Petőfi Népe, 1968. szeptember (23. évfolyam, 205-229. szám)
1968-09-13 / 215. szám
?. oldal 1968. szentember 13, péntek Kormányküldöttségünk visszatért Phenjanba PHENJAN (MTI) A KNDK kikiáltásának 20. évfordulója alkalmából Koreában tartózkodó magyar kormányküldöttség, élén dr. Ajtai Miklóssal, a Minisztertanács elnökhelyettesével, más delegációkkal együtt csütörtökön visszatért a keleti tengerparton fekvő Csohosin iparvárosban tett látogatásáról. A magyar delegáció, melyet Szók Szán, a Koreai Munkapárt Központi Bizottságának titkára, a Politikai Bizottság tagja kísért el, megtekintette a városi acélkombinátot és a műszálgyárat. Küldöttségünk tiszteletére a városi művelődési házban szerdán délután barátsági nagygyűlést tartottak. Dr. A jtai Miklós beszédet mondott. Este a tartományi vezetők díszvacsorát adtak delegációnk tiszteletére. U Thant ma részt vesz az AESZ U Thant ENSZ-főtitkár New Yorkból csütörtökön reggel Párizsba érkezett. A főtitkár a francia fővárosból Algírba utazik, hogy részt vegyen az AESZ pénteken kezdődő csúcsértekezletén. Tay Hinti a hazafiak gyűrűjében Országos méretű hadműveletek Dél-Vietnamban SAIGON Tay Ninth városának, a Cao Dai vallási szekta „Vatikánjának” térségében a dél-vietnami felszabadító fegyveres erők mind nagyobb tüzérségi és gyalogsági alakulatokat összpontosítanak, s változatlanul veszélyeztetik magát a várost és a kétségbeesett védekezésbe szorult amerikai és dél-vietnami katonai alakulatokat. A hazafiak tevékenységük fő színhelyét Tay Ninh peremterületére helyezték át, a belvárosban fekvő kormányépületeket és katonai létesítményeket pedig tüzérségi tűzzel árasztják el. Az amerikai és dél-vietnami havezetőség legfőbb gondja, hogy ha nagy áldozatok árán is, de megvédelmezze a kulcsfontosságú Tay Ninh-t. Elvesztése ugyanis szabaddá tenné a terepet a főváros irányába mozgó forradalmi néphadsereg előtt. Heves harcok bontakoztak ki az ország más területein is. A demilitarizált övezettől délre az 5. amerikai gépesített hadosztály alegységei jelentős hadműveletet indítottak a kulcs- fontosságú Con Thien amerikai haditámaszponttól Körúton az elnökjelöltek Nixon, a republikánusok elnökjelöltje választási körútja során újságírók előtt annak a véleményének adott kifejezést, hogy az amerikai szenátus egyelőre halassza el az atomsorompó-egyezmány ratifikálását. Nixon érvként a csehszlovákiai eseményeket hozta fel. 9 Humphrey alelnököt a Michigan állambeli Flint- ben fiatal tüntetők fogadták, akik a vietnami háború ellen tiltakoztak. A gyűlésen kialakult hangulat következtében Humphrey testőrei jobbnak látták, ha a beszéd elhangzása után az elnökjelöltet a hátsó kijáraton csempészik ki. • George Mahon képviselő, aki az amerikai katonai körökkel jó kapcsolatot tart fenn, a képviselőházban kijelentette, nem tud arról, hagy a Vietnamban állomásozó amerikai csapatok létszámát csökkentenék. Mahon Humphrey alelnök néhány nappal ezelőtti kijelentését kommentálta. alig két kilométernyire beásott partizán erők ellen. A saigoni főparancsnokság szóvivője azt állította, hogy hétórás ütközetben sikerült kivetni állásaikból „a kommunistákat”. A DNPF harcoló alakulatai tüzérségi támadást hajtottak végre a Központi Fennsíkon és a Deltavidéken. Az utóbbi helyen a Can Tho-i repülőtér és más környező létesítmények alkották a célpontokat. Az amerikaiak beismerték, hogy a repülőtérre becsapódó 75-ös kaliberű gránátok hasznavehetetlenné tettek számos repülőgépet, helikoptert és egy hangár- épületet. A stratégiai fontosságú Thay Ninh elővárosaiban befészkelődött szabadság- harcos rohamosztagok a „szövetségesek” nagy ember- és anyagáldozatokat követelő visszacsapásai ellenére szilárdan megvetették lábukat és kitartanak elfoglalt állásaikban. Ez derül ki az APP francia hírszolgálati iroda csütörtök délutáni általános helyzetrajzából. Az amerikaiak és a dél- vietnami rezsim alakulatai szerda óta — három ejtőernyős zászlóalj és tengerészgyalogos lövészek bevetésével —, igyekszik visz- szafoglalni Thanh Hoa, Lang Dai helységeket. A saigoni főhadiszálláson elismerték, hogy a kormánycsapatok ezekben az akciókban 13 halottat és 91 sebesültet vesztettek. Ugyanakkor pontosan 22 főben adták meg „a kommunisták” veszteségeit, noha korábban azt közölték, hogy ezeket nem lehet „a maguk teljességében felbecsülni”. Az amerikai főparancsnokság nyilvánosságra hozta saját adatait az elmúlt hét veszteségeiről. Elismerte, hogy a DNFF hadserege a jelzett időszakban 1595 amerikai és 1466 délvietnami katonát tett harc- képtelenné. A jelentésből kiderül az is, hogy a Vietnamban küzdő amerikai intervenciós hadtest a háború folyamán, eddig — halottakban és sebesültekben — összesen 200 903 embert vesztett. Ebből a halottak száma — az amerikai verzió szerint — 27 704. II kivezeti út: a moszkvai megállapodás IGEN TALÁLÓ karikatúrát közöl a Neues Deutschland című keletnémet lap csütörtöki száma: egy víz alatti „ellenforradalom” felírataú aknán állva hárman egy feliratot tartanak a víz fölé: „Hiszen minden normalizálódott”. A csehszlovákiai helyzet valóban hasonlít még ma is erre a képre. A Pravda tudósítója írta a napokban, hogy a felszín nyugodt, az élet, futólagos benyomásokból ítélve, visz- szatért a rendes kerékvágásba. De még mindig akadnak zavaró tényezők és főképpen nincs minden rendben a sajtóban. A pozsonyi Pravda például szerdán közölte Zrak- nak, a Szlovák KB Központi Bizottsága titkárának nyilatkozatát, amelyben határozottan síkra- szállt a demokratizálási folyamat folytatása mellett és egyidejűleg aláhúzta, hogy a kommunistáknak tudniuk kell: a januári plénumon elfogadott politikai vonalat csak a moszkvai megállapodások realizálásával lehet folytatni. Ugyanennek a lapnak ugyanebben a számában egy másik cikk viszont arról szól, hogy a szuverenitás megsértése még akkor sem lehet indokolt, ha egy szocialista állam a fejlődés kapitalista útjára akar lépni. Hogy mennyire erről volt szó Csehszlovákiában, bizonyítja a Trybuna Ludu amerikai tudósítójának jelentése. A tudósító beszámol egy Benjámin Page nevű amerikai állampolgár, volt prágai diák cikksorozatáról. A fiatalember a nyáron feljegyzéseket készített Prágában. Számos felelős állásban levő közéleti emberrel is beszélt. Ezek a beszélgetések azt mutatták, hogy fent állt a veszélye egy csendes ellen- forradalomnak, a magángazdálkodás visszaállításának, Csehszlovákia kettészakadásának, azaz annak, hogy Csehország a Nyugathoz csatlakozott volna, míg Szlovákia maradt volna a szocialista közösségben. Szó esett arról, hogy Csehország szövetségi kapcsolatba lép Ausztriával, s ebben a vonatkozásban még Habsburg Ottónak is jó sajtója volt Csehszlovákiában. MINDEZEKRŐL az álmokról még nem tettek le a csendes ellenforradalom hívei. Ugyanakkor egyre jobb a kapcsolat a lakosság, valamint a hadsereg és az öt szocialista ország csapatainak katonái között. A Pravda tudósítója, arról számol be, hogy az emberek ma már szívesen beszélgetnek a szovjet katonákkal, 1945-ben készült régi fényképeket mutogatnak, vendégségbe hívják őket, étellel, itallal kínálják, beszélgetnek és vitatkoznak velük. A Szlovák Kommunista Párt KB Elnökségének szerdai ülése megállapította, hogy a politikai és a közélet konszolidálásának előfeltétele a moszkvai megállapodások következetes teljesítése. Husak első titkár és Klokoc elnökségi tag igen pozitívan értékelte a magyar nemzeti kisebbségnek a párt jelenlegi politikájával kapcsolatos álláspontját. Az elnökség elhatározta, hogy a KB egyik legközelebbi plénumán megvitatják a magyar és az ukrán nemzeti kisebbségek helyzetét. MEGTÁRGYALTÁK a hírszolgálati szervek jelenlegi helyzetét is. A Szovjetunióban és a többi szocialista országban nyugtalanságot keltenek egyes cikkek, s a további fejlődést illetően a csehszlovák dolgozók körében is. Ha ez a helyzet továbbra is fennmarad — hangoztatta a KB elnöke —, az állami és pártszervezetek kénytelenek lesznek a sajtó dolgozóival szemben szigorú és adminisztratív intézkedéseket hozni. 4+3=1 Elutazott Giancarlo Pajetta A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának meghívására szeptember 9—12 között Budapesten tartózkodott Giancarlo Pajetta, az Olasz Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagja. Giancarlo Pajetta a két testvérpártot kölcsönösen érdeklő kérdésekről folytatott eszmecserét Komócsin Zoltánnal, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjával, a Központi Bizottság titkárával. A megbeszéléseken, amelyek nyílt, elvtársi légkörben .folytak, részt vett Várkonyi Péter, a KB külügyi osztáyának helyettes vezetője. Giancarlo Pajetta csütörtökön elutazott Budapestről. Spanyolországban egy közelmúltban felújított törvény a politikai ellenállást ismét a katonai bíróságok hatáskörébe utalta. Ezzel a lépéssel a Franco-rezsim lényegében feladta korábbi törekvéseit, amely a rendszer liberalizálódását és demokratizálódását volt hivatva bizonyítani. A változásokat az ország északi részén élő baszk nemzetiség fokozódó ellenállásával is összefüggésbe hozhatjuk, amely az utóbbi időben különösen éles formában jutott kifejezésre. A mozgalom központjában, Gui- púzcoa tartományban például megölték a rendőrfőnököt és szabotázs cselekményekre is sor került. Az ezeket követő letartóztatások széles társadalmi rétegeket érintettek, amely még jobban elmélyítette a már korábban is meglevő ellentéteket. A baszkok a Pireneusokban és a Vizcaya-öböl partján, Spanyolország északi (4 tartomány) és Franciaország déli részén (3 tartomány) élnek. Nyelvük egyedülálló Európában és szokásaik is különböznek a környező népekétől. Történelmük folyamán a spanyol köztársasági kormány adta meg először a baszkok önrendelkezési jogát (1936—1939). A függetlenségi mozgalmat az ETÄ elnevezésű nacionalista szervezet vezeti: céljuk a független jBASZK TARTOMÁNYOK]':^', ';Í!^Bigao^Sae_ScbaSjf^^ few/ TL2 13};! 1 Szovjetunió részvétele a KSST-isen 1 LABCURD 2 BASSE NAVARRE 3 SOUIE _____________ b aszk állam megalapítása („4+ 3=1»» jelszavuk a 4 spanyol és a 3 francia tartomány egy államba történő egyesítését jelenti). A Franco-kormány félelmét politikai okokon kívül elsősorban gazdasági megfontolásokban kell keresnünk. A vitatott terület adja ugyanis Spanyol- ország legfontosabb ipari nyersanyagait (vas, szén, elektromos energia), Bilbao központtal ide települt a spanyol kohászat 75 százaléka, de jelentős gépipart, hajógyártást és vegyipart is találunk ezen a területen. A nyugtalanság elhúzódása, vagy az elszakadás súlyos gazdasági feszültséget okozna Spanyolországban, így érthető, hogy a rezsim mindent elkövet a mozgalom felszámolása érdekében. El akartak rabolni egy repülőgépet MONTREAL. Revolvert rántott egy férfi a kanadai Moncton és Toronto között közlekedő repülőgépen és követelte, hogy a gépet irányítsák Kubába. A pilóta igent mondott a követelésre, de közölte, hogy a repülőgépnek üzemanyagra van szüksége. A Viscount-gép, fedélzetén 17 utassal Montrealban szállt le, hogy üzemanyagot vehessen fel. Közben a légikikötő személyzete rádión keresztül két és fél órán át próbálta meggyőzni a merénylői, hogy adja fel szándékát. Végül is a férfi jobb belátásra tért, mert zsebre dugta revolverét és leszállt a gépről. A repülőtér szóvivője újságírókkal közölte hogy a támadó Sarvey néven Monotonban szállt fel. Saját bevallása szerint a CIA körözi és ezért akart Kubába menekülni. Tervétől azért állt el, mert a kanadai hatóságok politikai menedékjogot ajánlottak fel neki. MOSZKVA. (TASZSZ) A Krasznaja Zvezda csütörtöki számában vitába szállt a burzsoá sajtó rágalmazó állításaival, amelyek megpróbálják kétségébe vonni a Szovjetunió és a többi KGST-ország gazdasági kapcsolatainak egyenjogúságát és kölcsönösen előnyös voltát. A moszkvai lap megállapítja, hogy 1956 és 1968 között a Szovjetunió 17 millió tonna gabonát, 51 millió tonna kőolajat, 80 millió tonna vasércet és sok más árut szállított Csehszlovákiának. Ha mindezeket a cikkeket Csehszlovákia nyugati valutáért vásárolta volna a kapitalista piacon, három és fél milliárd dollárt kellett volna költenie. A Szovjetunió ugyanakkor szilárd és stabil piacot jelent a csehszlovák ipar számára. A Szovjetunió más szocialista országokkal is átfogó gazdasági és műszaki együttműködést valósít meg, körülbelül 1400 ipari és egyéb népgazdasági objektum építésében, korszerűsítésében és bővítésében vesz részt. Ezek közül 900 már működik. A szovjet lap megállapítja, hogy 1937-ben, a mai KGST-országok területén a világ ipari termelésének csupán 15 százalékát állították elő, ma pedig ezeknek az országoknak a részesedése a világ termeléséből 31 százalék. A „Barátság” kőolajvezeték nagy összegek megtakarítását teszi lehetővé Csehszlovákiának, Magyar- országnak, Lengyelországnak és az NDK-nak. Ezek az országok a „Barátság” kőolajvezetéken eddig 120 millió tonna szovjet kőolajat kaptak. Egy másik nagy közös vállalkozás, a KGST- országok energetikai rendszereinek egyesítése lehetővé tette, hogy tavaly 8,5 miŰiárd kilowattóra villamosenergiát cseréljenek egymással. A KGST-országok árucsere-forgalmának összege 1967-ben meghaladta a 25 milliárd rubelt. Még mindig rendőrök állnak a párizsi egyetem környékén PÁRIZS. A párizsi egyetemen folytatódnak a vizsgák. A bojkottról ugyan lényegében lemondtak a diákszervezetek, de a legújabb jelentések szerint a termekben a legkülönbözőbb módon akadályozzák a vizsgák zavartalan menetét. A természettudományi kar dékánja bírósági eljárással fenyegette meg a zavarkeltőket. A felsőoktatásban dolgozó pedagógusok szakszervezeteinek vezetősége pedig tiltakozó sztrájkot hirdetett meg hétfőre, ha nem szüntetik meg az egyetem környékén a nagyarányú rendőri készültséget.