Petőfi Népe, 1968. május (23. évfolyam, 101-126. szám)

1968-05-31 / 126. szám

Továbbjutott a Vasas is Kiskunfélegyházi Vasas—SZEAC 2:2 (2:1) Terem kellene Jól szerepeltek a Kecskeméti Petőfi SC férfi kosarasai Befejeződött a kosárlab­da NB 1. tavaszi fordulója. A sportág kecskeméti hí­veit njéltán örömmel tölti el, hogy a Petőfi SC férfi kosárlabdázói — ami még nem fordult elő — az igen erős mezőnyben a hatodik helyem állnak. Ezen a he­lyezésen a Budapesti Hon­véd ellen elmaradt mérkő^ zés eredménye sem ront­hat már. A tavaszi fordulót érté­kelve megállapíthatjuk — anélkül, hogy egyetlen já­tékost is kiemelnénk —, a szív, az akarat, a lelkese­dés és a szorgalmas edzé­sek gyümölcse érett be. A forduló alatti mérkőzéseken sokszor láthattunk szelle­mes, jó játékot, s a csapat küzdőképességére jellemző hogy három nehéz ellenfél otthonából tértek haza győ­zelemmel. Guóth Iván edző jól készítette fel a fiúkat, ami taktikailag és a játék ötletességében is sokszor megnyilvánult. Talán furcsán hangzik egy hatodik helyezés ilyen nagyra értékelése. Figye­lembe kell azonban venni, hogy a többi NB I-es ko­sárlabdacsapat sokkal jobb körülmények között végez­heti edzéseit. Hasonló le"be- tősés'ek rae"e*t a Petőfi ko­sarasai nyilván könnyeb­ben kerülhetnének még előbbre a tabellán. Kecske­méten sajnos, nincs lehe­tőség teremben való edzés­re. Ez nagv hátrány és nemcsak a Petőfi SC. ha­nem valamennyi sportklub teremsportot űző szakosz­tálya számára. Helves len­ne, ha belátható időn be­lül ezt a kérdést is megol­danák az arra illetékes vá­rosi vezetők. N. O. Kecskeméti Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága Test- nevelési és Sporttanácsa és a városi KISZ végrehajtó bizottsága június 1-én szombaton délután 3 órai kezdettel ifjúsági tornaün­nepélyt rendez a Széktói Stadionban. Az ünnepség műsora: 1. A résztvevők felvonu­lása, 2. Nyitókép: Bemu­tatja a Béke téri Általános Iskola — 3. Óvodások sza- lagcsokor-gyakorlata — 4. A Jókai Mór Általános Iskola szabadgyakorlata — 5. Pöttyöslabda-gyakorlat, Zrínyi Általános Iskola 6. Pad- és karikagyakorlat, III. sz. Általános Iskola — 7. Kilián szabadgyakorlat, Közgazdasági Technikum Mg. tagozata — 8. Az MHSZ Modellező Klub be­Fa’u Kiwa birkizáverseny A versenynaptár szerint Kunszentmiklósra tervez­ték, azonban teremhiány miatt vasárnap Tiszakécs- kén rendezik meg délelőtt 10 órai kezdettel a hagyo­mányos Falu Kupa if júsági birkózóversenyt. Kiskunfélegyháza, 1500 néző, vezette: Almási. Vasas; Bolya — Bense, Cserkó, Villányi — Makai, Hajagos — Kelemen, Ádám, Sántha (Fekete), Sahin II., Rubányi. Edző: Fejes Jó­zsef. SZEAC: Dr. Tóth — Pa­taki, Kővári, Várhelyi I. — Dezsőfi, Dobó — Nemes, Csömör, Vass, Vörös, Pet- rina. Edző: Rábai László. A Kozma és Pusztai nél­kül kezdő SZEAC már az első percben vezetéshez ju­tott. Petrina Bence mellett elfutott és nehéz szögből a hálóba bombázott. 0:1. A Vasas hatalmas lendülettel játszott és a 20. percben sikerült az egyenlítés. Ru­bányi 10 méterről élesen kapura lőtt. közben Kővári belenyúlt a labdába és lá­báról a meglepett Tóth dr. mellett a Kapuba jutott. 1:1. A Vasas továbbra is kitű­nően játszott és úgy tűnt, mintha két azonos osztályú csapat harcolna a pályán. A 30. percben Rubányi ka­pásgólját a játékvezető les címén nem adta meg. A 36. percben mégis vezetéshez jutott a Vasas. Ádám a ka­putól mintegy 8 méterre nyugodtan lekezelte a lab­dát és a kapuvédő mellett biztosan lőtt a hálóba. 2:1. A második félidő 2; per­cében Petrina elfutott és beadását a jó tempóban érkező Nemes 16 méterről bevágta Bolya hálójába. 2:2. Meglepetésre azonban a to­vábbiakban a Vasas kezde­ményezett többet és a hely­zetek egész sorát teremtet­te a SZEAC kapuja előtt. A csatárok azonban a jobb­nál jobb helyzeteket ki­használatlanul hagyták. Tóth dr. kitűnő védése mentette meg a Tisza-parti NB I-es együttest a vere­ségtől. A Vasasban minden játékos jó formáról tett ta­núságot, mégis kikellemel­mutatója — 9. Nyakkendő­gyakorlat. I. sz. Általános Iskola — 10. Botgyakorlat, MŰM. 607. Szakmunkásta­nuló Intézet — 11. Nagy­zászló gyakorlat, Leninvá- rosi Általános Iskola — 13. Szalaggyakorlat, Katona József Gimnázium — 14. Napemyőgyakorlat, Ének- Zenei Általános Iskola — 15. Kiszászló gyakorlat: Bemutatja a szovjet ala­kulat — 16. Zárókép: Bá­nyai Júlia Gimnázium. A tornaünnepély után or­szágos meghívásos I. osz­tályú atlétikai versenyt rendeznek. A JÁRÁSI LABDARÜGÖ-BAJNOKSÁG Állasa KISKUNFÉLEGYHÁZÁN 1. Csólyosp. 6 4 1 1 20:9 9 2. Kfháza É. 6 4 1 1 16:12 9 3. Tiszaitjf. 6 3 2 1 19:8 8 4. Vasutas 6 3 2 1 19:8 8 5. Jászszent.* 6 3 — 3 11:12 í> 6. Gátér* 6 2 2 2 10:18 5 7. Kkm. Gép. 6 1 — 5 6:17 2 8. Petőfisz. 6-------6 10:27 — ♦ Ifjúsági mérkőzés elmara­dása miatt egy büntetőpont le­vonva. IFJÚSÁGIAK 1. Kfházi Vas. 6 5 — 1 29:6 10 2. Jászszent. 6 4 1 1 15:3 9 3. ITSK 6 4 — 2 21:8 8 4. Tiszaújf. 6 4 — 2 19:8 8 5. Gátér 6 2 1 3 9:8 5 6. Kkházi Ép. 6 1 1 4 6:26 3 7. Csólyospál. 6 1 1 4 3:21 3 8. Kkmajsa 6 — 1 5 3:25 1 ni Cserkó, Villányi, Kele­men, Ádám és Rubányi tel­jesítményét. A SZEAC-ból Tóth dr., Kővári és Petri­na tűnt ki. A Vasas meg­érdemelteim került a leg­jobb 32 csapat közé. Bilek mester „panasza“ Bitek nemzetközi nagy­mester immár negyedszer vesz részt kecskeméti ver­senyen. Először 1962-ben volt itt, akkor szerezte meg nemzetközi mesteri címét, majd az 1964-ben rende­zett versenyen kvalifikálta magát. 1965-ben veretlenül harmadik , lett a zónaver­senyen. — Mióta sakkozik? — kérdeztem a mestert. — Tizenkilenc éve, 5 hó­napja, 6 napja a mai sza­badnap kivételével. (Ezt a kérdést 566-szor tették fel eddig az újságírók. Mindig sikerült megválaszolnom, de ennyire pontos választ még senkinek sem adtam.) — Mivel foglalkozik sza­bad idejében? — Ma éjjel 3 óráig ját­szottunk. A hotelban. Kü­lönben színdarabot írok a szobámban. — Milyen kapcsolatban volt Tóth Lászlóval? — Nagyon jó barátság­ban voltunk. Tóth László látva elméleti tudásomat, felajánlotta segítségét, amelynek később nagy hasznát vettem. Bevezetett a legmodernebb sakkiroda­lom rejtelmeibe... — Mi a oka sikertelen rajtolásának? — A eddigi kecskeméti szereplésem után egy ki­csit bosszús vagyok a rossz indulásért. Forintos ellen nyert állásból vesztettem. Számomra is az a meglepe­tés, ami a nézők számára, hogy az utolsó helyen va­gyok. Sikertelen szereplé­sem indokolttá teszi azt, hogy szeretek panaszkodni. Remélem, hogy vereségem ellenére sem okoztam kiáb­rándulást. — hl — A IV. forduló után... A Tóth László emlékver­seny IV. fordulója utáni függőjátszmákat tegnap bo­nyolították le. A következő eredmények születtek: Dely —Doda 0,5:0,5, Barcza— Malich 0,5:0,5, Stejn—Len­gyel 1:0, Honfi—Nava- rovszky 0,5:0,5. A táblázat állása a kö­vetkező: Stejn és Gufeld 3, Csőm, Dely, Bárczay, Fo­rintos és Malich 2,5, Bar­cza, Navarovszky és Hen- nigs 2, Lengyel. Doda, Po­pov, Honfi 1,5, Bilek 1, és Golombek zárja a sort 0,5 ponttal. Gépkocsi* kísérői, készáruraktári segédmunkást állandó munkára felvesz A Kecskeméti Tejüzem. Rákócziváros 12. 4214 Szombaton délután Erő—szépség Ifjúsági tornaünnepély Kecskeméten Apróhirdetések KERESÜNK üres albérleti szo­bát. Leveleket „Házaspár 5000** jeligére a kiadóhivatalba ké­rem. _________________________13459 Ü J Wartburg de Luxe, igé­nyesnek eladó. Érdeklődni le­het egész nap a Park-étterem­ben. (Üzletvezetőnél.)_______4338 A LIG használt porszívó és konyhabútor sürgősen eladó. Kecskemét, IV. kér. Bánfíy u. 2. Zsigmondék.______________4290 ELADÓ 1 darab HP MIA ben­zinmotor, szivattyúval össze­építve, kifogástalan állapotban. Nagykőrös, VIII., Szolnoki út 87.____________________________4287 E LADÓ 1 hold 984 négyszögöl szólő, azonnal beköltözhető la­kással, mellékhelyiségekkel, Felsőcsalános 61. alatt, 1-es busz végállomástól jobbra. Ér­deklődni lehet: Kecskemét, III. kér. Holló utca 12. Gubcsóék. Délután 4 órától.___________4291 F ÉRFI munkaerőt keresek, gé­pesített gyümölcsösbe, teljes ellátással. Kecskemét, Ceglédi út 74._________________________4293 ISKOLÁBÓL kimaradt fiút egész nyárra alkalmaznék, könnyű házimunkára. Kecske­mét, Ceglédi út 74. Műhely. _______________________________4292 RÁGCSÁLÓK, rovarok ered­ményes irtását, helyben és vi­déken, kedvezményes áron, jótállással végezzük. Kérjen próbairtást! Kártevőirtó Szol­gálat, Kecskemét, Széchenyi krt. 32., telefon: 12-25. ______4191 E LADÓ 2 hold szőlő tanyával. Kerekegyháza, Papszék dűlő 103. Dunaföldvári út mellett, 11 km-nél.___________________4126 K ÜLÖN bejáratú, albérleti szo­ba kiadó. Kecskemét, Lőwy Sándor utca 6. sz. Érdeklődni 8—14 óráig. 4130 KÉTKEREKŰ 7 mázsáig bíró, féderes utánfutó és egy db 1 colos, 4 lépcsős szivattyú ben­zinmotorral eladó. Megtekint­hető bármikor. Lakitelek, Ady Endre utca 11. Vízművel szem­bem __________________________4149 N YARLÖRINCI szőlőknél el­adó Csáky-féle háztáji szőlő beköltözhetően, két családnak megfelelő épületekkel, 200 kg használt szögesdrót és príma szivattyúskút. — Érdeklődni: Kecskemét, Bercsényi utca 12. _______________________________4154 OPEL Record 1700-as, 1962-es típus eladó. Kiskocsit beszámí­tok. Megtekinthető, szombaton és vasárnap délelőtt. Kecske­mét, Jókai út 41. __________13428 K IADÓ kishaszonbérbe jószág­tartásra alkalmas tanyásingat­lan. Kecskemét, Csongrádi út 1. sz.________________________13429 E LADÓ egy hold fiatal szőlő, Agasegyháza, Galambház dűlő­ben. Érdeklődni lehet Ágas­egyháza, Kossuth L. u. 5. ______________________________13463 ŰJ Trabantot veszek, új Da- nuvia motorkerékpárcserével, ráfizetéssel. Kecskemét, Árok u. 26.________________________13426 E LADÓ príma állapotban levő, 900-as Wartburg személygépko­csi. Gellért György, Izsák, Bajcsy-Zsilinszky út 2. Érdek­lődni : vasárnap. 13456 KEMÉNYFA hálóbútor, ágybe- téttel, rekamié eladó. Megte­kinthető szombaton és vasár­nap. Kecskemét, Balaton utca L_____________________________4233 K ÜLÖN bejáratú albérleti szo­bába egy férfi szobatársat ke­resek. Kecskemét, Sziget utca 6. sz._________________________4234 E LADÓ 2 db keményfa ágy, toalett-tükör, 2 szék. Kecske- mét. Sárkány utca 5. sz, 4235 BÚTOROZOTT szobába férfi szobatársat keresek. Kecske­mét, VI. kér. Rigó utca 1. sz. _______________________________4236 K ÜLFÖLDI mély gyermekkocsi eladó. Érdeklődni 6 órától. Kecskemét, Schőnherz Zoltán tér 8. Homoki.______________4237 Á TADÓ jövőre beköltözhető hunyadivárosi, társasházban kétszobás lakásrészem. Felvi­lágosítás : Kecskemét, Nagy- enyed utca 10. Nagyállomás mögött._______________________4239 K AZINCBARCIKAI háromszo­ba összkomfortos, KIK-laká- som elcserélném, sürgősen kecskeméti hasonlóért, vagy kétszobás KIK-lakásért. Ér­deklődni egész nap: özv. Illés Gyuláné. Kecskemét, IX., Szi- nyei Merse Pál u. 31._____4243 E LADÓ Singer- és villany­varrógépek. Kecskemét, Lőcsei u. 44. (Rendőrfalu). Érdeklőd­ni : hétköznapokon. 13452 IGEN jó állapotban levő, 1000-es Wartburg eladó. Kecs­kemét. Bethlen krt. 4. I. 4.. délután 5-től._______________13451 ELADÓ Jakabszállás, Tavasz u. 41. sz. alatti új, két lakré- szes családi ház, 500 négyszö­göl portával, azonnal beköl­tözhetően. Érdeklődni lehet ugyanott, Farkas Tibornál. ______________________________13449 ELADÓ MIA. MIB aggregátor­motor szivattyúval. Kecskemét. Mikszáth Kálmán krt. 29. 4217 JAKABSZÁLLASI faluban le­vő, félig kész ház elfogadható áron eladó. Érdeklődni lehet Jakabszállás, IV. kér. 119 alatt. Bukovszki József éknél. 13440 ELADÓ egy darab jobb lábas, 42-es férfi cipő, bőrtalppal új állapotban. Muszáji iskola. — Gondnok. (Kecskemét) 13445 DIÓFARÖNK eladó. Kecske­mét, Nándorfehérvári u. 40. Bejárat a Szultán utcából. ______________________________13439 E LADÓ Hetényegyháza —, Szarkás 40. szám alatti ház, fizetési kedvezménnyel, 800 négyszögöl szőlővel. Érdeklőd­ni Kecskemét, Zöldfa u. 40. 13438 ELADÓ Wartburg 1000-es CH- rendszámú gépkocsi, keveset használt. Cím: Kecskemét, Cse­rép u. 30.__________________13435 I BUSZ—TIT országjárás 1968. június 2-án, Budapestre. Rész­vételi díj 222,É Ft. IBUSZ Uta- zási Iroda, Kiskunhalas. 4250 VÁLYOG minden mennyiség­ben előjegyezhető és kapható a Magyar—Szovjet Barátság Tsz. Kecskemét I. üzemegysé­gében, Szarvas-tanya. A vá­lyog szállítását is vállaljuk, rö­vid határidőre. ______________4252 K ÜLÖN bejáratú bútorozott szoba kiadó, magányos nő ré­szére. Kecskemét, Matkói út 35. Rendőrfalu. 4253 POLITÚROZOTT hálószobabú­tor, konyhabútor, ágyak, toa­lett-tükör eladó. Kecskemét, Zsinór utca 50, ______________4254 B ÚTOROZOTT szoba kiadó. Kecskemét, Czigány János ut­ca 17.________________________4255 N YOLC általános iskolát vég­zett, jól tanuló fiúkat bútor- asztalos szakmára felvesz a Kecskeméti Asztalos Ktsz. Je­lentkezés: Szolnoki úti. (Alul­járónál) ______________________4256 E LADÓ új gázrezsó. Kecske­mét, Rendőrfalu, Kolozsvári u. 8. szám.______________________4257 UDVARI bútorozott szoba ki­adó. Kecskemét, Máriahegy 90/a, délután, Fodorék. Bogo­vicsfalu végén. ______________4203 T RÁGYA eladó. Kecskemét, Dankó u. 6._________________4204 H ORTOBÁGY benzinmotor, 3 colos szivattyúval, 12 kalapá­csos daráló eladó. Kocsér, 8. dűlő 45. Töröcsikék. 4205 BONTÁSTÉGLA, fürdőkád, réz fürdőhenger, egyszárnyas ajtó, akvárium állvánnyal eladó. Kecskemét, Erkel utca 1. Ér­deklődni egész nap. ________4206 E LCSERÉLEM központban egy- szoba összkomfortos, KIK-la- kásomat, kétszoba összkomfor­tosért, vagy hasonlóért. Eset­leg leválasztható KIK-házrészt veszek. Leveleket „Garázs épí­tési lehetőség szükséges 171 034” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe. __________4208 H ORDOZHATÓ cserépkályha és zománcos kályha eladó. Kecskemét, Volkertelep XII. utca 6. 4209 ELCSERÉLNÉM egy szoba, konyha, spejzos, KIK-lakáso- mat hasonló nagyobbért, vagy kétszobásért, megegyezéssel. Leveleket „Központ 171 036” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe.____________________4210 ELADÓ MIA-motor vízszivaty- tyúval egybeépítve, generáloz- va. Kecskemét, Reiszmann Sán­dor u. 5. sz. 4211 KADARKA bor 25 literen fe­lül és BMW 350-es motorke­rékpár eladó. Kecskemét, Zöldfa u. 49. ________________4212 K ÜLÖN bejáratú, bútorozott szoba kiadó férfi részére. Kecskemét, Sarkantyú u. 21. Hollmanék.______________ 4215 E LADÓ hálószobabútor, kom­binált szobabútor és konyha­bútor. Érdeklődni délelőtt 8— 10 óráig, és délután 5 órától. Kecskemét, Rákóczi út 12. II. cm, 2.________________________4218 E LCSERÉLEM központban le­vő, kétszoba összkomfortos la­kásomat, I. emeleti, központi, két és fél szobásért. Leveleket ..Harmadik emeleti 171 046” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe. 4220 ÜJ kétszemélyes rekamié, 2 fo­tel, 4 szék fizetési kedvez­ménnyel eladó. Kecskemét, Rákóczi út 2.________________4221 ELADÓ 730 négyszögöl szőlő kunyhóval, terméssel együtt. Érdeklődni a helyszínen, Kecs- kemét, Felsőszéktó 33. 4222 IDŐS személy eltartását laká­sért vállalom Kecskeméten, vagy környékén. Bugac, Petőfi Sándor u. 28. Hatvani Ambrus. _______________________________4224 SORSOLÁSON nyert 1000-es Skodát átvennék. „Készpénz” jeligére a Bajai Magyar Hir­detőben _______________________4165 Ü J kisipari hálószobabútor el­adó. Kecskemét, Kossuth kör­út 48._________________________4174 VILLANYSZERELŐNEK tanu­lót felveszek. Mányoki Ferenc. Kecskemét, Erdősi Imre u. 6. Jelentkezés reggel 6—8-ig. _______________________________4175 ELADÓ háló- és konyhabútor, háromajtós szekrény, ágyak. Kecskemét, Kossuth krt. 23. _______________________________4176 TÁRSASHÁZAT, vagy szövet­kezeti lakást megvételre kere­sek sürgősen, vagy bérházi la­kást költs''gmegtérítéssel. Aján­latokat ..Két- vagy háromszo­bás 171 018” jeligére a Kecske­méti Magyar Hirdetőbe. 4179 \ ELADÓ ház, központban, nagy telekkel, sok ftelyiséggel. Le* veleket „Közületnek alkalmas 171019” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe. __________4180 K IADÓ száraz raktárhelyiség. Kecskemét, Bethlen város 32. _______________________________4182 VOLKSWAGEN személygépko­csi eladó. Érdeklődni este fél hat után. Kecskemét, Vajda­hunyad u. 1. ________________4190 P RlMA, fiatal gyengefias te­hén eladó. Kecskemét, Benczúr Gyula u. 17. szám. (Méhesla­pos)_________________________13457 1 KATASZTERI hold szőlő el­adó. Kecskemét, Csalánosba. Érdeklődni: Kecskemét, Garai u. 7, mindennap délután. ______________________________13460 PANNÓNIA és 125 köbcentis Csepel motorkerékpár eladó. Érdeklődni: délután 5-től, szombaton és vasárnap egész nap, Kecskemét, Méntelek 118. Hevér.________________________4187 ELADÓ egy szoba, konyhás* kertes családi ház, mellékhe­lyiséggel. Érdeklődni minden­nap délután, Kecskemét, Rend­őrfalu, Csókás József utca 11. Ugyanott Danuvia motorkerék­pár eladó. ______________4188 ELADÓK modem, szép fénye­zett hálóbútorok, konyhabúto­rok, kétszemélyes rekamiék* sezlonok, szekrény, rekamié- garnitúra, háromajtós szek­rény. Kecskemét, Vak Bottván u. 9- 3967 NAGY teljesítményű daráló, kis motor és K. 25-ös Zetor ekével eladó. Kovács Bálint, Orgovány. ______________4027 E LCSERÉLEM központi laká­som városszéli kis házért, ház­részért, ahol jószágot lehet tartani. Leveleket „Sürgős 162 740” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe. 4055 MEGÉLHETÉST biztosító 1 kh prímán kezelt szőlő, beköltöz­hető tanyás ingatlannal, jutá­nyos áron, köves út mellett eladó. Jakabszállás, m. körz. 180. Zsoldos. 4106 érettségizett férfiakat könnyű műszaki munkakörbe felvesz a Nyomda Vállalat. __________ ____________________4232 M ERCEDES autó munkagép­nek átalakítva (szállításra al­kalmas) eladó. Ugyanott 125-ös D. Csepel motorkerékpár. — Kecskemét, Zöldfa utca 11. Túri György, _______________4120 B ÖTEJELÖ gyengefias tehén es 3 süldő eladó. Baranyi Sán­dor, Kecskemét, Alsószéktó 38. ______________________________4121 E LADÓ külön bejáratú fél ház­rész. Kecskemét, Muszáj Üi- erdő u. 3/a. Vétel esetén el­foglalható. Érdeklődni hétköz­nap 4 órától, vasárnap egész naP-__________________________4010 E LADÓ Kecskemét, Bajcsy-Zsi- linszky u. 13. szám alatt ki- sebb-nagyobb méretű hordók és a Zsinór u. 66. számú ház, belső porta, kis szoba, konvha és egy kamra elfoglalható. Ér­deklődni Kecskemét, Bajcsy­jFilinszky u. 13.____________i?402 BEKÖLTÖZHETŐEN eladó, 2 szoba összkomfortos, családi ház. Kecskemét, Szalvai Mi­hály krt. 17. Érdeklődni dél­u fán._____________________13403 E GY ikerágy eladó. Kecske­mét, Dárdaitelep, V. utca saa rok. özv. Ács Sándorné. 13414 500 KILOGRAMMOS tolósúlyos mérleg kerekes, sertésmérleg­nek is átalakítható eladó. Kecskemét. Szarvas u. 3. 13422 SINGER VARRÓGÉP kifogás­talan állapotban eladó. Tanu­lót felveszek. Miletics műsze­rész. Kecskemét, Bem utca 9. _____________________________ 4048 E LADÓ bőtejelő gyengefias te­hén. If j. H. Szabó János. Kecs­kemét. Talfája 351. Nagykőrösi betonút mellett, 28-as kőnél. _______________________________4094 2 DB, 2 éves sodrott heréit csikó eladó. Gál László. Kecs­kemét. Kőrösihegy 72. Ceglédi betonútban, Bangó-kocsma köz. __________________4104 M ODERN mély gyermekkocsi eladó. Kecskemét, Sallai Imre utca 5._______________________4108 E ÉL napra adminisztrációs munkára elhelyezkednék. Le­veleket fizetés megielöléssel. ..Gyors- és gépírni tudok 162 834” jeligére a Kecskeméti Magvar Hirdetőbe. 4128 ELADÓ ház és házhelynek va­ló 2x400 négyszögöl kitűnően kezelt szőlő. Busz, villany van. Kecskemét. Ceglédi út 74. 4143 ELADÓ kertes családi ház. Kecskemét, Méhesfalu, új osz­tás, utolsó utca, második t>a­latető. Végh László._________4144 300 DARAB, 5 hetes tojóhibrid iérceállomány. sürgősen eladó. Kecskemét, Szeleifalú. 6-os hiT<?7.végállomásnál, Ollári mű­köves. 4146 Ä KECSKEMÉTI Téglagyár azonnali belépéssel felvesz női. férfi segédmunkáinkat. 13008 NAGY ház elfoglalható lakás­sal eladó Kecskeméten, a köz- oonton. Vállalatnak is alkal­mas. Másfélszobás összkomfor­tos lakásért megegyezéssel, esetleg elcserélhető. Leveleket ..Kertes ház” jeligére a kiadó­ba kérek. 13080

Next

/
Thumbnails
Contents