Petőfi Népe, 1968. szeptember (23. évfolyam, 205-229. szám)
1968-09-14 / 216. szám
4. oldal 1968. szeptember 14, szombat „Pajtások! Kisdobosok to Úttörők! Nagy ünnepségre készülünk: az 1968—69-es tanévben lesz ötven esztendeje annak, hogy megalakult a Kommunisták Magyarországi Pártja, létrejött a Kommunista Ifjúmunkások Magyarországi Szövetsége és győzött a szocialista forradalom: kikiáltották a Magyar Tanácsköztársaságot. Három láng gyűlt ki ötven esztendeje... Három láng, mely az úttörő jelvényben is ég és a kommunistákat, és úttörőket, s a hármas évfordulót jelképezi. Legyen hát az évforduló mozgalmunk tartópillére! Jelentkezzetek a próbára és A forradalom lángjai mozgalomra!” • A Magyar Úttörők Szövetsége július 28-án Csillebércről indított mozgalmának felhívásából idéztünk. A tanévnyitó értekezleten valamennyi kisdobos és úttörő előtt felolvasták a felhívást. Ebben az évben Ti is a hármas évforduló jegyében végzi- tek úttörőmunkátokat. Hogy hogyan, erről beszéljenek a levelek! • — A KISKŐRÖSI Petőfi Sándor Üttörőcsapat őrsvezetői Fecske Istvánné csapatvezetőnek már szeptember első napjaiban átadták a benevezési lapokat. (A legszebbek az iskola előcsarnokában láthatók.) Ku- tyifa Ilonka arról tudósít, hogy az évfordulók méltó megünneplésén kívül sokan vállaltak önként nemes feladatokat. Íme néhány: „Idős embereknek segítünk fát vágni, bevásárolni. Gondozzuk a magyar és szovjet hősi halottak sírját. Egy ifjú gipsz-szobrát elkészítjük az Úttörőszobába.** • — Miháczi László az 5276. sz. Táncsics Mihály úttörőcsapat őszi mezőgazdasági munkájáról számol be. A Törekvés Tsz- ben a betakarításnál segédkeztek. Munkájukkal a Tsz vezetősége nagyon elégedett volt. • — A MAGYAR Üttörők Szövetsége Országos Elnöksége új sorozatot indít a nyolcadik osztályosok számára. „Nyitott szemmel’* — ahogyan a cím is mutatja — kérdéseket, gondolatokat, ötleteket vetnek fel a könyvecskék. Az első száma már megjelent, a jövő hét végéig minden csapat kap egy- egy példányt. A havonta megjelenő füzetek bizonyára hasznos útmutatást adnak számotokra az úttörőmunkában is, s a leendő KISZ-életre is. • □ Négy vidéki kislány nyerte a Pajtás újság és a Kecskeméti Városi Tanács Művelődési Osztálya „Mit tudsz Kecskemétről?” c. pályázatát. A két-két heti balatonfenyvesi üdülésen kívül a művelődési osztály meghívta Kecskemétre a nyerteseket. A szüreti napok alkalmából most Horváth Marika és Szimán Katalin csepeli elsőéves gimnazistákat látjuk vendégül szombaton és vasárnap. A nyerteseknek gratulálunk, de úgy érezzük ide kívánkozik egy kérdés: Bács megyeiek, kecskemétiek, hol voltatok? Mindennemű kőműves munkái olcsón vállal és határidőre készít, Faragó László képesített kőművesmester, Kiskunfélegyháza, Zrínyi utca 5. 7535 Hasznos találkozó — Oíyen gyermek egy családban Csecsemők gondozása Tiszakécskén HOLNAPUTÁN zárul a Budapesti őszi Vásár. Sikerére jellemző, hogy vasárnap 55 ezren keresték fel, s a hét közepén mintegy negyedmillióra rúgott látogatóinak a száma. Akik körülnéznek pavilonjaiban, nem csupán a kíváncsiságukat szándékoznak kielégíteni, hanem vásárolnak is. Eddig több millió forint értékű áru talált vevőre például a Centrum Áruházak hatalmas, ám a látogatók nagy száma miatt kicsinek bizonyult pavilonjában. Emellett néhány közszükségleti cikkre nem egy 5—10—15 millió forintos üzletkötés is történt a gyártó ipari üzemek és a kereskedelmi szervek között. A VÁSÁR tehát beváltotta a reményt, amelyet a rendező Hungexpo, s természetesen kormányzatiunk táplált iránta. Híven szolgálta azt a célt, hogy az új mechanizmus fejlődjön, arról hasznos tapasztalatokat szerezzenek az ipar és a belkereskedelem irányítói. Mégpedig azáltal, hogy megismerhetik a fogyasztóközönség igényeit, amelyek a vásárlások mértéke révén közvetlenül, a véleményekben pedig közvetve jutnak kifejezésre. VÉGEREDMÉNYBEN az ipari termelés, az áruközvetítés és a fogyasztás találkozásának lehetőségét teremtette meg az első ízben megrendezett vásár, s az elmondottak alapján kétségtelenül nem jelentéktelen serkentőjévé válik gazdasági életünk vérkeringésének. Akik még nem látták, a hátralevő napokban érdemes megtekinteniök: a látványossága miatt, és nem kevésbé azért is, hogy a véleményükkel segítsék a közszükségleti cikkek iránti igények felmérését. A tiszakécskei állami csecsemőotthonban ötven pufók kisgyermeket gondoznak nagy szeretettel. Bodanitz Ilona otthonvezető távolléte miatt helyettese, Domonkos Perencné kalauzol az otthonban, ahol meggyőződhettünk, milyen nagy szakértelemmel, szeretettel, gyengédséggel és kitűnő ellátással gondoskodnak az apróságokról. Egy valami mégis hiányzik az árva pöttömnyi emberkéknek: az igazi anyai szeretet Bár anyukának hívják a gondozónőket, ez mégsem az igazi. Az a legboldogabb kicsi, aki olyan nevelőszülőkhöz kerül az intézetből, ahol saját gyermeküknek tekintik. Példákat is sorolnak fel bőven. Egyik kislány már negyedikes kitűnő tanuló és „anyukája, apukája” zongorázni tanítattja. Jó lenne, ha minél többen. találnának ilyen igazi meleg családi fészekre. T. M. Király Zolikát még ölben eteti Kiss Margit gon« dozónő... (Lakatos József felvétele) A CÍMZETT: Á kereskedelem és az ipar Halálos rubinok Az utóbbi napokban több olyan levél érkezett szerkesztőségünkhöz, melyekben olvasóink a kereskedelem és az ipar munkájával kapcsolatos észrevételeiket írják meg. Íme, közülük néhány: MÉG MINDIG „SZORÍT” A CIPŐ Bognár Ferencné kecskeméti olvasónk cipőt vásárolt az unokájának. A következőket írja ezzel kapcsolatos tapasztalatairól: „Az őszi szezon minden évben így megy. Elindul az ember ruhát vagy cipőt venni a gyereknek. Én most cipőt akartam, azaz vettem is az unokámnak, de ilyen csúf lábbelit mint ez!... Pedig olvastam az újságban* hogy több színben kapható lesz a szép lakkcipő. Volt is, de kevés. Páran, akiik előbb érik, elviszik. A többiek szaladgálhatnak és nem topnak érdemes lábbelit a gyereknek. Pedig mindenki szépet és ráadásul kényelmeset is szeretne venni. A gyerek fejlődik, annak nem való a hosszú, keskenyorrú cipő, mert kényelmetlen. Ráadásul öt centivel hosszabb is, mint a lába. Kérem, ne ilyen ormótlan cipőket gyártsanak a gyermekek részére. És jobb minőségűeket mint amilyet végülis én vettem, mert annak lemegy a torge, leválik a talpa.” BŐVÜL A HIÁNYCIKKLISTB? Varga József jakabszál- lási olvasónk személyesen kereste fel szerkesztőségünket panaszával. Fénycsövet, foglalatot és kapcsolót keresett három kecskeméti üzletben — eredménytelenül. Abban reménykedik, hogy ezek nem hiánycikkek, csupán pillanatnyilag akadozik az ellátás. Vajon miért akadozik? Vagy, ha csakugyan hiánycikkekről van szó, meddig kell várni, hogy ne legyenek azok? APRÓSÁG, DE TOLMÁCSOLJUK Konyhakész csomagolásban vásároltam baromfit — írja Tóth Lajos kecskeméti olvasónk. — A csirke lábai megtisztítva nem voltak, pedig úgy hiszem, ez a művelet is bennefog- laltatiik a kilogrammonkénti 33 forintos árban. Ceylon szigete paradicsom lenne, ha a malária időnkint nem változtatná pokollá; 1935-ben például 50 ezer embert pusztított eL Amióta 1945-ben feltalálták a DDT féregírtó szert, nagy energiával és szép eredménnyel küzdöttek a malária ellen, s ennek folyamán jelentősen csökkent az áldozatok száma; ma már csak elvétve fordul elő haláleset. Annál nagyobb volt a meglepetés, amikor nemrégiben Ceylon középső részén eddig soha nem tapasztalt hevességű maláriajárvány tört ki. Azóta ennek okát is kiderítették: az emberi kapzsisággal függ össze. Egy asszony véletlenül nagy értékű rubint talált földjén. A kincs híre hamar elterjedt és valóságos kincskereső dühnek lett elindítója. A világ összes tájáról emberek tömege özönlött a területre, és engedély nélkül túrták a lelet helyén a földet, úgy, hogy rövidesen óriási üregek keletkeztek a föld mélyében. Rubint ugyan nem találtak többet, de a mosz- kitók annál inkább szállást verték a friss lyukakban s rövid idő múlva egyre nagyobb körzetben tört ki a maláriajárvány. A ceyloni egészségügyi miniszter intézkedésére a katonaság tömte be a földbevájt üregeket; a járvány terjedése ezzel megszűnt, de addigra már száz és száz szerencsétlen ember halálát okozta. Az országúton gépkocsik robognak, viszik a bányászoknak és favágóknak, építőknek és vadászoknak, gépészeknek és vadhaj toknak, felderítőknek és halászoknak — az északi építők nagy családja tagjainak — mindazt, ami a munkájukhoz és létfenntartásukhoz kell ezen a fárasztó, de gazdag vidéken. Lassan haladnak a szétszedett ekszkavátorokat szállító autóoszlopok, talaj gyaluk vonszolják magukat, teherautók csörlő- ket, puttonyokat, kazánokat szállítanak. Itt-ott a kocsik letérnek az útról és eltűnnek a ligetekben. S csupán a néhol leszúrt ut-r jelző táblákról tudni meg, hogy itt a közelben valahol erdőkitermelés folyik, gyár vagy lelőhely húzódik. A fürge kis másféltonnás, az Uszkov-osoport teherkocsija jóformán megállás nélkül ment két nap meg két éjszaka. Szemjonics, a sofőr olykor aludt egymásfél órát a fülkében, amikor leállította a kocsit valamelyik patak partján. Ébredés után kiugrott a fülkéből, derékig megmosdott a hideg vízben, aztán ismét egy egész napra a volán mellé ült. A második nap végefelé az út észrevehetően elromlott. A kocsi egész halkan haladt. Amikor megállt és Szemjonics kikapcsolta a motort, mindenkit meglepett a körös-körül uralkodó, furcsa csend. Nem susogtak a fák levelei, nem hallatszott madárcsicsergés, sem az élet vidám zsongása, amely annyira megszokott dolog az erdőben. Valami titokzatosság volt a természet nyomasztó némaságában. Nyugtalanító volt és az ember akaratlanul is csak suttogni mert Pétya hajnalban felébredt és érezte, hogy a kocsi áll. Tompa hangokat hallott kívülről. Az egyik — a jól érthető, kifejező — nagybátyjáé, Uszkové. A másik — a mély, lassú és ózó, ahogy a Volga- mentiek beszélnek — ismeretiem. — Jó lovakat szereztél? — 'kérdezte Uszkov. — Jóknak nézem őket... Főleg jakut félvérek. Aprók, de szívósak. Meg aztán igénytelenek. Nem tudom, megszidsz érte vagy sem, de elhoztam a mént is. Azt mondják, összetartja a ménest. Makrancos jószág, s harapós. Egyetlen ló sem mert elbitangolni, inkább összeharapdálja, de nem ereszti sehová. Olyan* mint az ántivilág őrmestere, fegyelmet tart a sorban. Ha bajlódni is kell vele, azért csak elhoztam. — Hát ha már elhoztad, elhoztad... A te dolgod, meg aztán a Luka Luki- csé. — ö is veletek van? — Luka Lukics? Hát hogyne! Elvégre mégiscsak ismerősök vagytok? — Három idényt jártunk együtt. Még amikor a Ba- lahapcsan mentén leüőhé- lyet tártunk fel. Merre van? — Alszik a ponyva alatt. Jól ki alussza magát... — Hát még ki van a csoportban? — Egy agronómus, és két fiataember — az unokaöcsém és egy gyakorló diák. Meg hűséges kísérőm, a Káva... — Az agronőmusra meg mi szükség van? Nem búzát megyünk vetni. — Megnézzük a földeiket is. A tröszt szovhozokat akar építeni az új helyeken. — A-á. i i Fontos dolog ... Mikor indulunk? — Te határozol. Egy nap* azt hiszem, elég a felkészülésre? Megismertetlek az útiránnyal és holnapután hajnalban útnak indulunk. — Soha nem jártam arrafelé. Csak mindig körbejártam körülötte. Rossz hír járja az ősilakók körében azokról a hegyekről — felelte megfontoltan az ismertlen hang. — Mégpedig? — Tudod, hogy hívják azt a fennsíkot, amely a Kuraleh völgytől jobbra fekszik? Szalahan — Csin- tajnak, ami - azt jelenti* hogy „Rossz szellemek tanyája” — Érdekes ..: Nekünk éppen útunkba esik. Felkeressük a rossz szellemek tanyáját is, megnézzük, mitől olyan rosszak, mi a hajuk ... Különbem már hallottam ezekről a mendemondákról. A beszélgetők eltávolodtak, s Pétya már nem hallotta, miről csevegtek. Kinézett. Már világos volt. A teherautó egy folyó széles homokzátonyán állt. Sem elől, sem hátul nem látta az utat. Tehát a folyó partján, a kavicson és homokon haladtak egyenesen. A part közelében erdő sötétlett. Az erdőből szinte kiszaladt a folyóhoz egy egyablakos házikó, amely lakatlannak látszott, nem volt rajta sem zsalugáter, sem üveg, amolyan téli szállásféle lehetett. Körülötte nyihogó lovak mászkáltak, előtte feküdt egy bozontos fekete kutya, amelynek apró felálló füle és nevetséges tömpe orra volt. Tipikus északi eszkimókutya volt. > (Folytatjuk)
