Petőfi Népe, 1968. augusztus (23. évfolyam, 179-204. szám)

1968-08-14 / 190. szám

4. oldal J968. augusztus 14. szerda Hányat ütött odabenn az óra Mikor nemsokkal századunk kezdete előtt, de sok évszázados tervezés után felépült a főtéren a díszes új városháza, igen megcsodálták ezt a hetipiacos napokon a tanyáról hazaforduló kinti emberek. Eleinte bizony alig álig merték átlépni a színes üvegablakokon át áhítat-levegőt árasztó mesebeli kastély küszöbét. Egy­szer két tanyai magyar méregette hunyorgó szemmel az új épületet a talpától a homlokzat fölött álló Árpád vezér alakjáig. Az egyik észrevette, hogy a homlokzaton óralap is van, de mutatója nincs annak a cifra órának. — Nézze csak koma, ammög ott óra vóna! De mé nem töttek rá mutatót? — Nyilván azé' — nyilatkozott a kérdésre a koma —, hogy ne tudja mög a nép ideki, hogy odabenn há­nyat ütött az óra. A válasz szándékolatlanul is jól rávilágított az ak­kori időkre, amikor nem a nép, hanem csak a szűk­körű választói joggal rendelkező polgárok választottjai és a virilisták képviselték ott a saját érdekeiket. Ha társadalmi szempontból az anekdota találóan festette is a helyzetet, de azért már igen régen gon­doskodott róla a város vezetősége, hogy Kecskemét népe pontosan tudja, hányat is ütött az óra. A tanácsi jegyzőkönyvek tanúskodnak arról, hogy Kecskemét­nek több mint kétszáz évvel ezelőtt is volt már köz­órája. 1757. március 31-én a barátok templomtornyán levő városi óra kezeléséért évi 12 tallér munkadíjat szavaztak meg Rédei lakatosmesternek. 1772-ben a parochiális jogok a barátok kezéből vi­lági papok kezébe kerültek. A közóra elhelyezési joga is átszállt a miági papokra. A világi pap, mivel a plébániatemplom még nem készült el, a piaristák templomában végezte a plébánost funkciókat. Elég sok idő múlva, 1787. november hó 3-án a barátoktól a pia­ristákhoz vitték át a város óráját Az óra itteni gondo­zásáért 1791. április 15-én Veréb Péter órás- és laka­tosmesternek évi 18 forint gondozási díjat szavaz meg a városi tanács. Közben az új plébániatemplom is elkészült. Annak a tornyába is került egy városi óra. A piaristáktól nem költöztették át a régi órát, az kicsi lett volna az új templom méreteihez. A piaristák tor­nyán is működött hát egy közóra a város költségén évtizedeken át, még Katona József korában is. Az 1819. április 2-t borzalmas tűzvész a Nagytemp­lom óráját is elpusztította. A tanács már három hét múlva, április 23-án egyezséget kötött Pratzner Ferenc budai órással, hogy Szent Lőrinc napig köteles egy rézkerekekre járó órát készíteni 1600 forintért. 1819. október 13-án Fekete'Imre hozta haza az új órát. 1820. május 1-én Fischer Ágoston kőművesmester 100 forin­tért átfestette az óra számlapját és bearanyozta a ha­talmas mutatókat. A piaristák tornyában levő városi írát is rendbehozatták. Az órák karbantartási költségével elég sűrűn talál­kozunk a város számadásaiban. Vagy az órák szerke­zete nem bírta a megpróbáltatásokat, vagy a megbí- ■ zott gondviselők nem voltak eléggé szakavatottak. Évről évre javításra szorult hol az egyik, hol a másik templom órája. 1824. augusztus 27-én mindkét városi időmutató javításra szorult. 1825. szeptember 2-án Ma- tyasovszky Ferenc órásmester ajánlkozott, hogy a pia­risták tornyában levő városi órát ingyen kijavítja, ha a város a javításhoz szükséges vas- és acélanyagot rendelkezésére bocsátja. Íme a társadalmi munka, majdnem másfél száz évvel ezelőtt! Fischer Ágoston építész már kevésbé mutatkozott ennyire áldozatkész­nek. 1828. július 7-én munkadíjat utaltak ki számára a piarista tornyon levő óra számlapjának festéséért és az óramutatók aranyozásáért. A számla végösszege 97 forint volt, de ebből a tanács 2 forintot lealkudott. Ez a leálkudás abban az időben szokásos volt. A vál­lalkozók úgy védekeztek ez ellen, hogy írásban rögzí­tették áraikat. A piaristák tornyán levő óra nem tö­rődött az alkudozásokkal, 1829-ben újra fölmondta a szolgálatot. A tanács megszüntette további karban­tartását Azontúl csak a Nagytemplom órája hirdette, hogy Kecskeméthányat ütött az óra. No azért selejt en­nek az árunak a szolgálatában is akadt. Nagy hideg­ben meg-megállott Ha erős szél fújt, vagy madár szállt a mutatók valamelyikére, eltérült az igazitól a helyi idő. Még nagyobb baj volt, amikor a vasúti idővel szállt vitába a toronyóra. Olykor félórás eltérés is elő­fordult pro és kontra. A lemaradt utasok saját kárukon tanulták meg a vasúti óra igazát. A két háború között modernizálni akarták a közön­ség időbeli tájékoztatását. Villanyórákat szereltek fel, de ahány volt, annyiféleképpen mutatta az időt. Félbe­hagyták a kísérletet. Ma már csak emléküket hirdetik az üveghirdetőoszlopok. Az SZTK bejárata fölött is próbálkoztak villanyórá­val. Egy drótszál és a számlapot egykor hordott tartó­rúd vallja be, hogy ez a kísérlet sem sikerült. Mutató nélküli számlap van a renovált zsidótemplomon és moz­dulatlan mutatójú óraszámlap az Űjkollégium tornyán. A nagyállomás órája mutatja, hogy azért Kecskeméten is lehet villanyórát működtetni. Demokráciánk rendezte a közóraszükségletet. A ha­gyományoknak megfelelően megtartotta a Nagytemp­lom óráját. Szerkezetét teljesen átépíttette, világító berendezést szereltetett számlapjai elé. Érdekes szín­foltjai a kecskeméti éjszakának a messziről látható megvilágított óralapok. Persze a közóra fenntartása nem olcsó mulatság. A költségeket a város fizeti, mert bár az óra templomtornyon van, de gazdája és hasz­nálója mégis a város egész közönsége. loós Ferenc Komplex szocialista brigádok a határon A KELEBIAI határállo­máson a Vám- és Pénz­ügyőrség vámhivatalának, a MAV-állomás dolgozói­nak és a határőrség kato­náinak évek óta tartó kifo­gástalan együttműködése biztosítja a gyors, folya­matos ügyintézést. A há­rom különböző rendelteté­sű, de azonos célokért dol­gozó szerv pártszervezetei­nek vezetősége elhatároz­ta; tervet készítenek az együttes munka összehan­golására és komplexbrigá­dokat hoznak létre. Az el­határozást tett követte. Ma már ilyen brigádok végzik a teher- és gyorsvonatok ellenőrzését, vizsgálatát. A felelősség rendkívül nagy, hiszen a határon átkelő sze­relvényeket állambiztonsá. gi, vám- és vasúti szem­pontból kell fogadni, illet­ve kiengedni, nem szólva aa utasok útlevél- ós vám- vizsgálatáról. ilyen módon működünk közre a vasutasokkal és a jugoszláv határőrizeti szer­vekkel is. Augusztus 6-án például a jugoszláv határ­őrség telefonon értesített bennünket arról, hogy ha­társértés történt. A brigád valamennyi tagja a legna­gyobb körültekintéssel vé­gezte munkáját Az egyik tehervonaton sikerült el­fognunk Hajnal Stefán sza­badkai lakost, akit délután átadtunk a jugoszláv elv­társaknak ... — Pártszervezeteink együttműködésére jellemző — kapcsolódott a beszélge­tésbe Bondár Károly —, hogy nemcsak az együttmű­ködési tervet készítettük el, de megvitatjuk mun­kánkat, a hiányosságokat, s megszabjuk a feladatokat is. Júliusban több mint százezer utas vámvizsgála­Itát végeztük el, s a felde­rítésben jelentős segítséget kaptunk a határőrségtől és a vasút dolgozóitól. Külö­nösen felkészültünk a VIT_ vonatok fogadására, az út­levél- és vámkezelésre, amit — szerénytelenség nélkül állíthatom —, zökkenőmen­tesen oldottunk meg. A HATÁRÁLLOMÁSON dolgozó — s mint ilyen, kü­lönleges feladatot ellátó — komplex szocialista brigá­dok tagjai azonban nem­csak a munkában, de a tár­sadalmi tevékenységben, egymás segítésében és a szórakozásban is együtt vannak. Céljuk továbbra is az, hogy udvariasan, a tör­vényes rendelkezéseknek megfelelően meggyorsítsák az utasok és a különböző szállítmányok ellenőrzését, vizsgálatát. Gémes Gábor A szomszédok tanulnak egymástól A Dunavecsei Járási Ta­nács Végrehajtó Bizottsága, valamint a Közalkalmazot­tak Szakszervezetének já­rási bizottsága baráti ta­lálkozóra, tapasztalatcseré­re hívta meg a múlt héten a szomszédos Kalocsai Já­rási Tanács V. B. appará­tusának dolgozóit és szak- szervezeti bizottságukat. A járási művelődési ház nagytermében Horváth Jó­zsef vb-elnökhelyettes adott ismertetést a járás ered­ményeiről, majd a vendé­gek dunavecsei kollégáik­kal cserélték ki munkata­pasztalataikat. A baráti találkozó dél­utáni programjában labda­rúgó-mérkőzés is szerepelt, amelyet a vendéglátók nyertek meg. A KÖZÖS, jól szervezett munka eredményeként a brigádok, a Vám- és Pénz­ügyőrség vámhivatalának három, a határőrség forga­lomellenőrző pontjának öt beosztottja és a Keleti pá­lyaudvarhoz tartozó, de a nemzetközi vonatokon dol­gozó vasutasok elnyerték a szocialista címet. Csikós József határőr őr­naggyal ós Bondár Károly pénzügyőr főhadnaggyal ar­ról beszélgetünk, hogyan sikerült ezt, az általában a polgári életben kitüntető címet megszerezni. — Munkánk, feladataink összefűznek bennünket, ugyanis egymás nélkül nem vagyunk képesek ellátni hi­vatásunkat — kezdte Csi­kós József. — Ha mi észre­veszünk valami gyanúsat, ami a vámhivatal hatáskö­rébe tartozik, informáljuk a brigádban dolgozó pénz­ügyőrt S éppen így ők is jelzik, ha nem találnak rendbenlevőnek egy-egy utasnál, vagy éppen szerel­vénynél valamit. Ugyan Jubileumi kívánság Jelentős jubileum a ne­gyedszázados. Főként ha az ember élete számottevő eseményére, például a mun­kába állása napjára pil­lanthat vissza ekkora táv­latból. Méghozzá — mint jelen esetben — ugyanarról a munkahelyről, ahol an­nak idején a pályafutását kezdte. Sándor Gyuláné, az IBUSZ kecskeméti irodave­zetője ilyen évfordulóhoz jutott el a napokban. A 25 év alatti odaadással és szakértelemmel végzett munkáját néhány hónappal ezelőtt, április 4-én hivata­los elismerés érte, meg­kapta a Belkereskedelmi Minisztérium Kiváló Dol­gozója kitüntetést. A ju­bileum napja mégis külön élményt jelentett számára. Mert noha az ember hajlik galommal, csodálkozással, elragadtatva pillantja meg a Balatont. Érdekes, főként a mezőgazdasági lakosság fogadja ma is nagy szere­tettel, őszinte érdeklődés­sel és lelkesedéssel a látni­valót ... Ahogyan az első hétvégi utazások élményeit, leg­alább annyira a szívébe zárta Sándor Gyuláné a csoportok kalauzolásába bekapcsolódó lelkes peda­gógusokat. Közöttük is kü. lön szeretettel említi a ma már nyugdíjas dr. Dunszt Ferencnét, akire — mint mondotta — az első hazai társasutazások részvevői kö­zül bizonyára sokan emlé­keznek még. Mert olyan fá­radhatatlan volt, olyan szép magyarsággal, kedve­sen kalauzolt, meghitt csa­Ismerje meg megyénket a7 iivenféle könnved ki-ie- ládias léSkört tudott te­az ilyenfele k n y d J ientesre: „Szinte észre sem remteni a csoportok tagjai vettem, úgy elrepült ez az között! Ugyanígy Vágó idő!” — de sok minden Márta pedagógus, aki nya­eszébe jut ilyen alkalom- ranként ma is nagyszerű kor! idegenvezető. Rejtvénypályázat Szombaton sorsolunk Ahhoz képest, hogy mi­lyen öröm várja szomba­ton a rejtvónyvensemy sze­rencsés résztvevőit — elég mogorván kezdődött ez a hét. Hétfőn reggel őszi kö­dök homályosították el a világot, meg a kedvünket. Pedig most igazán ne szo- m örköd janak, akik végig nagy jókedvvel játszottak az Ismerje meg megyénket rejtvénypályázat fordulói­ban. Az előkészületek utol- ső mozzanatai zajlanak ah­hoz az ünnepélyes aktus­hoz, amikor az okos — vagy buta —, a jószemű — vagy vak — szerencse eldönti, kik részesüljenek a díjak­ban. Képzett műszaki káderek kenik a szerencsekereket, mert — sajnos —, azt is kenni kell, hogy jól dol­gozzon. Jó ideje folyik an­nak az ifjú embernek a képzése, aki a nagy mun­kával kigépelt nevek kö­zül leginkább kezeügyébe esőt kihúzza a megszédített szerencsekerékből. A nyereménysorsolás he­lyét ugyancsak nagy gond­dal agyusztálják. A Kecs­keméti Városi Tanács kis­tanácstermét kértük el ez- alkalomra, s ott várjuk az érdeklődőket 17-én, szom­baton reggel fél kilenc órá­ra, amikor is kezdetét ve­szi a 18—17—16 és 15 he­lyes választ adók neved­nek megforgatásával a rejtvénypályázat nyeremé­nyednek sorsolása. A sor­solás — mint már jeleztük — nyilvános lesz, minden kedves szurkolót szeretet­tel várunik. Minden esélyes, alti} leg­jobban megdolgozott a si- k'erért, aludjon azért nyu­godtan szombatig. Már csak azért sem érdemes izgulni, mert a szerencse — tudvalevőleg —, nem azok- kát szereti, akik reszketnek azért, hogy nyerjenek. Meg mi értelme is volna a nyug­talanságnak? Elvégre most már csak két lehetőség van: vagy nyer valaki, vagy nem. Ezért tehát iga­zán nincs mit idegesked­ni. Hogy mondjunk vala­mit: mi sem izgulunk, pe­dig a mi nevünk még a ke­rékbe se kerül. A hátralevő pár napra mindenkinek egészséges lel­ki felkészülést kívánunk, s az ősi bányászköszöntés­sel búcsúzunk szombatig: „Szerencse fel!” (_th —n) — Alighogy elvégeztem a felsőkereskedelmi isko­lát, felvettek az akkori Pes­ti Magyar Kereskedelmi Bank kecskeméti fiókjához. Két évvel később a hitel­ügyek intézése mellett rám­bízták az IBUSZ akkor még meglehetősen szűk feladat­körét. A munkámmal kap­csolatos számottevőbb él­mények azonban csak nyolc évvel később adódtak, ami­kor megalakult az IBUSZ önálló megyei irodája. Roz- gonyi Bélánéval, aki ma is kedves munkatársam, együtt kezdtük itt — mesélte el­gondolkozva Sándor Gyu­láné. — De nagy dolog is volt, amikor bekapcsolódtunk a népművelésbe, kezdtük szervezni az első belföldi társasutazásokat, az úgyne­vezett hétvégi különvona- tokat! Kimozdulni a város­ból, eljutni a falu határain túlra és pihenve, szórakoz­va ismerkedni hazánk gyö­nyörű tájaival — ez volt a cél. Vonatonként hatszáz- hétszáz személyes csopor­tokat vezettünk, mert a szervezés mellett ez is a mi feladatunk volt. S egy-egy szezonban nyolc-tíz ilyen hétvégi különvonat kelt út­ra. Életem talán legkedve­sebb élményei fűződnek eh­hez az időszakhoz. Még ma is elővillan olykor emlé­keimből 'egy-egy falusi néni, vagy bácsi arca, amint iz­Az 1957-es év újabb mér­földkövet jelentett a me­gyei IBUSZ-iroda, s a jubi­láló főnök-asszonya életé­ben. Jelentősen tovább szé­lesedett az iroda tevékeny­sége, átvették az útlevél­ügyek intézését, a külföldi utazások szervezését. (Em­lékezzünk csak rá: akkori­ban szervezték az első csehszlovákiai társasutazá­sokat!) — Ma összesen tizenha­tan dolgozunk az irodában, s ellátjuk mindazokat a komplexfeladatokat, ame­lyek egy-egy utazással ösz- szefüggnek. Munkatársi gár­dánk szorgalmas, igyekvő Közülük a legifjabb is minimum három éve dol­gozik itt. Iparkodunk köz- megelégedésre szolgálni az évente hozzánk forduló im­már mintegy száztíz-száz­húszezer ügyfelet. Számom­ra jóleső, hogy a huszonöt óv alatt meglehetős jártas­ságot szereztem a szakmá­ban, ahol szükséges, tudok a munkatársaimnak segíte­ni. S ha valaki felteszi az ilyenkor szokásos kérdést, hogy mire vágyom a to­vábbiakban, habozás nél­kül, szívből jövően csak ezt tudom mondani; Le­gyen béke a világon, utaz­zanak, ismerkedjenek, be­csüljék egymást az embe­rek! Magamnak pedig? Le­gyen erőm, egészségem a további munkához. P. I,

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents