Petőfi Népe, 1968. július (23. évfolyam, 153-178. szám)
1968-07-30 / 177. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! A MAGYAR SÍOCfALISTA MUNKÁSPÁRT BÁCS’-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA xxm. évi in. gzám 1998. Július 30, KEDD Ara: 80 fillér Nyári vásár, 1968 Nagyobb a készlet, mint tavaly Új rekordok a Centrum Áruházban Huszonöt néptáncegyüttes Megújulnak a régi mesterségek Színpompás program a Duna menti folklór fesztiválon Hétfőn reggel új fcáraka- A Kecskeméti és Kiskun- egy nyolcmillió forintot kitokkal várták a vevőket félegyházi Centrum Áru- tevő, olcsóbban megvásászerte a megyében a ruhá- házban a vásár „premier- rolható készlete rövid idő zati áruházak és boltok, jén” több mint tízezer vevő alatt gazdára talál, megkezdődött az augusztus élt a kedvezménnyel, s a A Bács-Kiskun megyei nyérisze alapjaik terhére —> saját ^ készleteikkel egészítették ki a vásár árualapját. Emellett éltek a fővárosi és más megyék nagykereskedelmi vállalataitól való beszerzési bevétel a Kecskeméti Centrum Áruházban. (Pásztor Zoltán felvétele.) __________ meghaladta a Ruházati Kiskereskedelmi l ehetőségekkel, s ily módon 800 000 forintot Az augusz- Vállalat 13 kecskeméti üza tavalyi nyári vásár kész- tus eleji fizetési napokon: leiében megközelítőleg léténél lényegesen nagyobb és után ennél is nagyobb négymillió forint értékű árukínálat áll jelenleg a ve- forgalomra számítanak. Ar- készlet várta a vevőket ra, hogy a két áruház mintvők rendelkezésére. W Uj géptípusok az őszi betakarításhoz Alig hogy vége az aratásnak, a közös és az állami gazdaságok már az őszi betakarítás megszervezésére készülnek. Lesznek-e, várhatók-e újabb, a munkát gyorsabbá és könnyebbé tevő gépek? — erről érdeklődtünk a kecskeméti AG- ROKER Vállalatnál. Előre is számítottunk a pozitív válaszra, mivel a vállalat az első féléves gépforgalmazásból nagyobb eredményt ért el, mint amire számított: 114 millió forint értékű gépet sikerült eladnia. Pálfi Pál igazgató elmondotta: a telepre már szállítják a jugoszláv—magyar kooperációban készülő ZMAJ kukorica-csőtörőket. Ezek árát a vásárló gazdaságok kukoricával törlesztik. Eddig 15 érkezett ebből a géptípusból, s a betakarítás kezdetéig még ugyanennyi várható. A gépek napi teljesítménye 3—5 hold. Számítanak ezenkívül a francia gyártmányú, s a szovjet típusú kombájnokra szerelhető adapterek érkezésére is, ebből 17-re van előzetes rendelés. Ez a típusú adapter négy soron vágja a kukoricaszárat, s a csöveket le is morzsolja. Azok a gazdaságok, amelyek a már korábban beszerzett és az idén érkező adapterek segítségével takarítják be a tengerit, különböző típusú szárító szerkezetek között válogatnak: egyaránt kaphatóak az olaj- és a koksztüzelésű berendezések. Újfajta, nagyteljesítményű felhordó szerkezetekhez is hozzájuthatnak, lehetőség van a megerőltető zsákolás további csökkentésére. Az új, termőre forduló almásokkal rendelkező gazdaságok, farázó szerkezeteket vásárolhatnak a szüret meggyorsítására. Kár, hogy ezekből az idén még csak 5—6 érkezik. Répa- és burgonyaszedő kombájnok — az előbbiek többféle gyártmányban — elegendő számban vannak jelenleg is raktáron. Nem hiányzik! a válogató gépsor sem, amelyik burgonyához és a vöröshagymához egyaránt alkalmazható. A megígért 4—5 hagymaszedő gép, amely hazai gyártmányú, mindeddig még nem érkezett meg a telepre. A traktorokat illetően két újdonságról adott hírt a vállalat. Az egyik az UE— 28-as traktorok árengedményes vásárlási lehetősége, szeptember végéig. A másik: az év utolsó negyedében újtípusú erőgép kerül forgalomba, az UE—50-es középnehéz, univerzális traktor. ' v_ hétfőn reggel. A legnagyobb arányú forgalom a Szivárvány Kisáruházban volt, ahol 1? óráig a bevétel elérte a 120 000 forintot. A többi között a rövidujjú férfiingek, a kötött pulóverek, az NDK-ból importált női szövetek, kendők, bolgár kardigánok, magyar gyártmányú férfiruha szövetek bizonyultak kelendőnek. A Pajtás Áruházban a gyermekruházati cikkek mellett nagy mennyiségű leányka- és fiú cipő, szandál talált vásárlóra a félmillió forint értéket megközelítő olcsóbb vásári készletből. B. Gy. Bács-Kiskun megyében szinte valamennyi társadalmi és tömegszervezet, illetve művelődési intézmény hagyományosan fontos feladatának tartja a fölmér- hetetlenül gazdag folklórkincs megőrzését. Különösen a kalocsai és a bajai járás tekinthető még ma is a népművészet eleven, természetes forrásának, ezért is bízta az Országos Népművelési Intézet éppen megyénkre az I. Duna menti Népművészeti és Táncfesztivál megrendezését Az augusztus 19—20-án Kalocsán és Baján sorra kerülő esemény program- tervezetéről, amelyet a megyei tanács népművelési csoportja készített el, nyugodtan elmondhatjuk, hogy méltó a megtisztelő feladathoz. Mintegy huszonöt tánc- együttes verseng majd a kalocsai Beloiannisz-kert- ben és a bajai víziszínpadon a találkozó nagydíjáért Népművészeti kultúrájukról ország-, sőt világszerte híres községek jelentették be táncosaik részvételét, például Buzsák, Battonya, Élesed, Madocsa, Mezőkövesd, Szebény, Szenna, Szatmárököritó. Külföldi csoportokat is várnak: franciákat, jugoszlávokat, NDKJbelieket, olaszokat. Természetesen, a mi megyénk ismert néptáncosai sem hiányozhatnak: a drágszéliek, har- taiak, hercegszántóiak, kalocsaiak, ikunszentmikló- siak... A versenyen kívül még számos színes rendezvény gyönyörködteti majd a fesztivál vendégeit. A Népművészet mestere címmel kitüntetett énekesek, „öreg’’ táncosok lépnek föl, már- már feledésbe merült népi hangszereket szólaltatnak meg készítőik, s egyben virtuózaik. A népművészet mesterei 20-án szakmai konferenciára gyűlnek öszsze a Kalocsai Nagy Lajos Könyvtárban. Ugyancsak Kalocsán, a Beloiannisz-kertben létesítendő népművészeti sétányon az úgynevezett „kihaló mesterségek” élednek föl. Pingálók, varróasszonyok, faragók, fazekasok, mézesbábosok, subakészítők, kolompárok, papucso- ®ok tartanak bemutatót és vásárt Számos szórakoztató fcü- lönprogramot is rendeznek. Így például mérsékelt díj (100 forint) ellenében bárki végignézhet (illetve ehet, ihat és táncolhat) egy valódi drágszéli lakodalmat; csoportos pincelátogatást szerveznek Hajósra, Vaskóira; a Solti Állami Gazdaság pedig lovasbemutatóval hívogat. A bajai és kalocsai járási, illetve városi tanácsok végrehajtó bizottságai rövidesen összeülnek, hogy részletesen is kidolgozzák a fesztivál menetrendjét. Vietnami szolidaritás a szófiai VIT-en A IX. Világi fjúsá'gi és Diáktalálkozó vasárnap esti megnyitója minden előzetes várakozást felülmúlt. A rendezők szinte elkápráztatták az ittflevő külföldieket és hazaiakat egyaránt. Két órával a demonstráció megkezdése előtt már tömegsorfalat alkottak a szófiaiak minden útvonalon, ahol a küldöttségek később elvonultak. Fél 6-ra már megtelt aVa- szil Levszki Stadion. Ünnepség a Levszki stadionban Pontosan egy óra múlva jelent meg a bejáratnál az első. a prágai fesztivált jelképező makett, a csehszlovák küldöttség 30 tagija kíséretében. Ezután a második, a magyar VIT-et szimbolizáló szabadságszobor, 30 magyar küldöttel vonult pl, maid sorban a VIT-okot rendező városok egészen Helsinkiig. Ezt követően megkezdődött a küldöttségek felvonulása. Hangorkán fogadta a Dél-vietnami Nemzseti Felszabadítása EYont diákszövetségének delegációját, majd a VDK küldöttségét. A -nézők felállva tapsoltak A IX, Világifjúsági és Diáktalálkozó ünnepélyes megnyitója a szófiai Vaszil Levszki Stadionban, a hős nép képviselőinek, miközben szavalókórusok alakultak. Zúgott a „Vietnam! Vietnam!” kiáltás. A Koreai NDK szímporru pás menete után a stadion ismét felállva tapsolt: megérkezett a szovjet küldöttség, ólén Valentyina Tye- reskovával. és Alekszej Leonowal, a két űrhajóssal. Melegen fogadta a sok tízezres nézősereg a menet vége felé a magyar delegációt. majd — 143. országként — a hazaiak zárták be a küldöttségek sorát. Majd felvonták a fesztivál és Bulgária zászlaját, meggyújtották a fesztivál lángját, ezután Todor Zsiv- kov, a Bolgár Minisztertanács elnöke rövid beszéddel nyitotta meg a nagy találkozót. A hivatalos megnyitót színes tornász- és tüzes népitáncos program követte, miközben — eredeti ötlettel — rózsaillatot párologtattak a stadion légterébe. A nagyszerű képet még tetézte a látványos tűzijáték. Veled vagyunk, Vietnam 1 A Nikola Szlavkov utcai iskolában működik már szombat óta a vietnami szolidaritási központ. Az iskola homlokzatán hat nyelven hirdeti a felirat: „A vietnami nép győzni fog!’* A bejárattál szemben legendás kép: kis vietnami kislány kíséri az elfogott, $Folytatás a 2. oldalon)