Petőfi Népe, 1968. július (23. évfolyam, 153-178. szám)

1968-07-30 / 177. szám

n Dózsa nyerte a Nyári Kapát Kecskeméti Dózsa—Budafoki MTE2:0 (2:0) Kecskemét, 2500 néző, vezette: Müncz. K. Dózsa: Gór — Kéri, Fajt, Lantos — Diószegi, Morvái — Jósa, Lódi, Do­bó, Kiss II., Rozganyi (Pa­sek). Edző: Pyber István. Budafoki MTE: Viktorik — Nagy K., Kótai, Légrádi — Nagy Gy., Haraszti — Pataki, Wolf (Potykievicz), Verebes, Dinnyés, Hellin­gen Edző: Schneider Ká­roly. san lőtt a hálóba. 2:0. A mérkőzés további részében is jó volt az iram, a ven­dégek kísérleteztek szép támadásokkal, ami azt bi­zonyította, hogy ők is jó formában várják a bajnoki rajtot. A 40. percben Lódi ke­rült nagy helyzetbe, de há­rom lépésről nem tudta a kapuba juttatni a labdát. Az első félidő krónikájá­hoz tartozik még, hogy a nem tudták áttömd. A bu­dafoki kapu is többször forgott veszélyben, de az eredmény nem változott. Érdekes, jó iramú talál­kozó volt. A Dózsa meg­érdemelten nyerte a mér­kőzést és ezzel a szép tel­jesítménnyel övé lett a Nyári Kupa. A Dózsából a védelem­nek még javulnia kell, csak Gór volt végig biztos pont­ja a csapatnak. Diószegi és Az NB L B-s Nyári Kupa győztes csapata. Álló sor: Kéri, Lantos, Dobó, Morvái, Fajt, Pasek, Kiss H. Második sor: Jósa. Lódi, Czéh, Gór, Rozgonyi, Diószegi. A Dózsa számára nagyon jól kezdődött a mérkőzés. Az első támadásból meg­született a vezető góL Do­bó a félpályán megszerez­te a labdát, a balszélen villámgyorsan elfutott, majd a jól érkező Jósához továbbított A szélső erős, pergetett labdája védhetet- lenül vágódott a budafoki hálóba. 1:0. Továbbra is támadásban maradt a Dó­zsa és az 5. percben Dobó 24. percben egy összecsa­pásnál Rozgonyi megsérült, helyére Pasek állt be. Szünet után némileg megváltozott a játék képe. A kecskeméti játékosak nem mozogtak olyan fris­sen, mint az első 45 perc­ben. Néhány meleg pilla­nat adódott a Dózsa kapuja előtt. A 9. percben Verebes került nagy helyzetbe, de Gór védte közeli lövését. A Dózsa támadásai — fő­bombája alig kerülte el leg Pasek indokolatlan sok Már az első percben Józsa lövésével megszerezte a vezetést a kecskeméti csapat Viktorik hálóját. A buda­foki ellentámadások nem jelentettek különösebb ve­szélyt Gór kapujára. A 18. percben újabb kecskeméti gólhelyzetet jegyezhettünk fel. Jósa szép cselek után mintaszerű beadást tálalt a kapu előterébe, ott azon­ban Lódi és Kiss IL elvé­tette a labdát. A 19. perc­ben Dobó lövését védte Viktorik nagy bravúrral. A 21. percben Lóditól in­dult egy támadás. Kiugrat­ta Dobót, aki faképnél hagyta a védőket és bizto­Előkéssületi mérkőzés Szerdán délután barátsá­gos labdarúgómérkőzés lesz a Széktói Stadionban. Kecskeméti Dózsa—Szegedi EAC. A találkozó fél hat­kor kezdődik. cselezése miatt — lelassul­tak. A védők könnyen^ sze­relték a sok átadásból szőtt akciót. A 30. percben Kiss IL elől Viktorik lábbal mentett. Az utolsó negyed­óra nagy küzdelmet hozott, a vendégek keményen küz­döttek a szépítésért, a Dózsa védelmét azonban Nyári Kupa AZ NB L B. CSOPORT VÉGEREDMÉNYE 1. Kecskemét 2. Pécsi B. 3. Bp. Spart. 4. G.-MAVAG 5. Budafok 5 3 2 — 12:6 8 5 3 1 1 6:2 7 5 3—2 12:7 6 5 2 1 2 11:9 5 5 113 7:12 3 6. Szóin. MTE 5 — 1 4 5:17 1 TISZA-CSOPORT 1. Volán 5 5-------13:3 10 2. Tűzoltó D. 5 2 2 1 10:8 6 3. KKFSE 5 2 1 2 12:6 5 4. Autóbusz 5 2 1 2 12:8 5 5. Jászberény 5 2 1 2 6:7 5 6. Szegedi D. 5 1 2 2 5:9 4 7. KTE 5 2 — 3 7:16 4 8. Kkfháza 5—14 5:13 1 Morvái máris nagyszerű formában vannak. A csa­társor motorja Dobó volt, ciki a mezőny legjobbjának bizonyult Rajta kívül Jósa és Lódi játszott kiemelke­dően. A budafokiak leg­jobbjai: Viktorik, Kótai, Verebes és HeUinger. Müncz igen jól vezette a sportszerű mérkőzést Zátopek átveszi Nurmi örökét — Nurmi nincs többé, a finn futógép berozsdásodott — ezit mondták róla az amszterdami olimpia előtt. Már éppen indulni akart Helsinkiből a finn verseny­zőket szállító hajó, amikor a kikötőben váratlanul megjelent Nurmi. Az olimpián először a tízezer méteren állt rajthoz. Minden atlétaszakértő azt hitte, hogy ez lesz az egyet­len száma. 30 perc 18.2 má­sodpercet futott, olimpiai rekordot állított fel, ezzel győzött. Nagy szenzációt jelentett, amikor a közönség ott lát­ta Nurmit az ötezer méte­res verseny rajtjánál is. Hallgatag embernek ismer­ték, de a szakértőknek az volt az érzése, hogy a start előtt Ritola és Nurmi mé­gis csak váltott egymással néhány szót. Mintha meg­beszélte volna a két finn atléta, hogy közülük ki győ­zi le a veszélyes svédet, Widet. Az aranyérmet Ritola szerezte meg. A második helyért elkeseredett küzde­lem alakult ki, Nunminak kivételesen minden erejére szüksége volt, csak így tudta megelőzni a svéd fu­tót Amikor célba őrt, össze­esett. Nurmi csak néhány per­ces ápolás után tudott újra a lábára állni. Mindenki azt hitte, hogy sportpálya- futását örökre befejezte. Nem igy történt. A né­zők nem akartak hinni a szemüknek, amikor Nurmi megjelent a 3000 méteres akadályfutás startjánál is. A KTE bravúrja Kecskeméti TE—Kiskunfélegyházi Vasas 3:0 (2:0) Kiskunfélegyháza, 600 néző, vezette: Vörös. KTE: Kovács — Francz- kó, Fekete I., Suhajda — Nagy, Pavlovits — Poós, Dinnyés, Kiss, Beregi (Szappanos), Parádi. Edző: Lyka Antal. Kiskunfélegyházi Vasas: Bolya — Pólyák, Cserkó, Sahin — Makai, Hajagos — Kelemen, Ádám, Rubányi, Pünkösti (Csík), Ézsi. Ed­ző: Fejes József. Nagyszerű iramban kez­dődött a mérkőzés és már a 2. percben Dinyés 12 mé­teres lövése a kapus kezét érintve jutott a hálóba. 1:0. Néhány perccel később Ru­bányi 16 méteres lövését Kovács kapus kiejtette és csak nehezen tudta megka­parintani. A 10. percben Pünkösti lapos lövését mentette ügyesen. Utána Kelemen már csak a ka­pussal állt szemben, de ki­várt és a védőknek sikerült eredményesen beavatkoz­niuk. Á 15. percben Diny- nyés, a KTE csatára, 10 méterről nagy helyzetben lőtt mellé. A KTE átvette a játék irányítását és veszélyesen támadott. A 25. percben az ügyesen játszó Dinnyés 8 I méterről a kifutó Bolya fe­lett a kapuba emelte a labdát. 2:0. A 30. percben ismét Dinnyés volt veszé­lyes, de lövését Bolya tisz­tázni tudta. Majd Berényi elől mentett kifutással. A második félidő 5. per­cében Hajagos átadását Ádám a kifutó Kovács mellett kapu mellé lőtte. A 6. percben Kéri lőtt ka­pu mellé. A KTE csapata fölénybe került és labdáik­kal a szünet után beállt Szappanost keresték. A 15. percben Adám átadását Kelemen lőtte fölé. A 32. percben Szappanos pontos átadását Dinnyés laposan lőtte a hálóba és ezzel be­állította a végeredményt. 3:0. A KTE ezen a mérkőzé­sen lényegesen jobban ját­szott, mint a Vasas. A ha­zaiak védelme gyengén mű­ködött, így a vendégcsapat csatárai sokszor hozták ve­szélybe Bolya kapuját. A Vasas látszólag fárad­tan vette fel a küzdelmet. A KTE-ben szinte nem volt gyenge pont, valamennyi játékos jól megállta a he­lyét. A Vasasból egyedül Cserkó játéka emelkedett ki. A játékvezető jól irányí­totta a mérkőzést. Nurmi később még elin­dult néhány versenyen. Sőt négy esztendővel később, 1932-ben ott akart lenni negyedszer is az olimpián! Los Angeles azonban nem láthatta futni a nyolc aranyérem tulajdonosát. El­utazott ugyan a nagy küz­delem színhelyére és a ma­ratoni futásban akart in­dulni. Nurmit azonban a németek feljelentették a Nemzetközi Atlétikai Szö­vetségnél és azzal vádolták, hogy a külföldi versenye­in, különböző címeken pénzt fogadott ei és ezért nem amatőr, hanem profi. He­ves vita alakult ki. Bizo­nyítékként néhány csekk került elő, A híres finn futó hiába utazott el az Egyesült Ál­lamokba, nem engedték in­dulni és csak a tribünről nézhette, amikor a hosszú­távfutók elindulták a sta­dionban. Nurmi sehogy sem akarta végleg abbahagyni a versenyzést. A finn szövet­ség nem ismerte el azt, hogy nyolcszoros olimpiai bajno­ka profi, ezért otthon Los Angeles után is futott még néhányszor. Csak 1934-ben mondott búcsút a salaknak. Nurmi azonban még egy olimpián futott. 1952-ben, amikor Helsinkiben rendez­ték a nagy világversenyt, akkor ő szaladt a stadion­ba, kezében a lánggal. Ugyanaz a trikó és nadrág volt rajta, mint hajdaná­ban. Viharosan ünnepelte a közönség, amikor az olim­piai váltó utolsó tagjaként, jellegzetes alakja feltűnt a bejáratnál. Sporttörténeti pillanat. Nurmi ugyanis saját szob­ra előtt futott el, mielőtt bekanyarodott a helsinki stadionba. Így kapott elég­tételt korábbi sérelmeiért és így köszönte meg neki sikereit Finnország. Nurmihoz hasonlóan Emil Zátopek is új korszakot nyitott meg a hosszútávfu­tás történetében. A cseh­szlovák atléta 1948-ban in­dult először az olimpián. Londonban a nagy világ- verseny a 10 ezer méteres síkfutással kezdődött. Amint ez már szinte hagyomá­nyos volt, ismét észak-eu- rópai atlétát, ezúttal a finn Heinot tartották az elsőszá­mú esélyesnek, ö könnye^ dén, simán futott, ugyam- dén, simán futott ugyan- zel szemben Zátopek lát­szólag erőlködött. Arca szenvedést árult el, a fe­jét ide-oda forgatta, a kar­ját sem úgy tartotta, mint azok, akik az előző olimpi­ákon győztek. Stílusa szo­katlan volt, ugyanúgy ahogy taktikája is. Londonban W ezer mé­teren Zátopek és Heino lát­ványos és változatos küz­delmet vívott egymással. A csehszlovák futó időnként, előfordult, hogy egy körben kétszer is, hirtelen teljes se­bességre kapcsolt. Így fu­tott harminc-negyven mé­tert. Heino kénytelen-kel­letlen követte. Ilyet hosz- szútávfutó versenyen nem látott még közönség! Zátopek hátra sem né­zett, csak a legváratlanabb pillanatokban úgy kezdett száguldani, mintha a sprin­terek babérjaira vágyna. A közönség mindig ilyen je­lenetnél tapsolt, tombolt. A táv felénél a finn futó már teljesen elvesztette bizton­ságérzetét, teljesen aláren­delt szerepet játszott, a versenyt Zátopek irányítot­ta. Minden úgy történt, ahogy ő akarta. Zátopek 29 perc 59.6 má­sodperces idővel szerezte meg élete első olimpiai aranyérmét, (összehasonlí­tásul: Nurmi utolsó világ­rekordja 30 perc 06.2 má­sodperc volt ezen a távon). (Folytatjuk.) M. K. A TOTÓ 30. heti telitalálata 1. Bp. Sp—G.-MAVAG 2. P. Bányász—SZMTE 3. Kecskemét—Budafok 4. Esztergom—KISTEXT 5. ni. kér.—Veszprém 6. Goldberger—Almásf. 7. Autóbusz—Volán 8. Kiskunfélegyh.—KTE 9. Sz. Dózsa—Jászberény 10. Zalka FSE—Tűzoltó D. 11. Máza-Sz.—ZTE 12. DVSC—Székesf. 13. DVSE—PVSK +1 14. EVTK—Gázművek 1 2:1 1 1:0 1 2:o 1 2 :i 1 4:1 1 2:1 2 1:2 2 0:3 2 0:1 2 2:4 x 2:2 x 1:1 1 3:0 1 3:1 Sikeres szakszervezeti nap Kunfehértón Tizedik éve, hogy esz­tendőnként megszervezik Kunfehértón a megye me­zőgazdasági, vízügyi és er­dészeti dolgozóinak közös kikapcsolódását, pihenését. Vasárnap 40 alapszervezet képviseltette magát, s mint­egy négyezer tagja jött el a tó partjára. Csupán a déli: a -bajai, bácsalmási és kunbajai állami gazda­ságokból csaknem ezren jelentek meg. A hagyomá­nyossá vált eseményt a MEpOSZ megyebizottságán kívül a környező gazdasá­gok szakszervezeti bizott­ságai készítették elő. Ott volt Hunya István, a ME- DOSZ központjának elnöke is. A megyei szakszervezeti Eldőlt a MEDOSZ-kupa sorsa nap a sportolók versenyé­vel kezdődött — a MEDOSZ Kupa utolsó fordulójára ke­rült sor. Az eredmények alapján továbbra is a me­gyei kupa őrzője maradt a Kunbajai Állami Gazda­ság férfi kézilabda és a Kunfehértói Állami Gazda­ság férfi röplabda csapata. Rajtuk kívül győztesként kerültek ki a megyei dön­tőből — a női együttesek közül — a kunbajai gazda­ság kézilabdázói és a Kis­kőrösi Gépjavító Állomás röplabdózói. A labdarúgó­tornát a Kiskőrösi Gépja­vító nyerte meg. Szerepelt a gépjavító állomás beat­zenekara is, és háromórás színvonalas műsort produ­kált. petOfi NÉPE — A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. — Főszerkesztő: F. Tóth Pál. — Kiadja a Bacs-KiskuD megye) Lapkiadó vauaiat. r kiadó- dr Mezei István Igazgató. — Szerkesztőség: Kecskemét Városi Tanacsház. — Szerkesztőségi telefonközpont: 26-19. 25-16. Szerkesztő bizottság: 10-38 - Kladomvatal: Kecskemét, ■ vlvlufl " r . . 4(7 Art ÍTűidűcs*! ex Modtío** Docto F’.l dfl 7 Pt tlPÍA! n t\ a1«v4 nAntaklfTOlal/iIznAI A n Irá-rKor-íf Abnál IP! Aíl'íOiAz.l j-lf4 azít, aapi. i 4 ej fAHnf Szabadság tér Ka. Telefonj 17-09. Terjeszti a Magyar Posta. — Eiorizetnetö: a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dl) egy hónapra] I7j— forint. Bács-Klskun megyei Nyomda V. Kecskemét. Telefoni 11-85. = index; 25 065.

Next

/
Thumbnails
Contents