Petőfi Népe, 1968. június (23. évfolyam, 127-152. szám)
1968-06-09 / 134. szám
TSnS** Az eredmények forrása läacm^ca^cso nyilvánosságét az együttműködés A Kecskeméti Városi Művelődési Ház Népkutató—Honismereti Körének munkásságáról már több ízben megemlékeztünk lapunk hasábjain. A munka- közösség tevékenységét — amelynek az irányítója dr. Henkey Gyula — példaként állíthatjuk a hely- történeti kutatók elé: különböző tudományszakok emberei együttesen vizsgálják meg valamely település múltbeli és mai arcát, gazdasági és társadalmi fejlődését, népének sorsát, műveltségét és embertani vonásait. Az együttes munka nemcsak megsokszorozza az egyéni teljesítményt, hanem lehetővé teszi olyan jelenségek megközelítését és megmagyarázását is, amelyhez önmagában egyik tudomány sem tud hozzáférni. A régészet leleteit szembesítik a régi írások tanú- vallomásával, az embertani vizsgálatok alapján következtetni tudnak a falvak évszázadokkal ezelőtti lakóira, s a ma is élő hagyományok, népi hiedelmek alapján elmúlt korok társadalmi rendjére és művelődési viszonyaira vetnek fényt. Ezzel a komplex módszerrel elevenítették meg Szeremle, Nagybaracs- ka, Homokmégy, Szabadszállás, Foktő és Szakmár múltját, a múltból a jelenig nyúló fejlődés fő vonásait, s kutatásaik nyomán ma már nem egy lényeges dologban többet és biztosabbat tudunk e falvak lassanként egy egész táj történelméről, a történelmet alakító emberről. Nemrégiben jelent meg a munkaközösség legújabb tanulmánykötete, ezúttal a Kalocsától délre fekvő Fajszról. Egy történész, egy néprajzos és egy antropológus műve. Kuczy Károly összeszedte a község múltjára vonatkozó nyomtatott és kéziratos feljegyzéseket. A falut, mely a vízszabályozás előtt a Duna és mellékágai által közrefogott szigeten települt, a hon£oglaA után Sokszor idézett példa az azokra a jövőnek kell meg- irodalom múltbeli és mai adnia a választ. De bizohelyzete közötti különbség érzékeltetésére József Atnyára azzal kell kezdeni, hogy felfigyelünk az edditila könnyes csalódása a gi hibákra. Ehhez szeret- könyv ünnepe alkalmával, nénk segítséget adni mi is Szegény Attila hiába vár- néhány észrevétellel, ta egy könyvnapon a 30-as Mindenekelőtt meg kelévekben, hogy alig néhány jene javítani a könyvter- száz példányban kiadott jesztő hálózat munkáját kötetéből legalább^ egy _ is Az imént említettük, hogy . ' a Szép versek kötet, az új Kislexikon, s néhány hasonlóan népszerű mű már a könyvhét első napjaiban elfogyott. Sovány vigasz, hogy Pesten bőségesen elkeljen. Ma már szinte hihetetlen ez a történet, amikor a szépirodalmi művek átlagpéldányszáma 16 000 felett van, sokezres példányszámban jelen- ___ n ek meg a verseskötetek, kaphatók voltak mindvé- s gyakran ez is kevés. Az gjg idei könyvhéten például a Szép versek kötet a legGondolkozni kellene azon is, hogy a megfelelő időtöbb helyen már az első pontban rendezik-e a napokban elfogyott. Fényes sikersorozat kísérte hazánkban az elmúlt könyvhetet. A kialakult szokás szerint május végére, a fizetés előtti nakét évtizedben az iroda- pokra esik. Pedig egy hétlom, a könyv diadalútját. tel később bizonyára na- Az idén is megállapít- gyobb sikere volna. Hiba hattuk, hogy a könyvhét az is, hogy a tavaszi árlejó volt, hasznos volt, megint többen vásároltak, többen vettek részt az író —olvasó találkozókon mint eddig, tovább nőtt a könyv barátainak tábora. Miért adta ki hát az Írószövetség röviddel a könyvhét előtt a jelszót: Induljunk harcba az olvasó népért! szállítást egy hónappal korábban, áprilisban tartják. Miért ne lehetne a két akciót összekapcsolni? Szóljunk az író—olvasó találkozókról is. Ezek a találkozók kezdenek formálissá válni. Az idén némely helyen eléggé gyér volt a közönség. Az egyik első lépés a figyelem isAzért, mert csak most— mételt felkeltésére az leninikor már valóban sok- hetne, ha nem központilag szorosára növekedtek ered- határoznák meg a találko- ményeink a felszabadulás zók helyét, hanem a helyi előttinek — nézhettünk kívánságokat összesítenék utána tüzetesebben, hogy előbb, csak azután döntevalóban mindenkihez eljut-e már a könyv. S meg kellett állapítanunk, hogy míg az ország lakosságának egyik fele nagy lépést nének, hogy hol lesz találkozó, s ott ki szerepeL Egy rövid megjegyzést befejezésül az őszinteségről. A múlt szombaton a tevr előre a kulturálódás- Televízió meglátogatta a ban, élt a szocialista kul- kecskeméti könyvsátrat, túrpolitika felkínálta lehe- Azt a sátrat, amelyet csak tőségekkel, a másik fele erre az aikalomra állítot- kimaradt az általános fej- tak fel, s másnap már le is lődésből, s igényei az ol- bontottak. Az- ilyesmi: ki- vasás, a szellemi táplálék rakatpolitika, nem használ iránt alig változtak. Ez a hanem árt az ügynek, felismerés indította az író- Másképp kell terjeszte- szövetséget arra, hogy hosz- nünk, propagálnunk a szú távra szóló mozgalmat könyvet, hogy valóban ol- hirdessen, aminek egyik Vasó nép legyünk. Ez kö- legfontosabb feladata az rültekintőbb, tehát nehe- lesz, hogy a művelődés ho- zebb munka lesz. De — rizontjain belül kerüljön mint ahogyan Dobozy Im- mindenki ebben az ország- re> az Írószövetség főtitkáláskor a fejedelmi törzs szállta meg. Abból, hogy Fájsz névadója Árpád fejedelem egyik leszármazottja volt, joggal következtetjük, hogy a helyet és környékét maga a fejedelmi család birtokolta. Oklevélben először 1212-ben találkozunk a falu nevével, ekkor — valószínűleg korábban is — a szekszárdi bencés apátság birtoka, s az is marad az egész középkoron át. Lakói a korabeli latin kifejezés szerint prédialisták, egyházi nemesek voltak. A virágzó falu (az 1577-es összeírás 77 házat vett itt számba) török hódoltság alá került, s a tanulmányban részletesen idézett összeírások egyre nagyobb pusztulásról adnak számot. 1577-ben Fájsz a szegedi szandzsákhoz kerül és a török kiűzéséig Fajszra vonatkozó további adatok nem ismeretesek, viszont a törökök garázdálkodását számba vevő 1668 évi Pest megyei jegyzőkönyv nemes Fájsz községet ismét említi. 1693-ban Fájsz Butüer János egri várparancsnok tulajdona. Később az apátság visszaperli, de 1703- ban I. Lipót a nagyszombati egyetemnek ajándékozza. Ekkor mindössze 31 család lakja, számuk azonban gyorsan nő, 1770-ben már 187 családot találnak az összeírok. Egykori félnemesi jogaikat azonban nem ismerték el, valamennyien jobbágysorba kerültek. A történetírás talán valószínűsíti, de igazolni nem tudja, hogy a falu őslakossága a török időkben nem pusztult el teljesen. Igaz, hogy a XIV.— XVI. századi oklevelekben található 55 nemes és nemes jobbágynév közül 11 ma is előfordul Faj szón, ezek a nevek azonban nagy többségükben mindenütt megtalálhatók (foglalkozást, vagy testi tulajdonságot jelölnek). A paraszti vezetéknevek különben is csak a XVII. században váltak állandóvá, így a családnevek összehasonlítása nem döntheti el az ősi és a mai törzsökös lakosság közötti folyamatosságot. De itt jön a történetírás segítségére az embertan. Henkey Gyula 1965-ben 460 fajszi lakost vizsgált meg embertanilag, közülük 405 volt törzsökös, 55 bevándorolt család sarja. A táblázatokban foglalt részletes embertani felmérés adatai alapján megállapította, hogy a megvizsgáltak főként két nagy embertani csoportba tartoznak, a turanidba (38 százalék) és az előázsiaiba (17 százalék). Az első jellemzői: magas — nagyközepes termet, erős csontozat, széles arc, meredek homlok, egyenes-, néha sasorr, barna szem és sötét haj, — a másodiké: kisközepes — közepes termet, közepesen széles arc, hajlott orr, hátrahajló homlok, sötét haj és szem. Ám mindkét típusnál bizonyos pamíri-nek nevezett jelleg észlelhető (kiemelkedő orrhát, meredek tarkó stb.). Ugyanezt a típust szovjet antropológusok Kö- zép-Azsia egyes népeinél találták meg, de föllelhetök az üllői honfoglaláskori temetőben is, amelybe Üllőnek, a fejedelmi nemzetség tagjának nagy családja temetkezett. Miután pedig a későbbi bevándorlások ezt a Megyer törzsre és az Árpád nemzetségre jellemző antropológiai típust nem növelhették, mai megléte csak egyféleképpen magyarázható: a honfoglaló ősöktől való leszármazással. Fájsz lakossága tehát megtizedelődött a török hódoltság idején, de ősi eredeti lakossága nem pusztult ki. Fentieket még kiegészítik Fehér Zoltán vizsgálatai a fajszi néphit köréből. A táltosra vonatkozó hiedelmek nyomait és emlékeit gyűjti egybe, és bár adatgyűjtése még nem teljes, annyi már most is látszik, hogy a fajszi néphitben évszázadokra visszanyúló, egyes elemeiben talán még pogánykori hiedelmek élnek. A munkaközösség tudományos eredményei megérdemlik, hogy minél szélesebb körben ismertté váljanak azok közt, akik szűkebb hazájuk, falujuk múltja iránt érdeklődnek, s azok közt, akik hasonló kutatásokkal foglalkoznak. Sajnálatos, hogy a kötet csak sokszorosított formában (bár gazdag képanyaggal), kézirat gyanánt jelent meg. Megérdemelte volna, hogy kinyomtassák. Dr. Bende Kálmán a történettudományok kandidátusa ban. Ez a célkitűzés terméra megállapította — szilárd alapról indulunk és szetesen új módszereket kö- javuló feltételekkel szásztél. Hoev milyeneket, molhatunk, BJ. X* Bodor Miklós: Apám álma. Cziráky Imrével REMEK mesélő, gyönyörűség hallgatni. Mély, erőteljes hangja adomázás közben megtelik színekkel, elénk varázsolja a szereplőket, szinte eljátssza a történetet. Hiszen sikeres színpadi szerző is. Muskátli című színdarabja annak idején száz előadást ért meg. De hallgassuk: „Ülök — ekkor még Óbecsén laktam, tanítottam, s újságot szerkesztettem — mondom, ülök az íróasztalomnál egy csendes délután. Egyszercsak egy ismeretlen hang oda- kintről: — Adj isten! S mindjárt utána hallom: Móricz Zsigmond. Akkor járt először mifelénk az öreg Dél-Bácskában, s megkeresett. Mondhatom, alig tudtam hová lenni a P1L büszkeségtől. Remek ember volt. Hanem, egyszer, összevonta ám a szemöldökét, mint az ő Rózsa Sándora. A feleségem autogramot kért tőle. Tudtam, hogy ezt nem szereti. Mondta is: — Azt nem adok. De ha van egy Móricz-kötetetek — nézett rám — azt dedikálom. Hogyne lett volna. Hanem hallgasd csak tovább: akkor jelent meg a Forr a bor, a boltokban még nem lehetett kapni, nekem azonban volt egy példány belőle — csupa üres lappal. Egy rokon hozta a pesti nyomdából, tréfának. Hát lett is belőle felséges tréfa. Odaadom: — Zsiga bátyám, ez a magyar irodalom legüresebb, legtartalmatlanabb műve... Rámnézett. Az a tekintet! Aztán kinyitja. S ezt írta bele megengesztelődve: „Végre egy könyvem, amiért nyugodtan vállalhatom a felelősséget.’ Mert éppen akkoriban kezdték ki megint. SZÉP TÖRTÉNET. Cziráky Imre — most már Imre bácsi ő is, hiszen egy híján 70 éves — sokat tud hasonlót. Főképp a harmincas évek jugoszláviai magyar irodalmi életéről, amelynek egyik ismert alakja volt. Szenteleky Kornéllal, a Bácska Kazinczyjával, Csuka Zoltánnal, Csépa Imrével fiúi, vagy atyai |ó barátságban ápolta az anyanyelvét ő is, s bábáskodtak a mai önálló, színvonalas vajdasági irodalom bölcsőjénél. — Minden könyvem legalább 2000-es példányszámban jelent meg Volt amelyik két kiadásban ... Ez nagy szó volt akkoriban a nyolcmilliós Magyar- országon is, hát még a jugoszláviai félmilliós magyar nemzetiség körében. — A gyerekek, a parasztok, meg a városi értelmiség — ezek voltak a témáim. Négy novelláskötete jelent meg: Mihál bácsi levelei, Könny és mosoly, Mifelénk, Bácskai kalászok. Novelláiban ugyanolyan ízes, könnyed mesélő, mint az életben. Gyerektörténetei kedvesek, meghatók, hitelesek, hiszen eredetileg magyar-történelem és orosz szakos tanár. A szegényparasztot pedig együttérző szívvel ábrázolta. (Néhány ilyen novelláját mi is közöltük.) Hosszú ideig volt Zomborban Bács megye népművelési titkára. A felszabadulás óta Kalocsán él. Kérdezem: ma ír-e? — Kidőlt körtefának, édes öcsém, nem köszön már senki. Amikor látja, hogy én is el komolyodom, megmosolyog: — Np, hát nem azért mondom, hogy nekibúsulj, én se búsulok. Az én fiatalkorom óta haladt a világ. Mi ott az alapokat raktuk le szórakoztatni, megmosolyogtatni, megríkatni akartuk az olvasót, rávenni, hogy vegye kézbe a könyveit, ne hanyagolja el az anyanyelvét. Ma nagyobb a feladat. Gondolkodtatnia kell az írónak, eligazítania az olvasót az élet bonyolult dolgaiban. Nehezebb ... Ám Imre bácsi azért ma sem pihen. A Kalocsai Katona István Társaság aktív és tisztelt tagja. — A legjobb ban akkor érzem magam — mondja —, amikor időnként felolvasok a falusiaknak. A múltkoriban Drág- szélen a fél falu ott volt. Homok- mégyen is tele volt a kultúrház. Jólesik, hogy értjük egymást.. A, Mester László
