Petőfi Népe, 1968. július (23. évfolyam, 153-178. szám)

1968-07-09 / 159. szám

NAPliB 1968. Július 8, kedd Névnap: Lukrécia Napkelte: 3 óra 96 perc. Napnyugta: 19 óra 42 perc. Színházi műsornaptár Jttl. 9, kedd este fél 8 óra AZ AEANYEMBEB A-bérlet Júl. 10, szerda este fél 8 óra AZ ARANYEMBER B-bérlet — Kiskunhalason az új jüi. n, csütörtök este fél 8 éra pártszékház felépítésének mágnás miska határidejét eredetileg ez A-bériet év december végére tűzte Júl' ^mIgnas mkÍea * 6™ ki az EM. Bács-Kiskun B-bérlet megyei Állami Építőipari júi. is, szombat este fél 8 óra Vállalat. A kivitelezőik mágnás miska nemrégiben elhatározták, Júl. 14, vasárnap du. fél 4 óra Torunba MÁGNÁS MISKA — Elárusító pavilont épít a Kiskunfélegyházi Villa­mosszigetelő- és Műanyag­gyár területén a helyi ál­talános szövetkezet. Az új boltban nemcsak a gyár, hanem a környező üzemeik dolgozói is vásárolhatnak. Reggel megrendelik a kért élelmiszereket, amit mun­ka után. előre csomagolva vihetnek haza. A pavilon a tervek szerint augusztus 20-án nyílik meg. — KOPERNIKUSZ születésé­nek közelgő 500. évfordulója felélénkítette a lengyelországi Irányuló turizmust. Az idény még el sem kezdő­1 a”7a+L- i íA-tVÓ 1 JÚL 14, vasárnap este fél 8 óra úött és Torunban már több kerülő létesítményt jóval a mágnás miska mint határidő előtt, már szep­tember végén átadják ren­deltetésének. hogy az 5 millió forintba 50 ezer turista fordult meg. — A tervezettnek há- — Ornitológusok járják romszorosát vásárolta fel a megyét, hogy számbave- meggyből a Kiskunhalasi gyék a madárszaporulatot. A — TIZENÖT különbu- Általános Fogyasztási és szárazság miatt meggyor- szon utazik hazánk delegá- Értékesítő Szövetkezet, öt- suit a gázlómadarak ván- ciója Szófiába, o IX. VIT- száz vagon helyett 1500 va- dorlása. s ez a fiókák ki­re. A küldöttek autóbusz- gont vett át a termelőktől, költését kedvezőtlenül be- karavánja a tervek szerint ennek csaknem hetven szá- folyásolja. A nagyobb ta- július 26-án halad kérész- zaléka került exportra. Kánikula Európában. Pilla. tül Kecskeméten, ahol a megye, a város ifjúsági ve­zetői, a KISZ-fiatalok ün­nepélyesen fogadják őket. — A Vlagyivosztok! ob­szervatórium csillagászai óriási protuberanciakitörést észlelték a Napon. A nap­kitörés világidő szerint jú­nius 3-án 21 óra 44 perc­kor kezdődött és másfél óráig tartott Eduard Szur- kov, a csillagvizsgáló tu­dományos munkatársa fil­met készített a jelenség egész lefolyásáról. — Az idén a szokottnál korábban megkezdődött a kövér liba szállítása a Ba­romfiipari Országos Válla­lat kecskeméti telepére. Eb­ben az idényben összesen .. ... 400 ezer libát vágnak le, “«elvétel a varsói nyárról. hetenként máris 8-Wi ezer |krek névadója Solton szárnyas kerül a kopaszto- • ba. A gazdag libafelhozatal Vasárnap délelőtt a solti magyarázata, hogy a 25 <Je- tanácsházán bensőséges ün- kán felüli libamájért már népség keretében rendezték célprémiumot fizet a gyár, meg Szabó Péterke és Zoli- s ez ebben az évben több fca ikertestvérpár névadó millió forint többletbevé- ünnepségét. Az apa, Szabó telt jelent a hizlalóknak. József, a helyi gépjavító ál­lomás szerelője, az édes­— Az olaszországi Külföldi anya a Szikra Tsz irodáján Újságírók Szövetségének — dolgozik. Az ünnepségen „arany glóbuszát”, amellyel ___- _ , .. K . , a z év legjobb olasz filmjét ju- Nlaroti Dezső, a községi ta- talmazzák, az 1967/68-as Idény- nócs vb-elnöke és Szabó re a „Milánói banditák” című István községi vb-titkár fiatal olasz Carlo Lizanl ren- köszöntötte az ifjú állam- dezett. polgárokat, szüleiket, akik­nek megajándékozásáról, Az Országos Fajtakí- üdvözléséről a helyi párt-, sérleti Intézet helvéciai te- ifjúsági szervezet és mun- lepét egymillió forint be- jcatársaik sem feledkeztek ruházassál korszerűsitik. meg. Bővítik a laboratóriumot és _ a faji megkülönböztetést Új vizsgáló műszerekkel is vizsgáló amerikai kormánybi- gazdagodik a telep. Amiun- JQttság tagjainak legnagyobb , __ .____í_ örömére Georgia államban, az k a megkezdődött é® az év egyik városi kórházban, fehé- végére befejeződik a kor- rek és négerek feküdtek egy- -ifi- más mellett az ágyakon. E ta­pasztalatok alapján kitüntető oklevelet nyújtottak át a kór­ház Igazgatóságának. A bizott­ság távozása után azonban a négereknek fel kellett kelniük az ágyból és munkához kellett Várható időjárás kedd látniuk: ugyanis a kórház be- estig: kisebb felhőátvonu- ‘egeknek álcázott alkalmazot- lások, eső nélkül. Mérsé- 431 1,,..., kelt. időnként élénk dél- “,Üjp!’ldrofr’ób1asztu^11: nyugati, nyugati szél. A *>ttaik fel a Kiskunhalasi meleg tovább tart. Várható Állami Gazdaság tájéi legalacsonyabb éjszakai hő- uze,mf1^y• Az vlz" mérséklet 16—21, legmaga- szolgaitató berendezés a sabb nappali hőmérséklet lakásokat, az; állattenyész- kedden 30—35 fok között. ttst- ® KíSZ-tabort, a nem­rég átadott üzemi konyhát és a tisztasági fürdőt lát­vak mentén azonban teljes a fészekek alja, s a dan­kasirály-fiókák közül több százat sikerült i gyűrűvel ellátni. A szakemberek ily- módon könnyebben követ­hetik a maradak útjait. Könyvtárosok tanfolyama Kalocsán ötnapos továbbképzés kezdődött meg tegnap dél­előtt a kalocsai járási könyvtárban Bács-Kiskun Barátság Tisza-túra A szófiai Világifjúsági Találkozó tiszteletére indult Barátság Tisza-túra résztve­vőit szombaton délelőtt ün­nepélyesen fogadták a KISZ kecskeméti járási és a ti- szakécskei községi bizottsá­gának képviselői. A 36 Szol­nok megyei fiatalt köszön­tötték a tiszakécskei ifjú kommunisták, akik átadták a VIT részvevőinek szánt ajándékaikat. Szombaton este — a ví­zitúra részvevőin kívül —, a VIT jegyében megrende­zett műsoron ott voltak a környező KlSZ-építőtábo- rok fiataljai is. A tiszai ví­zitúra vasárnap reggel in­dult tovább, hogy csatla­kozzék a VIT Duna-túra fiataljaihoz, akiknek rész­vételével július 11-én, csü­törtökön tartják meg Baján a Duna barátság túra zá­róünnepségét. és Csongrád megye könyv­tárosai részére. A nyári tanfolyam tema­tikája alkalmas arra, hogy a mintegy hetven résztvevő alapos tájékozódást szerez­zen a könyvtárak időszerű közművelődési feladatairól. Szó esik a -megyei pártbi­zottságok népművelési irányelveiről, az ifjúság ol­vasóvá neveléséről, a szom­széd népek és a haladó nyu­gati irodalom élvonalbeli képviselőiről és természete­sen a mai magyar iroda­lom népszerűsítésének je­lentőségéről. Emellett sok belső, szak­mai kérdésnek számító te­rületen is gyarapíthatják felkészültségüket a könyv­tárosok. Szakavatott, kitűnő elő­adók és korreferensek mű­ködnek közre, mint például Bessenyei György, az Eöt­vös Löránd Tudományegye­tem adjunktusa, Bodor Je­nő, a megyei pártbizottság munkatársa, Fenyvessyné Góhér Anna, a Megyei Könyvtár igazgatója, Futala Tibor, a Művelődésügyi Mi­nisztérium csoportvezetője, Sallai István, az Országos Széchényi Könyvtár főosz­tályvezetője és sokan má­sok. Gyermekjátékból tűz Az anyagi kár 200 ezer forint Vasárnap délután 2 óra tájban hatalmas tűz pusztí­tott a garai Vörös Csillag Termelőszövetkezet Schön ;anyáján. Egy 30 méter hosszú juhhodály lobbant lángra, aminek következté­ben 358 anyajuh és 127 bá­rány vált a tűz martaléká­vá. Az előzetes megállapí­tások szerint, a tüzet a ta- nyában lakó tsz-tag 7 éves Sándor és a vendégségben levő 11 éves Sz. József okoz­ta. A két kisfiú a lakásból »» • v r (MTI) A Kecskeméti Agrometeoro- ja el vízzel, lógiai Obszervatórium Jelenti: július 7-én a középhömérsék- let 28,5, (az 50 éves átlag 21,7), a legmagasabb hőmérséklet 33,5 Celsius-fok. A napsütéses órák száma 14. Július 8-án a reg­gel 7 órakor mért hémérséklet 25,1, a délután 1 órakor mért jú területein helyenként *» hőmérséklet 33,8, a legalacso- szokottnál jóval erősebb kalló hőmérséklet 18,2 Cél- és keleti cserebogárrajzás Növényvédelmi prognózis A megye déli homokos tala­nyabb sius-fok. észlelhető. 14 vízhalál A hét végén tizennégyen vesztették életüket fürdés közben. Az áldozatok kö­zött két gyermek is van. Leute László 12 éves isko­lai tanuló Tiszacsege hatá­rában tiltott helyen für­dőit a Tiszában és a vízbe fulladt. Muka László 16 éves ipari tanuló sződlige- ti lako6 Vácott egy sóder­bánya vízgödrében — til­tott helyen — fürdött és életét vesztette. Török Fe­renc 23 éves segédmunkás, surdi lakos az újpesti Du- na-szakaszon, Morucz Lász­ló 56 éves segédmunkás Csepelnél, Nagy István 38 éves tápiógyörgyei lakos Visegrádnál, Török Ferenc 27 éves segédmunkás, fü­zesabonyi lakos Szentend­rénél fürdött a Dunában tiltott helyen s a vízbe fulladt. Székesfehérvárott a Bányatóban vesztette éle­tét Felker Lajos 58 éves nyugdíjas, Szabó András 20 éves kőműves a Tisza és a Szamos torkolatánál ful­ladt a vízbe. Bolemán Sán­dor 44 éves fűtő, debrece­ni lakos a tiszalöki Hor­gásztanya közelében tiltott helyen fürdött a Tiszában és életét vesztette. Tököl határában a Dunába ful­ladt Török János 34 éves elektromérnök. kicsente a gyufát, majd szalmacsóvát gyújtottak az­zal a céllal, hogy a juhho- dályból kifüstölik a legye­ket. A szalmacsóva lángjá­tól gyulladt ki a juhhodály. A rendőrség a tűzrendésze- ti szakemberek bevonásá­val vizsgálatot indított. A becslések szerint az anyagi kár meghaladja a 200 ezer forintot. Jánoshalmán délután 4 órakor riasztották a helyi, majd a kiskunhalasi állami tűzoltókat. A Vegyes Ktsz asztalos műhelyében elekt­romos zárlat következtében kigyulladt a padlón levő fű­részpor, majd a tűz átter­jedt a kész ablakokra, aj­tókra. Az anyagi kár az elő­zetes becslések szerint 40 ezer forint Nyeremény­betétkönyv sorsolás Az Országos Takarék- pénztár hétfőn délután De­recskén, a járási művelődé­si házban tartotta a nyere­ménybetétkönyvek 1968. má­sodik negyedévi sorsolását A húzáson a június 29-ig váltott és a sorsolás napján forgalomban levő nyere­ménybetétkönyvek vettek részt. Mindazok a betét­könyvek, amelyek sorszá­mának utolsó három szám­jegye (számvégződése) meg­egyezik az alább felsorolt számokkal, második ne­gyedévi átlagbetétjüknek a számok mellett feltüntetett százalékát nyerték; Szám- Nyere- végz. mény % Szám- Nyere- végz. mény % 033 25 042 25 050 25 091 25 127 25 209 25 249 25 274 25 295 25 381 25 443 25 509 50 533 25 588 25 617 25 624 25 664 25 689 200 738 25 781 50 842 25 889 25 955 25 972 100 978 25 A nyereményeket a be­tétkönyvet kiállító OTP- fiók vagy postahivatal jú- I lius 18-tól fizeti ki. (MTI) Ma nyit a kecskeméti Szivárvány Kisáruház Reprezentativ, új üzlettel gyarapodott a Bács-Kis­kun megyei Ruházati Kis­kereskedelmi Vállalat bolt­hálózata. Kecskeméten a Széchenyi tér 1. szám alatt épült bérház földszintjén tegnap délután a megye, a város {»árt-, tanácsi, szak- szervezeti vezetői, a válla­lat képviselői és más meg­hívottak megtekintették az elkészült új Szivárvány Kisáruház berendezését, szociális helyiségeit, rak­tárait, árukészletét. A jelenlevők jogosan ál­lapították meg: az új kis­áruház tervezői, kivitelezői, a berendezések szállítói eredményes munkát végez­tek. Dicséretet érdemelnek a kereskedelmi dolgozók is, akik gondoskodtak arról, hogy az új bolt négy osz­tályán ma reggel 8 órától elegendő árukészlettel vár­ják a vásárlókat. Hét ízben 30 fok feletti hőség Derült, meleg és a má­jushoz hasonlóan rendkí­vül száraz júniusunk volt Figyelmetlenség miatt két halálos áldozat A szokatlanul nagy hő­ség jelentős mértékben be­folyásolja az idegműködést. Különösen jelentkezik ez a gépjárművezetőknél. A nagy meleg okozta figyelmetlen­ség miatt szombaton és va­sárnap két halálos és egy súlyos közúti szerencsétlen­ség történt. Kelebia belte­rületén Puhl Antal 32 éves elektroműszerész, bajai la­kos az 55-ös számú úton parkírozott személygépko­csijával. Indulás előtt nem győződött meg arról, hogy közeledik-e jármű, s az út­testre kanyarodott. Ekkor ért oda motorkerékpárjával Flender János, 34 éves ba­jai agronómus, akivel össze­ütközött. Flender és felesé­ge az úttestre zuhantak. A motorkerékpár vezetője könnyebben, 28 éves fele­sége pedig olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszí­nen meghalt. A Kecskemét és Solt kö­zötti úton, Fülöpháza hatá­rában ugyancsak tragikus baleset történt. A személy- gépkocsiján utazó Fályi Barnabás későn vette észre az előtte kerékpározó Bóró Sándort, akinek a jármű­vén Szabó Károly izsáki la­kos ült. A csomagtartón utazó Szabó Károly az üt­közés után olyan súlyosan megsérült, hogy a kórházba szállítás után meghalt. A helyszínen a baleset körül­ményeit rögzítette Köhler Károly bírósági gépjármű­műszaki szakértő, amikor Dömötör József adonyi mo­torkerékpáros figyelmetlen­sége folytán elütötte. Sze­rencsére Köhler Károly könnyű sérülést szenvedett. Szombaton az 5-ös számú főútvonalon Lajosmizse ha­tárában egy jugoszláv ál­lampolgár személygépkocsi­jával elütötte T. Rudolf 6 éves lajosmizsei kisfiút, aki figyelmetlenül szaladt át az úttesten. A gyermek súlyos sérüléssel került a kórház­ba. G. G. — jelenti a Kecskeméti Agrometeorológiai Ob­szervatórium. Ez a 30 nap sem szakította meg az idei esztendő időjárásá­nak azt a szokatlan soro­zatát, amikor a havi csa­padék nem tudott az átla­gos fölé emelkedni. Mind­össze 25 millimétemyi eső hullt le — hét napra el­osztva — ami a felét sem éri el az átlagnak. A hó­nap második és harmadik harmadában összesen 6 milliméter csapadékot mértek. A középhőmér­séklet igen magas: 21,5 fok volt. A hónap máso­dik felében kánikulát kel­lett elviselni a szerveze­tünknek. 18-án például 33,3 fokot mutatott a hi- gapyszál. A hőmérséklet hét ízben emelkedett 30 fok fölé. A nap 328 órán keresztül sütött, ami 21 százalékkal haladta meg a hasonló időszakban szo­kásos napsütéses órák szá­mát. Baromfifeldolgozó és 20 vagonos hűtőház építé­sét tervezi a Kiskunfélegy­házi Általános Szövetkezet. A FOTK és a SZÖVOSZ segítségével, 15—20 millió forintos beruházással épü­lő létesítmények végleges tervei 1970-re készülnek el.

Next

/
Thumbnails
Contents