Petőfi Népe, 1968. április (23. évfolyam, 78-100. szám)
1968-04-03 / 79. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek' "Petőfi iíepe a MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BÁCS-KISKUN MEG Y El'B'lZOTTSÁ GÁ N A K NAPILAPJA 1968. április 3. SZERDA XXIII. ért. 79. ssáni Ára: 80 fillér Autóbuszalváz, A Kecskeméti Gépjavító Vállalat a mezőgazdaság és az ipar szolgálatában júniusban: Nagyszabású polgári védelmi gyakorlat mm mi r-r m r n l-t n w Ülést tartott o megye Den az előkészíts bizottság Az MSZMP megyei bizottsága és a Petőfi Népe szervezésében a mélykúti Űj Élet Termelőszövetkezetben ankétem vitatták meg a mezőgazdaságban folyó szocialista munkaverseny helyzetét. Ebben a szövetkezetben már régi hagyomány a verseny. Ennek köszönhetően az elmúlt években rekordterméseket értek el a brigádok szorgalmas tagjai. Jelenleg is a szocialista címért folyik a vetélkedés. Az idén már 10 ezer fej salátát szállítottak Pécsre és Budapestre. Természetesen gondoskodnak a falu ellátásáról is. Képünkön: Mészárcw Sándomé, Nemes Éva és Lázár Éva. Az ankétről szóló tudósítást Munkaverseny az új gazdasági körülmények között címmel lapunk harmadik oldalán közöljük. Három és fél ezer dolgozójával a megye különböző részein levő hét állomásával és 16 telephelyével méltán sorolhatjuk a Kecskeméti Gépjavító Vállalatot megyénk legnagyobb üzemei közé. Tavaly 285 millió forintos tervüket 330 millióra teljesítették, az idén pedig 480 millió forint értékű munkát kell elvégezniük. — Üzemünk fő feladata — mondotta dr. Csatári Lajos, igazgató —. a mezőgazdaság minél gyorsabb ütemű gépesítésének segítése. A meglevő gépek javításával, újak gyártásával már eddig is sokat tettünk ezért. A többi között hetvenöt nehéz traktorunk és 36 kombájnunk bérmumNincs látványos beruházási programja az Épületasztalosipari Vállalat kecskeméti parkettagyárának, de évről évre kívül-belül szemlátomást gyarapodik. Csak, amikor újra arra járunk, látjuk, hogy egy-egy új műhely, raktár épült, vagy modem gépsort szereltek be. Tavaly például az első képen látható mo- eaikparketta-táblásító automatagép korszerűsítette a technológiát. A termék infralámpás alagúton át halad, s olyan jó minőségben kerül le a szalagról, hogy külföldön is nagy az érdeklődés iránta. Legújabban Belgiumból rendeltek 25 ezer négyzetméter mozai kparkettát az üzemtől. kát végez. Gépjavító szolgálatunk többek között 76 termelőszövetkezettel kötött teljes műszaki kiszolgálásra szerződést. Számottevő segítséget nyújtanak a termelőszövetkezeteknek és állami gazdaságoknak alkatrész- és mezőgazdasági gépeket gyártó szakembereink. Az 1968-as esztendő főbb feladatait és az üzem gyártmányait Tóvízi Imre, főmérnök • ismertette: — Nehézgépeinkkel 35 millió forint értékű munkát szeretnénk elvégezni. A gépjavítás 100 milliót, a gépgyártás 70-et, ipari tevékenységűnk szintén százmilliót hoz majd. A feladatok között nagyon nehéz lenne fantossá- ságuk szerint különbséget lényegesen javítja a termékek minőségét. Az első gépegység próbaüzemeltetése már megtörtént, s beváltotta a hozzá fűzött reményeket. N. O. — P. 2. tenni. Gépgyártóink például az intenzív kukorica termesztéséhez szükséges talajelőkészítő eszközöket kukoricaszár-zúzókat, kül- lőskapákat, függesztett tárcsákat és más munkagépeket gyártanak. Vevőszolgálatunk a múlt évben 1700 motorcserével gyorsította meg az elromlott erőgépek üzembeállítását. Ipari tevékenységünk a járműipart is segíti. Az Ikarusz részére autóbusz-alvázakat, a Csepel-Autónak pedig tehergépkocsi-fülkéket készítünk. Mindemellett számos létesítményen végzünk szerelést. Márciusban kezdtünk például a Hosszúhegyi Állami Gazdaságban egy 30 milliós munkához. Hatezer sertés nevelésére, hizlalására alkalmas, gépesített telepet adunk át majd a megrendelőnek. Mi végezzük a császártöltési Üjba- rázda Tsz 100 vagonos hűtőtárolójának teljes technológiai szerelését. Számos villanyhálózat-rekonstrukció, . tejház-berendezés és más, a mezőgazdaság korszerűsítését jelentő létesítmény fűződik vállalatunk nevéhez. — Hallottunk Me4 új gyártmányokról is. — Ilyen i* van bőven. Tízezer műanyag háti permetezőgépre kaptunk megrendelést; a 80 és 200 literes házi vízellátó berendezésből pedig kétezret készítünk. Űj termékünk a faforgács- panelból összeszerelt árusító pavilon is, amelyből két féle nagyságban már száz darabra van megrendelésünk. Továbbra is gyártunk szeszfőzdéi berendezéseket és üzemanyag- tárolók szerelvényeit —■, mondotta befejezésül a főmérnök. Kedden délután a megyei tanács nagytermében a júniusban megtartásra kerülő polgári védelmi gyakorlatot előkészítő bizottság tartott ülést. Az elnökségben helyet foglalt dr. Glied Károly, a megyei pártbizottság titkára, dr. Varga Jenő, a megyei tanács vb-elnöke, Buda Gábor, a megyei tanács vb- elnökhelyettese, dr. Horváth István, a megyei párt- bizottság osztályvezetője, Fóti Pál alezredes, a Polgári Védelem Országos Parancsnokságának képviselője, Farkas Mihály ezredes, Kósa Ferenc ezredes és Balabán Sándor alezredes, az MHSZ megyei titkára. Buda Gábor megnyitója után dr. Varga Jenő, a megye polgári védelmi parancsnoka ismertette a feladatokat Elmondta, hogy az elmúlt években jelentősen nőtt a polgári védelem szerepe és felkészültsége. A lakosság érti és érzi ennek fontosságát. A júniusban megrendezendő nagygyakorlat célkitűzése az, hogy a polgári védelem fontosságára ráirányítsa a figyelmet, s egyben propagandatevékenységet fejtsen ki a lakosság körében. A gyakorlaton több mint negyven ezren vesznek részt Kecskemét, Kiskunfélegyháza, Kiskunhalas városokban és járásaikban, valamint Kiskőrösön és járásában. A polgári védelem megyei parancsnoka ezt követően azokról a magas követelményekről szólt, amelyek a vezetők előtt állnak a gyakorlat sikeres lebonyolítása érdekében. Nagy szerepük lesz a gyakorlat előkészítésében és végrehajtásában a tanácsok végrehajtó bizottságainak, a társadalmi szerveknek, valamint a gyakorlatba bevont üzemeknek, termelő- szövetkezeteknek, végső soron azonban az egész lakosságnak. Dr. Varga Jenő arra kérte a jelenlevőket, O. fc. Fejlődik az üzem Jelenleg 4 korszerű szárító berendezést szerelnek 4 millió forintos beruházással. (Második képünkön.) Ha valamennyit üzembe helyezik 48 köbméter mozaik-, vagy normálparketta alapanyagát szárítja egy nap alatt. Az új berendezés hogy munkájukkal segítsék a gyakorlat sikeres előkészítését. A tájékoztató után Ne- metz Gyula alezredes, a polgári védelem megyei törzsparancsnoka a gyakorlat során lebonyolítandó feladatokat ismertette, majd az elhangzott kérdésekre válaszolt A továbbiakban a Polgári Védelem Országos Parancsnokságának képviselői: Fóti Pál és Szabó Tibor alezredesek tájékoztatták az ülés résztvevőit a tavaly Borsod megyében lezajlott, hasonló gyakorlat hasznos és követendő tapasztalatairól Farkas Mihály ezredes a néphadsereg megyénkben állomásozó alakulatainak nevében ígért segítséget a feladat sikeres lebonyolításához. Végezetül dr. Glied Károly szólalt fél, s fejezte ki azt a meggyőződését, hogy a nagyszabású feladat előkészítésére illetékes megyei, járási és városi párt- és tanácsi vezetők mindent elkövetnek a nagy jelentőségű gyakorlat sikere érdekében. Koszigin Teheránban Alekszej Koszi gin, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke kedden Ho- veida iráni miniszterelnök meghívására hivatalos látogatásra Teheránba érkezett. A szovjet és iráni zász' ókkal feldíszített repülőmén a szovjet vendégeket j Hoveida miniszterelnök, I Zah-kLi külügyminiszter. valamint a kormány és a parlament több tagja fogadta. A himnuszok elhangzása után Koszi gin és iráni-ven- déglátója a szovjet miniszterelnök szálláshelyére hajtatott. A városba vezető utak mentén mindenütt lelkes tömeg köszöntötte az elhaladó kormányférfiakat. (TASZSZj Ankét Mélykúton