Petőfi Népe, 1968. április (23. évfolyam, 78-100. szám)

1968-04-09 / 83. szám

Továbbra is az élen ^I es er<,,!mín)ek KUN BÉLA SE—SZARVASI SPARTACUS 3:0 (1:0) Kiskunfélegyháza, 600 né. ző, vezete: Daubner. Kun Béla SE: Petrecz — Kapoli, Zemmel, Tóth — Szilágyi, Kérdő (Takács) — Miksztai, Varga, Magyar, Csermák, Szabó. Edző: Ta­kács István. A mérkőzés első részé­ben még unalmas, lélek nélküli játékot láthatott a közönség. Mindkét részről sok volt az eladott labda. Feltűnően sok labdakezelési hibát vétettek mindkét fél játékosai. Ekkor egyik ka­put sem fenyegette veszély. Az első lövést Csermák küldte a 14. percben a ven­dégek kapuja fölé. A 25. percben Szabó ajándéklab­dát kapott a szarvasi jobb­hátvédtől, de csúnyán mel­lé lőtte. A 26. percben há­rom védő is elrúghatta vol­na a labdát, de a szemfü­les Varga rácsapott és 10 méterről a jobb sarokba gu­rított 1:0. A 40. percben Szabó még kihagyott egy óriási helyzetet. A 45. perc­ben Csermák tisztára ját­szotta magát, de éles lö­vése a kapufára, onnan a mezőnybe vágódott. Szünet után mintha ki­cserélték volna a hazai csa­patot. Szép akciókat vezet­tek, a gólt mégis védelmi hibából érték el. A 10. perc­ben Csermák a kifutó ka­pus mellett élesen lőtte a hálóba 2:0. Most a vendég­látók irányították a játékot és Szilágyi 20 méterről nagy kapufát lőtt A 18. percben egy szarvasi táma­dás nyomán Petrecz már verve volt és Tóth a vonal­ról fejelte ki a gólba tartó labdát. A 32. percben Miksztai gurított a vendé­gek kapuja felé. Az éles labdát a hátvédek elvették. A labda Magyar elé került aki öt méterről beállította a végeredményt 3:0. A Kun Béla SE ezzel a győzelmé­vel továbbra is az első he­lyen áll és tegyük hozzá, megérdemelten, hiszen a második félidőben az ellen­fél szinte szóhoz se tudott jutni a jó erőben levő ha­zaiakkal szemben. Jók: Varga, Kapoli, Tóth és Szi­lágyi játékát külön is ki kell emelni. A vendégek közül senkit sem lehet di­csérni. MTK—U. Dózsa 4-rS (2:1) Bp. Honvéd—FTC 4:1 (2:1) Vasas—Szeged 6 a (3:1) Diósgyőr—Győr 1 rí (1:0) Csepel—Salgótarján 3:0 (1:0) Egyetértés—Videoton 2:2 (2:2) Pécs—Tatabánya 1:0 (0:0) Dunaújv.—Szombath. 0:0 az nb i. Állasa 1. Bp. Hoiw. 7 5 2 — 15:3 12 2. Vasas 7 6 — 1 24:8 12 3. Szeged 7 4 1 2 10:12 9 4. U. Dózsa 7 3 2 2 16:7 8 5. Csepel 7 4 — 3 9:6 8 6. Egyetértés 7 1 6 — 4t3 8 7. Ferencv. 7 3 2 2 14:ll 8 8. Dunaújv. 7 3 2 2 9:9 8 9. MTK 7 2 3 2 9:8 7 10. Videoton 7 3 1 3 7:13 7 11. Szombath. 7 2 2 3 5:10 6 12. SalgótarJ. 7 2 1 4 9:15 5 13. Pécs 7 1 3 3 3:10 5 14. Dlósgydr T 1 2 4 4:9 4 15. Győr 7 — 3 4 2:7 3 16. Tatabánya 7 — 2 5 4ru 2 Játszadozás gólok nélkül KISKUNHALASI MEDOSZ—MEZŐHEGYES! KINIZSI 0:0. néző, Kiskunhalas, 300 vezette: Csepregi. Kiskunhalas: SzaLomtai — Tóth II.. Mészáros I., Juhász — Kiss. Tóth I. — Mészáros II.. Rádi, Csányi, Vargia, Jágeir. Edző: Vi- rágb István. A vendégek lendültek a kezdés után támadásba, s az 5. percben Kató fejese suhant el a kapufa mel­lett. A MEDOSZ-védők kapkodása átragadt a csa­tárokra is. s csak a 15. percben ment az első lö­vés a vendégek kapujára Mészáros II. révén. A 30. percben Csányi nagy lövé­se a felső sarok mellett suhant el. Jobbára a két 16-os között vándorolt a labda gólhelyzetek nélkül. Levonni! a Dnnaófváros KISKÖRÖS—DUNAÚJVÁROS 2:1 fid» Kiskőrös, 1500 néző: ve­hette: Zolomi. Kiskőrös: Ba — Zsíros, Paluska I., Szentgyörgyi III. — Kállai II., Pecznyik — Vén, Szentgyörgyi I., Márké, Kuruncsics, Dombó­vári. Edző: Egei János. (Cse­bre: Balogh). Kiskőrös megérdemelten nyerte meg a mérkőzést, sőt a helyzetek alapján sokkal jobb arányban is győzhetett volna. Az első percekben Kiskőrös táma­dott. A 3. percben Mester kiugrott, lövését Ba kiök­lözte. Egy perccel később már újfa a dunaújvárosi kapu volt veszélyben és csak szögletre tudtak men­teni. A 15. percben Szent­györgyi I. bombalövését ne­hezen öklözte ki a dunaúj­városi kapus. Tovább tar­tott az erős körösi nyomás és a 35. percben Márkó tá­voli szabadrúgásával Szent­györgyi I. kiugrott, s szép gólt lőtt. 1:0. A második félidő 3. per­cében Odrics szabadrúgása a kapufáról pattant vissza. A lepattanó labda Haran­gozó fejéről jutott a háló­ba. 1:1. Az 5. pecben óriási helyzet alakult ki a duna­újvárosi kapu előtt, de a körösi csatárok hibáztak. Egy perccel később újabb gólhelyzet maradt kihasz­nálatlanul. A 22. percben Márkot a 16-osnál felvág­ták és az esés következté- bep eltört a karja. 11-es gyanús volt az eset. Palus­ka szabadrúgását nehezen öklözte a dunaújvárosi ka­pus. Már csak tíz emberrel játszott a Kiskőrös. A 37. percben Szentgyörgyi I-et csúnyán felvágták a 16-oson belül. A 11-est Kállai lőt­te be. 2:1. A dunaújvárosi játékosok megtámadták a játékvezetőt és verekedést akartak provokálni, de nem sikerült nekik, mert a ren­dezők és a kiskőrösi játé­kosok ezt megakadályoz­ták. A dunaújvárosi csapat ezután levonult és nem is tért vissza a pályára. A 40. perében Tőfih n. és a mezőhegyesi Varga ösz- szefejelt, mindkét játékos néhány perces ápolásra szorult Fordulás után a MEDOSZ irányította a játékot A 15. perében formás hazai tá­madás végén Rádi került lövő helyzetbe, de balra kisodródva, a léc fölé emelt A 20. perében Mé­száros II. helyett Csalban- kó állt a jobbszélre, de a csere sem használt. Ahogy múltak a percek, egyre fo­kozódott az iram. de a vendégeik védelme végig sikerrel rombolta a hazai rohamokat. A MEDOSZ főleg szünet után táma­dott többet, de a kapu előtt nem volt lehetőség gólszerzésre. Jók: Szalon- tai, Tóth II.j Mészáros L KOSÁRLABDA Bajai Bácska Posztó— VTSK 86:81 (46:41) NB L férfi. Budapest, vas Monostori, Puhr. Baja: Kovács (30), Kará­csonyi (15) — Baumert (2) — Rátvay (26), Piszárovics (2). Csere: Vétek (6), Iko-, tity (3), Vörös (2), Wiedin- ger. Edző: Tax Imre. A szokatlanul nagymére­tű pálya nagyon zavarta az elején a bajad csapatot és az ellenfél is kitűnően ját­szott A félidő közepén egy­szer sikerült a Bácska Posz­tónak 15 pontos előnyre szert tenni, majd a félidő végéig a VTSK 5 pontra megközelítette a bajaiakat. A szünet után továbbra is nagy lelkesedéssel és jól játszott a Bácska. Rátvay és Kovács pontos dobásai­val ismét 13 pontra elhúz­ta. A hajrában nagy küz­delem alakult ki. A jól vé­dekező és távolról kitűnően dobó VTSK-nak sikerült felzárkózni és az utolsó 5 percben 3 ponttal vezettek. A végén azonban a bajai csapat nagy nyugalma meg­hozta a sikert és az utolsó percben megszerezték a győzelmet. A csapatból Ko­vács, Vétek, Karácsonyi és Rátvay jászott kitűnően. A VTSK legjobbjai Hegedűs (20) és Kárász (16). Kecskeméti Petőfi—1 Bp. Előre 53:48 (30:24) NB L férfi. Kecskemét, 600 néző, vezette: Cseresz­nyés, Horváth. K. Petőfi: Tóth (9), Vas­vári (3) — Beóka (11) — Szabó (5), Kovács (6). Cse­re: Csikai (11), Csányi (6), Király, Farkas, Pajor, Rusz- kai, Nagy. Edző: Guóth Iván. Az első percekben nagy­szerűen játszott a Petőfi és hamarosan 8 pontos előnyre tett szert A szabadtéri pá­lya kellemetlen hatása is jelentkezett A dobások egyik oldalon sem sikerül­tek és a Petőfi még egy sor „ziccert” is kihagyott A mérkőzés végéig két egyen­lő erejű csapat küzdelme volt A második félidő 12. percében a Petőfi 5 pontos Nagy küzdelem — szép győzelem BAJAI MTE—DOMBÓVÄRÍ SPARTACUS 2:0 (2:0) Baja. 800 néző, vezette: Hőbör Zoltán. MTE: Majzlinger — Bá- lity, Páncsics, Viszmeg — Márity, Miklós — Borko­vics, Petrich, Rizsányi, Bartulov, B. Szabó. (Csere: Csanyik dr.) Edző: Jász­berényi János. A kezdés utáni dombó­vári támadást az MTE vé­delme szépen hárította eL, majd gyors ellentámadást indított és B. Szabó mint­egy 16 méteres hatalmas lövését a kapus csak nagy nehezen nyomta szögletre. Ezután sorra vezette tá­Igazságos döntetlen SOLTVADKERT—VASAS TURBÓ 0:0 Egyetemet végzett számviteli gyakor­lattal rendelkező főkönyvelőt keres iparvállalat. Levele két „Leinformálható” •'eligére a Kiadóhiva ■"-•a kérünk. 2471 Budapest, Marcibányitér. 400 néző, vezette: Horváth. Soltvadkert: Németh — Gilich, Meskó, Mészáros — Szerényi. Filus — Fábián, 1 Tumbász, Bezsenyi, Tóth, Dobszai I.. (Dobszai II.) Edző: Zsikla Tamás. A kőkemény, agyagos ta­lajú pályán, a hazaiak kezdtek jobban és az első 10 percben némi mezőny­fölényt harcoltak ki. Fo­kozatosan megszokták a pályát a vadkertiek is és egyre több támadást ve­zettek, lövéseik azonban távolról estek és célt té­vesztettek. A 40. percben Dobszai II. megsérült és helyére Dobszai I. állt. A második félidőben élénkebb lett az iram. A 30. percig egyenlő erők küzdelem folyt, majd fö­lénybe került a techniká- sabb vendégcsapat. A 35. percben Dobszai I. lőtt ka­pura, de a kapu előtt el­suhanó labdát Fábián nem érte el. A 40. percben Dobszai I. a kimozduló kapus mellett nem találta el a pattogó labdát. A já­ték képe alapján igazságos eredmény született. Jók: Meskó, Bezsenyi, Szerényi, illetve: Ménesi. madásait a hazai csapat. Szépen felépített rohamok jellemezték az első félidő szinte minden percét. Bi­zonyság erre, hogy az első 35 percben kilenc szögle­tet ért el az MTE. de a gól váratott magára egészen a 40. percig. Ekkor Borkovics elfutott a megzavart dombóvári védelem mellett és 11 méterről védhetetle- nül a bal sarokba lőtt. 1:0. Űjabb M TE-támadások kö­vetkeztek, melyeknek ered­ményeként a 42. pereiben megszületett a végered­ményt beállító második góL B. Szabó beívelt lab­dáját Petrich 14 méteres erős 'kapáslövéssel küldte a bal felső sarokba. 2:0. A különben igen jól vé­dő dombóvári kapus tehe­tetlen volt. A második félidőt is csaknem végig támadta, a bajai csapat. Hosszú ideig csak az ellenfél térfelén folyt a játék, a vendégek nem tudtak kibontakozni. Teljesen védekezésre áll­tak be. időnkénti támadá­saikat az MTE védelme sorra megakasztotta. A bajai mezőnyfölény elle­nére több gól már nem esett, de így is igen szép, ötletes játékkal örvendez­tették meg a hazai közön­séget. A mezőny legjobb­ja: Márity. Jók: Páncsics, Bartulov, Borkovics. illet­ve Kővári és G. Kiss. A K. Petőfi—Bp. Előre NB I-es férfi mérkőzésen a kecskeméti Csikai dob ko­sárra. Mellette dr. Laborcz nem tud játékba avatkozni. vezetése után rövid meg­torpanás következett. Az Előre ezt jól kihasználta és 1 pontos vezetést szerzett. Szerencsére ezután Tóth három remek távoli kosa­rat dobott és már ismét 5 pont volt a kecskemétiek előnye. Ezt végig sikerült megtartani. A szabadtéri pálya mindkét csapatot ala­posan próbára tette. Az Előre kitűnő és sportszerű ellenfél volt. A Petőfiből csak Tóth játszott igazán jól, a többiek inkább csak küzdöttek. A Bp. Előre leg­jobbjai dr. Laborcz 11, Tö­rök és Szabó 8—8. Szekszárd— Kecskeméti Petőfi 48:33 (16:12) NB II. női. Kecskemét, 200 néző, v.: Cseresznyés, Horváth. K. Petőfi: Fodor (3), Bende (2) — Kerpesitsné (9) — Báder (9), Erdősi (1). Csere: Bodnámé (4), Szabó (3), Pusztai (2), Kálláné, Mócza, Rozgonyi. Edző: Po- lányi István. A szekszárdi csapat biz­tosan győzött. Bajai Vízügy—PEAC 71:60 (53:34) NB II. férfi. Baja 100 né­ző, v.: Szamosi, Hámori. Baja: Vass (4), Győrfi (11) — Csátaljai (20) — Merkella (10), Bovánovics (9). Csere: Fejér (4), Bács­kai (2), Görbe (11). Edző: Bacsfay Gyula. Váratlanul nehezen győzött a bajai csapat az eddig még nye­retlen pécsiek ellen. Az első félidő végén még a vendég­csapat vezetett. A szünet után a Vízügy feljavult, kü­lönösen Csátaljai volt ered­ményes és a végén jó já­tékkal harcolták ki a győ­zelmet. A péosiek legjobb jai Jeiasits (21) és Schmi : (12). Bp. Pedagógus— Bajai Fehérneműgyár 67 ál (25118) NB II. nőt Baja, 100 né ző, v.: Szamosi, Hámori. Baja: Martinovicsné (17). Paitonai E. (15) — Márton (12) — Mándi (4), Molnár. Csere: Gergity (2), Schmidt- né, Schüszler (1), Patonai I. Edző: Gombás László. A bajai csapat nélkülözni volt kénytelen két magas játékosát/ A palánk alatt nem tudták a labdát meg­szerezni és a budapestiek távolról is jobban dobtak. A bajai csapat elmaradt a szokott játékátóL Jók: Mar­tinovicsné és Patonai. A Pedagógusból a két Takács és Markella játszott jól. A most meginduló kézi­labda bajnoki idényben már az új nemzetközi sza­bályok szerint játsszák a mérkőzéseket. Az új sza­bályokból minden játékve­zetőnek vizsgát kell tennie. A szakosztályvezetők és edzők részére április 14-én, vasárnap a megyei TS he­lyiségében tart tájékoztatót á megyei kézilabda szövet­ség. A Kecskeméti Motoros Klub április 8-án, hétfőn délután tartotta első idei összejövetelét. Az értekez­leten megbeszélték az évi túraprogramot, valamint néhány szervezeti kérdés-! ről döntöttek. Császártöltésen a KISZ- alapszervezet kispuska 15- vészversenyt rendezett Ä versenyen Valkai István szerezte meg a győzelmet. Hét lövésből 62 körrel. 2. Lakner Menyhért, 3. Rausch Menyhért. A há­rom győztes tiszteletdíjban részesült és az MHSZ já­rási versenyén vehetnek részt. A Dél-Bács megyei kézi-' labda bajnokság I. forduló­jának eredményei: Kinizsi SE—Jánoshalma 18:22, Ba­jai Kismotor—Kunbaja 36:7, Dávod—Bajai Vízügy 16:19, Nagybaraeska—Du­napataj 16:17, Gara—Csá- voly 15:26. A Kiskunhalasi Spartacus—Gábor Áron SE mérkőzés elmaradt, mert a Gábor Áron SE-nek nem volt igazolása. Műanyag­feldolgozásban! lehetőleg jártas gépész- és vegyész- technikusokat felvételre keresünk. Fizetés kollektív szerződés szerint. Érdeklődni lehet személyesen vagy írásban Villamosszigetelő és Műanyaggyár 2. sz. gyáregysége. Kiskunfélegyháza!, személyzeti vezetőnél. ________2513

Next

/
Thumbnails
Contents