Petőfi Népe, 1968. május (23. évfolyam, 101-126. szám)

1968-05-15 / 112. szám

1968. májas 15, szerda' 5. oldal Megnyitották a bajai szakmai konferenciát ¥/• 1 rr •• • 1 •! • Kiskoros a jubileumi ünnepségekre készül Kedden délelőtt ünnepé­lyes külsőségek között nyi­tották meg Baján a Tanító­képző Intézetben a tanító- és óvónőképző intézetek VII. országos szakmai kon­ferenciáját. A konferencia célja, hogy a pedagógusje­löltek számára kiírt orszá­gos pályázat díjnyertes munkátit megvitassa. Dr. Hegedűs András, a Bajai Tanítóképző Intézet igazgatója üdvözölte a meg­jelenteket, majd Nagy Mik-, lósné, a Művelődésügyi Mi­nisztérium pedagógusképző osztályának főelőadója nyi­totta meg a tanácskozást. Megjelent a megnyitón Papp György, a városi párt- bizottság titkára és Farkas László, a városi tanács vb- elnöke is. A Népművelési Intézetet dr. Novák László főelőadó, a KISZ Központi Bizottságot Szűcs Istvánná, a Tankönyvkiadó Vállalatot Halász Ferenc, a pedagó­giai szerkesztőség vezetője képviseli a konferencián. Lelkes készülődés je- gyóben telnek a mostani napok Kiskőrösön. Lakói mindent megtesznek, hogy a 13 ezer lelkes nagyköz­ség újratelepülésének 250. évfordulóján, szombaton kezdődő és május 26-án záruló ünnepségsorozat — tartalmában és külsőségei­ben egyaránt — a jubi­leumhoz méltó módon bo­nyolódjék le. Miként a programban is szerepel: az ünnepségek megrendezésével Kiskőrös népének eredményekben gazdag áldozatos munkáját, két nagy szülöttének, Pe­tőfi Sándornak és az 1918- ban Omszkiban mártírha­lált halt forradalmár. Li­geti Károlynak az emlé­két elevenítik fel. A múlt hagyományait idézik. Van honnan meríteniük. Negyed évezreddel ezelőtt ingoványos, homokbuckás pusztaság volt még itt, egy korábbi település helyén, amely a törökuralom alatt teljesen elpusztult. 1718. május 19-én négy Nógrád megyei család vetette meg Lábát e földön, miután szerződést kötött a föld­birtokos Vattay családdal. Két év múlva már 33, to­vábbi negyven év után pe­dig 273 család lakott itt. Kiskőrös 1784-ben vásár- tartási jogot, rá egy évre mezővárosi státust kapott; nagyközségi szervezete va­lamivel több mint száz éve nyert szabályozást. A múlt század második félénék de­rekán Solt és Fejér megye törvényhatósági bizottságai tartották itt üléseiket, ami az akkori Kiskőrös rangos voltára utal. Rangját pedig nem más­nak köszönhette, mint az ősök vereitékes munkájá­nak, amellyel virágzó gyü­mölcsösöket, szőlőket vará­zsoltak a nagyrészt termé­ketlen területen. A szorgalom jellem­zi a korábbi és a mostani utódokat is. Am a felsza­badulásig minden nemes szándék, tenniakarás itt is gúzsba volt kötve. Szocia­lizmust építő társadalmi rendszerünk bontakoztatta ki a kiskőrösiek alkotóké­pességét is. és teszi lehe­tővé, hogy az egyre tere­bélyesedjék. Különösen az Aeroszimfónia, három tételben A MAFILM kato­nai stúdiója filmet forgat a megyében, s egy ilyen forgatási napra kaptunk meg­hívást. Amikor a stábot felkerestük, vártuk a rendező utasításait, végre­hajtó statisztériát. Helyettük rádiópa­rancsokat, beépí­tett kamerákat ta­láltunk, s lélegzet­elállító repülő bra­vúrokban gyönyör­ködhettünk. — Nincs ebben semmi ördöngösség — mondta Lestár János, a film rende­zője és a forgató- könyv írója. — Kis­filmünk legnehe­zebb részét, a külső felvételeket készít­jük. Ezért nincs né­pes stáb, csapó és az ilyenkor szükséges kellékek. A -film témája? Hőskeresés, az 1919- es vöröspilótáktól napjainkig. Valóban az, hi­szen a rendező az 1919-ben készült né­mafilmek fotók ere­deti dokumentumai alapján mutatja be az akkori repülőhő­söknél szolgálatot teljesítő munkások, baloldali értelmisé­giek helytállását, hősi tetteit. A má­sodik tétel arról a Szőnyi Mártonról szól, aki a második világháborúban re­pülőtisztből vált partizánná, s özdon vesztette életét ha­zánk felszabadításá­ban, a fasiszták el­leni harcban. A film harmadik, befejező része már néphad­seregünk repülőinek állít emléket. A su­gárhajtású repülő­gépek pilótáinak Izgalmas, életmentő bajtársiasságát rög­zíti filmszalagra. — Rendkívül sok műszaki problémát kellett leküzdenünk — kapcsolódik a beszélgetésbe Simon György operatőr. — Néphadseregünk re­pülőinek segítőkész­sége nélkül ez meg­valósíthatatlan lett volna, hiszen zuha­nó repülőgépeket, embereket, légi bra­vúrokat kell a ka­merával követni. Az Aeroszimfónia címmel rövidesen bemutatásra kerülő játékfilm főbb sze­repeiben Schweiz Andrást, Joós Lász­lót, Szersén Gyulát. Fodor Tamást lát­hatja majd a közön­ség. utóbbi években szinte szemlátomást ugrásszerű a fejlődés a nagyközségben, ami egyszersmind pártunk és a forradalmi munkás- paraszt kormány politiká­jának a helyességét isiga­zolja. A lakosságnak va­lamivel több mint a fele mezőgazdasággal foglalko­zik, s három jól gazdálko­dó szakszövetkezetbe tö­mörült. S már jelentős ipa­ri üzemek is működnek Kiskőrösön. A vegyesipari ktsz. a kisgépeket is gyár­tó gépjavító állomás, a konzervüzem, a Vegyesipa­ri Vállalat, a textilüzem, s a kisebb üzemek termé­kei az ország távolabbi ré­szein is keresletnek örven­denek. Az általános iskola mellett a felszabadulás óta 400 tanulót nevelő gimná­zium is van a községben, s az ifjúság, valamint a felnőttek kulturálódásához jól berendezett művelődési ház is lehetőséget nyújt. Ha Kiskőrös központjá­ban körültekint a látogató, a városiasodás külső je­gyeit óhatatlanul észreve­szi a közelmúltban épült létesítményeken. Nagy for­galmú emeletes áruház, a modern irodaépület^ a négy- emeletes járási járt- és tanácsszékház, a tempós fejlődés bizonyítékai. E fejlődés mellett tesznek hitet a kiskőrösiéi}: a szombaton kezdődő, s nemcsak helyi, de megyei, sőt országos jellegű ren­dezvényeikkel. A többi közt helytörténeti, képző-, díszítő-, fotóművész-, bé­lyeg- és ipari kiállítás, népviseleti és divatbemu­tató, irodalmi est, hang­verseny, gazdag sportmű­sor, szakácsverseny, honis­mereti tanácskozás, mező- gazdasági jellegű ankét szerepel programjukban. Kétségtelenül gazdag, so­káig emlékezetes élmény­nyel távoznák el az ünne­pi rendezvények látogatót T. L Magyar táncművészet hete májUg is—26-ig lla egymás mellé rak- ** nánk azokat a pla­kátokat, melyek kulturá­lis rendezvényeket, ünnepi műsorokat, fesztiválokat, szemléket hirdetnek az or­szág különböző pontjain, könnyen lehet, hogy kita­pétázhatnánk velük egy vá­rost. Esetleg azt is kiszá­míthatnánk, hogy minden napra, legalábbis minden hétre jut valamilyen érde­kes és nagyobb szabású rendezvény. A dús prog­ramból is kiemelkedik egy- egy művészeti ág, immár hagyományossá vált sereg­szemléjével. De bármilyen furcsán is hangzik, a fel­szabadulás óta még egyet­len igazán jelentős szem­lét sem szenteltek a leg­ősibb művészetnek, a tánc­nak. "■7 bből az adósságból , J törleszt, a május 18 —26-a között Budapesten megrendezésre kerülő ma­gyar táncművészet hete, amely első, reprezentatív seregszemléje legnevesebb balett- és néptánc-együtte­seinknek. A nagy érdeklő­déssel várt fesztivált az Állami Opera ház Balett­együttesének előadása nyit­ja meg, május 18-án Ha- csaturján: Spartacus című háromfelvonásos balettjé­vel. Az Operaház világhírű balettkarának tolmácsolá­sában még Bartók két re­mekművű táncjátékát, A fából faragott királyfit és A csodálatos mandarint, to­vábbá Csajkovszkij Csipke­rózsika című mesebalettjét mutatják be. A főszerepe­ket a legismertebb művé­szek táncolják: Lakatos Gabriella, Kun Zsuzsa, Orosz Adél, Róna Viktor, Fülöp Viktor és Havas Fe­renc. Nem lenne Teljes a kép a magyar balett modem meg- újítói nélkül. A fesztivál másik, nagyon számontar- tott együttese a Pécsi Ba­lett, amely eddigi törekvé­seihez híven most is egyé­ni, korszerű formanyelven megalkotott műsorral je­lentkezik. Magyar táncfesztivál el­képzelhetetlen a világhírű magyar néptánc bemutatá­sa nélkül Erre vállalkoz­nak néptáncmozgalmunk hivatott őrzői és továbbfej­lesztői: a Magyar Állami Népi Együttes, az Állami Budapest Táncegyüttes, a Magyar Néphadsereg Köz­ponti Művészegyüttese, a BM Duna Művészegyüttes. J zgalmas, sok színű kép bontakozik majd ki estéről estére az Opera­ház színpadán. A záró elő­adást kivéve — melyet az Erkel Színházban rendez­nek meg — valamennyi előadást itt tartják. Nem hiányoznak a fesztiválokon elmaradhatatlan kísérő- programok sem. Tánc a fo­tóművészeiben címmel ki­állítás nyílik a Nemzeti Galériában, magyar tánc­filmekből rendeznek sereg­szemlét a Híradó Moziban és szakmai vitákat a Fé­szek Klubban. A magyar táncművészet hete jelentőségteljes mű­velődéspolitikai esemény­nek ígérkezik, melyre 14 országból várnak vendége­ket. A fesztivál célját, je- lentőségét a követ­kezőkben foglalta össze Rá­bai Miklós, Kossuth-díjas koreográfus, a Magyar Táncművészek Szövetségé­nek elnöke: „Szeretnénk bemutatni a magyar táncművészet inter, pretálóit, ezt a remek és sokszínű művészgárdát, amely annyi hírt és meg­becsülést szerzett már — itthon és külföldön — a magyar kultúrának. SzereU ném hinni, hogy ez az ün­nepi hét nemcsak a ma­gyar táncművészet szám­adása, hanem megújulásá­nak forrása is lehet. Hi­szem, hogy e találkozó után művészetünk friss erővel gazdagítja nemzeti kultú- ránkat és az egyetemes táncművészetek Vadas Zsuzsa A halálra ítélt város Amikor az aztékok új vá­rosuk alapításához alkal­mas helyet kerestek, a „Mexikói Alföldön” egy ha­talmas tó közepén sziklát pillantottak meg, amelyre egy sas telepedett, hogy széttépje áldozatát, egy kí­gyót. Madár jósaik szerint ez kedvező előjel volt. Fel- töltötték a sekély tómedret, s így keletkezett a Velen- ce-szerű lagunaváros: Te- nochtitlan, amelyet a szá­razfölddel a gátak hátán fu­tó utak kötöttek össze, a csatorna-utcákon pedig csónakok siklottak palotá­tól palotáig. A kígyóevő sas egyébként mindmáig megmaradt az ország cí­merében. A város alapítóinak ter­mészetesen megvolt a ma­guk 1 józan, komoly oka is, hogy miért menekültek a tó közepére. Vadságukban az aztékok olyan hitszegő- en és bárdolatlanul visel­kedtek, hogy magukra ha­ragították az összes kör­nyező törzseket, s gyenge nemzetségüknek éppen ka­póra jött a hely remek vé­dettsége. Csak később erő­södtek meg annyira, hogy uralkodóvá lettek a szomszédos népek felett. De akkor is megmaradtak a vízsánc védelmében, ami­kor már számottevő hata­lomnak számítottak. így hát tengeri csata várt a spanyolokra, akiknek ka­tonái és csatalovai jobban szerették a szilárd talajt. Mit tehettek? — Csatornát ástak a találékony hódí­tók s leeresztették a tó vizét, majd a földdel tet­ték egyenlővé a büszke pa­lotákat. Mexico ma szárazföldi Város, de ha a régi idők poézisét akarod a vízen megidézni, menj ki egy va­sárnap reggel a xocimilcoi úszó kertekhez. Csodálatos színjátékban lesz részed. A vízen indafonatok lebeg­nek, s a rajtuk nőtt fák gyökerei, amelyek biztosan törnek a vízen át a talaj felé — mint megannyi hor­gony rögzítik az imbolygó kerteket. Köztük a csator­nákon minden vasárnap ünnepi felvonulást rendez­nek a fiatalok: virágokkal díszített csónakok és gon­dolák suhannak fel-le a szűk utcácskákon — mindegyiken egy-egy vi­rágból font dallamos női név — „Lolita, Juani­ta, Lupita...” A parton eközben a mi vidéki heti­piacainkra emlékeztető to­longás és zűrzavar egyre nő — fényképészek szalad­gálnak és csapnak le áldo­zataikra, rekedt hangú áru­sok üldözik szőnyegjeikkel a turistákat, és valamivel odébb semmi sem zavarja a vendégek idilli áldoza­tát Bacchusnak. Rengeteg virág mindenütt: a kíván­csi tekintetű lányok ideges léptekkel osonnak el az asztalok és bódék között; valahonnan már ismerős zene szól, de az egész vá­sári összevisszaság sem tudja elrontani a hely meg­kapó költői hangulatát. így lehetett az a régi Mexicó- ban is. Az ördög vette rá a spanyolokat, hogy földig lerombolják ezt a várost és európai mintára újat épít­senek! De ha meg is ütkö­zünk vandál radikalizmu­sukon, el kell ismerjük: ízléssel építkeztek. Mexico City ez a múlt­jában spanyol, jelenében amerikai város, számomra Budapest után a világ egyik legvarázslatosabb fő­városa. Amiről valaha is álmodtál, itt megtalálod: felhőkarcolók ágaskodnak az ég felé, ragyogó kocsik suhannak a széles, susogó cipruslombú sugárutakon és csobogó kutak szerény­kednek az omladozó portá­lok alatt. Aztán egy eső­mosta, fekete barokk templomnál hirtelen új vá­rosrész kezdődik — egy jellegtelen, odavetett Ano- nymus-arcú külváros. Min­den átmenet nélkül, egy kőhajításnyira egymás tő- szomszédságában él a nyo­mornegyed és a sok luxus­palota, de ahol mindig a vándorlásra kárhoztatott „slum” húzza a rövideb- bet... Mert szédületes iramban szöknek felfelé a telekárak, és a Reformra, — ez a párizsi Champs Elysées-hez hasonlítható su­gárút a város nyugati fe­lében már túl rövidnek bi­zonyult a dollármilliók ára­datában: tovább kell épí­teni kelet felé a szegény­negyedek rovására. A nyomor rozoga vis­kóiból szinte varázsütésre nőnek a tőke acél- és kristálypalotáL Az egész világból folyik ide a hábo­rútól félő pénz, és szorong ezen a földön, ahol bizton­ságban véli magát. Nyo­mában ahogy nő a fény, természetesen az árnyék is élesebb. Itt áll az amerikai kon­tinens legnagyobb kated- rálisa. Előtte a tér, a Zo- calo, amelynél csak a moszkvai Vörös tér na­gyobb valamivel, a század- fordulón itt épült az Új­világ legnagyobb színháza is és öreg Földünk legszé­lesebb diadalíve. Időközben földrengések rázták meg e fennhéjázó építményeket. Falaikon vészt jósló repedé­sek, s csak nagy áldozatok árán tudják tartani a mál­ladozó alapokat. Azt mond­ják, az aztékok késői bosz- szúja ez laguna-városuk le­rombolása miatt. Tévedés volna azt hinni, hogy itt szilárd a talaj. Nemcsak a templomok inognak, de süllyed az egész város. Minél súlyo­sabbak az épületek, annál gyorsabban. Mexico ho­mokra épült. Amíg a homokot fogta a feltöltött tó vize, addig bírta tartani ennek az új Bábelnek a terhét. De a kutak ezrei szívták a ta­lajvizet és az egyre száradó talaj labilissá vált, zsugo­rodni kezdett. Először csak megvonták az emberek a váltókat: a város évente csak húsz centimétert süly- lyedt. Aztán egyszercsak harminckettőt. Végül riadó: hatvan centi évente! A Művészetek márványpalo- lája, a századforduló büsz­kesége, különösen gyors ütemben indult meg a po­kol felé. De a legtöbb gon­dot a csatornázás okozta: a város szívében a szenny­víz visszafelé kezdett foly­ni. Ha egyszer kiadós eső esik, néhol még úszni is le­het az utcákon. Az újabb csatornák is elszédülnek a süllyedésben. Egy ügyes mérnöknek mentő ötlete támadt. Vízvezeték segítsé­gével állandóan locsolta az általa épített felhőkarcoló alapjait, s az épület szilár­dan állt. De ha minden háznak ilyen lábfürdő kell, kész tragédia, mert Mexico egyébként is víz­gondokkal küzd. Két út van: süllyedni vagy szom- jan halni. S ha meggon­doljuk, hogy a város már eddig Is túlnőtt önmaga keretein, akkor cseppet sem rózsásak a kilátások. „Egyetlen vigaszunk van” — mondják a mexicóiak — „még 2200 méterrel va­gyunk a tengerszint felett”. (Folytatjuk.) Radnóti László

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents