Petőfi Népe, 1968. május (23. évfolyam, 101-126. szám)
1968-05-18 / 115. szám
N A P X A B 1968. május 18, szombat Névnap: Erik Napkelte: 4 óra 04 perc. Napnyugta: 19 óra 18 perc. — Május végén tartják a szakszervezeti oktatás zárófoglalkozásait a kalocsai Textilfeldolgozó Vállalatnál. A jó szervezés eredményeként kétszáztíz dolgozó gyarapította ismereteit ezeken az előadásokon. — Több mint félszáz kiskereskedő részvételével lelkes hangulatú szolidaritási] gyűlést tartottak 14-én Kiskunfélegyházán, a szakszövetkezetek székházának kultúrtermében. — A Hazafias Népfront kecskeméti városi bizottsága 21-én, kedden délelőtt 9 órai kezdettel ülést tart a népfront tanácskozó termében. Fehér Sándor városi népfrontelnök a kongresszusi határozatokról 6zámol be, dr. Csűri Fe- rencné, a városi népfrontbizottság titkára pedig a szolidaritási hónap programjával kapcsolatos tennivalókat ismerteti. Heghalt dr. Jobbágy Andor Tegnap, május 17-én délelőtt szívinfarktus következtében rövid szenvedés után 69 éves korában meghalt dr. Jobbágy Andor, a megyei kórház baleseti sebészfőorvosa, országos hírű traumatológus. Temetése szerdán lesz Kecskeméten, az új köztemetőben. — HANGVERSENY. Az Alsódunavölgyi Vízügyi Igazgatóság kamarazenekarának hangversenyét rendezi meg hétfőn este 7 órakor a színházteremben a Bajai József Attila Művelődési Ház. Cigaretta a jubileumra — A megye egészségügyi helyzetéről, az intézmények és az egészségügyi munka fejlesztésének lehetőségeiről tárgyal a Szakszervezetek Megyei Tanácsa május A Magyar Dohányipar több mint {élévszázados Pécsi Dohánygyárában kék, rózsaszín és zöld színű filteres cigarettákat kezdenek gyártani a közeljövőben. Ugyancsak a nagymúltú gyárban „Kecskemét 600 éves” elnevezéssel alkalmi cigarettát készítenek. Képünkön: az Ízléses csomagolású „Kecskemét 600 éves”. (MTI-foto — Kovács E. Sándor felvétele.) 29_i ülésén. — Az elmúlt napokban rendezték meg Csehszlovákiában Ustinad Orliziben a 10. nemzetközi ifjúsági hegedűversenyt. Az erős mezőnyben szép magyar siker született: a tízéves Hargitay Géza és a 12 éves Horváth János — mindketten a fővárosi zeneiskola tanulói—, az első, illetve második korcsoport első díját nyerték. A bolgár képzőművész szövetség első díjjal tüntette ki Ivan Kirkov grafikusművészt, Madách Imre, „Az ember tragédiája” című művének illusztrálásáért és a Narodna Kultúra kiadót a könyv művészi kiállításáért. Várható időjárás szombaton estig: felhős idő, többfelé eső, helyenként zivatar. Időnként megélénkülő és nyugat, északnyugatira forduló szél. A nappali fel- melegedés kissé gyengül. Legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6—11, legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 15—20 fok között. Honvédelmi nap a Tőserdőben Ma délelőtt a Tőserdőben honvédelmi 'bemutatóval egybekötött összetett honvédelmi versenyt tart a kecskeméti MŰM. 607- es szakmunkásképző intézet. Ez alkalommal rendezik meg a tájékozódási és ügyességi verseny iskolai döntőjét is, amelynek győztesei részt vesznek a vasárnap, ugyancsak a Tőserdőben megrendezésre kerülő, középfokú oktatási intézmények megyei bajnokságán. >— Befejeződött a Kecskeméti Konzervgyárban a több mint egymillió forintos beruházással bővített pepszinbontó enzimet gyártó üzemrész próbaüzemeltetése. Tegnap már termelt a hazai konzervipar részére az enzimet gyártó üzem, amelynek működésével jelentős valutát takarítanak meg. — Űj orvosi rendelő és lakás építését fejezik be a jövő hónapban Ballószgíben. Izsákon fogorvosi rendelőt és lakást adnak át rendeltetésének az építők. — SZAKVÉLEMÉNY. Ameri- kában a sorozóbizottság előtt egy rövidlátó diák egyetlen betűt sem tud felismerni a táblán. A katonaorvös az alábbi szakvéleményt adja: — Közelharcra alkalmas!-DALLAM-TÁNCCAL címen rendezi meg az idei 1évzáró ünnepséget a Kalocsai Ének-Zenei Általános Iskola a művelődési házban május 22-én, szerdán este 6 órai kezdettel. A műsorban fellép az iskola kórusa és énekkara. — LEZÁRT VASÚTI sorompónak ütközött Papdi István jugoszláv állampolgár az 5-ös 6zámú főútvonalon, Kecskemét határában. Szerencsére személyi sérülés nem történt, de az anyagi kár megközelíti a 8 ezer forintot. — RÉGI magyar drámák felújításának problémái címmel tart felolvasó ülést május 21-én, kedden este 6 órakor a Hazafias Népfront megyei bizottságának székhazában a Katona József Társaság. Előadó: dr. Keresztúry Dezső. Bevezetőt mond dr. Orosz László. Felkért hozzászólók Khoór Miklós, Turiárf György és Udvaros Béla. A LOTTÓ e heti nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint Makón a József Attila Művelődési Házban megtartott lottósorsoláson a 20. játékhéten a következő számokat húzták ki: 44,49,70,72,78 Változások a tv mai műsorában Május 18-án, szombaton 9.01: A félreismert XVTII. század. (Ism.) — 9.15: Doku- mentumfilm. (Ism.) — 9.45: Az a hosszú, hosszú út. (Ism.) Ezután 17.00 óráig a műsoridő változatlan. 17.00: MOKÉP-előzetes. — 17.05: Irány a Venus! A továbbiakban a műsoridő változatlan. (MTI) Lóval az autóbusznak Szokatlan baleset történt az 5-ös számú főútvonalon. Csete László, erősen ittas állapotban lovagolt Kecskemét felé. Csete a hátast az úttest közepére irányította, s az arra haladó jugoszláv mikrobusz nekiütközött. Csete László és a gépkocsi egyik utasa súlyos sérülést szenvedett, a ló kimúlt. Nincs könnyű ellenfél A MÜLT VASÁRNAPI budapesti pontszerzés és a szerdai MNK mérkőzésen mutatott jó játék egy kicsit megvigasztalta a Kecskeméti Dózsa szurkolóit. A csapat formája az átmeneti gyengeség után, ismét felfelé ível. Döntő szerepe van ebben a Dózsa nagy játékosanyagának, mert így a bajnokság első negyedében kitűnően játszó, de később elfáradt játékosokat újak válthatták fel. Eddig minden mérkőzés előtt elmondtuk, hogy a következő találkozó nagyon nehéz lesz. Az NB I B-ben, — ahol valóban nincs köny- nyű ellenfél —, ez a sablonos jóslás viszont mindig igaz. A PÉCSI BÁNTASZ szeszélyes, de nagyon jó csapat. Tavaly a Dózsával együtt került az NB I B- be. Akkor remek teljesítménnyel hívta fel magára a figyelmet. A piros-fehérek sorra aratták a győzelmeket. A szakemberek sokáig hiába várták, hogy az újonc „kipukkad.” Még a 20. forduló után is az élen voltak és ekkor kezdtek fölényeskedni. Ezután már gyorsan csúsztak lefelé a táblázaton és a tavaszi 21 ponttal szemben az ősszel SZOMBATON labdarúgás Megyei bajnokságért: Fémmunkás-Építők— L^josmizse, Kecskemét, Belsővárosi pálya, 17.30: KÉZILABDA NB I. B-s férfi mérkőzés: Kecskeméti FGT—Budai NA SE, Kecskemét, Belsővárosi pálya, 16.30. ÖKÖLVÍVÁS NB I. B-s mérkőzés: Borsodi Bányász—Kun Béla SE; Sajó- szentpéter, 18 óra. ATLÉTIKA Középfokú iskolai atlétikai bajnokság megyei döntője. — Kecskemét, Széktói Stadion. VASÁRNAP LABDARÜGAS NB 1. B-s mérkőzés: Kecskeméti Dózsa—Pécsi Bányász, Széktói Stadion, 17 óra. Játékvezető: Gere. — Előtte 15.30- kor: Kecskeméti Dózsa II.— Kiskunmajsa* megyei bajnoki mérkőzés. NB II. Keleti csoport: Kiskunfélegyházi Vasas—Szegedi Dózsa, Kiskunfélegyháza, Vasas-pálya, 17.30. — Gázművek —Kecskeméti TE, Budapest, Aquincum, de. 10.45. NB ÜL Közép csoport: Kiskőrösi Gépjavító—Soltvadkert, Kiskőrös. 17.30. — Dunaújvárosi Építők—Kalocsai VTSK, Dunaújváros, 17 óra. NB m. Délnyugati csoport: Bonyhádi Vasas—Bajai Vasas MTE, Bonyhád, 17 óra. NB m. Délkeleti csoport: Kiskunhalasi MEDOSZ—Orosházi Kiiílzsi, Kiskunhalas, 17.30. — Sarkadi Kinizsi—Kun Béla SE, Sarkad, 17 óra. Megyei labdarúgó-bajnokság: Északi csoport: Kiskunfélegyházi Gépjavító—Alpár. Kiskunfélegyháza, de. 10. óra. — Cskalov SE—Tiszakécske, Kecskemét, Belsővárosi pálya. de. 10 óra. — Kiskunfélegyházi Vasas n.—Kecskeméti MÁV, Kiskunfélegyháza, 15.30. — A többi mérkőzés kezdete 17 30: KTE II.—Klapka SE, Izsák— K. Volán, Szánk—K. Egyetértés, Radnóti SE—Hetényegy- háza. Déli csoport (valamennyi mérkőzés 17.30-kor kezdődik): Szamuely SE—Gara, Bácsbo- kod—Bácsalmás, Hercegszántó —Császártöltés, Nemesnádudvar—Kiskunhalasi MÁV, Mélykút— Katyniár, Bátya—Kecel, Jánoshalma—Balogh Á. SE, Bajai Bácska Posztó—Vaskút. mindössze llret szedtek össze. Az idén gyengébben ment a pécsújhegyieknek. Eddig mindössze 3 győzelmet és 4 döntetlent értek el. A Bányász jelenleg a 11. helyen áll 10 ponttal és 10:12-es negatív gólarány- nyal. Jellemzője a pécsúj- hegyi csapatnak, hogy a második félidőt is jól bírja erővel és góljait rendszerint a mérkőzés végefelé éri el. Kontha Károly a csapat edzője tehetséges gárdából válogathat. A Bányász legjobbjai Lukács kapus, Györkő II., Koch, Halasi, Köves I., Mérei. NB II-es csapataink közül a Kiskunfélegyházi Vasas játszik otthonában és reméljük nem okoz csalódást híveinek, s ha a hét. közi mérkőzésen mutatott forma irányadó, akkor a KTE-től is jó szereplést várunk Budapesten. Csupán a helyzeteket kell jobban kihasználni a KTE támadóinak mert a szemfü- lességgel még egy kis baj van. AZ NB III-AS mérkőzések közül ki kell emelnünk a Kikőrösi Gépjavító —Soltvadkert örökrangadót, amely ezúttal először kerül sorra az NB III, keretei KOSÁRLABDA NB I-es női mérkőzés: Kecskeméti Dózsa—Őp. Petőfi, Kecskemét, Dózsa-pálya, 11 óra. NB n-es női mérkőzés: Kecskeméti Petőfi—Bajai Fehérneműgyár, Kecskemét, Fe- tőfi-pálya, 9.45. — Kiskunfélegyházi Vasas—Nagykőrös, Kiskunfélegyháza, Móra Gimnázium, 11.30 óra. NB n-es férfi mérkőzés: Pécsi Postás—Bajai Vizügy, Pécs 11 óra. KÉZILABDA NB I. B-s női mérkőzés: Miskolci VSC—Kiskunhalasi MÁV, Miskolc, 10 óra. NB II-es női mérkőzés: Kiskőrösi Vörös Meteor—VM KÖZÉRT, Kiskőrös, Petőfi Gimnázium, 11 óra. RÖPLABDA NB I-es férfi mérkőzés: NIM —Kinizsi SE, Budapest, Miko- vinyi S. utcai pálya, 10 óra. NB II-es férfi mérkőzések: Szolnoki TITASZ—Cskalov SE, Szolnok, 10 óra. — Székesfehérvári TC—K. Volán, Székes- fehérvár, 11 óra. — Pénzügyőr —Bajai Fehérneműgyár, Budapest. Pasaréti út, 10 óra. NB II-es női mérkőzés: Székesfehérvári TC—Mélykúti TSZ SK, Székesfehérvár, 14 óra. ÖKÖLVÍVÁS NB I. B-s mérkőzés: Kaposvári Dózsa—Fémmunkás-Építők, Kaposvár, 10.30 óra. TEKE NB I-es női mérkőzés: Szegedi AK—Kecskeméti MÁV, Szeged, 11 óra. NB n-es férfi mérkőzések: K. Petőfi—Szegedi IKV, Kecskemét, 8.30. — Szegedi Postás —Kecskeméti MÁV, Szeged, 9 óra. TORNA Országos ifjúsági fiú- és leánybajnokság, Budapest, Sportcsarnok, 8.30 óra. ASZTALITENISZ Területi serdüld seregszemle fiú és leány döntője, Cegléd. Megyei bajnokságért: Kecskeméti Spartacus—Kiskunfélegyházi Vasas, Kecskemét, 9 óra. — Kalocsán: K. Petőfi— Kiskunhalas, Kiskunhalas— Kalocsa, Kalocsa—K. Petőfi, Kiskőrös—Jánoshalma, Tiszakécske—Kiskunmajsa. ATLÉTIKA Középfokú Iskolai atlétikai bajnokság megyei döntői. — Kecskemét, Széktói Stadion. között, tehát jelentőségében felülmúlja a két csapat minden eddigi találkozóját. A mérkőzést Kiskőrös 250 éves fennállásának ünnepével egybekötve rendezik meg Kiskőrösön. Szép, sportszerű játékot és természetesen nézőcsúcsot várunk. A megyei bajnokságban nagyobb jelentőségű rangadóra ezúttal nem kerül sor, de érdekes mérkőzés azért lesz. Ezek közé számít a Cskalov SE—Tiszakécske, a Kiskunfélegyházi Gépjavító—Alpár, valamint a Déli csoportban a Mélykút—Katymár, Bácsbo- kod—Bácsalmás és a Bajai Bácska Posztó—Vaskút mérkőzés. KOSÁRLABDÁBAN férfi NB I-es mérkőzés nem lesz. A női NB I-ben viszont nagyon érdekesnek ígérkezik a K. Dózsa—Bp. Petőfi mérkőzés, ahol a lányoknak van némi esélye a győzelemre. NB II-ben a Félegyházi Vasas-nők biztos győzelmét várjuk a Nagykőrös ellen és a Kecskeméten vendégszereplő bajai lányok is győzelmi reménnyel utaznak a megye- székhelyre. KÉZILABDA NB I B-ben a Kecskeméti FGT délután fogadja a Budai Nagy Antal SE férfi csapatát. Az FGT-től az eddigi szereplés alapján biztos sikert várunk, bár a kézilabda is olyan sportág, ahol kockázatos dolog a jóslás. Szabó Zoltán Baráti találkozó Jugoszláv fiatalokat, a Szta- ra Moravica-i ifjúsági klub tagjait látták vendégül az elmúlt vasárnap a jánoshalmi KISZ-szervezetek sportolói. A baráti látogatás alkalmával sportversenyeket rendeztek a következő eredményekkel. Labdarúgás: Sztara Moravica—Jánoshalmi Gépészképző Szakiskola 3:2. A mérkőzést kiegyenlített játék jellemezte, ahol a nagyobb erőt képviselő jugoszláv csapat győzött. Góllövők: Cindrity 3 (egyet tizenegyesből), illetve: Huber és Kókai. Asztalitenisz: Jánoshalmi Spartacus SE— Sztara Moravica 5:0. A nagyobb tudású jánoshalmi csapat fölényes győzelmet aratott. Győztesek: Ambrus (2), Szálai (2) és Greksa (1). Ugyanezen a napon kézilabda-mérkőzést is vívtak, melyet a jánoshalmiak nyertek meg nagy küzdelmben. Sor került ezen a napon egy bajnoki asztalitenisz mérkőzésre is a Jánoshalmi Sparta-« cus és a Kiskunhalasi Fémmunkás SE csapatai között. A jánoshalmiak 5:4 arányban nyertek. Győztek: Szalai (3)# Ambrus (2), illetve: Gyenizse (2)i Rácz (1) és Nagy (1). L». J. flz Argentin Estudiantes játszik a Világ Kupáért A Cantenario Stadionban magyar idő szerint péntekre virradóra 60 ezer néző előtt került sor az argentin Estudiantes és a brazil Palmeiras között a délamerikai labdarúgó kupa harmadik döntő mérkőzésére. Az első találkozót az Estudiantes 2:l-re nyerte, a visszavágón a Palmeiras 3:1 arányban diadalmaskodott. A harmadik mérkőzésen : Estudiantes—Palmeiras 2:0 (1:0). Góllövők: Ri_ baud (14. perc) és Verőn, (83. perc). Hét végi sportműsor pFTöFi NÉPE - A Maevar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottsága és a megyei tanács Lapja. — Főszerkesztő: F Tóth Pál. - Kiadja a Rács-Kiskun megyei Lapkiadó vauaiat. „ V ... „t-rtA. dr Mezei István tgaz.eató. — Szerkesztőség: Kecskemét Városi ranácsház: — Szerkesztőségi telefonközpont: 26-19 25-16 Szerkesztő bizottság: 10-38 - Kiadóhivatal: Kecskemet, — íeieios ma ab d áa tér ,,a meiefon: 17-09. = Terjeszti a Magyar Posta - Előfizethető: a helyt postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónaira; 17,— forint. Bzaoaasag tér íja. ... pács-Kiskun megyei Nyomda X, Kecskemét. Telefon; 11-85, = Index; 25 065. *