Petőfi Népe, 1968. július (23. évfolyam, 153-178. szám)
1968-07-26 / 174. szám
Félegyházi ökölvívók Szabolcsban Apróhirdetések csomagtartó Trabant Nyíregyházán az MTS megyei tanácsának rendezésében került sor a Szamuely Tibor ökölvívó-emlékversenyre, ahol a Kiskunfélegyházi Kun Béla SE ökölvívó-szakosztályának népes versenyzőgárdája is indult. Sajnos, ismét bebizonyosodott, hogy a nagy meSzeged, 200 néző, vezette: Spitzer. K. Dózsa: Gór (Czéh) — Oláh, Lantos, Szőczei (Vin- cze) — Diószegi, Morvái — Balatoni, Lódi, Dobó (Czéh II.), Kiss II. (Pasek), Roz- gonyi. SZEAC: Korányi (Tóth dr.) — Pataki, Kővári (Szálai), Várhelyi I. — Dezső- fi, Dávid — Rajcsányi (Kószó), Nemes (Hajós dr.), Vass, Dobó, Csömör (Arató). A kecskeméti NB I. B-s csapat szereplése nagy meglepetést keltett Szegeden. Magabiztosan kezdett a Dózsa. Az 5. percben Dobó megszerezte a vezetést. 1:0. A vendégek vezetése váratlan volt, de ezután is tovább támadtak. A szegediek szórványos ellentámadásait jól rombolta a Dózsa védelme, Lantossal az élen. A 20. percben remek Dózsa-támadás végén a szemfüles és robbanékony Dobó újra eredményes volt. 2:0. A kétgólos vezetés birtokában nagyon nyugodtan játszott a kecskeméti együttes és még három gólhelyzetet dolgozott ki a félidő végéig. Az NB I-es szegedieE erejéből csak szögletekre futotta, ezt azonban biztosan hárította a védelem. A szünetben mindkét csapatban cseréltek. A csere a SZEAC-nak nem sokat használt, viszont a Dózsának nem ártott. Továbbra is lelkesen és igen okosan játszottak a kecskemétiek. A 10. percben egy ártatlan helyzetből Kószó szépített 2:1. Ekkor néhány percre felcsillant a hazaiak előtt a kiegyenlítés reménye, meleg helyzetek adódtak Czéh kapuja előtt. A 15. percben egy gyors Rozgonyi—Lódi támadás végén Lódi lőtt Tóth dr. hálójába. 3:1. Most már eldőlt a mérkőzés sorsa. A Dózsa tetszetősen szőtte támadásait és okosan tartotta a labdát. A 4:l-es végeredményt Lódi állította be. A kecskeméti együttes különösen az első 45 percben játszott jól. Ekkor akár négygólos vezetést is szerezhetett volna. Szünet után lassított a csatársor, de így is két gólt lőtt és biztosan nyerte a mérkőzést. A közönség nagy elismeréssel nyilatkozott a kecskemétiek teljesítményéről. A csapat legjobbjai: Gór, Lantos, Morvái, Diószegi és Dobó voltak. De a többi játékos is átlagon felülit nyújtott. — A SZEAC-ból Dezsőfi, Hajós és Vass játéka emelkedett ki. Vasárnap délután a Nyári Kupa utolsó mérkőzésézőnnyel induló verseny színvonalát a pontozók gyenge közreműködése teljesen leronthatja. Ez történt Nyíregyházán, ahol előfordult — három alkalommal is —, hogy az eredmény kihirdetése után megváltoztatták az ítéletet a pontozóbíró helytelen közreműködése miatt. Ilyen re kerül sor. A Dózsa az NB I. B-s Budafoki MTE-t fogadja a Széktói Stadionban. Remélhetőleg jó mérkőzést láthat a közönség. A Dózsa győzelme esetén a Nyári Kupa győztese Minden csapat várja a bajnoki idény megkezdése előtt a versenynaptárt, hogy előkészületeiket ennek megfelelően tegyék meg. Ez különösen fontos az alsóbb osztályú csapatoknál, hiszen itt a legnehezebb — különösen a nyári hónapokban — a felkészülés. Időhiány miatt általában nem kielégítő az edzéseken való megjelenés, egy-egy esetleges edzőmérkőzésnél úgy kell az utolsó pillanatokban vadászni a játékosokra. Ügy vélem, ez érthető, hiszen általában falusi csapatok vesznek részt ebben a bajnoki rendszerben, és ilyenkor az első az aratás, cséplés és egyéb nyári munka. Azt hittük, ezt figyelembe veszi majd a megyei szövetség is az őszi bajnoki idény sorsolásánál. Sajnos, tévedtünk, de a legnagyobb hibát azok követték el, akik július 28-ra állították be az őszi szezon kezdetét és a versenynap- tárt elég későn juttatták el a csapatoknak. Vajon milyen meggondolásból történt ez? Nem hiszem, hogy a helyzetek reális értékelése alapján, mert ennek ellentmond a kezdési dátum. Akik ezt a napot választották, igen keveset tudnak gyakorlatilag a falusi nyárról, az ott folyó munkákról. A kenyeret nem elég a boltban megvásárolni, azt meg is kell termelni, ezt az elvet is szem előtt kellett volna tartani. A másik nagy baklövés, ami sérelmes a garai ME- DOSZ csapatának az, hogy függetlenül attól, hogy a bajnokság már július 28-án kezdődik, a hazai közönség csak augusztus 18-án láthatja kedvenceit hazai pályán, mivel sorrendben az első három mérkőzést idegenben kell lejátszanunk egymásután. Azt hiszem, ez sem válik a sorsolás alaposságának dicséretére. Tudjuk, hoery vidékre is kell utazni, de háromszor egymásután? Most abban a reményben várja a sportkör a kézilabkörülmények között a Kun Béla SE csapata némileg gyengébb helyezést ért el a vártnál. A félegyházi Versenyzők helyezései: Serdülők: váltósúly 2. helyezett Borbély Sándor, nagy váltósúly bajnok Ficsor József. Ifjúsági: pehelysúly 3. helyezett Bodor M. könnyűsúly 3. helyezett Veress, középsúly 2. helyezett Horváth Ferenc. Felnőttek: légsúly 3. Ti- már L. harmatsúly 2. hely Illés, pehelysúly bajnok Budai, könnyűsúly bajnok Varga, 3. hely Báli, váltósúly 3. hely Hoch, nagyvál- tó: 2. Juhász. Az emlékverseny rendező bizottsága a legtechnikásabb versenyzőnek járó tiszteletdíjat a serdülő korcsoportban Borbély Sándornak, a felnőtt veresenyzők közül pedig Báli Györgynek ítélte oda. da-bajnokság őszi sorsolását, hogy ott nem fordulnak elő ilyen hibák és nem fog egy napon idehaza, vagy vidéken szerepelni a kézilabdacsapat is és a labdarúgócsapat is. Mert tavasszal ez is bőven előfordult. Schmidt István Gara Pályagond Szinte mindenütt jelentkezik és szinte kivétel nélkül mindenütt megoldható, ha... A pontok helyébe behelyettesíthetjük a feltételt, úgy mind: van pénz, van terület, vagy stb. Pénzt kapni sportpályára nem könnyű dolog. Minél több kell, annál nehezebb. Lehet persze pályát építeni társadalmi munkában is. Ez utóbbit tették a kiskőrösi kézilabdázók, amikor a gimnázium terjeszkedésével beépült pálya helyett egy korszerű újat építettek. Maguk töltötték fel 80 centi magasan a talajt, maguk dolgozták rá a salakot.. Szerették volna úgy berendezni, hogy megfeleljen az NB 11. színvonalának és méltó legyen ahhoz a szeretethez, amely- lyel a közönség támogatja ezt a sportot. A társadalmi munkában továbbra sem volna hiány, de most már segítség kellene. Néhány padsort és a világítást szeretnék megvalósítani, ami nem is olyan hatalmas összeg. Volna még egy hely, másik pályának is, amelyet szintén megépítenének társadalmi munkában és kialakulhatna itt egy kis sportkombinát. Kiskőrös vezetői és a község lakossága számtalanszor bebizonyították, hogy tenni képesek a sportért és mennyit tenni! Most azonban a helyi üzemek, vagy vállalatok segítségére volna szükség. Az a néhány szál deszka nem jelenthet problémát és a pár vasoszlopra szerelt világító test sem okozhat különösebb gondot. B. P. FÉRFI sírgondozót keres a kecskeméti református egyház. Értekezni Kecskemét, Szarvas u. 6. szám. __________ 13938 E LADÓ 2400 négyszögöl szántó, építkezésre alkalmas kisebb részletekben is. Homokbányához 10 perc. Villany van. Ara: 12 Ft négyszögölenként. Kecskemét, Sörház u. 3. Ugyanott jó állapotban levő, 407-es Moszkvics eladó.___________13935 Ö ZVEGY Péli Ferencné műszerész iparát folytatja. Kerékpár-, varrógépjavítást továbbra is vállal. Kérjük a lakos ság pártfogását.___________13940 I NTARZIÁS hálószoba- és konyhabútor eladó. Kecskemét, III. Deák tér 3, halbolt mellett. Földesné. 13941 KISGYERMEK nappali gondozását vállalom. 3—6 évig. Kecskemét, Nádasdy út 7/a. ______________________________13943 DANUVIA és Berva motorkerékpár, valamint 12 Voltos akkumulátor eladó. Kecskemét, Hosszú u. 1.________________13948 ELADÓ 900 négyszögöl szőlő, 900 négyszögöl föld. Kecskemét, Máriahegyben. Érdeklődni Kecskemét, Bercsényi u. 26. ______________________________14201 ELADÓ 7 méteres cseréptetős épület lebontásra. Horváth Mihály, Kecskemét, Máriahegy 16. SZ. _______________________14202 E LADÓ szőlő 848 négyszögöl terméssel. Alsószéktó 9. u. 9. szám alatt Kecskemét, Törteli Jánosék.__________________ 14203 E LADÓK boroshordók: 27, 10, 9, 7, 7, 6, 6, 4, 2 hektósak. Borfejtőgép, gumikkal kutyafej, angóra, borszűrőgép nagy teljesítményű, új. Használt szoba-, konyhabútor, fotelok, dívány, tűzhely, kályhák, fürdőkád, varrógép, mázsa. Érdeklődni Kecskemét, ni. kér. Korona u. 4. Vasárnaponként. ______________________________14204 HORDOZHATÓ és berakott cserépkályha átrakását, új kályha szakszerű építését vidéken is vállalok. Kalán Gyula kályhás. Kecskemét, Balló- szög 327. sz. Hívásra házhoz megyek. _____________________14205 D ESZKABÓDÉ eladó. Kecskemét, Simon István u. 11. 14206 ELADÓ fél hálóbútor, szép háromajtós szekrény, heverő, jó állapotban levő rádió. Kecskemét, Kükülő u. 13. _____14211 E LADÓ Kecskeméten, a Mária köz elején, jól termő 400 négyszögöl szőlő. Érdeklődni Kecskemét, Széchenyiváros 18. szám alatt._________________14213 E LADÓ Gyarmati Sándornak Talfája, 145. számú tanyája, 600 négyszögöl szőlővel és elfoglalható, jó lakóépülettel. Érdeklődni lehet Berényi Sándor, Talfája 204,_________________14215 E LADÓ ház, nagy telekkel, főleg vállalatok részére alkalmas. Megtekinthető 14—15 óráig. Kecskemét, Külső-Szegedi út 1L___________________________14221 B EKÖLTÖZHETŐ lakással eladó, Kecskemét, Horváth Döme u. 2. ház, nagy telekkel. ______________________________14222 ELADÓ egy hold föld tanyával, Városföld, IV. kér. 40. Monostori út mellett. Sándor Istvánnál.______________________14223 B EÉPÍTETT kokszos cserépkályha eladó. Kecskemét, Mátyás király körút, Hajósék. ______________________________14252 ELADÓ Nysa tip. 10 személyes busz. Jánoshalma, Kossuth u. 8. sz. 5809 KISKUNHALASI malomhoz villanyszerelőket és lakatosokat felveszünk. Bács-Kiskun megyei Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat Körzeti Üzeme. Kiskunhalas. _______5846 F IAT 850-es 10 000 km-el eladó. Kecskemét, Kada Elek utca 12.____________________ 5732 P LUS dívány, plüs sezlonterí- tő, nagy cserépkályha, vaságy, féderes kocsiülés, csirkeketrec eladó. Kecskemét, ül. Jókai utca 34.______________ 5733 E LADÓ rövid menyasszonyi ruha olcsón. Kecskemét, Ar- pád körút 11. I. emelet 4. 5770 SZÉP hálóbútorok, rekamiék, konyhabútorok, sezlon, háro- masszekrények kedvezménye,, sen eladók. Bútorokat veszek. Kecskemét, Vak Bottyán utca 9. ___________________________5789 E LADÓ fél hold szőlő. Kecskemét, Sutusfalu mellett. Ko- csó János szomszédságában. Érdeklődni Kecskemét, Szarkás 112. id. Dömötör Istvánnál. délutáni időpontban.________5801 E LADÓ 1200 négyszögöl szőlő, 600 négyszögöl erdő lakóépülettel, mellékhelyiségekkel. — Kecskemét, Külső-Ballószög. m. kér. 142. Kőröséknél. 5813 ELADÓ beköltözhetően egy szoba, konyha, udvari házrész. Kecskemét, Sziget utca 18. (Bajcsy-Zsilinszky utcából nyílik.)__________________________5815 G YENGEFIAS tehén eladó. Kecskemét, Ürrét 124, Nyomás szélén, Horváthéknál.______5816 B ÚTOROZOTT szoba kiadó 2 személy részére. Kecskemét, Árok utca 41. 5869 HÁZASSÁG céljából megismer, kedne átlagon felüli józan életű 170 cm magas, 46 éves, volt iparos. Saját házzal közeli szőlővel, 2200 havi keresettel, azonos feltételekkel rendelkező, kellemes külsejű, magavalóságában csinos, lélekben gazdag, otthonát szerető hölggyel. Leveleket „Rózsa” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe. _______________________________5820 ELADÓ üvegajtó. Kecskemét, Bánffy utca 18. _____________5822 E LADÓ beköltözhető tanya gazdasági épületekkel, Bócsán. Érdeklődni Kecskemét, Czoll- ner tér 20, Kárász Péternél. ________________________ 5825 M ŰSZAKI vizsgán megfelelt 407-es Moszkvics eladó. Kecskemét, Ybl Miklós utca 3. 5829 NAGY elfoglaltság miatt ezúton ismerkedne meg, házasság céljából, 45 éves építőipari technikus özvegyember, háromszobás összkomfortos, berendezett lakással, hozzáillő gyermektelen özvegyasszony- nyal vagy leánnyal. Aki két 10 éven felüli gyermekemnek szerető anyja tudna lenni. Leveleket „Egy életre 172 152” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek. ____________5832 T ÁRSASÁG hiányában, keresi 50 éves, elvált művezető férfi házasság céljából, korban hozzáillő leány vagy gyermektelen özvegyasszony ismeretségét, kinek lakása van. Leveleket „Megértés 172 153” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek. _______________ 5833 E LADÓ háló- és konyhabútor, ágyak, szekrények. Kecskemét, Kossuth kft. 23.______5834 K ÜLÖN bejáratú, üres albérleti szoba kiadó. Ajánlatokat „Rendőrfalu” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe. 5838 380 NÉGYSZÖGÖLES, jól felszerelt gyümölcsös, téglaépülettel, villanymotorral öntözéshez, Ciglidi-kertekben, betegség miatt eladó. Fehér, Kalocsa, Tömöri u. 30. _________5849 A NÉMET Lunapark kalocsai szereplése idejére (július 26— 29-ig) felvesz pénztárosokat és jegyellenőrőket. Jelentkezés ma 10 ór? az irodakocsiban. _______________________ 5852 HORDÓK, kifogástalan, töltő- képes állapotban eladók. 10 és 12 hektoliteresek. Érdeklődés: egész nap, Kecskemét, Kupa u. 2. Tel.: 19-46.__________14210 2 00-AS DKW motorkerékpár jó állapotban, olcsón eladó. Kecs_ kemét, Kassai u. 25. 14207 ELADÓ egy hold közeli szőlő Felsőcsalánosban, építésre is alkalmas. Értekezni Kecskemét, Külső-Szabadság út 21. ______________________________14208 KEREKEGYHAZI Falu dűlőben gyümölcsös és szőlő, 900 négyszögöl eladó. Érdeklődni: Kecskemét, Felsőcsalános 20. szám alatt. Dakó Mihályné. ______________________________14219 OPEL Record 1962-es típus eladó, kisebb kocsit beszámítok. Kecskemét, Jókai u. 41. Megtekinthető : szombat és vasárnap. 14220 ELADÓ kis családi ház, 1397 négyszögöl szőlővel. Kecskemét, Felsőcsalános 31/a szám alatt. Homokbányától 3. köz jobbra, Szabóék.___________14234 E LADÓ szép lakású, utcai házrész nagyobb családnak is alkalmas. Azonnal elfoglalható, bérházival is cserélek. Érdeklődni 13-órától. Somodiék, Kecskemét, Váczi János utca 4. szám._____________________14236 E LADÓ Kecskemét, Csongrádi u. 29. sz. ház belsőrésze egy- rendbeli lakás, mellékhelyiségekkel, vízvezetékkel, azonnal beköltözhető. Értekezni ugyanott__________________________14238 M IA-MOTOR üzemképes állapotban, szivattyúval eladó. Kecskemét, Szolnokihegy 6. szám. Dékány._____________14239 E LADÓ festett ruhásszekrény, székek, asztalok, szőnyegek, nagy sózóteknő. Kecskemét, Bethlen krt. 50. szám. 14241 KIVÁLÓ minőségű vályogot eladunk és házhoz szállítunk, 650 forintért ezrét. Alkotmány Tsz Lászlófalva. 14242 STATISZTIKUSI, vagy könyvelői állást keres Kecskemétre most költözött nő dolgozó. Cím: Kecskemét, Szolnokihegy VI. ép. II. em. 15. ________14225 K ECSKEMÉTEN Plattergyárnál belterületi 1000 négyszögöl szőlő eladó. Kecskemét, Kenderesi utca 10.___________________5864 E LADÓ ház központon. Kecskemét, Csongrádi u. 14. Szi- gethyné.______________________5865 ELADÓ Duna televízió, modern hangulatlámpa, fehér zománcozott Super Kalor kályha. Érdeklődni Kecskemét, Szolnoki út 4. földsz. 2. 5866 ELADÓ 407-es Moszkvics személykocsi. Érdeklődni Kecskemét. Batthyány utca 14. 5867 BÁCSSZÖLÖSÖN 1400 négyszögöl szőlő, olcsó áron eladó. Érdeklődni Bácsalmás, Árpád vezér utca 112. 5923 mélykocsira eladó. Kecskemét, Úttörő utca 5. Paiss._______5870 4 0 DB birka sürgősen eladó. Lajosmizse 391, Szécsényi Mihály. (Petőfi Tsz)__________5871 ELADÓ 2000 db I. osztályú vályog. Kecskemét, Vacsi utca 14. szám. _______________ 5872 M ÉLY gyermekkocsi príma állapotban eladó. Kecskemét, Bánffy utca 8.______________5873 CSALÁDI ház jó kivitelű, vízvezetékkel, 480 négyszögöl szőlős, gyümölcsös területtel el-? adó. Érdeklődni Kecskemét, Esze Tamás utca 3. 6-os autóbusz végállomásánál._______5874 K ISGYERMEK nappali gondozását vállalom. Kecskemét,- Csongrádi u. 55. szám. 14226 ELADÓ 3 szobás beköltözhető ház. Lakómentes, nagy telekkel. Kecskemét, Bajcsy-Zsilinszky u. 53. ______________14229 E LADÓ Helvécia, Köncsög m. sz. tanya, 2 rendbeli lakással, melléképületekkel, 800 négyszögöl telekkel, 1600 négyszögöl szőlővel. (Határcsárda megálló mellett.) ____________5877 E LADÓ elfoglalható szoba, konyhás házrész. Kecskemét, Csokonai utca 11, Kovácsék. Érdeklődni egész nap. 5878 KÉTSZOBÁS, összkomfortos házrész és használt parketta eladó. Érdeklődni 17—19 óráig, Kecskemét, Külső-Szabadság út L _____________________________5882 K ÉTSZEMÉLYES rekamié, — ágyak, matracok, eladók. Kecs_ kémét, Damjanich utca 13. _______________________________5883 ELADÓ belterületen Máriahegy 11-es autóbusz végállomásánál 550 négyszögöl szőlő terméssel. Kecskemét, Mathiász u. 16. _______________________________5886 ELADÓ szoba, konyhából álló házrész. Érdeklődni 10 órától. Kecskemét, Kossuth krt. 22/b. ____________________ 5887 SZÉLESKOCSI eladó. Kecskemét, Kupa utca 15. _______5890 R . S.—0.9-es traktor eladó. Kecskemét, Felsőszéktó 155. _______________________________5891 600-AS Steier Fiat személykocsi eladó, kifogástalan állapotban. Kiskunmajsa, Petőfi tér 2. _____________________________5893 E LADÓ Kecskemét, Nyárlőrinc III. kér. 29. sz. tanya lebontással. Érdeklődni lehet Pócsa Sándornál, helyszínen._____5896 V III. ALTALANOS iskolát jó eredménnyel végzett fiúkat bú- torasztalos szakmára felvesz a Kecskeméti Asztalos Ktsz. Jelentkezés Kecskemét; Szolnoki u. 1. (Aluljáró mellett.) 5898 ELADÓ lás hold szőlő gyümölcsössel, két szoba, mellékhelyiséges lakással. Esetleg elcserélem hasonló magánházért. Lehet OTP-s is. Kecskemét, Kőrösihegy 120. Reszelőgyáron kívül.________________ 5900 Ü J modern háló és vesszőgarnitúra, hordozható cserépkályha eladó. Kecskemét, Zöldfa utca 10.______________________5902 E GYEDÜLÁLLÓ mérnök külön bejáratú, bútorozott szobát keres, fürdőszoba-használattal. — Lehetőleg belterületen. Kecskemét, Korhánközi út 7. Földgép Vállalat.________________5905 N IAGARA vízszívómotor hidroforral együtt eladó. Fülöp- szállás, Bajcsy-Zsilinszky utca 15. __________________________5906 E LADÓ fél hold szőlő, sötét hálóbútor, fürdőkád, Kecskemét, Külső-Máriaváros 10. — (Nyíri úton.) Megtekinthető 4 órától.________________________5909 WARTBURG 1000-s eladó. Ér-» deklődni 14 óra után. Kecskemét, Katona József utca 13. _______________________________5910 BOR kapható. Kecskemét, Katona József utca 13.________5911 ELADÓ kerekasztal, székekkel, sezlontakaró, ágyközépre való díszpárna, csipke-ágyterítő. — Kecskemét, IV. kér. Kenderes! u. 6.__________________________5912 KÖZPONTBAN kétszoba összkomfortos házrész lakottan eladó, olcsón. Kecskemét, Kaszap utca 16/b._____________5913 k épesített könyvelőt feí veszünk. Állatforgalmi Vállalat Kecskemét, Csongrádi u. 2. ___________5914 1 25-ÖS Tátrán új állapotban és egy Horizont tv állvánnyal eladó. Kiskunhalas, Pipa utca 14. 5925 A KÉMÉNYSEPRŐ Vállalat Kiskunma j sára segédmunkásokat kéményseprő munkakörbe azonnal alkalmaz. Jelentkezés Kiskunmajsa, Régiposta utca 25. szám. Horváth István kéményseprőnél, keddi napokon 6—8 óra között. 5927 ELCSERÉLEM nagyméretű lakásom mellékhelyiségekkel, budapestire sürgősen. Kecskemét, Budai utca 10. Korcsmá- ros. 5933 ELADÓ Bugacon, belterületen 200 négyszögöl gyümölcsös házzal és Baján 7 szobás ház .,Sugó”-parton. Érdeklődni levélben : Szabó Gáborné, Izsák, Állami Gazdaság központja. 5938 Előkészületi mérkőzés Szegeden Kecskeméti Dózsa - SZEAC 4:1 (2:0) lesz. Megjegysé* A megyei bajnokság sorsolásához