Petőfi Népe, 1968. augusztus (23. évfolyam, 179-204. szám)

1968-08-07 / 184. szám

I Nemzetközi kerékpárverseny Kiskunfélegyházán a teljes válogatott keret Északon és délen is nyílt a bajnokság Kiskunfélegyházi Vasas a mezőnytől és sikerült versenyzője nyerte. Az el- 600—800 méteres előnyre ső és másodosztályú ver- szert tenniük, és váltott senyzők csoportjában 3® vezetéssel ezt végig tarta- versenyzőt szólítottak rajt- ni. A célegyenesben a hoz. Az első körökben jobban hajrázó francia együtt hajtott a mezőny Haupais Charles nyerte a és némi izgalmat csupán a versenyt Magyar László, a részhajrák okoztak, ame- Budapesti Vasas verseny- lyek közül az elsőt és a zője előtt. Itt még Török Ferenc vezette a mezőnyt. Az elmúlt hét végén rendezték meg másodíz­ben a Budapesti Vasas háromnapos háztömb kö­rüli kupaversenyét. A Szé­kesfehérváron, Kiskunfé­legyházám és Budapesten megtartott versenyt nem­zetközivé avatta a hat francia, három NDK-s és egy lengyel versenyző in­dulása. A kupáért való küzdelemben a válogatott és olimpiai keret tagjai mellett tíz szakosztály ver­senyzői álltak a rajthoz. Az előzményekről Megyénk kerékpársport­ja az utóbbi években kezd hallatni magáról és ebben nagy szerepe van a Kis­kunfélegyházi Vasas fiatal, tehetséges versenyzőgár­dájának és a sportkör ve­zetőségének is. Néhány év alatt a szakosztály elérte a II. osztályú szintet és ezzel felhívta magára a kerékpáros szövetség és szakvezetés figyelmét is. Így született aztán az el­határozás az elmúlt évben, hogy a háromnapos Vasas Kupa egyik fordulóját Kis­kunfélegyházán trendezik meg, segítve ezzel a sport­ág népszerűsítését. Start előtt Az eső, mint a szabad­téri sportok kedvelőinek örökös ellensége, mo6t is időben érkezett. Igaz, egésfc délután „csak” szemerkélt, ez azonban elég volt ah­hoz, hogy a háztömb kö­rüli pálya aszfaltútjai „kor­csolyapályává” változzanak. Így aztán a Kossuth utca hatalmas platánjainak vé­delme alatt gyülekeztek a versenyzők és a nézők. Az érdeklődők gyűrűje vette körül a külföldi verseny­zők csoportját, azonban akadtak szép számmal, akik az olimpiai keret tagjai: Gera, Mészáros, Ke­serű, Magyar Tibor, Ta­kács, Babanyecz és Lend- vai készülődését figyelték A rajt Először a 26 fős ifjúsá­gi és III. osztályúak cso­portja vágott neki a húsz­körös távnak. A síkos út miatt a háztömb körüli versenyeken megszokott iram helyett taktikai ver­senyt vívtak a versenyzők, amelyet az ifik kategóri­ájában Sípos János, a Bu­dapesti Vasas versenyzője nyert. A francia Pescheux Francois a székesfehérvári ifi verseny győztese a cél előtti finisben nyerőhely­zetben bukott. A III. osz­tályúak versenyét a te­hetséges Török Imre, a A 9. sz. Autóközleke­dési Vállalat férfi munkaerőket keres fel­vételre raktári kiadó munkakörre Jelenkezés a vállalat személyzeti és munka­ügyi osztályán, Kecs­kemét, Csáktornyái u. 4—6. szám alatt. 6201 másodikat Megyendí, az Újpesti Dózsa versenyző­je, a harmadikat Magyar László, a Budapesti Vasas, a negyediket pedig Ma­gyar Tibor, a Dózsa ver­senyzője nyerte. A rész­hajrák között adódott le­hetőségem, hogy Andris­Haupais Charles a cél után. tyák Jánossal, a Vörös Meteor fiatal válogatott versenyzőjével — aki Szé­kesfehérváron a verseny célja előtt első helyen bu­kott — elbeszélgessünk a versenyről. — A háromnapos verse­nyen rajthoz állt a teljes magyar élgárda és bizony nehéz lenne előre megjó­solni úgy az egyéni ösz- szetett, mind a csapatver­seny győztesét. A mai ver­senyt nehezíti az eső és így a kitűnő adotttságú fé­legyházi „pályán” inkább a taktika dönti el az el­sőbbséget. A versenyzők a 22. kör után hozták lázba ismét a közönséget. Ekkor egy né­gyes csoport „meglógott” A cél után bizony nehéz dolguk volt a szakosztályok edzőinek, hogy kiválogas­sák a felismer heteüen sé- gig összecsapkodott ver­senyzőiket a kavarodásból, hogy a város intézménye­inek és közös gazdaságai­nak ajándékait átadhas­sák a győzteseknek. Részletes eredmények: ifjúsági versenyzők: hu­szonegy induló, 20 kör, egy kör 1800 méter. 1. Si­pos János, Budapesti Va­sas, 2. Legall Francois francia, 3. Mészáros Pé­csi Spartacus. III. o. 5 induló 20 kör. 1. Török Imre, Kiskunfél­egyházi Vasas, 2. Földi Budapesti Postás. I.—II. o. 35 induló, 30 kör. 1. Haupais Charles francia, 2, Magyar, Buda­pesti Vasas, 3. Fülöp, BVSC, 4. Magyar, Újpesti Dózsa. A vasárnapi Máriaváros— Erzsébetváros mérkőzést a máriavárosiak sportszerűt­len magatartása miatt a já­tékvezető nem vezette le. A hunyadivárosiak pedig eddig ismeretlen okokból nem jelentek meg a pá­lyán. így néhány elmaradt mérkőzést pénteken dél­után 5 órai kezdettel tar­tanak meg a Széktói Sta­dionban. A vasárnap lejátszott mérkőzés eredménye: Szeleifalu—Széktó 4:1. A táblázat állása: 1. Czollner tér 5 3 1 1 11:6 7 2. Erzsébetvá. 5 3 — 2 23:3 6 3. Máriaváros 4 3 — 1 14:5 6 4. Lenin tér 4 3 — 1 10:7 6 5. Szeleifalu 5 2 — 3 8:22 4 6. Hunyadivá. 3 — 1 2 2:14 1 7. Széktó 4 — — 4 3:14 — Vasárnap 13.30-tól a Szék­tói Stadionban: Széktó— Lenin tér, Szeleifalu—Hu­nyadiváros és Czollner tér ^-Máriaváros. ÉSZAKI CSOPORT Fémmunkás—Radnóti SE 2:1 (2:0) Szabadszállás, 200 néző, vezette: Dobra. A jobb formában levő Fémmunkás nyerte a mér­kőzést A hazai csapatból Tavon lábtörést szenvedett. Góllövők: Szabó, Nagy, il­letve: Takács. Kitűntek: Palincsár, Ölvédi, illetve: Bíró és Tavon. Ifjúsági eredmény: 1:0 a Radnóti SE javára. Hetényegyháza—Alpár 2:1 (2:0) Hetényegyháza, 200 néző, vezette: Daubner. Az erős iramú mérkőzé­sen a gólhelyzeteit jobban kihasználó hazai csapat győzött. Góllövők: Hirsch (11-esből), Kiss, illetve: Lengyel. Kitűntek: Juhász, Czakó, Söröli. Ifjúsági eredmény: 4d) a Hetényegyháza javára. Lajosmizse—Tiszák écske 2:1 (2:1) Tiszakécske, 400 néző, vezette: Szabó. A tiszakécskei csapat há­rom kapufát lőtt és sok gól­helyzetet hagyott kihaszná­latlanul. A lelkesen küzdő vendégcsapat eredménye­sebbnek bizonyult a ha­zaiaknál. Góllövők: Kisju- hász, Oláh, illetve: Almási. Kitűntek: Pál, Danics, Kis- juhász, illetve: Szabó és Sántha. Ifjúsági eredmény: 2:2. K. Egyetértés— Kiskunmajsa 4:1 (2:0) Kecskemét, 150 néző. Az eredmény nagyobb arányú is lehetett volna. Góllövők: Kovács 2, Ma­gyarvári, Bállá, illetve: Me­zei. Kitűntek: Kovács, Bal­ia, illetve: Bozóki és Mezei. Ifjúsági eredmény: 4:2 az Egyetértés javára. K. MA V—K. Volán 1:1 (1:1) Kecskemét, MÁV-pálya, 100 néző, vezette: Nagy. Egyenlő erők küzdelme jellemezte a mérkőzést. Az első félidő 15. percében a Volán Bozsó révén meg­szerezte a vezetést. Nem sokkal később Kállai ki­Az eddigi mérkőzések so­rán a játékvezetők megál­lapították, hogy a széktói úttörők viselkednek a leg­sportszerűbben. Március óta zajlottak megyeszerte a IX. Világif­júsági Találkozó tisztele­tére rendezett lövészverse, nyék, amelyek fölött a KISZ és a Magyar Hon­védelmi Szövetség vállait védnökséget, összesen több mint hétezer fiatal vett részt ebben a nagy meg­mozdulásban. A járási és városi döntők után vasár­nap Kecskeméten a Czoll­ner téri lőtéren tartották a megyei döntőt. A verseny szoros ered­egyenlített. Góllövők: Bo­zsó, illetve: Kállai. Ifjúsági eredmény: 2:1 a Volán javára. Klapka SE— Kiskunfélegyházi Vasas JI. 2:2 (1:1) Izsók, 200 néző, vezette: Szabó. Alacsony színvonalú mér­kőzésen pontosztozkodással végződött a két csapat ta­lálkozója. Góllövők: Őrző, Liszkai, illetve: Dóra és Csík. Kitűntek: Mezei, Lisz­kai, Kovácsevics. K. Dózsa II.—Cskalov SE 3:2 (0:1) Kecskemét, 200 néző, ve­zette: Gerőházi. Az első félidőben a Cska­lov, a másodikban pedig a Dózsa IL volt jobb. Az eredmény megérdemelt. DÉLI CSOPORT Gábor Áron SE— Nemcsnádudvar 4:0 (2:0) Kiskunhalas, 500 néző, vezette: Tóth. A vendégcsapatot a ka­pus jó védése mentette meg a nagyobb arányú vereség­től. Góllövők: Kábái, Ko­vács, Oláh és Móra. Kitűn­tek: Kovács, Szécsi és Oláh, illetve: Koszorús, Szvetnics és Péter. Bácsbokod—Bátya 1:1 (0:0) Bácsbokod, 150 néző, ve­zette: Csapó. Egyenrangú ellenfelek jó játéka jellemezte a mérkő­zést. A hazai csapat köze­lebb állt a győzelemhez. Góllövők: Pólyák, illetve: Balázs. Kitűntek: Salamon, Pólyák, illetve: Balázs és Tavasi. Ifjúsági eredmény: 5:0 a Bátya javára. Bácsalmás—Balog A. SE 2:2 (2:2) Bácsalmás, 300 néző, ve­zette: Nyári. A tartalékosán kiálló Bácsalmás otthonában sem tudta kétvállra fektetni a vendégcsapatot, A második félidőben Harnost kiállítot­ta a játékvezető. Befejezés előtt a hazaiak kihagytak egy tizenegyest. Góllövők: Hamos, illetve: Kovács. Mindkét oldalon egy-egy öngól is esett. Vaskút—Katymár 2:0 (2:0) Katymár, 200 néző, ve­zette: Csupok. A hazai csapat támadott többet, de a vendégek két távoli lövéssel megszerez­ték a vezetést, amelyet a mérkőzés végéig meg is tar­tottak. Góllövők: Dobos és ményeket hozott. Az egyé­ni versenyben első lett Boros Gerzson Kecskemét versenyzője 82 köregység­gel. 2. Varga Ákos (Fájsz) 81, 3. Pálinkás Pál (Ne­mesnádudvar) 80 köregy­ség. A csapatversenyben Fájsz csapata lett az első 229 köregységgel. A má­sodik helyen Kecskemét város csapata végzett 215, a harmadik helyen Tisza­kécske csapata 197 kör- egységgel. Szabolczki. Kitűntek: Ma­tus, Dobos, illetve: Krékitys Mamusics és Janies II. Ifjúsági eredmény: 4:0 a Vaskút javára. Kecel—Hajós 2:1 (1:1) Hajós, 500 néző, vezette: Klein. Az első félidő kiegyensú­lyozott játékot hozott. A második félidőben lelke­sebben küzdő vendégcsapat megérdemelten győzött. Ifjúsági eredmény: 4:2 Hajós javára. Császártöltés— Kiskunhalasi MÁV 2:0(0:0) Császártöltés, 500 néző, vezette: Kemény. A döntetlenül végződött első félidő után a hazai csapat magára talált és » második félidőben biztosan szerezte meg mindkét pon­tot. Rauscht és Vlaskovi- csot a játékvezető kiállítot­ta. Góllövők: Ledniczki és Lei. Kitűntek: Györgye, il­letve: Tóth. Ifjúsági eredmény: 2.-0 a Császártöltés javára. Hercegszántó—Gara 1:1 (0:1) Hercegszántó, 250 néző, vezette: Bolemányi. A két csapat találkozója kiegyensúlyozott játékot eredményezett. Szamuely SE—Jánoshalma 4:3 (3:2) Kalocsa, 500 néző, vezet­te: Bürgés. A Déli csoport rangadó mérkőzésén változatos, ma­gas színvonalú, jó iramú játékot láthatott a közön­ség. A hazai csapat meg­lepte ellenfelét és már az ’ ötödik percben Földes két góljával vezetéshez jutott. Góllövők: Földes 2, Kiss 2, illetve: Szabó, Berzi, Cser­mák. Jók: Berzi, Földes, Szabó, illetve: Csermák, Fenyvesi K., Fenyvesi L. Bajai Bácska Posztó— Mélykút 0:0 Baja, 500 néző, vezette: Juhász. A jól védekező mélykú­tiak sorra meghiúsították a bajai csapat erőtlen tá­madásait és „kibekkelték” a mérkőzést. Jók: Novak, illetve: Kovács. Ifjúsági eredmény: 3:0 a Bácska Posztó javára. ÉSZAKI CSOPORT 1. K. D. II. 19 14 2 3 108:20 30 2. Alpár 19 12 3 4 57:19 27 3. Fémmű. 19 10 6 3 42:30 26 4. Cskalov 19 11 3 5 56:28 25 5 Radnóti 19 10 2 7 46:46 22 6. K. Volán 19 7 7 5 25:18 21 7. Lajosmi. 19 8 5 6 36:36 21 8. Klapka 19 8 4 7 40:42 20 9. Szánk 19 8 4 7 43:50 20 10. Egyetért. 19 7 5 7 34:34 19 11. Tiszáké. 19 8 2 9 36:35 18 12. Kfh. G* 18 7 5 6 28:18 17 13. Kf. V. II. 19 6 4 9 46:42 16 14*. KTE II. 18 6 3 9 28:41 15 15. K. MÁV 19 5 5 9 26:51 15 16. Kkmajsa 19 5 4 10 35:59 14 17. Heténye. 19 4 2 13 21:59 10 18. Izsák* 19 — 2 17 9:88 — •Két büntetőpont levonva. DÉLI CSOPORT 1. Jánosh. 19 15 1 3 62:25 31 2. Szamuely 19 14 1 4 57:19 29 3. B B. PO. 19 11 4 4 76:15 26 4. Bácsalm.* 19 12 4 3 51:23 26 5. Kecel 19 10 3 6 39:26 23 6. Gábor A 19 10 3 6 38:26 23 7. Császárt. 19 9 5 5 35:25 23 8. H. MÁV 19 9 5 5 28:19 23 9. Hajós 19 10 — 9'45:33 20 10. Vaskút 19 8 3 8 28:30 19 11. Katymár 19 7 2 10 30:53 16 12 Mélykút 19 5 5 9 12:25 15 13. Bátya 19 5 4 10 28:50 14 14. Gara 19 5 3 11 35:50 13 15. Balog A. 19 3 6 10 35:64 12 16. Hercegsz. 19 4 3 12 31:53 H 17. Bácsbok. 19 2 4 13 22:69 10 18. Nemesn. 19 2 4 13 28:75 8 •Két büntetőpont levonva. Petőfi Népe Kupa labdarúgótorna Befejeződött a \IT-lö vész verseny

Next

/
Thumbnails
Contents