | Megyei labdarúgó-bajnokság Bp. Előre— Kecskeméti MÁV 5:3 (2391—2376) NB I. női., Kecskemét. Ld.: Ungvári 425, Baüoghné 419. K. MÁV—K. Petőfi 6:2 (2530—2418) NB n. férfi. Kecskemét, Petőfi-pálya. Ld.: Balogh M. 439, Körösi 431, ill. Gyebrovszki 440, Kun 423. Megyei bajnoki eredmények: Kiskunhalasi MEDOSZ—K. Spart. 5:3, K. MÁV n.—iK. Petőfi n. 6:2, Sütőipar—Bamevál 1:7, Vörös Meteor—KTE 2:6, Pincegazdaság—K. Vasas 5:3. Nem jött ki a lépés... PÉCSI VOLÁN—BAJAI VASAS MTE 1:0 (1:0) Baja, vezette, Váradd. Bajai Vasas MTE: Majz- linger — Brisztovics, Márton, Viszmeg, Bödi, Miklós — Borkovics, Petri k, Rizsá- nyi, Márity, Bajmai (Dob- ler). Edző: Jászberényi János. MTE-támadássorozattal kezdődött a találkozó. A 4. percben Borkovics elhúzott a jobbszélen, beadását Pet- rik nagy erővei lőtte kapura, de a kapus szögletre mentett. Az első negyedóra után megváltozott a játék képe. A vendégek lendültek támadásba. Közben Borkovics a 30. percben nagy helyzetet hagyott kihasználatlanul. Egyedül tört kaimra. Az őt támadó védőjátékos elesett és Borkovics 10 m-ről elvétette a kaput. A későbbiek során ismét a pécsi együttes lendült támadásba és megszerezte a két pontot jelentő gólt. Boldog elfutott a jobbszélen, majd elhúzott a bajai védőik mellett is és a kapu bal sarkába bombázott. 1:0. Szünet uítán lendületes támadásokkal kezdett az MTE. A 6. percben Rizsá- nyi, majd két perccel később Márity hagyott ki gólGárdonyi Géza: EGRI CSILLAGOK Feldolgozta: Márknsz László. Rajzolta: Zórád Ernő. helyzetet. A 35. percben Ri- zsányi hatalmas lövése a kapufától a gólvonalra pat tant. A mérkőzés hátralevő részében már nem tudott kibontakozni a hazaiak tá- madósora. ÉSZAKI CSOPORT Kiskunfélegyházi Vasas n. —K. Volán 2:2 (1:0) Kiskunfélegyháza, vezette: Dobsa. Góllövők: Kókai, Sahin I., ill. Simon, Endre II. Jók: Ha- jagos, ill. Kun. Ifjúsági eredmény: 1:1. K. Fémmunkás—Alpár 2:0 (1:0) Kecskemét, vezette: Molnár K. Góllövők: Bende n.; Farkas n. Jók: Farkas I„ Farkas n., Ölvedi, ill.: Szepesi, Kamasz. Ifjúsági eredmény: 3:0 a Fémmunkás javára. K. Egyetértés—Cskalov SE 5:4 (2:3) Kecskemét, vezette: Daub- ner. Góllövők: Kovács 3, Kiss 2, ill. Bravik 3, Bella. Jók: Balia, Kovács, ill. Kállai, Virágh. K. Dózsa n.—Lajosmizse 3:0 (1:0) Kecskemét, vezette: Tóth. Góllövők: Peller, Gogolák, ill. Mojzes (öngól). Jók: Gogolák, Peller, Kasza, ill.: Varga. Ifjúsági eredmény: 8:3 a Dózsa javára. Szánk—K. MÄV 1:1 (0:1) Szánk, vezette: Horváth. Góllövők: Bogdán, ilL Varga. Jók: Szabó, Kállai II., ül. Pintér. Ifjúsági eredmény: 2:1 a Szánk javára. Kiskunmajsa—Izsáki MEDOSZ 6:0 (3:0) Kiskunmajsa, vezette: Gere. Góllövők: Homyák 2, SzatA döntetlen le(t volna a reálisabb BÉKÉSCSABAI VTSK—KISKUNHALASI MEDOSZ 1:0 (1:0) Békéscsaba, 2000 néző, vezette: Szabó J. Khalasi MEDOSZ: Sza- lontai —« Tóth III., Rádi, Juhász — Vass, Tóth I. — Lipák Mészáros II., Csá- nyi, Kocsis, Csapiáros (Karsai). Edző: Virágh István. A 12. percben gólt ért el a Békéscsaba. A jobbszélről ívelt labdát Szalontai kiütötte. Román újból kapura fejelt, s a gólvonalon álló Tóth III. a mezőnybe továbbította a labdát. Nagy meglepetésre a játékvezető gólt ítélt. A 20. percben Mészáros II., a 25. percben pedig Csapiáros előtt nyílt alkalom az egyenlítésre, de mindketten kihagyták a helyzetet. Fordulás után a MEDOSZ támadott többet. Jók: Tóth III., Rádi, Mészáros II. ne m. *Két büntetőpont levonva. NB in. KÖZÉPCSOPORT DÉLNYUGATI CSOPORT 1. Vasas íz. 24 16 5 3 58:20 37 1. Szék. D. 24 15 6 3 57:24 36 2. Vasas T. 24 11 6 7 40:28 28 2. P. BTC 24 12 8 4 46:24 32 3. D.új. É.* 24 11 7 6 28:19 27 3. P. EAC 24 12 5 7 44:24 29 4. 1. sz. ÉP. 21 11 5 8 38:26 27 4. D. VSE 24 10 8 6 40:24 28 5. Vasas L.* 24 12 5 7 46:29 27 5. Baja* 24 12 6 6 39:24 28 6. MAVAUT 24 11 4 9 46:39 26 6. Steinmetz 24 11 5 8 38:30 27 7. Bp. Vegy. 23 9 6 8 34:29 24 7. Pécsi V. 24 10 5 9 30:26 25 8. Soltvadk. 24 9 5 10 37:43 23 8. Bonyhád 24 10 4 10 40:44 24 9. Kiskör.* 24 10 4 10 35:39 22 9. Lábod 24 10 3 11 51:36 23 10. Ercsi 24 9 4 11 34:50 22 10. Sárbog. 23 9 4 10 38:35 22 11. Elektr.* 24 7 8 9 25:19 20 11. Mohács* 23 9 5 9 37:34 21 12. Kalocsa 23 8 4 11 34:33 20 12. Kapv. V. 24 8 5 11 32:48 21 13. B. N. A. 24 7 5 12 31:41 19 13. Dom. SP. 24 5 10 9 24:31 20 14. Nagytét. 24 7 5 12 21:34 19 14. Kapv. D. 24 6 7 11 25:48 19 15. MAFC 24 4 9 11 16:41 17 15. P. Helyi. 24 5 6 13 29:44 16 16. Vas. HTG 24 3 6 15 24:57 12 16. Szigetvár 24 — 5 19 20:94 5 •Két büntetőpont levonva. mári, Csábi és Nyerges (öngól). Jók: Balogh, Homyák, Kozma. Ifjúsági eredmény: 3:0 a Kiskunmajsa javára. Klapka SE—Kiskunfélegyházi Gépjavítók 4:4 (2:1) Izsák, vezette: Boronkai. Góllövők: Kovácsovics 2, őrző, Ambrus, ill. Párád! 2., Csenki 2. Jók: Kovácsovics, Ambrus, Mezei, ill. Istvánfi, Parádi. KTE n.—Hetényegyháza 5:1 (2:1) Hetényegyháza, vezette: Molnár. Góllövők: Nyilas 3, Poós 2, ill. Varga. Ifjúsági eredmény: 5:0 a KTE n. javára. Radnóti SE—Tiszakécske 5:0 (5:0) Szabadszállás, vezette: Daug- ner. Góllövők: Sasvári 3, Tanító (11-esből), Gyuris. Jók: Sas- vári (a mezőny legjobbja), Gyuris, Váradi. Az első félidő 10. percében a Radnóitból Keresztes kiállítva. Ifjúsági eredmény 3:0 a Radnóti javára. DÉLI CSOPORT Bajai Bácska Posztó- Császártöltés 1:0 (0:0) Baja, vezette: Tóth F. Góllövő: Horváth. Jó: Márton. Ifjúsági eredmény: 9:0 a Baja javára. Hajós—Gábor A. SE ld (0:1) Hajós, vezette: Turcsányi. Góllövők: Balogh, ill. Sipos. Jók: Tüske, Balogh, ill. Sipos (a mezőny legjobbja), Hears. Katymár—Mélykút 1:0 (1:0) Katymár, vezette: Vargac L. Góllövő: Janik I. Jók: Di- mai, Búcsú, ill. Kovács, Horváth. Ifjúsági eredmény: 8:1 a Mélykút javára. Hercegszántó—Vaskút 2:1 (1:0) Hercegszántó, vezette: Szabadi. Góllövők: Gyurik, Pintér, ill. Németh. Dobos a második félidőben sportszerűtlen magatartása miatt kiállítva. Ifjúsági eredmény: 6:0 Vaskút javára. Szamuely SE—Gara 4:2 (2:0) ' Gara, vezette: Horváth. Góllövők: Tényi 2, ill. Simonyi 3, Nagy. Jók: Jakab, Tényi, ül. Jónás, Kátai, Simo- nyi. Ifjúsági eredmény 1:0 a Gara javára. Jánoshalma—Balogh A. SE 6:2 (1:1) Góllövők: Csemák 2, Pásztor 2, Vaszari (öngól), ill. Dombóvári 2. Kecel—Bátya 1:1 (1:0) Kecel, vezette:. Molnár. Ifjúsági eredmény: 3:0 a Bátya javára. A MEGYEI LABDARÜGÖ-BAJNOKSAG Állasa ÉSZAKI CSOPORT 1. K. D. n 2. K. Fém. 3. Qslcalov 4. Alpár 5. Radnóti 6. Klapka 7. K. Egyet. 27 12 8. Lajosmi. 27 12 9. K. Volán 10. Kfh. G.* 11. KTE II. 12. Kkmajsa 28 22 27 16 27 15 27 15 27 14 27 12 28 9 27 10 27 11 27 10 13. Tiszakécs. 27 10 14. Szánk 15. K. MÁV 16. Kfh. V. n. 17. Heténye. 18. Izsák* 3 161 3 64 7 73 9 67 10 64 9 64 5 10 56 5 10 48 10 9 38 8 9 47 4 12 47 4 13 57 3 14 49 5 13 54 8 12 37 7 13 56 2 20 29 3 22 23 :30 47 :36 40 :41 35 :32 33 :62 31 :58 30 :53 29 :49 29 :39 28 :36 26 :55 26 69 24 :59 23 :74 23 :66 22 :61 21 :84 12 130 5 ^Két büntetőpont levonva. DÉLI CSOPORT 1. Szamuely 2. Jánosh. 3. Gábor Á. 4. Bácsal.* 5. BB. Posz. 6. Császárt. 7. Kecel 8. Kh MÁV 9. Hajós 10. Vaskút 11. Mélykút 12. Hercegsz. 13. Katymár* 14. Gara 15. Bátya 16. Bácsbok. 17. Balogh Á. 18. Nemesn.. 27 21 26 20 27 14 25 15 26 14 26 13 27 13 26 12 27 14 27 12 27 7 4 95 5 91 6 50 4 67 7 87 8 51 9 53 7 36 1 12 63 4 11 39 7 13 19 4 14 46 4 14 40 3 16 46 5 14 37 5 17 34 6 18 42 7 16 31 :23 44 :35 41 :32 35 :32 34 :22 33 :36 31 :39 31 :28 31 :44 29 :39 28 :42 21 :66 20 :66 20 :77 19 :67 17 :82 13 :97 12 :96 11 •Két büntetőpont levonva. Kevés induló, közepes színvonal a megyei serdülő birkszóbajnokságon Vasárnap Kecskeméten került lebonyolításra az idei megyei kötött- és szabadfogású serdülő birkózóbajnokság. Távolmaradt Tiszakécske, Solt- vadkert, Lajosmizse csapata és így mindössze 32 versenyző lépett szőnyegre. Eredmények: Kötöttfogás: 49 kg: 1. Bihari (Kfh.) 57 kg: 1. Seres (Kfh.) 62 kg: 1. Katona (KTE), 2. Rudolf (Kai. VTSK), 3. Seres II. (Kfh.) 67 kg: 1. Pilhoffer (Kfh.), 2. Fábián (Kfh.) 72 kg: 1. Germán (KTE) 78 kg: 1. M. Szabó (Kfh.), 2. Dudás (KTE). Szabadfogás: 45 kg: 1. Ga_ raczy (KTE) 49 kg: 1. Pugyi (Kfh.) 53 kg: 1. Katona (KTE), 2. Kocsora (Kai. VTSK), 3. Géczy (Kmiklós) 57 kg: 1. Horváth (löniklós), 2. Szabó (Ba. ja), 3. Horváth II. (Kmiklós) 62 kg: 1. Gyenge (KTE), 2. Buda (KTE), 3. Csenki (Kfh.) 67 kg: 1. Sasvári (KTE), 2. Dóró (Kmiklós), 3. Kalmár (Kmiklós) 72 kg: 1. Kálózi (Kmiklós), 2. Dudás (Kmiklós) 78. kg: 1. Mezei (Kmiklós), 2. Jáger (Kmiklós). A pontversenyben: 1. KTE 36 ponttal. (Edző: Garaczy Sándor), 2. Kiskunfélegyházi Vasas SE 30 ponttal. (Edző: Be- sze László), 3. Kunszentmikló- si Vasas SC 27 ponttal. (Edző: Kovács Sándor), 4. Kalocsai VTSK 6 ponttal, 5. Bajai Fatömegcikk SE 3 ponttal. ...ES ELINDULT A -(Mg SZOMORÚ MENET ÓBUDA iM/l t FELÉ: ' VIGY£f£K y/SS/A, A K/RAlW£fi/AK SS MMOJA'/OK.MSG, hoor ayyja isszsx apja ms/y/zy ss ROGY AZ£/F KARDOM