Petőfi Népe, 1968. június (23. évfolyam, 127-152. szám)
1968-06-23 / 146. szám
Akrobata, csak meg ne bánja! N A P T A R 1968. június 23, vasárnap Névnap: Zoltán Napkelte: 3 óra 47 perc. Napnyugta: 19 óra 46 perc. — AGGTELEK és környékének szépségeivel ismerkedett három napig a Villamosszigetelő és Műanyaggyár kiskunfélegyházi gyáregységének természetjáró szakosztálya. Az autóbuszkirándulás huszonnyolc résztvevője rövidesen az ország más vidékeire is ellátogat — A LEGKAPÓSABB könyv ma a francia könyvpiacon André Castelot „Bonaparte” című müve, mely eddig 130 ezer példányban kelt el. Vietnamért Tizenegyezer forintot fizettek be a napokban a vietnami szolidaritási számlára a Villamosszigetelő és Műanyaggyár . Kiskunfélegyházi Gyáregységének dolgozói. — „Kunszállás története” címmel szerdán délután Széchenyi Károly tart előadást Kecskeméten, a Szi- lády Károly utcai ifjúsági klubban. A 17 órakor kezdődő előadást a városi művelődési ház népkutatóhonismereti köre rendezi. — Művelődési otthont épít Kömpöcön a Kiskun- majsai Községi Tanács házilagos építőibrigádja. A 300 személyt befogadó létesítmény előreláthatólag őszre készül el. „Törökök" a Rudas fürdőben KISZ-esküvők Lakitelken és Tompán Tegnap, szombaton hármas KISZ-esküvő volt Lakitelken. Tompán ma, vasárnap kerül sor az idei év negyedik KlSZ-esküvö- jére. A fiatal házasok kivétel nélkül a helyi Kossuth Tsz tagjai, akiknek a közös gazdaság gavalléros nászajándékkal teszi emlékezetessé a házasságkötést. Az új házasok ötezer forint készpénzt kapnak nászajándékba, valamint hozzájárulást az esküvői lakomához. A művelődési otthonban magnószalagra rögzítik a KISZ-esküvő szövegét, s a magnótekercset a fiatal pároknak ajándékozzák. — NEGYVENEGY dolgozóját küldi jutalomüdülés- re vagy körutazásra a nyár folyamán a tompái Kossuth Tsz. A szövetkezeti gazdák a szocialista országokat keresik fel útjuk során, s hazatérve a helyi művelődési otthonban élménybeszámolókat tartanak. Családfenntartó nők A Brazília északkeleti részén fekvő 4000 főnyi lakosságú Serrinha városa szomorú paradicsom a férfiak számára: több mint két évtized óta nem jut nekik munka. A korábban a cukoriparból élő 1300 családot az asszonyok tartják eh Első pillanatra úgy tűnik, mintha imádkozó muzulmánt ábrázolna a kép, aki kelet felé fordulva kéri Allah segítségét. Ami azt illeti, rá is férne, mert hajszálon függ az élete, vagy éppen a testi épsége. Vakmerőség (vagy felelőtlenség?) kell ugyanis ahhoz, hogy valaki így, 10 méternyi magasságban javítsa a neonreklámot — anélkül, hogy biztosító kötelet erősítene a derekára. A képünk munka közben ábrázolja a Keceli Vegyes Ktsz egyik dolgozóját, amint a magasban levő neonreklámon karbantartási munkát végez. Hosszas magyarázat helyett csak egy kérdést: a szóban forgó ktsz-nél ennyi gondot fordítanak a baleset elleni védekezésre? Jó lenne, ha nem így lenne ... Vidám percek A dolog nyitja — Nehéz-e megtanulni franciául? — kérdezte Heinét egy nagyvilági hö'Éy. — Semmiség — válaszolta Heine. — A német szavak helyett egyszerűen francia szavakat kell haiVlálni. BESZÉDES BIZONYSÁG Bíró: Miből következteti, hogy a vádlott a kérdéses alkalommal részeg volt? Tanú: Mert borzasztóan veszekedett egy sofőrrel. Bíró: No, azért még nem kellett részegnek lennie. Tanú: Igen ám, csakhogy ott nem volt semmiféle sofőr. EGOIZMUS — Van egy cigarettád?-- Sajnos, nincs. — Kellemetlen! Akkor kénytelen vagyok a magaméból rágyújtani. divatAruházban — Az új segédnek olyan álmodozó tekintete van. — Helyes, majd a hálóingosztályba osztjuk be. A napokban egy éjszakára „visszatért” a török világ a budapesti Rudas-fürdőbe. Itt került sor a Várkonyi Zoltán által rendezett „Egri csillagok” című színes szélesvásznú film néhány jelenetének forgatására. Képúnkön: Benkö Gyula és Bárdy György a fürdőben játszódó egyik drámai jelenetben. (MTI-foto — Friedmann Endre felvétele.) Ismerje meg megyénket Rejtvénypályázat A 4. forduló kérdései A gyermekgondozási segély fokozódó igénybevételét megyénkben, ez év áprilisában — tavaly júniushoz viszonyítva — milyen adat bizonyítja? Megyénk melyik járásában fekszik és mi a neve annak a községnek, amelynek két legtávolabbi pontja 1 kilométerre van egymástól, s amelyben villanyhálózat hossza rövidesen meghaladja Bácsal- lásét? Bács-Kiskun megye valamennyi települése belterületének teljes vízmüvesítését mikorra irányozza elő a megyei tanács programja? ígéretünkhöz híven — és rejtvénypályázóink egy ré- ének óhajára — a második félidő kérdéseibe már most yekeztünk egy kis „ömájszot” vinni — hogy egyik vasónk fogalmazásával éljünk. Bizonyára még nagyobb íkigyürkőzésre készteti olvasóinkat a megfejtésük. No j lesz idő erre, hiszen július 3-a, szerda a beküldési itáridő. Addig viszont mi is csinálunk egy Ms felmérésfélét, íváncsiak vagyunk, vajon a megye mely tájai, járásai, esznek részt élénkebb nekibuzdulással ebben a — tá- kozottságot tágító játékban? Nem mintha ez befolyá- >lná a résztvevők esélyeit, hiszen a helyes megfejtők özött úgy is sorsolással osztjuk el a jutalmakat, de zért érdekes lesz megtudni, merre laknak többen szem- ilesebb olvasók? Már elkezdtük háztáji kibernetikus gépünk betáplálását, hogy az ezernyi levelezőlapról „letapogassa” a választ a mi kérdésünkre ... Ezért is: Hajrá, mindent bele! Még egy félidő hátra van. Negyvennégy négytalálatos a lottón A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 25. játékhéten ötta- lálatos szelvény nem érkezett Négy találatot 44 fogadó ért éL, nyereményük egyenként 80 140 forint. Három találata 5020 fogadónak volt nyereményük egyenként 351 forint A kéttalálatos szelvények száma 147 890 darab, ezekre egyenként 15 forintot fizetnek. A nyereményösz- szeg a nyereményilleték levonása után értendő. Aközött adatok tájékoztató jellegűek. (MTI) — Bulgária lakossága június 1-én 8 358 700 fő volt A népszaporulat száma ez év első 5 hónapjában 23 000. »—i A történészek Földünk egyik legrégibb „főiskolájának” azt az athéni iskolát tartják, amely ie. 17-ben nyitotta meg kapuit. A „főiskolán” nyolc filozófiai és két jogászkar működött. 1— Jeges eső pusztított a napokban Orgovány határában, s a becslések szerint több mint 1600 hold- nyi területen verte el a kertészeteket és a szántóföldi növényeket. A Sallai Tsz 290 holdas fiatal telepítésű szőlőjében a kár 100 százalékos. Az Állami Biztosító szakemberei megkezdték a kárbecslést, s a biztosított területek után a kártérítések kifizetését. — KEDDEN városi tanácsülést tartanak Kecskeméten. Az ülés napirendjén egyéb fontos témák mellett a körzeti orvosi ellátás helyzetének vizsgálata és a tbc elleni küzdelem újabb feladatai szerepelnek. Megvitatják ezenkívül a tanácstagok Kecskemét hároméves népművelési tervét és tájékoztatást kapnak a szociálpolitikai és közegészség- ügyi állandó bizottság tevékenységéről is. — Szili István elvtárs- Koncert — ahogy a karika. nak, a munkásmozgalom ■ veteránjának temetése hétfőn délután 5 órakor lesz a kecskeméti új köztemetőben. Ebből az alkalomból. tekintettel a végtisztes- ségtótelen résztvevők várható nagy számára, az AKÖV sűríti a 12-es számú autóbuszjáratot. A végállomásról. a városi tanács- háza épületétől az autóbuszok fél öttói kezdve a szükséghez képest, gyakrabban indulnak majd. — AZ IDŐSZÁMÍTÁS előtti 1—2. századból származó kelta kori agyagurnát találtak a bajaszent- istváni iskola napközi otthonának kertjében. Hasonló leletre az utóbbi tíz évben a régészek sehol nem bukkantak az országban. A Bajai Türr István Múzeum régészeti brigádja most folytatja az ásatásokat a lelőhely további feltárására. Eltörölt érettségi Az első európai ország, amely elhatározta az érettségi eltörlését: Svédország. Ebben az évben utolsónak 27 ezer svéd ifjú maturált. A jövő év-* ben már nincs érettségi vizsga. Az utolsó két év iskolai dolgozataira kapott átlagos osztályzat ad majd jogosultságot a főiskolai tanulmányok folytatására. A reform két főbb oka: 1. az ideges gyermekre az érettségi vizsga izgalmai £ kedvezőtlenül hatnak, 2. az ▼ érettségi vizsgálatok az államot felesleges nagy kiadásokkal terhelik. túrista látja Teli Vilmos Kardtánc Könnyű lovasság * _ r sz. rej'tvény szelvény Várható időjárás vasárnap estig: kisebb felhőátvonulások. eső nélkül. A helyenként még erős észak- nyugati, északi szél tovább mérséklődik. Hűvös éjszaka, a nappali felmelegedés kissé erősödik. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet tíz, legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 25 fok körük A Balaton vizének hőmérséklete Siófoknál szombaton 12 órakor 18 fok. (MTI) Változások a tv mai műsorában Június 23-án, vasárnap: 16.00: óráig a műsor változatlan. — 16.15: Haladás. Tudományos híradó. — 16.50: Csehszlovákia—Brazília labdarúgó-mérkőzés közvetítése Pozsonyból. A szünetben: A Magyar Hirdető műsora. — 18.50: „Darumadár útnak indul . . .” Dóczy József dalaiból (ism.). Ezután zárásig a kiadott műsor szerint. (MTI) Várószoba Az egészségesek fölényes testtartásával nyitok be az orvosi várószobába. Ledobom magam az üres székre , lábam hanyagul keresztbe vetem, ezzel is kinyilvánítva, hogy itt egy makkegészséges ember van jelen, akinek nem fáj, nem hasogat semmije, csak éppen erre járt és benézett, csak egyik közeli ismerőse kérte meg, írasson fel an- daxint. Lendületes fejmozdulatokkal körülnézek, aztán szemrevételezem az előttem levőket: három idős néni, egy még idősebb férfi, két diáklány. Két matróna ül mellettem, és amint lenni szokott, a betegségről beszélgetnek. Az egyik nagy szakértő leheti mert olyan tapasztalati tudásról tesz tanúságot, hogy a másik csak ámül. Nem is értem, miért jött ide, ha ennyire tudja, milyen tünetek esetén mi a teendő. ~ Es nem érez valami jóllakottságot, ha esténként sokat eszik? — kérdezi a másikat. “ Jajj, dehogynem, kedves, itt a gyomrom táján csak úgy feszül és a szivem is hevesebben ver olyankor. fess Igen! Sajnos azt hiszem, kezdődő fekélyről van szó. Nem volt a családban olyan, iki gyomorrákban hált meg? s* Én már nem is tudom! sh válaszol a páciens megrémülve és tapogatni kezdi a gyomrát. — Néha elzsibbad a lábam, aztán megszédülök időnként s-5 folytatja a panaszt. A tudós öregasszony erre is megadja a szentenciát. Tavaly hált meg a nővérem. Annak is így kezdődött. Pedig élhetett volna még szegény, hiszen mindössze 98 éves volt. De ilyen az élet . . . Neki is először a lába zsibbadt, aztán Szédült, s egyszer csak leesett a székről. Mondtam is neki mindig, hogy Zsófikám ne egyél annyit, mert fekélyed lesz. Nem hitte és tessék. Tavaly eltemettük. Most már sokkal bizonytalanabb voltam abbanj hogy makk- egészséges vagyok. Hiszen ha sokat eszem, nyomást érzek a gyomrom táján: kezdődő fekély. Ha két napig ülök egyfolytában a hokedlin, elzsibbad a lábam: vérszegénység, érszűkület stb. időnként megszédülök (csinos lányoki miniszoknya, miniprémium', visszaadott kézirat stb.). Ez azt hiszem — amint a tudós matróna utalt rá e; a vér felhígulását jelenti, ami szerinte vitamin- hiánnyal van összefüggésben, s ettől kihull az ember foga, homályos lesz a szeme, lábai rezegnek és napjai meg vannak számlálva. Igyekeztem tehát nem figyelni az öregasszonyokra. Kinéztem az ablakon, s ekkor megszólított a még öregebb ember. ■— Ilyen fiatalon már orvoshoz jár? Szomorú dolog ez. Igaz, hogy én is ilyentájban kezdtem, azóta is nyavaj- gok, nem tudnak segíteni rajtam. Biztosan magának is sérve van. — Nem, nincsen-, én ugyanis ... — mondanám, de mint aki átlát a szítán, jóindulatúan leint az öreg: j—■ Így, így. Én is tagadtam akkoriban, pedig nem szégyen az; emberi dolog. Megoperálják, aztán újra kiszakad, ismét a fehér asztal. Eleinte nem is látszik, csak érzi az ember, hogy sajog. De nem is ott sajog, hanem mondjuk a háta közepe, mert van úgynevezett átsugárzó fájdalom is. Nagyon megtévesztő valami. Nem sajog a háta? Összeráncolt homlokkal koncentrálok a hátamra. Megdöbbenve tapasztalom, hogy sajog. Jesszusom, ennek is igaza van! Kiderüli hogy teljesen roncs ember vagyok, én meg megjátszom itt az atlétát. Még jó, hogy nem jelentkeztem Mexikóba. Ebben a percben kilép az orvos, kéri a következőt. Amint kinyílik a rendelő ajtaja, tömény kloroform illat csap orrba. Föl akarok állni, hogy véglegesen elhagyjam a várószobát,• de a térdem megbicsaklik, s márványfehér ábrázattal elterülök a kopott szőnyegeken. Rögtön össze- röffennek, az orvos fölémhajol s meghallom az öreg hangját. — Sérve van neki doktor úr. Nekem mondta az élőbb. Azonnal meg kell operálni ... Bent a rendelő viaszosvásznán térek magamhoz. Legyen szives felírni egy csomag an- daxint — kérem remegő hangon, s amíg az orvos elfordul, mint a villám, kivágódok a rendelőből, át a várószobán és a rakéták, az ámokfutók sebességével elhagyom szenvedéseim színterét. — gál — . „ Riznttsáea és a megyei tanács laDla. — Főszerkesztő: F. Tóth Pál. — Kiadja a Bács-Kiskun megyei lapkiadó vauaiac PETŐFI NÉPE - A Magyar Szocialista Munkáspárt Jg^^^KSSméfvftro^Winácsha*. - Szerkesztőségi telefonközpont: 26-19. 25-16. Szerkesztő bizottság: 10-38 - Kiadóhivatalt Kecskemet, _ Felelős kladő: őr. Mezei István igazgató - S2er£!^7sf.g ' Malya? Posta. - Előfizetne«: a helyt postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hőnaprai »r= törült, Szabadság tér 1/a. Telefoni Í7-09. ~ Teríesztl a^t gyár Nyomd, Vj Kecskemét. Telefonj U:8S. - Inde*j SOM.