Petőfi Népe, 1968. április (23. évfolyam, 78-100. szám)
1968-04-13 / 87. szám
? X A B április 13, szombat Névnap: Ida Napkelte: 4 ára 59 Napnyugta: 18 óra A felszabadulás ünnepén tüntették ki a Kiskunfélegyházi Építőipari Ktsz villanyszerelőit, a „Szocialista munka részlege” címmel és ekkor kapták meg az erről szóló oklevelet is. 1988. — Mintegy félezren tekintették meg Tiszakécs- kén a községi művelődési házban hazánk felszabadulásának tiszteletére az általános iskolák úttörői által rendezett kiállítást. A kiállítás tegnap zárta be kapuit. (Kerekes Ferenc leveléből.) — Gj alkotmányukat, a termelőszövetkezeti alapszabályt a 10 kecskeméti közös gazdaság közül nyolc készítette el eddig. Az életmentés jutalma A héten hírül adtuk már, hogy a sokszoros életmentő nagybaracskai Farkas Józsefet kormányunk az Életmentő Emlékéremmel tüntette ki. Képünk azt a pillanatot örökíti meg, amikor dr. Varga Jenő, a megyei tanács vb-elnöke jókívánságai kíséretében átadja a jutalmazottvak a kormánykitüntetést. — Huszonhat házhelyet jelölt ki a Jászszentiászlól Községi Tanács az építtetőknek. Az igénylések azonban egyre szaporodnak, mivei a tanyákról mind többen szeretnének a faluba költözni. Repeszdarab a szívben Lupcino Marminic nevű 76 éves olasz beteget fekély diagnózissal fektették be a kórházba és egy sor vizsgálat végén megállapították, hogy 1916 óta repeszdarabot hordoz a szívében. A LOTTÓ e heti nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint Zalalövőn, a községi művelődési házban megtartott 15. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 18, 21,27, 31,85, MJlvim Várható Időjárás szombat estig: kevés felhő, az évszakhoz képest hideg idő. Az ország keleti felében legfeljebb egy-két helyen csapadékkal. Mérsékelt, északnyugati, északi szél. Várható legalaesonyobb éjszakai hőmérséklet 0, mínusz 5. Legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 8—13 fok között. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: április 11-én a középhőmérsék- Iet 5,5, (az 50 éves átlag 10), a legmagasabb hőmérséklet 9,9 Celsius-fok. A napsütéses órák száma 10,3. Április 12-én a reggel 7 órakor mért hőmérséklet 1,8, a délután 1 órakor mért hőmérséklet 9,9, a legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 0,9 Celsius-fok. — Műit évi munkáink elismeréseként a megye építőipari dolgozói közül 445-en kaptak Kiváló dolgozó oklevelet. 277-en pedig jelvényt. A kitüntetettek közül 677-en fizikai dolgozóik. — Május elseje előestéjén hatszáz kecskeméti fiatal felvonulását szervezi meg a KISZ városi bizottsága. A fiatalokat a tanácsháza előtt a város vezetői köszöntik majd a jubileumi ünnepségek alkalmából. — A triticale bét új, az 57-es és 64-es törzsének magvait 150 közös gazdaság vetette el. A vetések a viszonylag száraz tavaszi időjárás ellenére szépen fejlődnek. Feleségűi vette •a tanárnőjét A Fülöp-szigeteken, Tar- lac tartományban egy 14 éves fiú feleségül vette tanárnőjét Az özvegyasz- szonynak előző házasságából négy gyermeke van, akik közül a legidősebb egyidős mostohaapjával. A tanárnő kijelentette, hogy férje, aki az osztályban a legjobb tanuló, tovább folytathatja tanulmányait az ő irányításával. — Ezer forint pénzbüntetésre ítélte a bajai járás- bíróság Kerényi József büntetett bácsalmási lakost, aki a műit év szeptemberében ittas állapotban hangoskodott az utcán. Mikor a rendőrjárőr csendre intette, durva szavakkal sértegette a hatósági személyt. Az ítélet nem jogerős. Ha búcsúztatják Ádám Józsefet Ma délután négy órakor Kecskeméten, az új köztemetőben lesz Ádám József zeneiskolai igazgató hamvasztás előtti búcsúztatása. Amint tegnapi számunkban írtuk, az elhunytat a megyei és a városi tanács saját halottjának tekinti és a búcsúztatás előtt 3—4 óráig a megye és a város kulturális vezetőd állnak díszőrséget a ravatalnál. A búcsúztatásnál közreműködik a mun kásörzenekar, amelynek Ádám József néhány évvel ezelőtt vezetője volt, továbbá a Kecskeméti Kodály Kórus, amelyet az elhunyt irányított és az Állami Zeneiskola énekkara. A pedagógus szakszervezet nevében dr. Búzás János titkár, az iskola nevében pedig Bu- rián Miklós tanár mond búcsúztatót. — Az utóbbi időben tovább javult a kulturális munka a megye üzemeiben. A többi között Kecskeméten a kéziszerszám gyárban korszerű művelődési termet, a Kiskunfélegyházi Kézműipari Vállalatnál klubhelyiséget rendeztek be. A bajai üzemekben fellendült a műkedvelő csoportok tevékenysége, az ifjúsági klubélet. — MÁJUS hetven tagot számlál a dr. Nagy István elnökletével megalakult bácsalmási sporthorgász egyesület. A tagság sportszenvedélyének kielégítését a mintegy 40 holdas Mosz- tonga-tó gazdag harcsa-, compó-, keszeg-, főleg pedig pontyáhománya biztosítja. — Tizennéggyel szaporodott azoknak a tanyai körzeteknek a száma megyénkben, amelyeket rendszeresen felkeresnek a művelődési autók. Ikre az új, hatodik „guruló művelődési ház” közelmúltban történt mun kábaállításával kerülhetett sor. Őrizetbe vették a kárvallottat Giuseppe Russo 34 éves caracasi lakos számára sokáig emlékezetes lesz ez a hét. Tengerparti fürdőzése alatt gyors egymásutánban ellopták először a gépkocsiját, majd a parton hagyott ruháját, a benne levő pénztárcával együtt. Mielőtt jelentést tett volna a rendőrségen, zuhanyozni ment, s ez alatt ellopták fürdőruháját is. A mindenéből kifosztott férfit végül a rendőrség őrizetbe vette a kőzerkőies megsértéséért. Változások a tv mai műsorában 1968. Április 13-Any szombaton 17.30: A Magyar Hirdető kis- filmje. — 17.35: Két látogatás a Goethe-házbari. Boldizsár Iván útijegyzete. I. rész. — 17.55: Hírek. — 18.00: Hat kérdés — egy emberöltő. Dokumentumfilm Szerémi Boriská- ról. — 18.30: Próza a pódiumon. Gelléri Andor Endre: A szállítóknál. — 18.45: A tv jelenti. Aktuális riportműsor. — 19.45: Cicavízió ..« Ezután a zárásig a műsor változatlan. (MTI) Először a Győri Dózsa ellen Czéfi II. betegsége okoz gondot — Bajban a KTE Megőrzi-e veretlenségét a Kun Béla SE és a Jánoshalma? A Hűvösre fordult időjárás dacára bizonyára sok nézője lesz vasárnap a Kecskeméti Dózsa—Győri Dózsa NB I B-s labdarúgó mérkőzésnek. — A megszerezhető pontok fele is nagy siker lenne — írtuk két héttel ezelőtt őszintén szólva nem hittünk abban, hogy sikerül, de hogy a négy pontból hármat is haza hoz a Dózsa — méghozzá Komlóról mind a kettőt —, arra aztán senki sem számított. A vasárnapi mérkőzés érdekessége, hogy a Győri Dózsával előszűr találkozik a kecskeméti együttes. A csapat összeállításánál Czéh II. betegsége okoz nagy gondot Pyeber Istvánnak. Az összekötő péntekre belázasodott és aligha vállalhatja a játékot. A helyettese talán Bohács lesz, vagy a felépült Jósa kerül visz- sza a helyére és a most kitűnő formában levő Roz- gonyi játszik összekötőt. Erre csak közvetlenül a mérkőzés előtt kapunk végleges választ. Felgyógyult már Lantos is, de mint saját maga mondta: ebbe a csapatba nehéz visszakerülni. A Győri Dózsa az első hat fordulóban változó teljesítményt nyújtott. A három otthoni mérkőzéséből 5, viszont a három idegen pályán lejátszott találkozókon mindössze 1 pontot szerzett. Legutóbb a Miskolci VSC ellen odahaza is csak 2:2-t értek el. A csapatból a legtöbb gólt a 9-es számmal játszó Pálos lőtte eddig, de Tasnádi és Vígh is feliratkozott már a góllövők listájára. Horváth Zoltán edző irányításával kitűnő csapatot SZOMBAT: LABDARCGAS NB ni. Középcsoport: Láng Gépgyár-Kiskőrösi Gépjavító, Budapest, Rozsnyay u. du. 3 óra. NB m. Délkeleti csoport: Sarkad! Kinizsi—Kiskunhalasi MBDOSZ, Sarkad, du. 4 óra. Megyei labdarúgó-bajnokság: Kiskunfélegyházi Gépjavító— Tiszakécske, Kiskunfélegyháza, du. 4 óra. — Fémmunkás— Hetényegyháza, Kecskemét, — Belsővárosi sportpálya, du. 4 óra. RÖPLABDA NB I-es férfi mérkőzés: Április 4. Gépgyár—Kinizsi SE, Budapest, Játékcsarnok, du. 1 óra. NB n. Középcsoport: Kecskeméti Volán—Salgótarjáni ZIM, Kecskemét, Belsővárosi pálya, du. 3 óra. BIRKÓZÁS Országos vidéki és szabadfogású ifjúsági bajnokság, Miskolc, du. 5 óra. VASÁRNAP LABDARCGAS NB I. B.: Kecskeméti Dózsa —Győri Dózsa, Kecskemét, — Széktói Stadion, du. 4 óra. Vezeti: Klemm. NB II. Keleti csoport: Kiskunfélegyházi Vasas—Szolnoki MÁV, Kiskunfélegyháza, du. 4 óra. Vezeti: Fehér II.—Debreceni Elektromos—Kecskeméti TE, Debrecen, du. 1 óra. Vezeti : Szlávik. NB III. Középcsoport: Kalocsai VTSK—Vasas Turbó, Kalocsa, du. fél 4 óra. — Solt- vadkert—MÁVAUT Volán, — Soltvadkert, du. 4 óra. NB III. Délkeleti csoport: Kossuth SE—Kun Béla SE. Szeged, de. 10 óra. NB III. Délnyugati csoport: láthatunk vasárnap Kecskeméten. A legjobbjaik: Halasi (kapus), Tamás, Tasnádi, '^Tullner, Vígh, Egyházi. A Széktói Stadion talajának nem ártott a rossz idő. Az új hangosító berendezés is elkészült és vasárnap lesz a főpróbája. Kiskunfélegyházán általában elégedettek a csapat eddigi szereplésével, de most győzni kellene és lehet is a Szolnoki MÁV ellen, hiszen a Tisza-parti- ak az idén nem a legjobban szerepeltek. A KTE-ről ugyanakkor elmondhatjuk, hogy ilyen bajban régen volt. Igaz, hogy a szezon elején tartunk és még sokminden lehetséges, de egy középcsapattól elszenvedett hazai vereség után még a leg elvakultabb szurkoló Is gondolkodóba esik. A vasárnapi debreceni mérkőzéstől sem várhatunk sokat. A D. Elektromos nem nyert még mérkőzést, de A Bajai Vasas MTE atlétikai szakosztálya a jobb felkészülés érdekében Su- govlca Kupa néven érdekes versenysorozatot írt ki a férfi középtávfutók részére. A férfi versenyzők hat fordulóban, különböző távokon mérik össze tudásukat, s a hat forduló után a kupát az a versenyző nyeri el egy évre, aki a versenyek során a pontérték táblázatok szerint a legtöbb pontot szerzi. Végsárbogárdi Volán—Bajai Vasas MTE, Sárbogárd, du. 4 őrá. Megyei labdarúgó-bajnokság: Északi csoport: Kecskeméti Dózsa II—KTE II., Széktói Stadion, du. 2 óra. — Kiskunfélegyházi Vasas n—Cskalov SE, Kiskunfélegyháza, du. 2 óra. A többi mérkőzés kezdete du. 4 óra: Kiskunmajsa—Kecskeméti Volán, Lajosmizse— Kecskeméti MÁV, Alpár— Kecskeméti Egyetértés. Izsák— Radnóti SE, Szánk—Klapka Gy. SE. Déli csoport: Szamuely SE— Kecel, Kalocsa, de. 10 óra. — Gábor Áron SE—Bajai Bácska Posztó, Kiskunhalas, de. 10 óra. A többi mérkőzés kezdete du. 4 óra: Hajós—Császártöltés, Bácsalmás—Katymár, Gara —Halasi MÁV, Bácsbokod—Balog Adám SE, Hercegszántó— Jánoshalma, Nemesnádudvar— Vaskút, Mélykút—Bátya. kosárlabda NB I-cs női mérkőzés: Diósgyőri VTK—Kecskeméti Dózsa, Miskolc, Kilián Gimnázium, de. 10 óra. RÖPLABDA NB n. Középcsoport: Kecskeméti Volán—Salgótarjáni Petőfi, Kecskemét, Belsővárosi pálya, de. 9 óra. — Cskalov SE—Salgótarjáni ZIM, Kecskemét, de. fél 11 óra. NB II. Nyugati csoport: Tatabánya—Bajai Fehérnemű Gyár, Tatabánya, de. 9 óra. NB II. női: Mélykút—Tatabányai Bányász, Mélykút Általános Iskola, de. fél 11 óra BIRKÓZÁS Országos vidéki kötött- és szabadfogású ifjúsági bajnokság, Miskolc, de. 10 óra. CSELGÁNCS Országos ifjúsági és serdülő csapatbajnokság, — Budapest, Szentkirályi utca, de. 10 óra. van három döntetlenje. Reméljük most lesz a ne« gyedik. NB lll-as csapataink közül az otthon játszó Kalocsai VTSK-nak és a Solt- vadkertnek van győzelmi esélye. Talán a Kun Béla SE Szegeden is megőrzi veretlenségét. A megyei bajnokság Északi csoportjában a szombati F. Gépjavító—Tiszakécske és az Alpár—K. Egyetértés találkozókat kíséri a legnagyobb érdeklődés. Délen rangadó lesz a Gábor Áron SE és a Bajai Bácska Posztó között, de kíváncsian várjuk, hogy az eddig pontveszteség nélkül álló Jánoshalma Hercegszántón is folytatja-e sikersorozatát? A kosárlabda férfi NB I-ben és az NB II-ben nincsen foruló. A Dózsa női NB I-es csapata pedig Miskolcon kíséreli meg a pontszerzést. Sz. Z. legesen elnyeri a kupát, aki háromszor egymás után, vagy megszakításokkal ötször lesz a birtokosa. Az egyes fordulók tervezett időpontja és távja: l. forduló április 15 (hétfőn) 16A5-kor. A táv: 2000 m. II. forduló április 21. (vasárnap) n óra. A táv: 1000 m. III. forduló május 2-án (csütörtökön) is óra. A táv: 3000 m. IV. forduló május 16-án (csütörtökön) 18 óra. A táv: 400 m. V. forduló június 4-én (csütörtökön) 18 óra. A táv: 1500 m. A VI. forduló pedig június 13-án (csütörtökön) 18 óra. A táv: 800 méter. A verseny rendezői a bajai középtávfutókon kívül számítanak a megye többi szakosztályának versenyzőire. Az első forduló hétfőn a Bajai Vasas MTE— Egyetértés labdarúgó-mérkőzés félidejében lesz, s az egyik májusi forduló pedig a Bajai Vasas MTE —Ferencváros mérkőzés keretében kerül megrendezésre. Első lelt a magyar csapat Fontamebieau-ban a terepfutással befejeződtek a nemzetközi öttusa verseny küzdelmei. Az összetett egyéniben az angol Fox került az első helyre, az összetett csapatversenyben viszont a magyar együttes győzött. Egyéni végeredmény: ll Fox (angol 5007 pont. 2. Frings (NSZK) 4886 p., 3. Szunyogh (magyar 4871 p., 5. Móna (magyar), 6. Török F. dr. (magyar), ... 9. Bakó. (magyar). A csapatverseny végeredménye: 1. Magyarország 14 497 pont. 2. NSZK 14 448 p., 3. Anglia. Hét végi sportműsor Supvica Kupa férfi kizépiávíutó-verseny PETŐFI NEPE - A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Klskun megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. — Főszerkesztő: F Tóth Pál. — kiadja a Bacs-Kiskun megyei Lapiuaoc vauaiai. Szerkesztőségi telefonközpont: 26-19, 25-16. Szerkesztő bizottság: 10-38 — Kladomvatal: Kecskemet.— Felelős kiadó: őr Mezei István Igazgató. — Szerkesztőség: Kecskemét Városi Tanácshoz. — Szabadság tér Íja. Telefoni 17-09. — Terjeszti a Magyar Posta. — Elöíizetnetö: a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra: 17.— forint. Bács-Klskun megyei Nyomda V. Kecskemét, Telefon: 11-85. — Index: 25 065. v