Petőfi Népe, 1968. augusztus (23. évfolyam, 179-204. szám)
1968-08-31 / 204. szám
~ N A P T A B 1968. aug. 31, szombat Névnap: Erika Napkelte: 5 óra 01 perc. Napnyugta: 18 óra 27 perc. Holdkelte: 14 óra 22 perc. Holdnyugta: 21 óra 57 perc. — OKLEVELET adományoz a Kecskeméti Városi Zászlócskák az autón N#»m tudom, miről beszélgettek, vagy éppen mire gondoltak annak a csehszlovák rendszámú autónak az utasai, akiknek jármüvén két zászlócska lengett: fehér-kék-piros és piros-fehér- zold nemzetiszínű. Mintegy hirdetve, amerre az útja vezetett, hogy népeink barátsága nem csorbulhat, bármilyen sötét erők mesreikednek is ezen! Szerettem volna odakiáltani a tegnapelőtt Kiskunhalason m°gpillantott autó utasainak: Barátaink, veletek vagyunk! Ezt feltétlenül ereznetek, tudnotok kell a nehéz küzdelemben, amely még rátok vár! —y —n Tanács V. B. a II. népzenei találkozó kiemelkedően jól szerepelt közreműködőinek. A Goór Imre festőművész által tervezett, szép kivitelű emléklapon a város jellegzetességei láthatók. 5 éve, 1963. augusztus 31-én halt meg 81 éves korában Georges Braque francia festőművész, a modern művészeti irányok egyik nagyhatású elindító mestere. Dekoráció- és címfestőmester atyja avatta be a művészet alapelemeibe, majd párizsi festőiskolákban tanult. Nem tudott megbarátkozni az akkoriban dívó impresszionizmussal és az új utakat kereső művészekhez csatlakozott. Jó barátjával Picassóval párhuzamosan jutott el 1907-ben ahhoz a formabontó stílushoz, amelyet a kritika kubizmusnak nevezett el. 1913-ban ő volt a megteremtője a darabokból összeállított felragasztott képalkotásoknak, a kollázsnak. 1915-ben, a fronton kapótt sebesülése hosszú ideig ágyhoz bilincselte, majd díszleteket festett. Festményeinek zöme: csendéletek, tanulmányok, tájképek mellett, különösen utolsó éveiben sok illusztráció, rézkarc, litográfia és szobor jelzi kifogyhatatlan útkereső alkotókedvét, s eljutott a közérthetőbb kifejezésmódhoz. Az ötvenes években alkotta a Louvre egyik dísztermének nagy mennyezetképét. Sok rajongója volt és sajátos technikája, színezése heves művészeti vitákat váltott ki. Négy évtizeddel első önálló kiállítása után, 1948-ban neki ítélték a velencei biennálé nagydíját. Irodalmi működése: egy kötetnyi litográfiákkal díszített aforizma. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint Budapesten a Fonó Művelődési Otthonban megtartott 35. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 6, 8, 26, 44, 50 Szeptember 2-án a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság székházában megtartandó nyilvános havi tárgynyereménysorsoláson a 35. játékhét szelvényei vesznek részt. (MTI) — A KISZ kiskunhalasi városi alapszervezete az év elején újítómozgalmat indított. A fiatalok munkahelyükön 38 újítást nyújtottak be az első félévben, közülük 17-et elfogadtak a vállalati szakemberek. Az előkalkulációk szerint az újítások eredményeképpen 100 ezer forintnyi költségcsökkenés várható. Filmek a fesztiválról A kalocsai népművészeti és folklór fesztiválról a Magyar Tudományos Akadémia és a megyei filmstúdió filmforgató csoportja mellett a Kiskun Filmstúdió is filmet készített. A jelenleg vágás alatt álló kópia elsőnek készül el és kerül bemutatásra a „fesztivál filmek” közül. — A Szolnoki Rádió vasárnap délután Budafokról közvetítést ad a BMTE—Kecskeméti Dózsa NB I. B osztályú labdarúgó mérkőzésről a 222-es középhullámon. A mintegy félórás közvetítés 17 óra 15 perckor kezdődik. — Szabálytalanul előzte Kecskemét belterületén Könyves Béla motorkerékpárjával Kutl Ferenc személygépkocsiját, s ezért nekiütközött. A motor- kerékpár vezetője és utasa könnyebben megsérült. — A cipőtalp gyártására használt gumitermékek előállításának új módszerét dolgozták ki a varsói gumiipari kutatóintézet munkatársai. Az új anyag kau- osuk és polisztirén keveréke, négyszer könnyebb az eddig használt anyagoknál és jóval tartósabb. Ezenkívül rugalmas is, s az ilyen talppal készített cipők sokkal kényelmesebbek lesznek. A Népköztársaság Elnö- ni Tanácsa elrendelte, hogy a Kertészeti és Szőlészeti Főiskolát az 1968— 69. tanévtől Kertészeti Egyetemmé szervezzék. A mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter közvetlen felügyelete alatt álló Kertészeti Egyetem ötéves képzési idővel okleveles mérnöki, 3 éves képzési idővel üzemmérnöki képesítést ad. (MTI) — Az oktatásügyi dolgozók az amerikai agresszo- rok ellen hősiesen harcoló vietnami nép megsegítésére eddig 2 millió forintot meghaladó összeget ajánlottak fel. (MTI) — Állandó műsort szolgáltató stúdió nyílik a Kecskeméti szüreti napok alkalmából megrendezendő élelmiszer-gazdasági és ipari kiállításon, ahol folyamatosan ismertetik a kiállított legszebb és legérdekesebb termékeket. Időjárás Várható időjárás szombat estig: felhős idő, szombaton inkább csak keleten esőkkel, zivatarokkal. Mérsékelt, időnként élénk délnyugati, nyugati szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13—18, legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 19— 24 fok között. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: augusztus 29-én a középhőmérséklet 21,7, (az 50 éves átlag 20,2), a legmagasabb hőmérséklet 25,5 Celsius-fok. A napsütéses órák száma 5,2. — Augusztus 30-án a reggel 7 órakor mért hőmérséklet 17,8, a délután 1 órakor mért hőmérséklet 28,6, a legalacsonyabb hőmérséklet 17 Celsius-, fok. Nem cseng már az üllő „Cseng az üllő, meggyőző, tiszta hangja messzire hallik az alpáii síkon’* — írtuk Novák Imre alpári kovácsmesterről szóló riportunkban a tsz szervezése idején. Egyik legnépszerűbb ember volt ő Alpáron, akinek döntése, hogy belép a közös gazdaságba, sok falubelijének könnyítette meg a választást, és százával léptek utána. Most gyászlobogót lenget az augusztusi szellő a tanácshá- zín, a Búzakalász Tsz irodáján. Meghalt Novák Imre, élt 62 évet. A gyászháztól a temetőig hosszú az út, mégis betöltötte a gyászruhás emberek sokasága, akik elkísérték utolsó útjára. — Elment egy Igaz ember, de bölcs tanácsait soha nem felejtjük el — mondta búcsúztatójában A. Molnár József tanácselnök. Akit ennyien szerettek, ennyien gyászolnak, annak emléke sokáig él. Gyermekrajz-kiállítást rendezett a XI. kerületi Tanács művelődési klubja a Kosztolányi Dezső téri sétányon. A kerület általános iskoláiból beérkezett 700 rajzból a zsűri 108-at fogadott el. Képünkön: művész és alkotása. Hét végi sportműsor SZOMBATON LABDARÚGÁS NB III. Középcsoport: MAFC—Kiskőrös, Budafoki út, 16 óra, vezeti: Tabányi. Megyei labdarúgó-bajnokság: Fémmunkás—Tiszakécske, Városi-pálya, 16 óra, Szánk—Cskalov SE, Szánk, 14.30 óra. KOSÁRLABDA MNK elődöntők: Budapest, Szentkirályi utca. — Nők: Kecskeméti Dózsa— Videoton, 11 óra, MTK— Kecskemét, 17 óra 15. — Férfiak: VTSK—B. Bácska Posztó 12.15, Baja—Csőszerelő 17.15 óra. KÉZILABDA Megyei I. osztályú női bajnoki mérkőzés: Városföld—Szabadszállás, 17 óra. RÖPLABDA NB II. férfiak: Salgótarjáni ZIM—Kecskeméti VoSzombaton és vasárnap kerül sor a kosárlabda MNK elődöntőinek lebonyolítására. A Népsport csütörtöki számában közzétett csapatbeosztás módosult, mert az Egri Tanárképző lemondta az elődöntőn való részvételt. Így a női csapatok találkozóját nem Kecskeméten, hanem a fővárosban tartják meg. A helyes csapatbeosztás: Nők: „A” csoport, BudaSzáll a fehér labda a középhálón át, egyik játékostól a másikig. Olykor pattogva hagyja el a játékteret és a pályákat körülfogó drótkerítés tövében keres menedéket. Ilyenkor a teniszezők a következőt ütik játékba, vagy a „szököttet” hozzák vissza és máris folytatódik a mérkőzés. A széktói teniszpályán — látszik a játékosok szorgalmán — alapos munka folyik. Vasárnap délutánonként, de hétközben is sokan megállnak a drótkerítés mellett és néhány percig figyelemmel kísérik a fehérruhás teniszezők játékát. A Kecskeméti Petőfi SC teniszszakosztály pályája nemcsak szép, hanem minőségileg is kiváló. Bármelyik fővárosi csapat megirigyelhetné, hiszen területén nyolc elsőosztályú pálya kínálja vörössalakos hátát a teniszsport kedvelőinek. A szakosztályt 25 női és férfi versenyző képviseli. Egy OB II-s és egy OB III-as csapat. A női gárda — dr. Szelei Béláné elsőosztályú versenyzővel az élen — az idén veretlenül nyerte az országos III. osztályú bajnokságot! Tehát jövőre az OB II-ben rajtolnak. A férfi csapat az előkelő második helyen végzett az országos bajnokság III. osztályában. A tenisziskola növendélán, Salgótarján, Rákóczi u., 16 óra. TEKE NB II. Keleti csoport: K. Petőfi—KISTEXT, Petőfi- pálya, 15 óra. ÖKÖLVÍVÁS Kecskeméti Fémmunkás —Dorogi Bányász, barátságos mérkőzés, aleninvárosi Szovjet-teremben, 18 óra. VASÄRNAP LABDARÚGÁS NB I. B. mérkőzés: Budafok—Kecskeméti Dózsa, Budafok, 16 óra, vezeti: Fehérvári. NB II. Keleti csoport: KTE—Ceglédi VSE, Kecskemét, Széktói Stadion, 15.30, vezeti: Horváth G. — Kiskunfélegyháza—Debreceni VSC, Kiskunfélegyháza, 15 óra, vezeti: Bana. NB III. Középcsoport: Soltvadkert—Budai Nagy pesten: MTK, Kecskeméti Dózsa, Videoton, Szekszárdi Vasas. Férfi: „A” csoport, Budapesten: Bp. Honvéd, Bajai Bácska Posztó, VTSK, Csőszerelő. Férfi „B” csoport, Sopronban: Soproni MAFC, Kecskeméti Petőfi, Szegedi EAC, Budapesti Előre. A csapatok körmérkőzést játszanak és csoportonként az első, második helyezett jut tovább. kei mintegy ötven-hatvan úttörőfiatal, Poczonyi Imre edző irányítása mellett sajátítják el e sportág csínját-binját. A tehetségesebbjével délutánonként külön is foglalkozik. Az utánpótlás , reménységei közül Bardóczki Tibor az idén országos vidéki bajnokságot nyert. — Nem könnyű az utánpótlás nevelése — mondja az edző —, hiszen 3—i év kell, amíg a gyerek elsajátítja a teniszsport tudományát és egy bizonyos minősítési szintet ér el. A júniusban és júliusban Kecskeméten megrendezett országos fiú úttörő edzőtábor és az országos vidéki felnőtt bajnokság sikere is azt igazolja, hogy a megyehatáron túl is felfigyeltek a kecskeméti teniszsport fejlődésére. Annak ellenére, hogy a bajnokság már befejeződött, továbbra is szorgalmasan edzenek a Petőfi SC teniszezői, mert a szeptember 19—22. között Kecskeméten sorra kerülő Aranyhomok Kupa országos teniszversenyen ismét helyt kell majd állniuk a szakosztály képviseletében. A kupaversenyre száz játékos nevezését várják. Reméljük, hogy az Aranyhomok Kupában is úgy, mint a bajnoki idényben, megállják helyüket teniszezőink. — bt — A. SE, Soltvadkert, 16 óra, vezeti: Búzás. — Kalocsai VTSK—V. Izzó, Kalocsa, 15 óra, vezeti: Jurinkovics. NB III. Délnyugati csoport: Bajai Vasas MTE— Kaposvári Vasas, Baja, 15 óra, vezeti: Győri. NB III. Délkeleti csoport: O. Kinizsi—Kun Béla SE, Orosháza, 16 óra, vezeti: Zöldi. SZAK—Kiskunhalasi MEDOSZ, Szeged, 16 óra, vezeti: Stefkovics. Megyei bajnoki mérkőzések: Északi csoport: Kiskunfélegyházi Gépjavító— K. Egyetértés, 10 óra, K. Dózsa II.—Hetényegyháza, Széktói Stadion, 10.30 óra, Kkfházi Vasas II.—Radnóti SE, 13.45 óra, Alpár—K. MÁV, 15 óra. Kkmajsa— Klapka SE, Lajosmizse—K. Volán, Izsáki MEDOSZ— KTE II. mérkőzések 16 órakor kezdődnek. Déli csoport: Gábor A. SE—Hercegszántó, 10 óra, a többi mérkőzés 16 órakor kezdődik: Császártöltés —Hajós, Katymár—Bácsalmás, Halasi MÁV—Gara, Kecel—Szamuely SE, Balogh Ä. SE—Bácsbokod, Jánoshalma—Bajai Bácska P., Bátya—Mélykút, Vaskút— Nemesnádudvar. KOSÁRLABDA MNK elődöntők. — NőC: Kecskeméti Dózsa—Szekszárdi Vasas, 8.30. Férfiak: Bajai Bácska P.—Bp. Honvéd, 11 óra. KÉZILABDA NB I. B-s mérkőzések: Kiskunhalasi MÁV—Keszthelyi Haladás, Kiskunhalas, 10 óra (női), Kecskeméti FGT—Videoton, Kecskemét, 10 óra (férfi). NB II. Középcsoport, nők: Kiskőrösi Vörös Meteor—Szegedi Tanárképző, Kiskőrös, 11 óra. Megyei I. o. női bajnoki mérkőzések: Kiskőrösi VM —Orgovány, Kiskőrös, 10 óra, Kerekegyháza—Félegyházi Műanyag, Kerekegyháza, 10 óra, Kecskeméti Cipőgyár—Kecskeméti BRG Városi-pálya, 9 óra, Kiskunhalasi MÁV II.—KTE, Kiskunhalas, 9 óra. RÖPLABDA NB II. férfiak: Baja—Tatabánya, Baja, Petőfi- sziget, 10 óra. Salg. Petőfi —Kecskeméti Volán, Salgótarján, Városi tanács pálya, 9.30 óra, Salg. ZIM— Cskalov SE, Salgótarján, Rákóczi u. pálya, 11 óra. TEKE NB I. nők: K. MÁV—K. Sör, Kecskemét, Építők- pálya, 9.30 óra. NB II. férfi: Szegedi IKV —K. MÁV, Szeged, 9.15 óra. Kiskunfélegyházi Gépjavító—KTE II 3:2 (2:2) Kecskemét, Városi Sportpálya, 200 néző, vezette: Tóth. Góllövők: Pallagi II. (2), Kurucsai, ill. Kiss I. és Dinnyés. A tavaszi fordulóból, közös megegyezéssel elhalasztott csütörtöki mérkőzésen a KTE lélektelen játékával megérdemelt vereséget szenvedett a Pallagi II. vezette félegyháziaktól. SORSOLÁSOK... Jó rajt — szép eredmények Országos Aranyhomok Kupa teniszverseny Kecskeméten PETŐFI NEPE — A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Klskun megyei Bizottsága es a megyei tanács lapja. — Főszerkesztő: F. Tűt*. Pál. - Kiadja a Bacs Kiskun megyei t-arkiaac vauaiai — Felelős kladőt dr. Mezei István Igazgató. — Szerkesztőség: Kecskemét városi Tanacsnaz. — Szerkesztőségi telefonközpont: 26-19. 25-18 Szerkesztő bizottság: io-3B - Kiadonivatalj Kecskéméi. Szabadság tér Ua. Telefonj 17-09. es Terjeszti a Magyar Posta. — Eionzetneto: B helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dll egy nőnapra! 17.— forint Bács-Klskun megyei Nyomda V. Kecskemét. Telefoni 11-85. — indexi 25 065.