Petőfi Népe, 1968. május (23. évfolyam, 101-126. szám)

1968-05-24 / 120. szám

Érdekes küzdelem, jó eredmények — a középiskolás atlétikai bajnokságon Kecskeméten, a Széktói Stadion jól előkészített at­létikai pályáján, kissé kel­lemetlen, hűvös szélben rendezte meg a Középfokú Iskolai Sportbizottság és a megyei atlétikai szövetség Bács-Kiskun megye idei középiskolás atlétikai baj­nokságát. A háromnapos verseny érdekes küzdelmet és néhány igen jó ered­ményt hozott. Az egyéni versenyeik kö­zül mindjárt az első napon a női magasugrásban volt az első meglepetés. A hű­vös idő ellenére a 144 cm-t négyen ugrották, ketten pe­dig 141-et értek el, de a második korcsoport verse­nyét is 141 em-rel nyerte a nemrég még tornász, jelen­leg pedig kosárlabdázó Szabó Vera. A magasugró csapatversenyben pedig egészen jó — 140,6-os — át­laggal győzött a Kiskunfél­egyházi Közgazdasági Tech nikum csapata. Igen jó eredmény még a Kiskun­félegyházi Móra Gimná­zium leány súlylökő csapa­tának 9,03-as átlaga. Fiúknál az ötpróbában alakult ki érdekes verseny a Kecskeméti Katona Jó­zsef Gimnázium és a Bá­nyai Júlia Gimnázium kö­zött. Az egyéni számokban 800 méteren volt a legna­gyobb verseny, a kalocsai V. Tóth és a bajai Meskó között. A kalocsai fiú győ­zött és 1500 méteren is biz­tosan nyert bajnokságot. A bajnokság eredményei: Egyéni versenyek: Nők: 100 m: 1. Kovács E. (Kkfh. Mg.) 12.8, 2. Mol­nár É. (Kkfh. Kg.) 13.0, 3. Várnagy (Katona) 13.0. — II. korcs.: 1. Kiss É. (Ba­jai Tóth K.) 13.2, 2. Bibék K. (Kkfh. Petőfi G.) 13.5. — 200 m: 1. Kovács K. (Bá­nyai) 27,2, 2. Molnár É. (Kkfh. Kg.) 27.5. — 300 m: 1. Riedl A. (Bajai Tóth K.) 44.4, 2. Besze Zs. (Kkfh. Kg.) 46.2, 3. Temesz E. (Bányai) 47.0. — 400 m: 1. Várnagy S. (Katona) 62.9, 2. Molnár I. (Kkfh. Kg.) 63.5, 3. Kovács K. (Bányai) 65.8. — 800 m: 1. Komjáti Á. (K. Kg.) 2:31.9, 2. Ba- jáki T. (Kkfh. Kg.) 2:42.6, 3. Kiss E. (Kkfh. Kg.) 2:48. — 80 gát: 1. Kovács E. (Kkfh. Mg.) 16.5. — Magas­ugrás: 1. Irsák M. (Bányai) 144, 2. Szabó M. (Kkfh. Kg.) 144, 3. Mészáros E. (Kkfh. Kg.) 144. II. korcs.: 1. Szabó V. (Bányai) 141, 2. Amler M. (Bányai) 130, 3. Mayer (Bányai) 130. — Távolugrás: 1. Veréb K. (Bajai Tóth K.) 494, 2. Ir- sák M. (Bányai) 472, 3. Ko­vács E. (Kkfh. Mg.) 472. II. korc£.: 1. Kiss É. (Bajai Tóth K.) 483, 2. Korsós G. (Katona) 439, 3. Temesz E. (Bányai) 428. — Gerely: 1. Balogh É. (Bányai) 27,32, 2. Kálai F. (Kkfh. Mg.) 26,34, 3. Mészáros E. (Kkfh. Kg.) 24,12. II. korcs.: 1. Szabó É. (Katona) 30,52, 2. Szil- vási E. (Bányai) 23,87, 3. Dávid Sz. (Kkfh. Móra) Leány 100 m futásban és gátfutásban lett első Ko­vács Edit, a Kiskunfélegy­házi Mezőgazdasági Tech­nikum tanulója. 23,06. — Diszkosz: 1. Ge­rencsér E. (Bajai Frankel) 35,48 2. Cselovszki J. (K. Kg.)' 28,27, 3. Szabó M. (Kkfh. Kg.) 21,16. II. korcs.: I. Drozdik C. (Kkfh. Móra) 31,18, 2. Gerencsér E. (Ba­jai III. Béla) 24,02, 3. Mó­czár K. (Kkfh. Móra) 23,77. — Súlylökés: 1. Cselovszki J. (K. Kg.) 9,33, 2. Geren­csér E. (Bajai Frankel) 9,29, 3. Kálai F. (Kkfh. Kg.) 9,14. II. korcs.: 1. Drozdik C. (Kkfh. Móra) 10,52. Fiúk: 100 m: 1. Thumann (Katona) 11.6, 2. Szegedi (Katona) 11.8, 3. Kovács (Katona) 12.0. II. korcs.: 1. Futó (Kkfh. Petőfi G.) 12.0. — 200 m: 1. Zsinkó (Kunszentmiklós) 24.9, 2. Rada (Kunszentmiklós) 25.0, 3. Arany (Katona) 27.2. — 400 m: 1. Pajor (Katona) 59.2, 2. Arany (Katona) 62.6. II. korcs.: 1. Kocsis (Bajai 609. ITSK) 57.2, 2. Nyíri (Katona) 57.6, 3. Kiptai (Bányai) 59.5. — 800 m: 1. V. Tóth (Kalo­csai G.) 2:03.6, 2. Meskó (Bajai Tóth K.) 2:04, 3. Ku- rucz (Kkfh. Petőfi G.) 2:18.1. II. korcs.: 1. Kocsis (609. ITSK) 2:07.8. — 1500 m: 1. V. Tóth (Kalocsai G.) 4:15.9, 2. Meskó (Bajai Tóth- K.) 4:17.9, 3. Zsoldos (607. ITSK) 4:41.8. — 3000 m: 1. Meskó (Bajai Tóth K. ) 9:33.6. 2. Mihólv (Ráírd A Kiskunfélegyházi Móra súlylökő csapata Soltész Gimnázium győztes női Dezső testnevelő tanárral. Tóth K.) 10:59.2. — 110 gát: 1. Balogh (Kkfh. Mg.) 20.3. — Magasugrás: 1. Hadas (Kkfh. Petőfi) 175, 2. Vinkó (Bajai Tóth K.) 160, 3. Droz­dik (Kkfh. Móra) 160. II. korcs.: 1. Bartha (Katona) 165. — Távolugrás: 1. Gál (Bányai) 634. 2. Szegedi (Katona) 627, 3. Rezák (Ka­tona) 610. II. korcs.: 1. Fu­tó (Kkfh. Petőfi) 571. — Rúdugrás: 1. Madácsi (607. ITSK) 320. — Hármasugrás: I. Schren (Kkfh. Petőfi) 12,42, 2. Balogh (Kkfh. Mg.) 12,03, 3. Rezák (Katona) II, 38. — Súlylökés: 1. Vin­kó (Bajai Tóth K.) 13,63, 2. Madácsi (607. ITSK) 12,05. II. korcs.: 1. Bartha (Ka­tona) 11,73. — Kalapács- vetés- 1. Vinkó (Bajai Tóth K.) 32,60, 2. Madácsi (607. ITSK) 32,48. II. korcs.: 1. Szabó (Kkfh. Mg.) 21,72, — Diszkosz: 1. Rezák (Katona) 38,90, 2. Madácsi (607. ITSK) 35,83, 3. Vinkó (Ba­jai Tóth K.) 35,76. II. koros.: 1. Fazekas (607. ITSK) 25,55, 2. Jáger (Kunszentmiklós) 25,55. — Gerely: 1. Madá­csi (607. ITSK) 45,47, 2. Borcsik (Bácsalmás) 45,10, 3. Balogh (Bajai Tóth K.) 44,32. II. korcs.: 1. Beke (Kkfh. Mg.) 39,92. Csapatversenyek: Leányok: Magasugrás: 1. Kkfh. Közgazd. 140,6 átlag, 2. Bányai" G. 136,6, 3. Kkfh. Móra 134,2. — Gerely: 1. Bányai G. 22,61 átlag, 2. íCkfh. Közgazd. 21,82. — Távolugrás: 1. Bányai G. 432,8 átlag, 2. Kkfh. Köz­gazd. 426, 3. Kkfh. Petőfi 422,8. — Súlylökés: 1. Kkfh. Móra 9,03 átlag, 2. Kkfh. Közgazd. 8,50, 3. Bányai G. 8,31. — 4X100 m: 1. Kkfh. Petőfi 53.9, 2. Bányai G. 54.2, 3. Bajai Tóth K. 54.4. 3X800 m: 1. Kkfh. Köz­gazd. 8:22.8, 2. Kecskeméti Közgazd. 8:24.8. Fiúk: Diszkosz: 1. Kato­na G. 28,18 átlag, 2. 607. ITSK 27,64. — Távolugrás: 1. Katona G. 588 átlag, 2. Kkfh. Petőfi 573, 3. Sányai G. 565,6. — Súlylökés: 1. Katona G. 10,35 átlag. ötpróbaverseny ek: Leányok: 1. Kkfh. Köz­gazd. 14 608, 2. Bányai G. 13 809, 3. Katona G. 11 904. Fiúk: 1. Katona G. 10 400, 2. Bányai G. 10 129, 3. Kkfh. Mezőgazd. 10 047. ~_.j_.adO jó állapotban levő á50-es Jawa motorkerékpár fi­zetési kedvezménnyel, kombi­nált szekrény és rekamié-gar- nitúra. Érdeklődni mindennap 12 óráig és délután 4-től. Cím: Kecskemét, Rákóczi út 34. III. 3. 13063 SIMSON Schwelba, igényesnek eladó, újszerű állapotban. — Cím: Kecskemét, Volkertelep, XV., u. 8. 13064 PRÍMA hálószobabútor olcsón eladó. Kecskemét, Csáky u. 9. 13066 30 MÁZSÁS gumiskocsi és egy sodrott ló eladó. Kecskemét, Kossuth krt. 3. _____ 13071 E L.ADÖ 1151 négyszögöl szőlő. Kecskemét, Máriahegyben két részben is. Érdeklődni Kecs­kemét, Rendőrfalu, Kassai u. 14. 13073 KECSKEMÉT, Volkertelep, X. u. 4. szám alatti ház eladó. Érdeklődni péntek, vasárnap egész nap, másnapokon 16 órától. 13076 ELADÓ 150 1/p szivattyú 125 köbcentiméteres motorral. Ér­deklődni: 3 órától. Kecskemét, Izsáki út 61. szám. 13078 ELADÓ cserepes tanya, a bé­késcsabai betonút mellett. Bor- bás 84. szám. Érdeklődni ugyanott.____________________13079 NAGY ház elfoglalható lakás­sal eladó Kecskeméten, a köz­ponton. Vállalatnak is alkal­mas. Másfélszobás összkomfor­tos lakásért megegyezéssel, esetleg elcserélhető. Leveleket „Kertes ház” jeligére a kiadó­ba kérek. 13080 ELADÓ tanya, cserepes épüle­tekkel, egy hold földdel. Vá­rosföld, I. kér. 86. Puskás László. 13081 800 NÉGYSZÖGÖL szántó kis lakással eladó. Szegedi beton- útban 6 km. Félegyházi úti megállónál. Érdeklődni Város­föld 211. 13082 ELADÓ beköltözhető családi ház vízvezetékkel, garázzsal, ugyanott boroshordók eladók. Kecskemét, Farkas Sándor u. 16. 13145 BEKÖLTÖZHETŐ ház eladó. Kecskemét, Liliom u. 24. Ér­deklődni vasárnap egész nap. 13147 HÁROM-, vagy négyszemélyes rekamiét veszek. Leveleket „Rekamié 162 616” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe. 3878 ELADÓ Kecskemét, Vágó utca 3. számú ház, kétszobás utcai része. Lakáscserével megegye­zés szerint elfoglalható. Kláti- kék. 3879 AZONNAL beköltözhető köz­művesített, 250 négyszögöles telken fekvő 2 szobás össz­komfortos, családi ház eladó. Kiskunhalason. — Érdeklődni Széchenyi utca 71. 3893 JÓ állapotban levő hálószoba­bútor, ágybetéttel együtt el­adó. Kecskemét, Mathiász Já­nos utca 15. 3903 HASZNÁLT radiátorok és csö­vek eladók. Megtekinthető: Kecskemét, Táncsics Mihály utca 11. szám alatt. 3904 Röviden KOSÁRLABDA Kiskunfélegyházi Vasas— Nagykőrösi Kinizsi 61:36 (37:19). NB n-s női mérkőzés. Kiskunfélegyháza, v.: Bürber. Kkfh. Vasas: Bottlikné (6), Kovács (5) — Szentirmai (5) — Dóczi (10), Foltin (2). Cse­re: Paulitska (17), Vigh (16). A középiskolás atléták nél­kül játszó Vasas lényegesen jobb volt és biztosan győzött. ÖKÖLVÍVÁS Debrecenben rendezték a ser­dülők országos vidéki bajnok­ságát. Váltósúlyban Borbély Sándor, a Kun B. SE fiatal versenyzője bajnokságot nyert * Megóvta a Kaposvári Dózsa a Kun B. SE ellen május ,12-én 12:10 arányban elvesztett NB I B-s ökölvívó-mérkőzést Az óvás indoklásául a sza­badtéri rendezést és a 32 fo­kos hőséget hozták fel. A fe­gyelmi bizottság első fokon helyt adott az óvásnak és 22:0 arányban a Kaposvár javára írta a mérkőzést. A Kun Bé­la • SE fellebbezésére a Magyar ökölvívó Szövetség az elsőfo­kú határozatot megsemmisítet­te, és mivel ugyanakkor a pa- oírsúlyban jogosulatlanul in­duló kaposvári Márton pontját j is megvonta, a mérkőzést vég- I eredményben 12:8 arányban ír­ta a Kun Béla SE javára. CEZETTA 175-ös motorkerék­pár igényesnek eladó, kismo­tor érdekel. Érdeklődni 17 óra után, Kecskemét, Kerkápoly u. 13. 3906 ELADÓ lakható, jó cserepes épületekkel, 1200 négyszögöl szőlő gyümölcsös. Érdeklődni: Helvécia, Matkó 156. Felföldi Jánosnál. 3915 DOLGOZÓ házaspár albérleti szobát keres, vagy idős házas­párt lakásért eltartunk. Aján­latokat : Felsőfokú Gépipari Technikum, Kecskemét, Izsáki út 10. Porta. 3916 Apróhirdetések KECSKEMÉT, Nyíl utca 3. számú ház azonnal beköltöz­hetően eladó. Ugyanott háló­szobabútor, tűzhely és egyéb holmik eladók. Érdeklődni a helyszínen. 3928 VEMHES tehén eladó. Érte­kezni: Jakabszálláson, Czakó Balázsnál, öreg Czakó-tanya. (Faluhoz közel.) 3945 IDŐSEBB asszonyt keresek, aki lakásomon gyermekem gondozását vállalja. Kecske­mét, Talfái köz 36. 9-es autó­busz- végáUomásrnellett;__3946 KÖZPONTON külön bejáratú szoba kiadó, két nő részére. Ugyanott lemez-fürdőkád el­adó. Kecskemét, Horváth Dö­me utca 23/a. 3947 ELADÓ Kecskemét, Külső- Szabadság út 12/a számú ház, részben is, azonnal beköltöz­hetően. 3949 BOTOROZOTT szoba kiadó két komoly lány, vagy két komoly fiú részére. Kecskemét, Zsinór ú. 94. 3950 ALIG használt hálóbútor, konyhabútor, ágy, politúros tükör eladó. Kecskemét, Zsi­nór utca 50. ____________3951 K ISSZEGEDI cserép eladó. Kecskemét, Czigány János ut­ca l/c. _______________3968 E LCSERÉLNEM központban le­vő, másfélszobás, központi fű- téses lakásom kettő vagy ket­tő és fél szobás összkomforto­sért, központban. Leveleket „Arany János utca 162 670” jel­igére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe. 3969 JÖ állapotban levő, csehszlo­vák fonott sportkocsi eladó. Kecskemét, Rákóczi út 5. II. 1. Szűcsék. 3971 ELADÓ háló- és konyhabútor, háromajtós szekrény, ágyak. Kecskemét, Kossuth krt. 23. 3972 VÁLASZTÁSI malacok eladók. Kecskemét, Cimbalmos utca 14. 3973 ORGOVANYON vasút- és autó- buszmegállónál kétlakásos, — nagy ház, nagy telekkel eladó. Mikesné, I. kér. 237. 3987 24 ÉVES, barna kis testi hi­bával rendelkező, 160 cm ma­gas fiatalember társaság hiá­nyában, ezúton keresi korban hozzáillő komoly gondolkozá- sű, házias, barna leány isme- rettségét, házasság céljából. Lehetőleg fényképes leveleket — „Kalandorok kíméljenek 162 682” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérem. 3988 ETAZSFÜTÉSHEZ kisipari ka­zán bojlerral, radiátorokkal el­adó. Érdeklődni: Rendőrfalu, Szentgyörgyl Ferenc u. 18, szombaton 14—19-ig. 3989 ELADÓ 779 n-öl szőlő, Alsó­széktóban, 6-os buszhoz 8 percre. Építésre is alkalmas. Villany van. Érdeklődni: Kecs­kemét, Széchenyi körűt 43. 4013 HÁZASPÁR 5 éves gyermek­kel, albérleti szobát keres, jú­lius 1-től. Előnyben részesül­nek azok, akik a gyermek gondozását is vállalják. Aján­latokat : „Központhoz közel 162 709” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe. 4015 MEGYEI Tanács V. B. Igazga-i tási Osztálya, gyakorlott gyors- és gépírót azonnal felvesz. Je­lentkezni Megyei Tanács föld­szint 42. 4oi6 KÜLÖN bejáratú, bútorozott szoba két férfi vagy nő ré­szére kiadó. Kecskemét, Kere- kés utca 8. 4017 250 KÖBCENTIS Csepel mo­torkerékpár oldalkocsival el-i adó. Kecskemét, Kasza utca 3. Érdeklődni délután 16 órától. _______________ 4018 H ASZNÁLT ajtó és akácfa­oszlopok eladók, sürgősen. Kecskemét, Cédulaház utca 44. 4019 AruraKtárosNak férfi dol­gozót felveszünk. Jelentkezés: AFOR, Kecskemét, Méhesla­POS. 4021 A BACS-KISKUN Megyei Ven­déglátó Vállalat gépipari tech­nikumi végzettséggel rendelke­ző nő dolgozót keres energe­tikus! munkakör betöltésére. Fizetés megegyezés szerint. Ér­deklődni lehet: Kecskemét» Kossuth tér 1. félemelet 8. 4025 KECSKEMÉTI két szoba, kom­fortos, kertrészes lakásom el­cserélem budapesti 2 vagy másfélszobás lakásra, esetleg nagyméretű egyszobásra. Le­veleket „Gyors csere 162 723” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe. 4028 ELCSERÉLNÉM központban, egyszoba összkomfortos KIK- lakásomat, kétszoba összkom­fortosért, vagy hasonlóért. — Esetleg leválasztható KlK-ház- részt veszek. Leveleket „Ga­rázsépítési lehetőség szüksé­ges 162 726” jeligére a Kecske­méti Magyar Hirdetőbe. 4042 KECSKEMÉTEN lakó fiút, ke­reskedő tanulónak felveszünk. Kecskemét, Lugossy István u. 16. 4043 VILLATELEK eladó belterüle­ten. Érdeklődni Kecskemét, Cédulaház utca 35. 4044 ELADÓ Hunyadivárosban, 225 négyszögöles rendezett telek lakott állapotban, háromszobás épülettel, Kecskeméten. Leve­leket „Hunyadi 162 684” jeligé­re a Kecskeméti Magyar Hir­detőbe kérek, 3990 ELADÓ kétszobás, központi fütéses, teraszos, beköltözhető öröklakás Budapesten, XII. kér. Szilágyi Erzsébet fasor. Érdeklődni lehet: Kecskemét, ügyvédi munkaközösség. 3993 KÖLTSÉGMEGTÉRlTÉSSEL szoba, konyhás lakást keresek. Kecskemét, Szeleiíalu, Frankel Leó u. 16. Petényi. 3997 POLITÚROZOTT hálószobabú­tor eladó. Érdeklődni: Kecske­mét, Rákócziváros 14. 15 órá­tól, vasárnap egész nap. (A kapufára szerelt csengő.) 3998 ELADÓ utcai házrész, beköl­tözhetően. Kecskemét, Bem ut­ca 20. 3917 ELADÓ fél hold szőlő, részlet­ben is. Érdeklődni: Kecske­mét, Alsőszéktó 52. 3918 ELADÓ 400 négyszögöl új gyü­mölcsös, ceglédi betonút és buszmegállóhoz közel. Érdek­lődni : Kecskemét, Kőrösihegy 47. 3920 ELADÓ ceglédi betonút mel­lett 1 hold jól kezelt, fiatal kajszi barackos. Kecskemét, Jókai utca 34. Varga Lászlóné. 3921 KÉPESÍTETT könyvelőt felve­szünk. Allatforgalmi Vállalat, Kecskemét, Csongrádi u. 2. 3922 SZOBA, konyha, előszobás, főbérleti lakásom elcserélem, költségmegtérítéssel, kétszoba összkomfortos lakásért. Leve­leket „Július 162 645” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirde­tőbe. 3924 PANNÓNIA motorkerékpár el­adó. Kecskemét, Méntelek 118., délután 5 órától. Hevér. 3925 KÉREM azt a becsületes meg­találót, aki kb. 1—2 hete egy fekete nylon-szatyorban össze- csukhatós férfi esernyőt talált, jutalom ellenében adja le a Kecskeméti Óvónőképző Inté­zet portáján. 3926 ELADÓ új zománcos fürdő­kád. Kecskemét, Csóka utca 28/a. Belső porta. 3999 ELADÓ tanya egy kishold föld­del Kerekegyházán, faluhoz fél órára. Értekezni: Kecskemét, Dobó István u. 3. Fényképész­nek ___________________________4002 E LADÓ 11 darabból álló, bor­dó kombinált szobabútor, igé­nyesnek, esetleg darabonként is. Érdeklődni 5 után, Kecske­mét, Szalvai Mihály krt. 24, Vörösék. __________________A005 E LADÖ fürdőkád, zománcozott tűzhely, varrógép. Ugyanott kisgyermek gondozását válla­lom. Érdeklődni: Kecskemét, Tatár sor 13/a egész nap. 4006 ÉPÜLETASZTALOS, bognár, kádár,* valamint szalagfűrészen dolgozó szakmunkásokat és segédmunkásokat állandó mun­kára felveszünk. Magyar- Szovjet Barátság Mg. Tsz. Kecskemét, Szarvas-tanya, fű­résztelep. 4007 VISSZHANGOSÍTÖ, Hohner 30 W eladó. Leveleket „Kon-Tiki 162 702” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe._________ 4008 ELADÓ külön bejáratú fél ház­rész. Kecskemét, Muszáj Üj- erdő u. 3/a. Vétel esetén el­foglalható. Érdeklődni hétköz­nap 4 órától, vasárnap egész nap. ____________________4010 E LCSERÉLEM kettőszoba össz­komfortos, nagy lakásomat több mellékhelyiséggel, egy­szobásra, költségmegtéritéssel. Leveleket „Költség 162 705” jel­igére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe. 4011 KISKUNHALASON belterüle­ten 850 négyszögöl szőlő eladó. Érdeklődni Csalogány utca 19, Deiméknél. 3953 FÜRDŐKÁD fürdőkályhával, víztartállyal, csapteleppel el­adó. Kecskemét, Rákóczi út 12. I. 2. 3901 ELADÓ villanymotor, szivaty- tyúval 380/220 voltos. Mészáron séknál, Kecskemét, Vacsihegy 200. Ceglédi út._______ 3919 Ü J ház eladó. Kecskemét, Frankel Leó u. 6. (Szeleitalu). __________________________ 3762 SZOBA, konyhás, spejzos la- kást keresek, költségmegtérí­téssel. Idős személy, vagy há­zaspár eltartását is vállalom lakásért. Leveleket „Június 1 162 576” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe.__________3825 E LADÓ féltetős, csővázas hul- lámpala fedésű deszkabarakkj 3x4 m-es. Garázsnak Is alkal­mas. Kecskemét, Székelytelep III. ú. 18, délután 17 órától. 3823 ELADÓ bontásból 120x185 cm-es 3 db kétszámyas, kétrétegű, spalettás ablak, egyrétegű 120- szor 160 cm-es, 200x280 cm-es üvegfal, háromszámyas ajtó­val. Kecskemét, Szarvas utca 13. 3824 ÁLLANDÓ sírgondozó férfi és női dolgozókat felvesz a Kecs­keméti Református Egyház. Jelentkezni: — Kecskemét, Szarvas u. 6. 13149 KECSKEMÉTI, modern egyszo­bás lakásom elcserélem. Leve­leket „Debreceni hasonlóért 162 580” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe 3829 KÜLÖNLEGES esküvői ruhák kölcsönzése. Kecskemét, Ceg­lédi út 29. Bamevál mellett 13140 ELADÓ háti permetezőgép, ló­szerszám, kocsi alj, álló tükör, szék és használt vasak. Kecs­kemét, Bem utca 9. 3857 ELADÓ komplett sötét háló­szobabútor. Érdeklődni lehet: Kecskemét, Arany János utcai fodrászüzletben, délelőtt. 3873 ÁLLAST változtatok olyan vál­lalathoz, ahol hozzájárulnak a félbemaradt tanulmányom foly­tatásához. Könnyebb adminiszt­rációs munkát is elvállalok. Ajánlatokat „Gépírni tudó 162 618” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe. 3880 FIGYELEM, autósok, motoro­sok! Hengerfúrást, dugattyúké-, szitást, főtengely görgőzést, autómotor csapágyazást, rövid határidőre vállalok. Különböző szivattyúk eladók. Kecskemét, Szalvai Mihály krt. 19 Bön- dör. 3900

Next

/
Thumbnails
Contents