Petőfi Népe, 1968. július (23. évfolyam, 153-178. szám)
1968-07-25 / 173. szám
NAPTAR 1968. július 25, csütörtök Névnap: Jakab Napkelte: 4 óra 12 perc. Napnyugta: 19 óra 28 perc. Holdkelte: 3 óra 33 pere. Holdnyugta: 20 óra. Javaslat előléptetésre 8 perc. a — A Vörös Csillag Traktorgyárban elkészült az idei nyolcszázadik 28 lóerős traktor, ezzel ennek a típusnak gyártását erre az évre befejezték, s helyette megkezdték az ötven lóerős univerzál-traktor sorozatgyártását. összesein mintegy 2000 traktor készül az idén Kispesten, a hazai mezőgazdaság részére, az UE—50-eseken és a már átadott HE—28-asokan kívül továbbra is szállítja a gyár a jód bevált 80 lóerős D—4—k traktort Ebből nemcsak a magyar mezőgazdaság. hanem az NDK, Jugoszlávia és Lengyelország részére is nagyobb tételeket szállítanak. ■— KIRÁLY ILUS, a nem. rég elhunyt híres kalocsai népművész emlékére kiállítás nyílik a kecskeméti Fegyveres Erők Klubjában augusztus 24-én. A kiállítás érdekessége: láthatja a közönség, hogyan illenek a népművészeti alkotások a modern lakások rendjébe. A kecskeméti kiállításon megyénk legjobb díszítőmű vész szakkörei vesznek részt. A lakberendezéseket a bútor- és lakberendezési áruház kölcsönzi. Hiss Pannónia Július 27-én kezdődnek az elődöntők, majd szeptember 7-én Siófokon, a Motel Étteremben megrendezésre kerülő szépségversenyen választják meg ,.Miss Pannónia 1968-at”. A szavazásban — mind az elődöntőkön, mind pedig a döntőn — a közönség is résztvesz. A szépségverseny nyertese két személy részére érvényes két hétre szóló szállodautalványt kap a Hotel Európába. — SZÁZNÁL TÖBBEN jelentkeztek eddig az augusztus 23—24—25-én Kecskeméten megrendezésre kerülő Országos Népzenei Fesztiválra. A napokban jelentették be részvételüket a híres galgahévízi éneklő asszonyok is, akik valamennyien a népművészet mestered. A Kecskeméti Agrometero- lógiai Obszervatórium jelenti: július 23-án a középhőmérséklet 19,7, (az 5« éves átlag 22,2), a legmagasabb hőmérséklet 24,5 Celsius-fok. A napsütéses órák száma 14. Július 24-én reggel 7 órakor mért hőmérséklet 17,5, a délután 1 órakor mért hőmérséklet 27,5, a legalacsonyabb hőmérséklet 13,9 Celsius-fok. Várható időjárás csütörtök estig: változóan felhős idő, több helyen esővel, zivatarral. Mérsékelt, változó irányú, főleg a Dunántúlon időnként megélénkülő északnyugati, északi szél. A nappali felmelegedés főként nyugaton, kissé gyengül. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10—15. fok között, legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20, máshol 25 fok körül. A Balaton vizének hőmérséklete Siófokon szerdán 12 órakor 19 fok. Olvassuk a lapokból, hogy az Egri csillagok című monumentális magyar film forgatása közben „műsoron kívül” leégett az „egri vár” kistornya. Ugyanerre a sorsra jutott a mellette levő díszletrész is. A tűz további veszedelmeket idézett volna elő, ha az oltásban, mentésben nem jeleskedtek volna „A tizedes és többiek” — Sinkovics Imre filmszínész és mások, például Zalai figyelő. Megmenekültek a pusztulástól a felvevőgépek s a nyersanyagok. , ... Mint a nagyszabású film leendő lelkes nézői javasoljuk azért, hogy a „tizedest”, Sinkovics Imrét helytállásáért, az ugyancsak „műsoron kívüli” hőstettért soronkívül szakaszvezetővé léptesse elő parancsnoka. Biztosra vesszük, hogy az újabb csillag mellé jutalom-eltávozást, sőt szabadságot ts kap... Persze, ha az ostrom megengedi. ^ — A KISKUNHALASON nemrégiben lezajlott HL Megyei Színesdia Fesztivál díjnyertes munkáit pénteken este 7 órakor vetítik le a Bajai József Attila Művelődési Házban. A vetítést a Bajai Duna Foto- klub rendezi. iPlsür 150 éve, 1818. július 25-én halt meg szülővárosában Szegeden Dugonics András, a magyar irodalmi megújulás korának neves alakja. Verses művekkel, Iskoladrámákkal kezdte. 1788-ban jelent meg „Etelka” című regénye. Clmhöse hozta divatba Magyarországon az Etelka leánynevet. Felbuzdulva még néhány magyarosra stilizált regényt Irt, a korabeli érzelgős német regények mintájára és drámákat, a fejlődni kezdő magyar színészet részére. írásait megtűzdelte magyar példabeszédekkel és szólásmódokkal. Dugonics, aki különben a nagyszombati, majd a pesti egyetem matematika tanára volt, írta meg az egyik első magyar nyelvű matematika könyvet és a magyar matematikai műszavak nagy részét ö alkotta. Irt történelmi tanulmányokat is, de legmaradandóbb műve a magyar közmondások és szőlás- rriódok kétkötetes gyűjteménye, amely azonban csak halála után jelent meg és a magyar folklorisztikának becses kincsestára lett. Hovekszik a bűnözés az HSZK-ban Tavaly — a közlekedési kihágásokat nem számítva — több mint 2 millió bűncselekményt és vétséget követtek el a Német Szövetségi Köztársaságban. A bűnözés az előző évihez viszonyítva 8 százalékkal nőtt. A rendőrség a bűnesetek közül csak egymilliónál alig valamivel többet tudott kinyomozni. A múlt évben egyébként összesen 968 ezer tettest vettek őrizetbe. — Négymillió forint költséggel központi fűtőberendezés készül a Bajai Tanítóképző Intézetben. A beépítés jó ütemben halad és az őszi fűtési idénykezdetétől már innen kapja a meleget az intézet valamennyi helyisége. — Szerdán reggel lángoló pokollá változott egy észak-olaszországi kis város. a háromezer lelket számláló Rivanazzano. A városka fölött heves vihar tombolt és villám csapott az olasz hadsereg helyi benzinraktárába. A kiömlő égő benzin elborította a városka utcáit, felgyújtotta a házakat. Lángra lobbantak a gázvezetékek is. Az első jelentések szerint igen sok ház összeomlott. A tűzoltóság megkezdte az oltást. Sem a károk nagyságáról, sem az áldozatok számáról nincs semmiféle adat. A szerdai lapszám első oldalán, Gazdag programmal várja Szófia a világ ifjúságát című anyagunkba eltördelés miatt több helyütt is sajnálatos hiba csúszott. Kérjük ezért kedves olvasóink szíves elnézését. >— A Posta július 25-én, csütörtökön forgalomba hozza a kilenc címletből álló „Hortobágy 1968” elnevezésű bélyegsorozatot. A Cziglényi Ádám. grafikusművész rajzai alapján készült sorozat 670 000 fogazott és 55000 fogazatlan példányban kerül forgalomba A sorozat egyes bélyegei legelő ménest, pusztai vihart, csikósversenyt, vágtázó kéüovas szánt, négyes, ötös, és hatos pusztai fogatokat, pusztai cserónyt ábrázolnak. Az új bélyeg- sorozatot 1969. szeptember 30-ig árusítják. Tiszakécskéről Szófiába Tegnap, szerdán elutazott Szófiába, a IX. V1T színhelyére a Tiszákécskei Vegyiműveket Szerelő Vállalat „Dimitrov”-brigádjának három tagja. A VIT Expressz három kécskei utasának — Szabó Máriának, Sonkoly Ferencnek és Mihályi Andrásnak — útiköltségeit a „Dimitrov”- brigádot huzamosabb idő óta patronáló budapesti bolgár nagykövetség fedezi. — A MOST nyilvánosságra hozott adatok szerint Japán az elmúlt évtizedben majdnem megnégyszerezte bruttó nemzeti termékének értékét és a jelek szerint idén az Egyesült Államok és a Szovjetunió után a világ harmadik legnagyobb árutermelő országává válik. — Michigan állam északi részén egy gazdaságban a rendőrség szörnyű bűntény nyomára bukkant Egy kis kunyhóban hat személy — a farmer és öttagú családja — holttestét találták meg. A gyilkosságot lőfegyverrel követték el — már legalább egy hónapja. A nyomozás megkezdődött — Július 28-án, vasárnap huszonegy francia és száztizenhat amerikai turista látogat Bács-Kiskun megyébe. A kecskeméti körsétán. a barackpálinka- kóstolóval egybekötött fo gadáson. kívül bugád kirándulás is szerepel a vendégek egynapos Bács megyei programjában— Elkészültek a sükösdi kultúrházban létesítendő presszó kiviteli tervei. A mintegy 650 ezer forintba kerülő építkezés hamarosan megkezdődik. — Újjáépítik Bátmonos- toron a művelődési házat, s az átalakított kulturális létesítményt a tervek szerint még ebben az évben ismét átadják rendeltetésének. Növényvédelmi prognózis Az almamoly rajzása elkezdődött a megye északi felében is. A védekezéseket augusztus 1-ig meg kell kezdeni. Száz tablón 3000 bélyeg a bajai kiállításon A Bajai József Attila Művelődési Ház MABÉOSZ Dózsa bélyeggyűjtő szakköre augusztus 18—21-ig reprezentatív bélyegkiállítást rendez a Türr István Múzeumban. A kiállításon 13 gyűjtő vesz részt, akiknek gyűjteményét — 3 ezer bélyeget — száz tablón mutatják be. Szerepel a kiállításon az 1871 óta megjelent valamennyi magyar bélyeg, láthatók ezenkívül a Kozmosz-sorozatok, a különféle motívumbélyegek és a népviseleti sorozatok. Az utóbbi bemutatásának az adja az aktualitását, hogy a kiállítás a népitánc fesztivál idején kerül megrendezésre. A kiállításon postahivatal működik, erre az alkalomra készített bélyegzővel. Augusztus 20-án hajóposta indul Bajáról Mohácsra és vissza. A hajóval szállított küldeményeket különleges bélyegzővel látják el. A hajópostához emléklapot adnak ki, amelyeket ugyancsak alkalmi bélyegzővel látnak eL Az emléklapok árusításából befolyó jövedelmet a vietnami szabadságharcosok megsegítésére ajánlja fel a posta. Olimpia-sor A mexikói olimpia alkalmából a posta augusztus 21-én nyolc bélyegből álló, 14 forint névértékű sort és 10 forintos blokkot bocsát ki. Az azték művészet motívumait stili- záltan megörökítő bélyegek mozgalmas sportjeleneteket ábrázolnak. Tervezőjük Vertei József grafikusművész, aki sportbélyegeiért több nemzetközi művészeti díjat nyert. xix.nuftm DiimmnuKTtKaK ITIEXIKŰ Az Düörőpályázat eredménye A Hortobágy bélyegeken Üj témakörrel bővülnek bélyegeink. Júliusban a posta kilenc bélyegből álló sort ad ki, amely a Hortobágy életét mutatja be. A 13 forint névértékű sort Cziglényi Ádám grafikusművész tervezte. Kevesebb, de melegebb Ismét üzemel a kiskőrösi fürdő Ha nem is maradéktalanul, de siker koronázta a szakemberek próbálkozását a kiskőrösi gyógyvizű strandfürdőben. Nevezetesen: a különböző lerakódásoktól eltömített kút a sa- vazási eljárás után ismét szolgáltatja a vizet. Igaz ugyan, Hogy az előző percenkénti 200 liter helyett ezúttal csak 178 litert ad, ám némi kárpótlás, hogy a korábbi 51-gyel szemben most 61 fokos a víz! Lassabban telítődik a medence, de naponta cserélhető a vize — a helybeliek legnagyobb örömére. Mert másfél héttel ezelőtt ismét birtokba vehették, élvezhetik gyógyító-üdítő hatását. Az örömöt legfeljebb az aggódó sóhajok zavarjál! egy kissé: Csak legalább így maradna, amíg a végleges megoldásra össze nem gyűlik a pénz! Kecskemét várossá kulásának 600 éves jubileuma alkalmából a városi tanács vb művelődésügyi osztálya és a Pajtás című úttörő újság közös pályázatot hirdetett „Ki tud többet Kecskemétről ?” címmel. A pályázatra számos dolgozat érkezett az ország minden részéből. Érdekes, hogy az ünneplő városból mindössze egy pályázó akadt. A bíráló bizottság gondos mérlegelés után úgy döntött, hogy első díjjal három pályamunkát jutalmaz. A nyertesek: Amóczki Mária mártélyi, Szilvási Rozália apátfalvi, valamint — közös pályamunkával —, Horváth Mária és Szimán Katalin budapesti úttörők. A nyertesek kéthetes üdülésen vesznek részt a ba- latonfenyvesi úttörőtáborban. Az első díjakon kívül számos pályázót részesített könyvjutalomban és jutalmazott emléklappal a bíráló bizottság. Ítélet idő Kelet-Kínában Patak Károly, az MTI tudósítója jelenti: Szakadatlanul emelkedik a Jangce és a Huaj folyamok vízállása a második hete tartó monszun-esőzések következtében a kelet- kínai Anhuj és Csiangszu tartomány területén. Az Anhuj-i „forradalmi bizottság” és a katonai parancsnokság a napokban együttes levelet intézett a lakossághoz, amelyben felhívták a figyelmet: az adott körülmények között a legfontosabb feladat az emberi élet és az állami vagyon mentése. Bejelentették, hogy minden szabó- tőrre a törvény teljes szigorával fognak lesújtani. A helyi szervek minden épkézláb embert mozgósítottak, hogy mentsék, ami menthető. A Jangce egy több száz kilométeres, veszélyeztetett gátszakaszát egymillió paraszt és katona biztosítja. Az Anhujjal szomszédos Csiangszu tartományban Hszaiecsou várost fenyegeti leginkább az áradás. Közben a pekingi meteorológiai intézet „forradalmi bizottsága” a főváros lakosságát is figyelmeztette: legalább augusztus közepéig elhúzódik a már most is heves monszun-esőzés. Az előrejelző szolgálat felszólította a pekingieket, hogy Mao Ce-tung útmutatását követve tegyenek már most lépéseket az esetleges károk elhárítására. (MTI) Pillanatnyi künnyelmiíség - súlyos sérülések Lovas kocsival a már előzésben levő motorkerékpáros elé kanyarodott Méntelek és Ladánybene között Marozsi József mén teleki (202. sz.) lakos. Dömötör János, ugyancsak ménteleki motorkerékpáros emiatt a fogatnak ütközött és súlyosan megsérült. Gondatlan veszélyeztetés miatt a rendőrség eljárást indított Marozsi József ellen. A hétfőn Marozsi József által okozott szerencsétlenség szinte megismétlődött kedden délután Lászlófalva határában. Idős Főző István kecskeméti (Mártírok útja 13.) lakos a vezetésére bízott pótkocsis vontatóval kanyarodott balra, s nem adta meg az elhaladási elsőbbséget a már előzésben levő Kovács Sándor lászlófalvl (Felső tanya 110) motorkerékpárosnak, aki emiatt a vontató kerekének ütközött és súlyos lábszárzúzódást szenvedett. Mindkét baleset okozója ellen eljárás indult. PFTOFI NEPE - A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottsága es a megyei tanács lapja. — Főszerkesztő: F Tóth Pál. - Kiadja a Bács-Kiskun megye) Lapkiadó vauaiai. —kiadó* dr Mezei István igazgató. — Szerkesztőség: Kecskemét Városi Tanácsház. — szerkesztőségi telefonközpont: 26-19 25-16. Szerkesztő citottság: 10-38 - Kiadóhivatal: Kecskemét, ” «zíbadsác tér L/a. Telefonj 17-09. Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizetnetö: a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dij egy hónapraj 17(— forint. m * Bács-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemét Telefont 11-85. — Index j " >065.