Petőfi Népe, 1968. augusztus (23. évfolyam, 179-204. szám)
1968-08-06 / 183. szám
Biztos Dózsa-gyozelem K, Dózsa—Nyíregyházi Spartacus 4:1 (2:0) Kecskemét. 6000 néző, vezette: Schopp. K. Dózsa: Gór — Kéri, Fajt, Lantos — Diószegi, Morvái — Jósa. Lódi, Dobó, Kiss II- Balatoni. Edző: Pyber István. Ny. Spartacus: Piltsuk — Bíró, Divdnyi, Kasíkötő — Szekrényes. Zsíros — Sorbán, Kállai, Papp, Eszenyi, Kegye. Edző: Palovecz Béla. A bajnoki rajtot Kecskeméten nagy érdeklődés előzte meg. Zúgó taps üdAz első félidő krónikájához tartozik, hogy a vendégek csapatában Eszenyi sérülése miatt a 25. percben csere történit. Helyére Balogh jött be. A szünetben Pyber István edző nyűgödtabb játékra hívta fel a figyelmet. Lódi helyére Czéh II. állt be. Egy-egy gólhelyzettel kezdődött a második félidő. Kiss II. lövését Bíró a gólvonalról vágta ki, a — idegesen lépett pályára. A nagy tét szinte megbénította a lila-fehér játékosok többségéit, s az utóbbi időben nyújtott teljesítményüket többen meg sem tudták közelíteni. Dicséretes, hogy ilyen körülmények között is. nagy lelkesedéssel küzdött valameny- nyi játékos és tel jesen megérdemelten nyerte a nagyon fontos találkozót. A hátsó alakzat különösebb hiba nélkül játszott, ezútRégen láttunk ilyen hatalmas gólt. Jósa kapásból küldött bombalövésére a kapus mozdulni sem tudott. A kép bal oldalán a gólszerző. vözölte a pályára lépő együtteseket. A vendégek kezdték a játékot, s a hazad csapat eléggé nehezen melegedett bele. A Spartacus keményen védekezett és gyors támadásokat indított. Az első valóban szép kecskeméti támadást a 8. percben láthattuk. Balatoni — Kiss II. adogatás végén a középcsatár lövését Piltsuk védte. A 14. percben Kiss XI. átadását Lódi fejelte a kapu mellé. Felváltva támadtak a csapatok, mindkét részről sok volt a hibás átadás. A 22. percben már gólt kiáltott a közönség, Kiss II. jól eltalált lövése azonban a kapufa mellett hagyta el a pályát. Ezután is támadásban maradt a Dózsa és a 25. percben a sokat mozgó és ezúttal keményebben is küzdő Kiss II. került nagy gólhelyzetbe, pergetett labdáját azonban Piltsuk elcsípte. A 34. percben Jósa, majd két perccel később Balatoni lövés helyett leadta a labdát, így közbe tudott avatkozni a védelem. Érett a Dózsa gólja! A 36. percben Jósa—Lódi —Kiss II. volt a labda útja. Kiss II. Dobóhoz adott, aki nagy lövést küldött Pilcsuk hálójába. 1:0. A gól végre megnyugtatta az idegesen játszó kecskemétieket és a 40. percben egy. szép akció végén a Dózsa növelte góljainak a számát. A félpálya köveiéből Lódi pontos labdát ívelt a 16-os vonalára Kiss II- höz. A csatár nagyszerű cselek után lőtt a hálóba. 2:0. másik kapunál Kegye lövését védte Gór. „ Az 5. percben szépített a Nyíregyháza. A 16-osról szabadrúgást végezhettek el a vendégek. Balogh kapta a labdát, s lövése a bal kapufa jnellett vágódott a hálóba. 2 :L Szoromigiatött a Dózsa. Jósa a 10. percben tiszta helyzetben. lőhetett. Piltsuk azonban a helyén volt. A 21. percben Jósa buktatásáért a játékvezető 11-est adott. Gór volt az ítélet- végrehajtó, lövését Piltsuk a kapufa segítségévéi hárította. Elkeseredett támadások következtek ezután. Nem is kellett sokáig várni a gólra. A 26. percben viharos Dézsa-támadás futott a jobb oldalon. Dobó Jósát szöktette, aki kapásból óriási erővel bombázott a léc alá. 3:1. Nagy taps köszöntötte a szép támadást és a remekbeszabott gólt. Fergeteges kecskeméti rohamok következtek ezután Diószegi átjátszotta a védelmet, lövése a kapufáról vágódott vissza. Jósa két ízben, majd Kiss II. és Balatoni hagyott ki egy-egy gólhelyzetet. Végre a 43 perc újabb gólt hozott. A Spartacus kapuja előtt Dózsa-lábakon vándorolt a labda. Jósa—Kiss II., majd újra Jósa került gólhelyzetbe. S a szélső lövése most is a hálóban kötött ki. 4:1. Vastaps kísérte be az öltözőbe a játékosokat. A Dózisa csapata — érthetően fal Fajt volt a legjobb védő. Mérsékeltebb formában volt ezúttal Diószegi és Morvái, s ez rányomta bélyegét az egész csapat játékára. Elől Jósa és Kiss II. volt a legjobb, a többiek is lelkesek voltaik, de játékuk sok kívánnivalót hagyott maiga után. A nyíregyházi együttes 'kemény ellenfélnek bizonyult. A mérkőzés hajráját nem bírták erővel. Leg- jobbjaik: Divinyi, Sorbán, Kaskötő és Papp volt. A játékvezető-hármas egészen kiválóan vezette a végig sportszerű találkozót. A LABDARUGÓ NB I. B Állasa Szünet után hengerelt a KTE Kecskeméti TE—Szegedi Dózsa 4:0 (0:0) Kecskemét, 1500 néző, vezette: Ragó. KTE: Vitkovics — Francz- kó, Fekete I., Suhajda — Nagy, Sallai, Pavlovics — Poós, Dinnyés, Kiss I., Pa- rádi. Edző: Lyka Antal. Sz. Dózsa: Bánfi — Csörögi (Portörő), Tanács, Csanádi — Kovács, dr. Hegyes — Balogh, Veres, dr. Csordás, Reményik dr., Somogy- falvi. Edző: Veres László. Az első negyvenöt percben a szél a vendégeket támogatta, mégis a KTE kezdett jobban. Már az első percben Parádi került gólhelyzetbe, de lövése éles szögből az oldalhálóba vágódott A 8. percben Diny- nyés lövése jutott a kapu mellé. A vendégek először a 10. percben veszélyeztettek. Reményik dr. lövése azonban a kapu fölé szállt. A 13. percben Kiss I. nagyszerű lövését tette ártalmatlanná Bánfi. A 20. percben Veres lövése szállt a KTE kapuja mellé. A 29. percben újra Bánfi remekelt. Egy középre vágott labdát Parádi nagyszerűen fejelt a szegedi kapura, Bánfi azonban védte a labdát. A 43. percben Parádi tört kapu felé, már az ötösön járt, s lőni készült, amikor az egyik védő hátulról felvágta. A játékvezető azonban nem látta ll-esnek az esetet. Szünet után az oldalhátszél a KTE-t támogatta. Alaposan belelendültek a kecskeméti fiúk. Először Parádi lövését még védte Bánfi, de a 3. percben már az ő tudása is kevésnek bizonyult. Franczkó 25 méteres szabadrúgását Bánfi csak kiütni tudta, s a berobbanó Sallai most már nem hibázott. 1:0. A gól szárnyakat adott a kecskeméti csapatnak, viszont egyre kisebb ellenállást tanúsítottak a szegediek. A 8. percben Kiss I. átadását Dinnyés kapura lőtte, s a távoli lövés a jobb oldali léc mellett vágódott Bánfi hálójába. 2:0. Nagy fölénybe került a KTE és a 18. percben nagyszerű Parádi alakítás végén az apró termetű szélső bombagólt lőtt. 3:0. A 26. percben szép adogatás végén Kiss I. éles lövése akadt meg a szegedi hálóban. 4:0. A mérkőzés végéig a szegedi térfélen folyt a játék. Szinte minden KTE-táma- dás gólveszélyes volt, de a további góltermelés elmaradt. Az első 45 percben senki sem gondolta, hogy végül fölényes győzelmet arat a KTE. A kecskeméti csapat győzelme ilyen arányban is teljesen megérdemelt. A kapuban Vitkovics hibátlanul védett. Ismét jelesre vizsgázott a KTE hátvédhármasa és nagyop, jó volt a három középpályás, játékos is. A csatársor motorja moist Is Parádi Volt; de nagyon tetszett Kiss I. és Dinnyés játéka is. Ragó játékvezető ítéletei1. Komló 18 11 5 2 31 2. Kecském. 18 10 5 3 24 3. Eger 18 7 8 3 24 4. Várpalota 18 7 G 5 22 5. MAVAG 18 7 6 5 17 6. Oroszlány 18 8 3 7 29 7. Bp. Előre 18 7 5 6 18 8. Szállítók 18 8 3 7 24 9. Nagybát. 18 7 5 6 24 10. Bp. Sp. 18 5 9 4 24 IX. Sz. MTE 18 8 3 7 22 12. Győri D. 18 6 5 7 20 13. MVSC 18 5 7 6 16 14. Ózd 18 4 0 8 12 15. BVSC 18 5 3 10 24 16. Pécsi B. 18 4 5 9 17 17. Nyíregyh, 18 3 5 10 14 18. Budafok 18 3 5 10 17 Eger—Pécsi Bányász 3:2 (2:0), Győri Dózsa—Várpalota 2:0 (0:0), Szolnoki MTE—BVSC 3:2 (2:2), Nagybátony—Oroszlány 3:1 (2:0), Komló—Miskolc 4:0 (2:0), Szállítók—Bp. Spartacus 3:2 (2:1), Ózd—Budafok 3:1 (2:0), G.-MAVAG—Bp. Előre 2:1 (1:1). 9 27 :14 25 19 22 :17 20 16 20 :18 19 :14 19 :19 19 :22 19 :24 19 :24 19 :25 17 :22 17 20 14 30 13 27 13 :25 11 :34 11 a nyári kupa Állasa TISZA-CSOPORT 1. Volán SC 6 § — — 16:4 12 2. Tűzoltó D. 6 3 2 1 12:8 8 3. Jászberény 6 3 1 2 14:7 7 4. KTE 6 3 — 3 11:16 6 5. Autóbusz 6 2 1 3 12:10 5 6. K. FSE 6 2 1 3 12:14 5 7. Szegedi D. 6 1 2 3 5:13 4 8. Kkíháza 6 — 1 5 6:16 1 Ismét Tereség Volán SC—Kiskunfélegyházi Vasas 3:1 (1:0) Rákoscsaba, 600 néző, vezette: Soós I. Volán SC: Szegedi — Janik, Jónás, Babolcsai — Pintér, Földi — Tóth, Halácsi, Szőlősi, Oláh, Jávorka. Edző: Zsolnai János. Kkfházi Vasas: Bolya — Bense, Cserkó, Fekete — Makai, Sahin II. — Kelemen (Karsai), Pünkösti, Sántha, Rubányi, Ézsi. Edző: Fejes József. A hazaiak már az első percekben veszélyesen támadtak, a Vasas-védelem azonban helyén volt és a két középpályás révén kiegyenlítetté tette a küzdel. met. A 10. percben Szőlősi kapufát lőtt. A 18. percben Rubányi, majd a 23. percben Pünkösti lőtt nagy helyzetben mellé. Feljavult a Vasas, főleg lelkesedése volt feltűnő a múltheti játék után. Az első félidő gólja a 38. percben esett. Jávorka egyéni elfutás után 12 méterről éles szögből lőtt. Bolya rosszul helyezkedett és így a labda akadálytalanul jutott a hálóba. 1:0! A második félidő elején két gólt lőtt a Volán csatársorának tengelyében játszó Szőlősi. A 3. percben szép ossz játék után 10 méterről volt eredményes. 2:0! Az 5. percben a mozgékony csatár közelről védhetetlen góllal vette be Bolya kapuját. 3:0! A 8. percben az indiszponáltan játszó Kelement Karsai váltotta fel. Ö új színt vitt a támadásokba. A 32. percben Rubányi elfutott a balszélen és mintaszerű beadását Karsai higgadtan helyezte a kifutó kapus mellett a hálóba, 3:1! örvendetes, hogy két héttel a bajnoki idény kezdete előtt igen lelkesen játszott a félegyházi gárda, sőt az I. félidő 10. percétől határozottan fölényt harcoltak ki. A bajnoki mérkőzéseken azonban sokkal har- ciasabb felfogásban kell a támadóknak játszaniok, ha el akarják kerülni a kiesést. A Volánból Szőlősi, Babolcsai és Janik volt jó, a Vasasból Sahin II., Makai és Rubányi tűnt ki. vél csak egyszer, a ll-eÉ meg nem adásakor nem értettünk egyet. Hivatalos t totónyeremények 1. Csepel—U. Dózsa x 1:1 2. DVTK—Dunaújváros 2 1:2 3. Pécs—SBTC 1 4:0 4. Tatabánya—Szombath. 1 1:0 5. Székest.—SZEAC 1 1:0 6. Szállítók—Bp. Spart. 1 3:2 7. Gy. Dózsa—Várpalota 1 2:0 8. Ózd—Budafok 1 3:1 9. Nagybát.—Oroszlány 1 3:1 10. Veszprém—KISTEXT 2 2:4 11. Gázművek—Goldber. 1 2:1 12. EVTK-ni. kér. 2 1:2 13. Jászberény—Zalka FSE 1 &:• +1 14. KTE—Szegedi Dózsa 1 4* A Sportfogadási és Lőtté Igazgatóság tájékoztatása sz«« rint a 31. sz. fogadási héten beérkezett 974 602 fogadási szelvény. 13 plusz 1 és 13 találaton szelvény nem volt. 12 találatot 68 fogadó ért efc ezek szelvényenként! nyeremé* nye 9287 forint. 11 találatos szelvények száma 1221, szelvényenként! nye-, remény 207 forint. 10 találata 12 992 fogadónak volt, ezek egyenként 29 forin* tot kapnak. Valamennyi nyeremény a nyereményilleték levonása után értendő. A megyei labdarúgó-bajnokság eredményei A mérkőzésekről részletes tudósítást és a táblázatokat la* punk szerdai számában közöljük. ÉSZAKI CSOPORT K. Dózsa II—Cskalov SE 2:lj K. MÁV—K. Volán 1:1, K. Egyetértés—Kiskunmajsa 4:1, — Tiszakécske—Lajosmizse 1:2, — Hetényegyháza—Alpár 2:11, — Radnóti SE—Fémmunkás 1:2, Klapka SE—Kiskunfélegyházi Vasas II. 2:2. DÉLI CSOPORT Gábor Á. SE—Nemesnádudvar 4:0, Katymár—Vaskút 0:2, — Császártöltés—Kiskunhalasi MÁV 2:0, Hajós—Kecel 1:2, — Bácsalmás—Balogh Á. SE 2:2* Bácsbokod—Bátya 1:1, Herceg** szántó—Gara 1:1. AZ NB I. Állasa 1. Vasas 16 12 1 3 41:18 25 2. u. Dózsa 16 9 5 2 48:17 23 3. Bp. Hon. 16 9 5 2 29:13 23 4. FTC 16 8 6 2 29:17 22 5. Csepel 16 7 5 4 20:14 19 6. Pécs 16 6 5 5 18:19 17 7. Dunaújv. 16 6 4 6 19:24 16 8. Szombath. 16 4 7 5 16:21 15 9. Egyetért. 16 3 8 5 20:22 14 10. MTK 16 4 6 6 17:19 14 11. Tatabány. 16 3 7 6 13:18 13 12. Szeged 16 4 5 7 15:38 13 13. Diósgyőr 16 3 5 8 17:26 11 14. Salgótar. 16 3 5 8 18:30 11 15. Győr 16 1 8 7 13:19 10 16. Videoton 16 4 2 10 16:34 10 Vasas—Győr 2:1 (0:0) MTK—Ferencváros • :0 A 9. sz. Autóközlekedési Vállalat férfi munkaerőket keres felvételre raktári kiadó munkakörre Jelenkezés a vállalat személyzeti és munkaügyi osztályán, Kecskemét, Csáktornyái u. 4—6. szám alatt. 6201 Dunaújváros—Diósgyőr 2:1 (0:1) Csepel—Újpesti Dózsa 1:1 (1:0) Pécs—Salgótarján 4:0 (2:0) Bp Honvéd—Egyetért. 3:2 (1:1) Videoton—Szeged 1:0 (0:0) Tatabánya—Szombath. 1:0 (1:0) Figyelem! A Mélykúti Vegyes és Építő Ktsz felvesz asztalos, ács és kőműves szakmunkásokat és faipari gépmunkásokat. Bérezés teljesítménybérben. 6147