Petőfi Népe, 1968. szeptember (23. évfolyam, 205-229. szám)

1968-09-10 / 212. szám

é. oltod 1988. szeptember W.fieJS Országos kutya kiállítás IM a | __ Plakett a város címerével — Kecskeméten Hatezer látogató Ütemes vakkan tüsöktől, talható bámulatos eredmé- ményhirdetésre a délutáni csaholásoktól volt hangos nyeit. De hozzátette: ez a órákban került sor. A kü- vasámap a kecskeméti tenyésztői munka orszá- lön erre a célra készített, —----- Kecskemét város címerével e llátott plakettet a kiállt táson szereplő tizenkét faj­ta legjobbjai kapták meg Ezenkívül, a zsűri érteke­lése alapján, tenyésztői rangsorolások, minősítések születtek. Az elismerésekei Takács Béla nyújtotta át a kiváló kutyák gazdáinak Számot kell adnunk egy szép kecskeméti sikerről is: Oláh Sándor komondora nemcsak a város plakett­jét, de a magyar fajta győz­tese címet és az országos egyesület különdíját is el­nyerte. Az érdeklődés, a látoga­tottság meghaladta a vá­rakozást. Csaknem hatez­ren tekintették meg a ki­állítást. Még távoli föld­A Hungária Prima Juni­or nevű rangsorolást kap­ta Kézi Mihály szegedi te­nyésztő Csikpálfalvi Astra elnevezésű boxere. részekről, az ÜSÁ-ből és Argentínából érkezett ven­dégek is voltak. A sashegyi képző növendékei között jól szerepelt az akadályversenyen a felvételen látható németju­hász. Nagyállomás környéke: a közelben, a KTE-pályán került megrendezésre az idei országos kutyakiállí­tás. Már a kora délelőtti órákban bulldogok, dober- mannok, uszkárok, újfund- landik, németjuhászok, vizslák, pulik, komondo­rok, farkaskutyák népesí­tették be a pálya körüli füves térséget — ^gazdi­jaik” társaságában. A fel­soroltakon kívül, természe­tesen még több más fajta is szerepelt. A kiállításon összesen száznyolcvan te­nyésztő több mint 200 ku­tyával szerepelt. Ezen kí­vül 40 idomított kutyával — németjuhásszel, boxar- raí, pulival, kuvasszal — megjelent a fővárosból a sashegyi kutyaképző iskola is. Ezek az állatok szere­peltek a délelőtt folyamán megrendezett őrző-védő be­mutatókon, ügyességi gya­korlatokon, akadályverse­nyeken. A 600 éves város ünnep­ségsorozata alkalmából ren­dezett kutyakiállítást Ta* kács Béla, a Magyar Or-, szágos Ebtenyésztők Egye­sülete kecskeméti csoport­jának elnöke nyitotta meg. Méltatta az ember és a ku­tya sok évezredes kapcso­latát, s a nemesítői kivá­lasztás világszerte tapasz­gurrkban hosszú időn át nem jutott előre, s csak az utóbbi pár évben mutatko­zik nekilendülés. Az elma­radottságot mutatja, hogy az évenkénti kötelező oltá­sokon felvezetett házőrzők 99 százalékáról úgyszólván megállapítani sem lehet, melyik fajtához tartozik. Kecskeméten négy évvel ezelőtt határozta el hat lelkes tenyésztő, hogy egye­sületi összefogással próbál­ja kimozdítani a holtpont­ról a kutyatenyésztést Ne­hezen indult a munka, de tavalyelőtt már az orszá­gos egyesületet is sikerült megnyerni törekvéseiknek, s jelenleg a megyeszékhely tenyésztői tábora hatvan­nyolc tagot számlál. Az ál­lomány zöme puli, boxer és magyar vizsla. Az utób­bi időben egyre több a ku­vasz és a komondor is. Majd az országos egye­sület öt szakértőjéből álló bírálóbizottság látogatta végig a kiállítás „szerep­lőit”, s pontozta az érté­kesnek bizonyuló kutyatu­lajdonságokat. Az ered­Az elismerés hallatára még a morcos, zárkózottnak is­mert Komondor is szívesen barátkozik. Ritka szép példány ez a négyéves skótjuhász — a legkisebb látogatók ked­vence. — Olyan furcsa választ adott — folytatta Pétya — nem utasított el, de nem is bíztatott. Amikor átad­tam neki anyám levelét, végigolvasta, aztán csak egy nagyot sóhajtott. Majd megkérdezte: „Nem félsz? Az ilyen túra nagyon ne­héz.” • — Nem — szólt közbe Borisz. — Azt mondta: „Az lyen. túra azért mégis csak nehéz.” — Igaz — hagyta jóvá Pétya mosolyogva —, hisz minden második szava „mégiscsak”... Én meg azt mondtam: „No és, Vászja bácsi, ha egyszer geológus akarok lenni, mindenhez hozzá kell szoknom. Végig­csinálom magukkal az idényt, a tanulás is köny- nyebben fog menni”. Mint­ha felvidámult volna. Be­szélt a családról, kikérde­zett Vlagyivosztok felől. Hisz ott született, ott la­kott, míg a főiskolára nem ment, a nagymamával és a nővérével, vagyis az én anyámmal. Aighanem tet­szik neki, hogy én is geoló­gus akarok lenni. De hát nem tudom ... Csak hall­gat és el-elmereng rajta... — Jól van, ne csüggedj! Majd beszélek vele — ígér­te Borisz. — A munkacso­portban találunk munkát a számodra. Nem haladja meg az erődet. Mosolyogva pillantott a kamaszfiú kihúzott alakjá­ra. — Focizol? A védelem­ben játszol? — Jobbösszekötő vagyok! — felelte Pétya és nem minden irigység nélkül né­zett idősebb barátjára: jó Borisznak, geológushallga­tó, gyakorlatra jött a vá­rosba. Amikor apja, Alek- szej Fiszun geológus meg­kérte Vaszilij Uszkovot, hogy Boriszt vegye be cso­portjába, Uszkov nyomban eleget tett a kérésének. — Egyetemi hallgatót be­veszek — mondta. — Még­hozzá igen nagy örömmel. Szükség van emberekre, fiatalokkal meg az út csak vidámabban telik ... Ügy, hogy Borisszái a do- og, ahogy mondani szo­kás, kalap alá volt hozva. De hát Pétyával... Uszkov sokáig töprengett, mielőtt határozott volna. — Mégis csak kisfiú — mondta a feleségének. — Igaz, vasgyúró, belevaló le­gény, kisportolt termetű, le­leményes, nem puhány. De akárhogyis nézem, csak ti­zenöt éves. Uszkov valóban nem tud­ta, mit tegyen. A fiú im­már harmadik éve tölti nála szünidejét, mindig az­zal a reménnyel érkezik, hogy Vászja bácsi egyszer- csak magával viszi az egyik expedíciójára. Álmaiban már látta azt a boldog na­pot, amikor meghallja: „No, Pétya, induljunk!” Ez az ábránd évről évre erősödött benne. A fiú sze­mei könyörögve néztek nagybátyjára, Vera nevű unokanővérére, aki már ti­zedik osztályos volt és aki, nem tudni miért, mindig gúnyosan „öcskösnek” ne­vezte. Szaktanácsadás — takarmányelemzéssel A Kiskunhalasi Felsőfo­kú Mezőgazdasági Techni­kumot legutóbb szakta­nácsadási joggal ruházta fel a Mezőgazdasági és Élel­mezésügyi Minisztérium, a takarmánytermesztési, va­lamint a rét- és legelőgaz­dálkodási ágazatban. A technikum tanárai, gyakor­lati szakemberei garanciá- I val, s meghatározott része­sedés ellenében vállalnak rendszeres, üzemi szakta­nácsadást, de esetenként — konzultatív módon — is adnak tanácsokat az ér­deklődő gazdaságoknak. Ezzel együtt a techni­kum laboratóriumát is a szaktanácsadás szolgálatá­ba állítják; a gazdaságok megrendelésére bármilyen takarmánynak, a tápoknak is elvégzik a beltartalmi vizsgálatát. Elsősorban a fehérjék, aminósavak ösz- szetételének megállapításá­Rakodó segédmunkást és építőipari segédmunkásokat felvételre keres a Kecskeméti Ingatlan- kezelő Vállalat, Kecs­kemét, Reiszmann Sándor u. 20. 7170 A Dél-magyarországi Áramszolgáltató Vál­lalat Kiskunfélegyhá­zi Üzemvezetősége (Fürst S. u. 18. sz.) Hálózatszerelési mun­kára segédmunkáso­kat, egy fő üzemveze­tőségi raktárost állan­dó munkára, és egy fő pénzbeszedőt szerző­déses alkalmazásra felvesz. Jelentkezni a fenti címen lehet. 7266 ra fordítanak nagy gondot, s ehhez már most megfele­lő műszerekkel és szakgár­dával rendelkeznek. A szaktanácsadás és a ta­karmányelemzés iránt már­is nagy az érdeklődés. A kiskunhalasi Szabadság, a Vörös Szikra, a kunfehér­tói Előre, a tompái Sza­badság, a jánoshalmi Pető­fi és Haladás, a felső- szentiváni Üj Élet, a mély­kúti Alkotmány Tsz, to­vábbá a homokmégyi tsz- közi legelőtársulás adott máris jelentős megbízáso­kat. A kunfehértói Előre Tsz ezenkívül 150 holdas öntözéses takarmányte-- mesztéshez igényelt segít­séget. A Bajai Járási Ta­nács V. B. Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Osztálya pedig kétezer holdas kor­szerű takarmánytermesztés megszervezéséhez kért szak­véleményt. Legalább 5 éves kivi­telezői gyakorlattal rendelkező építészmérnököt vagy technikust azonnali belépéssel felvételre keresünk, építőipari szervezet vezetésére. Fizetés megegyezéssel. Kis­kunmaisa Községi Ta­nács V. B. _____________ 6739 E redményesen hirdethet lapunkban! Segédmunkásokat targoncavezetőnek, forgácskihordónak és anyagmozgatónak felveszünk. Szerszám- és Gépelem­gyárak Telepe, Kecskemét, Izsáki út 10. szám. 6946 Végre — s talán ez volt a legfontosabb — Pétya anyja megkérte Vaszilij fivérét, hogy feltétlenül vi­gye magával a fiút az ex- pedíciós útra. Olyan oko­kat hozott fel, hogy nehéz volt eleget nem tenni a ké­résének. Emlékeztette Va- szilijt, hogy Pétya apja el­esett a háborúban, s a fiú csupa nő: anyja, nagyany­ja, nővére körében él. „Pedig én azt szeretném — írta az anya —, ha olyan környezetbe kerülne, ahol felébred tudásszomja, és amely bátorságra neveli. Szeretném, ha geológus lenne belőle, olyan, mint te vagy, mint az apja volt, mint apánk volt, mint az egész családunk”. — Mégiscsak magunkkal kell vinni a fiút! — mond­ta Uszkov hosszas tétová­zás után. — Helyesen teszed — biz­tatta Varvara, a felesége. De mivel Uszkov óvatos, tartózkodó ember volt, nem sietett a bejelentéssel. Meg aztán őszintén szólva még ígérni sem ígérhetett sem­mit: egyelőre még ó sem kapott utasítást az indu­lásra. Egyike volt az Észa­ki Építő Tröszt legtapasz­taltabb és legmegbecsül­tebb dolgozóinak. Számos nagyszabású felfedezés fű­ződött a nevéhez. Háro­mért érdemrenddel tüntet­ték ki. Idén meg valami rendkívül érdekes munká­ra való megbízatást várt, de a dolog valami miatt késlekedett. — Ne veszítsd el a re­ményt — szólalt meg vá­ratlanul Borisz. — De azt mondd meg nekem, miért nem indulunk már? — Nem tudom. Vászja bácsi nem szokott nekem beszámolni semmiről — horkantotta Pétya. Egy elegáns szürke ru­hás, divatos cipőt viselő, elég magas férfi jött velük szembe. Nyomban látszott rajta, hogy idegen, a helyi lakosok csizmában és szvet- terben járnak. Az idegen sűrűn megállt, figyelme­sen megnézegette a járdá szélén nemrég elültetett fácskákat. Megállt, meg­fogta az egyik ágat, elgon­dolkozva nézegette, aztán elengedte és megrázta a karóját... — Tudod, ki ez? — kér­dezte Pétya halkan. — Orocsko! Agrártudós, a tu­dományok kandidátusa. Nálunk, Vlagyivosztokban dolgozik, a Tudományos Akadémia leányintézeté­ben. Szovhozügyben hívták ide. (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents