Petőfi Népe, 1968. június (23. évfolyam, 127-152. szám)
1968-06-07 / 132. szám
I. oldal 1988. Június 1, péntek 1 u A guga- és a fekete halál Történelemírásunk épp csak megemlíti, de véle- * menyem szerint nem eléggé hangsúlyozza, hogy a Rákóczi-szabadságharc letöréséhez sok minden más tényezőn kívül a járványok is hozzájárultak. Már a török hódoltság utolsó éveiben fölütötte fejét a veszedelem. Szokolay Hártó János „Szabadalmas Kecskemét városának tör ténetirati ismertetésében" megírja és a munkájához írt jegyzetekben Tömöri Szabó Sándor kollégiumi tanár is megerősíti, hogy az 1678. évi tűzvész után is volt már pestisjárvány Kecskeméten. Ugyanebből a forrásból tudhatjuk meg, hogy 1692-ben „a tetemesen pusztító pestis vagy halálvész is újra meglátogatta” a várost. Akkor harmadfélezer ember pusztult el a járványban. Maga a szabadságharc is a rémes kór jegyében kezdődött. A harcok egész ideje alatt tartott 1703-tól 1711-ig, később nagy pestis néven emlegették. A járvány 1709-ben érte el tetőfokát. Kezdődött azzal, hogy vízkereszt napjától rendkívül zord időjárás tette próbára a nép teherbírását. Olvadáskor a télen lehullott nagy mennyiségű hó árvizet okozott. A Széktó, a Csalánosi-tó és a pusztákon levő tavak mind kiöntötték. Házak dőltek össze. Ugyanekkor üzenet érkezett a magisztrátushoz, hogy Szentesen, de különösen Hódmezővásárhelyen szokatlan nagy mértékben dühöng a pestisjárvány. A még török hódoltság alatt maradt területeken is pusztít a ragály. Március 19-én Erdős Mihály szolgabíró Sötér Tamás ezredes parancsára hivatkozva _ figyelmezteti a három várost, hogy lakóit a Tiszántúlra ne engedje és az onnét valókat be ne bocsássa falai közé. De április 19-én Sőtér jelentést küld Bottyán tábornoknak, hogy kivonul Kecskemétről, „mert az pestis két vagy három házhoz be jött ide is". A vizsgálat kiderítette, hogy a pestis már 1708-ban igen elterjedt a déli végeken. A ferencrendi gvárdián, a református prédikátorok és a bírák végezték a vizsgálatot. Megállapították, hogy Szelei Mihály lánya látogatására járt a hatóság tudta nélkül Vásárhelyen. Onnét több kötés kendert hozott Az anyagot fiai és lánya is megérintették. Mind meghaltak. Szeleit Sőtér kitelepítette a városból. Néhány nap múlva egy barátja, Takács Mihály titkon a saját házába fogadta. Nemsokára az egész Takács család elpusztult kínos halállal. A szomszéd házakra, majd távolabbra is eljutott a betegség. Antal mester, borbély „nem recognoscálja valóságos pestises dögletességnek lenni, hanem heves fluxusos nyavalyáknak mondja” a kórt. Ezenkívül hagymáz-betegségröl és az apró cselédeknél (gyermer kéknél) veres himlőről is tud az akkoriban orvosi funkciókat is teljesítő borbély. A z 1709-i járvány, amelyet a nyakkörüli mirigyek megdagadása miatt gugahalálnak nevezett a nép, a város lakóinak mintegy negyedét, ötezer emberi törölt ki az élők sorából. Tízszerese volt ez a két évvel ezelőtti rácdúlásnak és az sem maradt, aki köl- tőileg megörökítse az újabb csapás szörnyűségeit. Székudvari János, a korábbi rémségek költője is elhalt a járvány következtében. Ennek a járványnak az emlékére emelték az akkori Szentháromság temető pestisben elhaltak részére kijelölt részében azt a kis nyolcszögletű kápolnát, amely most a Leninváros új lakóházai között, egy kis dombon áll. Egész építésmodora és alakja a budai Rózsadombon levő Gül Baba síremlékét idézi emlékezetünkbe. Erről az a hiedelem járta, hogy a pár évtizeddel későbbi járvány egyik emléke. De jóval azelőtt épült. Kétségtelen, hogy 1726-ban már állott, mert az 1726-i püspöki vizi- táció jegyzőkönyvében megemlítették. JU1 int minden nagy járvány, az 1709-i fa éles ende- IVl sedett. De aztán ismét a Délvidéken kezdődtek a gyanús megbetegedések. A tanács, úgy mint régebben is járványok idején, szigorúan őriztette a városkapukat. 1739. karácsony havában mégis újabb pesti- ses jelenségek mutatkoztak. Kilenc hónapon keresztül, egészen 1740. szeptember 14-ig tombolt a vész. A megfertőzött ember magatehetetlenné vált, magas láz gyötörte, hamarosan meghalt és holtteste a halál után azonnal megfeketedett. A Katona József Társaság által 1935-ben kiadott Hornyik-emlékkönyv közli városunk történetírójának „Egy fogadalmi emlékf c. cikkét. E járvány idején már élt rokonainak emlékeire utalva idézi ennek a fekete halálnak nevezett borzalomnak emlékét. Volt olyan nap, amikor száz halottat kellett eltemetni. „Nagyanyám — írja Hornyik — e mirigyes dögvész alkalmával 6 éves leányka volt; egész családja kihalván, egyedül maradt a kis árva, összes vagyonát ... gonosz emberek foglalták el, s 40 évig tartó pereskedéssel csak fiai juthattak hozzá. Végtelen rémület szállotta meg az egész város lakosságát. Egész éjeken át temették a halottakat.*> Nem volt elég koporsó. Zsákba, gyékénybe takarták a tetemeket és tömegsírokban hántolták el tízével-húszával. A város lakóinak bgyharmada halt el. Egyes házak egészen elnéptelenedtek. A város közönsége a gazdátlanul maradt vágyó** nőkből, felekezeti különbség nélkül emeltette 1742-ben a színház előtt álló Szentháromság-szobrot. Conti Lipát pesti kőfaragóművész 4000 forintért vállalta a fogadalmi emlék elkészítését. Egy ízben, az 1890-es években restaurálták. Eredetileg dombon állt. A város több mint két évszázados feltöltődése következtében most mélyebben van az utca szintjénél. A műemlékké nyilvánított alkotás rácsán elhelyezett emléktábla egy évvel korábbra teszi a járványt. Hornyik idézett cikke és az Állami Levéltárban megtalálható egykori iratok 1739—1740-et jelölik meg időpontul. Joós Ferenc Vizsgáznak a felnőttek is A Kecskeméti Felsőfokú Gépipari és Automatizálási Technikumban most van a vizsgák ideje. De a vizsgaláz nemcsak a nappali tagozat hallgatóit keríti hatalmába. hanem azokat is, akik csak este hajolhatnak a könyvek fölé — a levelező hallgatókat. Egyre többen jelentkeznek a technikum levelező tagozatára. Képünkön: a folyamatszabályozási laboratóriumban vizsgáznak a II. évfolyam levelező hallgatói. Börtönből szabadultak elhelyezése Ml történjék azokkal, akik hosszabb-rövidebb börtönbüntetésüket letöltve kiszabadulnak, s korábbi tetteiket megbánva, új életet akarnak kezdeni. Ez a kérdés korántsem most merült fel először, még lapunkban sem. Ismételt felvetésének aktualitását az adja, hogy a közelmúltban megyei taÁrulhodó számok Egész oldalas cikkben ismerteti a Magyarország című hetilap a közelmúltban megjelent statisztika! zsebkönyvet. A kiragadott adatok között számos megyei vonatkozásút is találtunk. Az ezer lakosra jutó természetes szaporodás országosan 3,6. Bács-Kiskun megye 2,5-tel az országos átlag alatti megyék sorában van, E ha már a „kicsivel” nem sok okunk és jogunk van dicsekedni, a „kocsit” illetően annál előkelőbb helyet foglalunk eL Csongrád és Veszprém megyével egyezően, ezer lakosra nálunk is 11 autó jut, ami azonos az országos átlaggal. Még jobb a helyzet motorkerékpárok dolgában: az ezer lakosra országosan jutó 17-tel szemben megyénkben ebből a járműből 30 jut. A hazai városok helyzetével foglalkozó adatokból kitűnik, hogy a járási jogú városok közt, a népesség számát tekintve, a 81 ezer lakosú Győr mögött, 76 ezer lakossal Kecskemét a második helyet uralja. Az újszülöttek számát tekintve is hasonló a rangsor. Győrben 1966-ban 1127, nálunk pedig 1008 gyermek jött a világra. Érdekességként említsük meg, hogy a legkisebb népességű járási jogú város a 9000 lelkes Tisza- szederkény. Ott harmadéve 24 újszülöttet anyakönyveztek. Az ország városaiban egyébként 43 ezer házasságot kötöttek, viszont 13 ezer válást mondtak ki egy év alatt. Zárjuk ezt a rövid lapszemlét egy ismét Kecskemétre vonatkozó, s igen örvendetesen jellemző mutatóval. Városunkban ugyanis ezer lakosra 1660 színházlátogató jutott! E tekintetben, úgy tűnik, Kecskemété az „országos csúcs”. Hiszen a fővárosban ez az arány mindösz- sze 1566, s jó pár nagyvárost utasítottunk még magunk mögé a művelődésnek ebben a fontos ágában. J. T. nácsi végrehajtó bizottság is napirendjére tűzte. A vb ezúttal azt vizsgálta, hogy jelenleg miként sikerül ezeknek az embereknek az elhelyezkedése, a társadalomba való beilleszkedése. Ma már intézményesen, szervezetten történik a börtönből szabadultak elhelyezése az úgynevezett, utógondozása. Miért van erre szükség? Elsősorban a többszörösen büntetett előéle- tűek, vagy pedig a három évnél hosszabb szabadság- vesztésre ítéltekre vonatkozik az utógondozás, mert a társadalomba való egészséges beilleszkedést saját erejükből nem tudnák megvalósítani, vagy nem is akarnák. Mindenek előtt tehát a „lejtőn” történő megállítás a cél, a további bűnözéstől való visszatartás. Éppen ezért kell a kiszabadultaknak nyolc napon belül jelentkezni a tanácsnál, illetve a rendőrségnél. Ezek a szervek gondoskodnak a munkábaállításról, az állandó, biztos keresetről. Tavaly, vagyis 1967-ben összesen 481 személy jelentkezett a megyében szabadságvesztés büntetésének letöltése után. Közülük többen még a büntetés ideje alatt igyekeztek maguknak munkahelyet keresni. Ehhez megkapták a szükséges támogatást, s így többségük — a szabadultak 67 százaléka — nem vette igénybe a tanácsok szociálpolitikai csoportjainak, illetve előadóinak támogatását. Volt a szabadultak között olyan is, aki visszament korábbi munkahelyére; termelőszövetkezetben, állami gazdaságban helyezkedett el. Egy részük azonban kizárólag és elsősorban a tanácsok segítségére van utalva. Számuk nem nagy —, tavaly például 178-an voltak — mégis több körülmény akadályozza elhelyezésüket, állandó jellegű munkába állításukat. Elsősorban az, hogy ők maguk válogatnak a lehetőségekben, de olykor a különböző munkahelyek vezetői, dolgozói is előítélettel fogadják a börtönből jött embert, s — amint a vb megállapította — legtöbb helyen csak szerződéssel veszik fel őket és 1—2 hónap után elküldik. így nem lehet mondani, hogy megtagadják a felvételt, de nem is sokat tesznek annak érdekében, hog)' ha becsülettel, szorgalmasan dolgoznak, ott maradhassanak a kollektívában. Az elhelyezéssel van ösz- szefüggésben a segélyezések alakulása is. A szabadulás utáni gyors munká- baállítás következtében mind kevesebben fordulnak a szociálpolitikai csoporthoz segélyért. Tavaly mindössze 65 személy kért anyagi támogatást a 401 közül. Ez azt mutatja, hogy megyénkben az utógondozás — ami nagyon fontos része a bűnmegelőzésnek — szervezetten folyik. Mégsem lehetünk azonban teljesen elégedettek, mint ahogy ez a megyei tanács vb-ülésén is felmerült. Bármilyen eredményes is volt tavaly az utógondozás, újabb személyek kiszabadulása újabb problémát jelent majd. Minden emberrel más és más módon kell foglalkozni. Akik többszörösen büntetett előéletűek, nehezebben „ragadnak meg” a munkahelyen. Melléjük úgynevezett pártfogót Jelölnek ki, akik úgyszólván vigyáznak rájuk. A pártfogói felügyelet meg. szervezése és ellátása nem könnyű feladat. A nehézségek láttán azonban mégsem volna helyes, ha lemondanánk erről a módszerről. A hiba talán ott van, hogy ezt tanácsi feladatként jelölik meg a miniszteri utasítások. Helyesebb lenne, ha a szakszervezetek — az illető munkahelyének aktivistái — vállalkoznának erre. Fiatalok esetében a KISZ, a szocialista brigádok tagjai érhetnének el ereedménye- ket, hiszen ők naponta együtt dolgoznak, találkoznak, beszélgetnek új munkatársukkal. Csupán egyetértésünket fejezhetjük ki a megyei tanács vb azon javaslatával, hogy ilyenképpen módosítsák az ide vonatkozó jogszabályokat. Gál Sándor Kárvallott utasok Nemrégiben lapunk fő- szerkesztőjétől harci feladatot kaptam: szerezzek egy vasúti menetrendet a szerkesztőség számára. Mi sem egyszerűbb ennél — gondoltam —, hiszen az új menetrend május 26-án lép életbe, s addig még jó néhány nap hátra van. Magamhoz vettem a szükséges összeget és — stílszerűen a „Drága bakter úr” kezdetű motettát dudorász. va — indultam úticélom felé. Útközben elhatároztam, hogy egyúttal saját céljaimra is beszerzek egy idei keltezésű MÁV-kiadványt. Hogyan is sejthettem volna, hogy egy ötös lottótalálatot könnyebb elérni, mint egy friss menetrendkönyvhöz hozzájutni. A MÁV-nál kiderült, hogy az a 120 darab, amelyet az imént kaptak, tiszavirág-életűnek bizonyult: egy óra se telt bele, úgy szétkapkodták a világjárók — akik nem egyszer Ballószögtől Zsanaeresztőig róják kies glóbusunkat —, mint tinédzser a rágógumit. De várják már az újabb szállítmányt. Én nem vártam. Atbal- lagtam az IBUSZ-hoz, ahol nyomban előjegyzésbe vettek. Kosztolányi jutott az eszembe — még mindig üldözött a derűs hangulat, amellyel elindultam: — „Beírtak engem mindenféle könyvbe...” Engem is, minket is. De minek Azóta várjuk — cégem is, csekélységem is — a könyvet, amely csak keveseknek jut osztályrészül. Nincs nap, hogy ne telefonálnék, remegő kézzel tárcsázva. S mindannyiszor „még mindig nem”-ek. „sajnos”-ok vágnak mellbe és hamvas orcámon szégyenkező. szende pir honol. Aztán elönt a pulykaméreg, arra gondolva, hogy idestova háromszáz órája futkároznak már a váltó-1 zott időpontban a szerelvények, s nekünk, sűrűn utazni kényszerülő újságíróknak, halvány fogalmunk sincs, mikor ülhetünk fel vagy mikor szállhatunk le egyikről-másik- ról. Balga módon azt képzeltük: ha már egyszer 8 forinttal magasabb áron kerül forgalomba az a fránya menetrend, legalább jut is majd belőle minden igénylőnek. Nem így történt. Jó ismerősöm a MÁV- nál most ajánlotta fel, hogy saját készletéből juttat egyet a? értékes könyv- ritkaságból. Azon töprengek : igénybe vehetem-e, így, suba alól? Egyelőre várakozó álláspontra helyezkedtem — ha nem is éppen türelmesen — abban a reményben, hogy augusztus végére, amikorra szabadságomat időzítettem, talán birtokába jutok az „érdemes menetrend-tulajdonos” kitüntető címnek. —a —r
