Petőfi Népe, 1968. április (23. évfolyam, 78-100. szám)
1968-04-12 / 86. szám
a MAGYAR SZOCIALISTAMUNKÁSPÁRT BÁCS-KISKUN MEGYEI B IZ O TTS Á G Á N A NAPILAPJA Világ proletárjai, egyesüljetek! XXin. évf. 88. szám 1968. április 12. PÉNTEK Ára: 80 filter U Thant szerint ■ ■■ rr JOVO megkezdődnek a VDK az és USA közötti előzetes megbeszélések U Thant ENSZ-főtitkár háromnapos hivatalos belgiumi látogatásának befejeztével csütörtökön elutazott Brüsszelből. Elutazása előtt a repülőtéren kijelentette: „Ügy vélem, hogy Hanoi és Washington előzetes tárgyalásai hamarosan, valószínűleg már a jövő héten megkezdődnek.” Mint mondotta, az Egyesült Államok és a VDK az utóbbi néhány napban többször kapcsolatba lépett egymással a tanácskozások színhelyének meghatározása végett. * Mint a TASZSZ hanoi tudósítói hitelt érdemlő forrásokra hivatkozva jelentik, a Vietnami Demokratikus Köztársaság kormánya javasolta, hogy a VDK és az Egyesült Államok képviselői Varsóban folytassanak előzetes tanácskozásokat. A VDK fővárosában ugyanis csütörtökön ismeretessé vált, hogy a demokratikus Vietnam megkapta az Egyesült Államok válaszát. Ebben az Egyesült Államok közli: nem ért egyet azzal, hogy 1 ton szentáor is. Phnom Penh kambodzsai fővárost jelöljék ki az előzetes kapcsolatfelvétel színhelyéül. Mint illetékes hanoi körökben rámutatnak, Phnom Penhnek, mint az előzetes tárgyalások színhelyének amerikai részről történő elutasítása arra vall, hogy az Egyesült Államok halogatja a kérdés megoldását. Az amerikai szenátus külügyi bizottságának több tagja javasolja, hogy Johnson elnök a törvényhozás megbízottjait is vonja bele az esetleges tár- 1 gyalásokba a VDK képviselőivel. Fulbright, a bizottság elnöke, utalt arra, hogy véleménye szerint az | elnök által kinevezett megbízottak túlságosan is kö- j zel ádnak a háborús párt- I hoz. Ugyanakkor leszögez- I te, hogy a tárgyalások sikere érdekében az Egye- j sült Államoknak haladék- ' tálamul", lényegesen csők- , kentenie kell Vietnamiban a hadműveletek szintjét. Hasonló álláspontra helyezkedett Stuart Symingürszágszerte munkához láttak a megújított népfrontbizottságok Országszerte munkához láttak a megújított népfrontbizottságok. A mintegy három és föl ezer bizottság körülbelül 130 ezer tagja az alakuló ülések után nyomban hozzákezdett a választási gyűléseken elhangzott javaslatok feldolgozásához. Mindenütt gondosan tanulmányozták, elemezték a lakosság észrevételeit, felmérték, hogy az indítványok közül melyiket hasznosítják a rövi- debb lejáratú tervekben és maijukét veszik későbbre előjegyzésbe. Készül a május 8-án megnyíló szolidaritási hónap programja is. Valamennyi érdekelt bevonásával formálják az eseménysorozat terveit. Arra törekednek, hogy béke- mozgalmunk hagyományos tavaszi demonstrációja minden eddiginél meggyőzőbb bizonyságot adjon népünk proletár internacionalizmusáról. Tízek társulása: Tsz-közi gépjavító, építő vállalkozás, nagy hűtőházak Kecskemét tíz tsz-elnöke, párttitkára és KlSZ-alap- szervezeti titkára tartott értekezletet a városi tanács székházában. A városi párt- bizottság részéről jelen volt dr. Greiner József titkár és Székely Jenő munkatárs, a városi tanács vb részéről Agud Károly mező- gazdasági osztályvezető. Az együttműködés kialakításában jelentős előrelépés volt az ankét. Elhatározták, hogy tsz-közi gépII Lnna-14 — a Hold mesterséges holdja A Luna—14. szovjet önműködő űrállomást a fékezési művelet végrehajtása után április 10-én Holdkörüli pályára vezérelték, és így a Hold újabb mesterséges holdjává vált. Az önműködő űrállomás folytatja a Hold és a kozmikus térség tudományos vizsgálatát. Tudományos programjában szerepel a Föld és a Hold tömege egymáshoz való viszonyának pontosabb meghatározása. Az űrállomás Hold-felszíntől való legnagyobb távolsága 870 kilométer, a legkisebb 160 kilométer. Az első negyedév mérlege Félmillió forintos túlteljesítés A kecskeméti Asztalos Ktsz igen jól zárta az első negyedévet. Tizennyolc milliós évi előirányzatuknak az első három hónapra jutó részét fél millió forinttal túlteljesítette. Gyártmányaikkal sok örömet szereznek ebben az évben is a modern bútorok kedvelőinek. Januárban kezdték gyártania a „Helvéciái fantázia” elnevezésű lakószoba bútort, amelyből azonnal 600 garnitúrára kaptak megrendelést. Változatlanul nagy sikere van a Kecskemét II. hálószoba berendezésnek, amelyet már évek óta készítenek. Az idei 500 garnitúrára szóló rendelésből az első negyedévben százhúszat szállítottak el, a „Helvéciái fantáziá”- ból pedig már százötven hagyta el az üzemet. Egy másik gyártmányuk — a stílbútor —, öt éve szerez megbecsülést hazánkban és számos nyugati országban a kecskeméti bú- torasztalosoknak. Ebből, a régi korok ízlését idéző, munkaigényes, nagy szakértelmet kívánó bútorféleségből az idén négy millió forint értékűt készítenek. Óriásfűrész Kecskeméten, az erdészeti gépműhelyben készítették azt ax óriásfűrészt, amit a napokban helyeztek üzembe a Kiskunsági Állami Erdőgazdaság solti erdészetében, a Kis-Duna partján. A gép teljesítménye többszöröse az eddig használatának nyolcórás műszakban közel 20 köbméter fát dolgoznak fel vele. A fűrészelő szalag — amely percenként 8—900 fordulatot végez — különböző méretű vágásra állítható. Ezzel foglalatoskodik a felvételen látható Gönczi János fűrészmester is. Megkezdődött az öntözés A rendkívül kevés téli és tavaszi csapadék miatt szükség van az öntözőtelepek jobb kihasználására. Elsőnek a kalocsai öntözőfürt területén kezdték meg a szórófejek üzemeltetését. Az öntözőfürt hétezer hold- nyi körzetében, ahol a terület nagyrészét kétszer hasznosítják, az idén 4000 szórófejet helyeznek üzembe. Vizet ad a kiskunsági öntözőrendszer is. A kun- szentmiklósi sziket és a Tass környéki termelőszövetkezetek szántóföldjeit látja el csapadékkal. Az öntözőhálózat évek óta tartó fejlesztésével elértük, hogy az idén már mintegy 50 ezer holdnyi területen kaphatnak mesterséges esőt a növények. A Duna mentén például mintegy 35 kilométer hosszan szolgáltatnak vizet a különböző öntözőberendezések az itt gazdálkodó termelőszövet- í kezetek részére. javítót hoznak létre, a meglevő műhelyek felhasználásával, s géptípusok szerint szakosítják a karbantartást Erre vonatkozóan megalakítottak egy bizottságot is, amely hivatva van a működési szabályzat kidolgozására. Szóba került egy tsz-közi építőtársulás létrehozása is, amelyet majd a közös gépjavító után alakítanak meg. Tervezik azt is, hogy tsz-közi, nagykapacitású hűtőtárolókat építenek a városban, a vasút mentén. Három gazdaság, a Magyar—Szovjet Barátság, a Törekvés és a Vörös Csillag Tsz pedig a nagyüzemi, állandó jellegű gombatermesztés meghonosítására tesz kezdeti lépéseket. Spychalski marsall a lengyel államtanács új elnöke Mint a lengyel távirati iroda (PAP) jelentette, a lengyel szejm csütörtöki ülésén Marian Spychalski marsallt, a Lengyel Egyesült Munkáspárt KB Politikai Bizottságának tagját választotta az Államtanács elnökévé. Spychalski jelölését erre a tisztségre a LEMP, az Egyesült Parasztpárt és a Demokrata Párt nevében Gomulka javasolta. (Folytatás a 2. oldalon) A szarvasmarha-tenyésztés fejlesztéséről tanácskoztak Megyei ankét Kecskeméten Az Építőipari Tudományos Egyesület és a Magyar Agrártudományi Egyesület Bács-Kiskun megyei szervezete, valamint a megyei tanács vb mezőgazda- sági és élelmezésügyi osztályának kezdeményezésére csütörtökön összehívták a mezőgazdasági nagyüzemek szakembereit, hogy megvitassák a szarvasmarha-tenyésztés további fejlesztésével kapcsolatos tennivalókat. A megbeszélésre Kecskeméten, a megyei tanács székházában került sor. A tanácskozást dr. Maár András, a megyei tanács vb mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának vezetője nyitotta meg. Kiemelte a szarvasmarhatenyésztés fontosságát. Magyarország évi összes hústermeléséből a szarvasmarha 20—22 százalékkal részesedik. Nem ez az arány érdekes elsősorban, hanem az, hogy a marhahúsnak csaknem 10 százalékát exportáljuk előnyös árfeltételek mellett, főleg a tőkés országokba. Ha a megye szarvasmarha-tenyésztését vizsgáljuk, szem előtt kell tartanunk, hogy ez az ágazat jelentősen kihat az üzemek gazdálkodására. A vágómarha- és a tejárak elmúlt évi emelése és ezzel a szarvasmarha-tenyésztés gazdaságosságának javítása következtében a termelőszövetkezetek lényegesen növelték az állományt. Jelenleg csaknem 9 százalékkal magasabb mint 1966-ban volt. Növekedett az összállomá- rr on belül a tehénlétszám is, több mint 10 százalékkal. Az egy tehénre jutó tejtermelés a megyében meghaladja a 2500 litert. Az eredmények ellenére gondok vannak az elhelyezéssel. Magas az egy kilogramm súlygyarapodáshoz felhasznált abrakmennyiség. Megállapítást nyert az is, hogy a termelőszövetkezetek állománynövekedése nem ellensúlyozza az egyéni és a háztáji gazdaságokban beállott csőkké. nést. A legutóbbi állatszámlálás szerint a megyében csaknem 132 ezer darab szarvasmarha van a nagyüzemi, valamint a háztáji gazdaságokban. A bevezető után Messin- ger Gézáné, a Mezőgazda- sági és Élelmezésügyi Minisztérium Műszaki Fejlesztési Főosztályának főmérnöke tartott előadást a korszerű szarvasmarha-tenyésztés lehetőségeiről, a távlati elképzelésekről. A vitában felszólalók, elsősorban az építkezés korszerűsítését, valamint a technológiai módszerek tökéletesítését sürgették. Ko- lossváry Szabolcs, az AG- ROKER mérnöke az új építési módokat ismertette filmvetítéssel egybekötve, Hidass Sándor főmérnök, a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium részéről a tartási viszonyok korszerűsítéséről szólt. Augusz- tin Károly, a MEZÖBER megyei igazgatója az olcsóbb építkezési lehetőségeket ismertette. K. S.