Petőfi Népe, 1968. szeptember (23. évfolyam, 205-229. szám)
1968-09-15 / 217. szám
1968. szeptember 15. vasárnap 8. oldal A járdák a kultúrházhoz visznek közelebb Hogyan lehetsz . zöldségtermesztő? t n élelőtt tizenegy óra. Kis csoport tér be a dusnoki tanácsháza. kapuján. Élénk eszmecsere közepette haladnak végig a foyosón, el a vb-titkár szobájáig. Még ott is tisztáznak valamit a nyitott ajtóban, aztán az irodában foly- tátják Bemutatkozáskor derül ki, hogy Moráth István vb- elnökkel s Erdődi Dezső vb- titkárral az élen a község vezetőit láttuk az előbb. Reggel óta járták a falut. Jobban mondva elsősorban három utcát, a Józisef Attilát, a Dembinszkyt és a Zalka Mátét. A vízhálózat bővítésének idei programja szerint ezekben épül meg másfél kilométer hosz- szú vezeték. Hogy miért itt? Mert ezeknek az utcáknak a lakói ajánlották fel elsőkként, hogy saját munkával és anyagi hozzájárulással gyorsítják meg a folyamatot. Vállalták, hogy ki-ki megássa a háza előtti árokszakaszt, emellett megfizetik a szükséges csövek értékéből rájuk eső, átlagos — 500—500 forintot A vb-elnök szavaiból rövidesen kialakul, milyen lelkes készséggel adja saját anyagi erejét is Dusnok lakossága a falu fejlesztésének meggyorsításáért. Mert hiszen így van ez a járdaépítésnél is. 1400 négyzetméter készül az idén, s az anyag értékét ehhez is a választópolgárok adják, míg a szakmunkát a tanács házilagos brigádja végzi el. Gyors számítást csinálunk. Egy-egy lakos 300 forintot, fizet be községfejlesztésre; 500 forintot ad csővezetékre, az árokásás körülbelül 200 forintot ér — tehát 1000 forintra rúg egy-egy család hozzájárulása az érintett utcákban. E z a társadalmi segítség mást is jelez. Ahol a tanácstagok nap mint nap együtt élnek, terveznek, kezdeményeznek választóikkal, mint ahogy Illés Ádám, Kerekes Jenő, vagy Báló Pál teszi — a körzet intenzívebben fejlődik. — A lakosság megkérdezése nélkül mi sem szeretünk intézkedni közös dolgainkban — erősíti Moráth István is. — Ma a Zalka Máté utcabelieket kérdeztük meg, hová javasolják elhelyezni a közkutakat? — A „hitelesség” kedvéért, elnök elvtárs, kikkel beszélgettek útjuk során erről? Qlegits csak, Erdődi ^ elvtárs — kéri a vb- titkár, és már alakul is a szép kis névsor: — Papp Lajossal, Koprivanacz Istvánnal — ő tanácstag is —, Jámbor Mihállyal, Ele- kinével, Tatai Istvánné- val... Meg akikkel találkoztunk, hiszen nagyban ássák az árkokat. L Még egy fontos célszerűség van a dusnokiak összefogása mögött. Kell az anyagi erő az 5 millió forintos kultúrház építésére is. Hadd jusson arra minél több, a „hivatalos” pénzen kívül is. Ebben már jeleskedett is az Egyesült Munkás-Paraszt Tsz: 1000 köbméter sódert szállított eddig s bejelentette, hogy fuvar- költségre ne legyen gondja a tanácsnak... De nézzük csak közelebbről, miért is olyan központi ügy itt ez a művelődési ház? /§ két tanácsi vezető érdekes kis statisztikát rögtönöz a 4000 lakosú községről. Hatszáznyolcvan általános iskolás van Dusnokon. Ha egyik-másik el is jár dolgozni, de 38— 40 érettségizett fiatal lakik otthon. 1200—1300 a tizenhat-harminc év közöttiek száma. Tehát sok a fiatal, s ennek örülni lehet. De annak már nem, hogy a művelődésre, szórakozásra még erőteljesen és joggal vágyó fiatalok nem találnak szórakozási lehetőséget. Mert van ugyan mozi, de milyen? Magánházban, alacsony teremmel, amelybe legfeljebb százötvenen férnek el, s annak a specialitásnak sem tapsolnak, hogy a nézőtér hátrafelé lejt. Így ebben a moziban elől vannak a drágább s hátul az olcsóbb helyek. Színházi gárdát nem is mernek előadásra hívni, sem ők, sem a helyiek nem fémének el. Valamire való műsoros alkalmakkor a közönség fele az utcai „ablakpáholyokat” foglalja el. Nincs helye a száztagú KISZ-szervezetnek sem; az átmenetileg kapott tanterem nem megoldás ... — Presszó? —• kérdezzük. — Van —• válaszolják, s a hangsúly is elárulná milyen, de jellemzik is. — Italbolttal, egyébbel valóságos „presszókombinát”, csak éppen nem az ifjúságnak való környezet... rdekes összefüggés: társadalmi összefogással vízvezeték, járda épül, s ez mór a leendő kultúrház fundamentumát is erősíti. Tóth István Vita a Bánk bán televízióváltozatáról A Televízió művészeti osztálya elküldte a kecskeméti archívumnak a legutóbbi Bánk bán bemutatóról készített felvételeket. A gyűjteménynek ajándékozták a tv-változat forgató- könyvét is. A városi tanács vb művelődésügyi osztálya és a tv illetékesei megállapodtak abban, hogy előreláthatóan az idén novemberben vitát rendeznek Kecskeméten az előadásról. Ezen az alkotók és a szereplők közül is többen részt vesznek. Szeretném ' ha megmondaná: érdemes volt-e Most már harmadéves. Tudhatja. A kérdezett alacsony termetű, erős lány. Arca, karja napbarnított. Egész nyáron dolgozott a tiszakécskei Szabadság zöldségkertészetében. Mezőgazdasági szakmunkás tanuló, a tsz ösztöndíjasa. A neve: Mezei Anna. Itt Panninak szólítják. No, most mit mondjon? Szeretne illedelmesen felelni, s akkor egy tanuló nem mondhatja, hogy utálja az iskolát. De arra kértem, őszintén beszéljen, s így jó szívvel nem vághat ragyogó arcot, mint aki mindennel tökéletesen elégedett. Elnéz a többiek felé; az ágyúsoktól ide-oda leseget- nek. — Hát, ha nem járnék szakmunkástanuló iskolába, ezt akkor is el tudnám végezni. Mondják ők is — int a szemével a csapatra. — Vagyis kár volt jelentkezni? — Nem is tudom. Az utolsó évet már végigcsinálom. De nincs túl nagy becsülete az egésznek, az biztos. Es mondja, hogy ezért a munkáért itt havi 670 forintot kap, annyi jár —1 a hármas bizonyítvány után. Ha nem tanuló volna, hanem dolgozó, ezren felül keresne. — Igaz, hogy a tanulópénzt az iskolán is kapom — teszi hozzá — Ügy érzi, többet tud, mint akik nem tanulták a szakmát? — Többet. Mi tanulunk a gépekről, meg a vegyszerekről is. Bár még nem vettük hasznát. Itt dolgozik Panni évfolyamtársa, Péli Erzsi is. Erzsi bizakodóbb, ami a jövőt illeti. Szelíd szeme mosolyog, amikor a bizo7. Pétya félrehúzta a ponyvát és leugrott a kocsiról. Káva utánaugrott és nyomban megrázta, majd nyalogatni kezdte összekuszált bundáját. A következő másodpercben már mellette termett és óvatosan, gyanakvóan körülszaglászta a fekete kutya. Aztán mind a ketten megcsóválták farkukat, majd hirtelen nekiiramodtak, s egymással pajkoskodva, futottak végig a parton. Már összebarátkoztak. Uszkov a kocsihoz közeledett. Mellette lépkedett egy őszes kecsikeszakállú, vaskos öregember. Pirospozsgás, üde arca, fiatalosan csillog, szeme, sehogy sem illett az ősz szakállhoz és a tekintélyes külsőhöz. Viharos időket átélt bőrbekecset viselt, amelyet vadászöv fogott össze a derekán, ezen csüngött a patrontáska, s egy másik táska, amelyben vagy puskaport, vagy dohányt és gyufát tartott. Egyszerű nadrágját rendes csizmába bújtatta, amelyet bokánál és térde alatt szorosan át- szíjazott. „Igazi tajgai vadász” — állapította meg Pétya magában, aki számos kalandos könyvet olvasott a táj- gáról és a tajgai emberekről. — Ez a mi idegenvezetőnk, Nyikoláj Nyikarono- vics. Mutatkozzál be neki, Pétya ... Az unokaöcsém, legfiatalabb felderítőnk. Pétya kezét nyújtotta és elmosolyodott. Az öreg magához vonta a fiút és atyai- an homlokon csókolta. Nyikoláj Nyikanorovics Ljübimov itt született Északon, egy nyizsnyij- novgorodi száműzött családjában és már gyermekkorában megszokta a tajgai félhomályt, a hegyi folyók hideg vizét, a szúnyogokat és a fegyvert, a farkasvonítást és a hegy- csuszamlások robaját. Nyolcéves korában 'kint volt a vadlibák tavaszi vonulásánál, tizenkét éves korában vadászokkal járt hiúzra és medvére vadászni, tizenhét éves fejjel a tajigában kalauzolta a cári rendőrség éber szeme elől rejtőzködő embereket. Amikor a forradalom után a szétvert kolcsafcista és szemjonovista bandák maradványai szétszóródtak a tajgai rengetegben, Lju- bimov vörös szalaggal a kucsmáján, és a hozzá hasonló sok száz partizán, hajkurászni kezdte őket. Az utóbbi években pedig, amikor Hamadánban megalakult a tröszt, Ljubimo- vot státusba vették idegen- vezetőként és a felderítő geológusok legelső jóbarátja lett. Hamarosan mindnyájan felkeltek és Uszkov bejelentette: — Másnap tovább indulunk! Az erdő szélen, a névtelen folyócska partján, valószínűleg először hallatszott ekkora emberi lárma. Rakodtak a kocsiról, bálákat készítettek, válogatták a rakományt, igyekeztek jól és ésszerűen elhelyezni őket a ponyvazsákokba, amelyeket aztán a lovakra raknak. Felkelt a nap, s egyre forróbban tűzött. — Ideje enni. Mit szóltok hozzá? Pétya, no csak, csinálj tüzet és tedd rá a bográcsot — mondta Uszkov. Pétya bevette magát az erdőbe. Ügyesen levágott két kezeügyébe eső ágat, megtisztította a kérgétől, leszúrta a homokba, keresztbe helyezett rájuk egy botot, aztán fáért szaladt. Ideje most nem volt a keresgélésre, nagyon gyorsan szerette volna végrehajtani a megbízást. Kivágott egy vékony fáoskát, odavonszolta a saját maga készítette alkotmányhoz, gyorsan apróra vagdosta és csomóba rakta. A frissen vágott fa kellemes gyantaszagot árasztott. A kis favágó keze ragadós lett és olyan piszkos, hogy még a víz sem viszi le. De a dolgát elvégezte! Pétya gyufát gyújtott. A fakéreg füstölni kezdett, majd pislákolt egy párat és ... elaludt. Pétya még egysizer alágyújtott, Zoboki Ildikó „lányaival” Középen Panni, jobbról nyítványt kérdezem. 4,3 az átlaga. Hatvan forinttal többet is kap Panninál. Azt mondja, ha leteszi a szakmunkásvizsgát, majd tovább tanul. Ügy látja, érdemes lesz. — Panasz? — Az, amit Panni mondott, igaz. Többet tanulunk, mint aminek ma még hasznát vehetjük, az idősebbek viszont gyakorlatból jobban értenek a munkához. Panni rossz kedvét — mint kiderül — az is okozza, hogy mégegyszer visz- sza kell menni az iskolára. Föl az északi határ mellé, Hemádvécsére. Haza se járhatnak, olyan messze van, pedig azelőtt sose voltak távol otthonról. Sok lány nem is bírja, az elsősök közül mindig akad néhány, aki csak sír, aztán elköszön. aztán még egyszer. A skatulya már csaknem kiürült, de a tűz még mindig nem gyulladt meg. A fiú elvörösödött és loppal az idősebbekre pillantgatott. Mindegyik el volt foglalva a maga dolgával, senki nem törődött vele. Ekkor Pétya a kocsihoz ment és halkan megkérte a sofőrt: — Szemjonics adjon egy kis benzint. — Tessék ... Csak vigyázz vele. A benzin lángralobbant, és vidáman kezdett lobogni a tűz. A fa ropogni kezdett, aztán megpörkölődött, felsírt és elaludt. Micsoda bosszúság! Pétya füléig elvörösödött. Ljübimov komótosan odament hozzá, fogta a baltát és halkan odaszólt a fiúnak: — No, gyere velem ... Eltűntek az erdő mélyében. Az idegenvezető körülnézett. A közelben egy száraz fatörzs fehérlett. Figyelmesen megvizsgálta, kiválasztotta sima oldalát, amelyen nem voltak görcsök, de nem vágta ki a fát, hanem lehántotta róla hosszú kunkori forgácsokat. (Folytatjuk) Erzsi, De a kérdésre, hogy érdemes volt-e, még mindig nem kaptunk határozott választ. Erre már a harmadik lány felel. Helyettük. Mert Zoboki Ildikó, bár alig idősebb, a főnökük: üzemgazdász. Végzett agro- nómus; a szakmai oktatás és az ösztöndíjasok vannak rábízva a Szabadságban. ' Még a nyári gyakorlaton levő egyetemisták is. Ritkán láttam ilyen derűs és magabiztos vezetőt fiatalban. Es nő létére sem bőbeszédű, szeret tömören fogalmazni. Az ő útja az üzemgazdász beosztásig külön téma volna, de elégedjünk meg most azzal, amit a szakmunkások helyzetéről mondott: — Az elsők még abban a hiszsmben jelentkeztek, hogy munkavezető, brigádvezető lesz belőlük. 16—17 évesen... — De még csak nem is keresnek többet, mint a szakképzetlenek? — Csupán a bizonyítvány miatt — csakugyan nemi... Ma még a szaktudásukat sem tudják gyakran minden ágazatban kamatoztatni. Az állatenyésztés- ben például jobban, mint :tt. A zöldségtermesztésben kevesebb az alkalom rá. Ilyen lehet például a nö- vénybeteaséoek felismerése ?s kézi lése. Ebben már ma sem versenyezhetnek velük a tanulatlan munkások. A megszokott munkafolyamatokban viszont egy 'vFikorlott felnőtt többet teljesít, mint a everekek, "z érthető. Van-e tehát szüksége a tsz-nek ezekre a fiatal szakmunkásokra? — fordítok egyet a kérdé- -sn. — A jövőre gondolunk. Ez látszik abból Is, hogy a tanulókat az itthoni gyakorlati idő alatt nem dobálják ide-oda. hanem mindegeiket lehetőleg olyan munkára osztják be, ahol alkalma van tanulni, gyakorlatot szerezni leendő szakmájában. — És szívesen foglalkozunk velük azért is — mondja Zoboki Ildikó —, mert rendesek, szorgalmasak, Eddig nem volt ellenük kifogás, s akik már végeztek, itt is maradtak. Mester László
