Petőfi Népe, 1968. április (23. évfolyam, 78-100. szám)

1968-04-07 / 82. szám

VHág proletárjai, egyesüljetek! TtmfJEPe MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BÁCS-KISKUN MEGYEI BIZÖTTS Á G Á N A K NAPILAPBA 1968. április 7. VASÁRNAP XXIII. évi. 82. szám Arat 1 forint Érdem szerint P ontos statisztika még bem áll rendelkezésre, de nyugodtan mondhatjuk, hogy átlagosan több mint 10 napi munkabérnek meg­felelő nyereségrészesedést osztottak ki az elmúlt na­pokban a megye miniszté­riumi és tanácsi vállalatai­nak dolgozói között. Volt olyan üzem, ahol többet, volt ahol kevesebbet, s né­hány — a vállalatok alig 10 százaléka —, ahol ez­úttal semmit sem fizettek. A Kecskeméti Konzerv­gyárban, ahol egy évvel ez­előtt ugyancsak nem fi­zettek, most 15 napi nyere­ségrészesedést osztottak. Ez kitűnő eredmény, amely egyben azt is jelenti, hogy jól dolgoztak a munkások és vezetők egyaránt. S hogy ez valóban így van, azt igazolja, hogy „bi­zonyítványukon” 1966-hoz mérten 39,5 millió forintos üzemi eredményjavulást ta­lálunk. A Kalocsavidéki Fűszer­paprika- és Konzervipari Vállalat 9, az Alföldi Cipő­gyár 3, a Kiskunfélegyházi Vegyipari Gépgyár 10, az ossz tanácsi ipar mintegy 13 millió forint üzemi ered­ményjavulást ért el. Még sorolhatnánk, hiszen a me-, gye ipari vállalatainak 90 százaléka tud több-keve­sebb üzemi eredményjavu­lást felmutatni, örvende­tes, hogy mindez egyben az új gazdasági mechaniz­musra való körültekintő felkészülést, a nagyobb ön­állósággal való élni tudást is igazolják. Természetesen az igazi, a gyakorlati vizsga az idén következik. A feladatok nem könnyűek, megoldá­suktól függ azonban, hogy mennyi lesz jövőre a válla­lat nyeresége, illetve meny­nyi lesz ebből a dolgozók között felosztható összeg. Ebben az évben például 10 —11 százalékkal magasabb a tavalyinál a megye ipa­rának termelési előirány­zata. Igaz, hogy háromezer új munkaerőt vesznek fel a már meglevő és az idén megyébe települő vállala­tok, de ez nem ellensú­lyozza azonnal a megnöve­kedett termelési igényt, hi­szen több hónapon, át kell foglalkozni velük, míg jól begyakorlott munkásokká válnak. A legfőbb tennivaló te­hát a termelékenység eme­lése, s a többi, a gazdasá­gosságot alapvetően befo­lyásoló tényezők javítása. Ez pedig vezetőknek és munkásoknak egyaránt fel­adata. A vezetőknek első­sorban a zavartalan terme­léshez és nem utolsósorban értékesítéshez szükséges feltételek megteremtése. A műszakiak a gyártás és gyártmányfejlesztéssel, a munkások a szocialista munkaversennyel, az újító mozgalom még szélesebb körű kibontakoztatásával tehetik nyereségesebbé a termelést, s növelhetik a vállalat bérfejlesztésre, pré­miumokra és szociális jut­tatásokra kifizethető része­sedési alapját. Nj Q« Zavargások Amerika 41 városában Általános felháborodás King meggyilkolása miatt Johnson elnök katonasá­got rendelt Washingtonba, a zavargások elfojtására, to­vábbterjedésének megaka­dályozására. Az elnök uta­sítására 2000 katonát he­lyeztek készenlétbe, s ötszá­zat azonnal a város utcáira vezényeltek. Egy század a Fehér Ház, egy másik szá­zad pedig a Capitol, a tör­vényhozás épületét biztosít­ja, Géppuskák a Fehér Ház kertjében és az amerikai törvényhozás épülete előtt, a Capitoliumon, szuronyos őrjárat az utcákon, 13 órás kijárási tilalom, tüzek szá­zai, égő házak, kifosztott üzletek — ez Washington képe a szombatra virradó éjszakán; A zavargásoknak az ame­rikai fővárosban eddig há­rom halálos áldozata és mintegy 350 sebesültje van. A rendőrség és a kato­naság együttes járőrei 650 felnőttet és 150 fiatalkorút tartóztattak le. Több száz tűz pusztít a fővárosban, s a helyi tűzoltóság kérésére a ..szomszédos elővárosokból félszáz tűzoltót vezényeltek Washingtonba. Ezernél több üzletet és áruházat részben vagy teljesen kifosztottak, vagy elpusztítottak. Számos lakóház és üzlet lett a lán­gok martaléka. A zavargások következté­ben hajléktalanul maradt családokat is ideiglenesen templomokban, egyházi épületekben helyezték el. A kórházak teljes üzemmel dolgoznak a sebesültek el­látására. Washington ostromlott városhoz hasonlít, a Fe­hér Ház pedig erődhöz, amelyet géppuskák, acél­huzalok és a parkban fel­állított erősfényű reflekto­Cyrus Vance hadügymi­niszter-helyettes, akit az elnök a rend helyreállítá­sával bízott meg szomba­ton reggel kijelentette, hogy „a jelek szerint a katonaság és a rendőrség már kézben tartja a hely­zetet”. Ugyanakkor közöl­te, hogy újabb 2000—2500 katonával erősítik meg a nemzeti gárda és a szö­vetségi katonaság Wa­shingtonba vezényelt egy­ségeinek jelenlegi négyez­res létszámát. Walter Washington, a főváros polgármestere a hajnali órákban tartott sajtóértekezletén kijelen­tette: reméli, hogy lassan- lassan helyreáll a nyuga­lom. Bejelentette azonban a szombat éjszakai kijárá­si tilalom elrendelését is alkonyaitól a hajnali órákig. Johnson elnök a reggeli órákban újabb nyilatko­zatban szólította fel Wa­shington lakosságát a tör­vény tiszteletben tartáséra' és a rend helyreállítására. Hollywoodi jelentés sze­rint Louis Armstrong, Sammy Davis és Sidney Poitier, ismert néger mű­vészek bejelentettéit, hogy hétfőn nem vesznek részt a szokásos évi művészeti díjkiosztáson, ezzel is ki­fejezésre juttatva gyászu­kat. Hétfőn osztják ki Hollywoodban az Oscar- díjakaí. Martin Luther King gyilkosát a rendőri szer­vek még mindig nem ta­lálták meg Ramsey dark igazságügyminiszter, aki személyesen irányítja a nyomozást Memphisben, azt mondotta, hogy a gyil­kosról számos adat derült Sorai a borsó, virágba borullak a barackfák Hétvégi összefoglaló a földekről A szántóföldeken, kerté­szetekben mind gyorsabb ütemben halad a tavaszi munka. A hét végére föld­be került a koraiak magja. Sok helyen sorol a borsó, a A kertészetekben is ver­senyt futnak az időveL A szőlőkben befejezéshez kö­zeledik a metszés, a zöldsé­gesekben pedig mintegy ezer holdon készítették elő hold —, valóságos viráger­dőt alkotnak. A tavaszi pompát öltött fák termés szempontjából is ígéretesek. Most már a termékenyülé­sen és a további időjárá­A jánoshalmi Petőfi Termelőszövetkezetben is vetnek. 100 holdon korai bur­gonyát, lengyel rózsát. Jún iusöan már szedni akarják a termést. Czifra Ilona munkacsapatvezető lírányitásával már az utolsó holdakon kerül földbe a mag. (Pásztor Zoltán felvétele.) Duna mentén' pedig * elve­tették a korai burgonyát .A kukorica vetését is meg­kezdték. Erre a célra 200 ezer holdnyi területet je­löltek ki, melynek nagyobb része mindenütt előkészít­ve várja a magot. A nagy­üzemi gazdaságokban több mint 30 ezer holdon ter­mesztik az új hazai és ju­goszláv hibrideket. a talajt a palánták kiülte­téséhez. ........... A kései rózsa szirombon- (tásával teljes pompájához érkezett a baracknyílás. A becslések szerint egymillió nyíló barackfa díszíti a ha­tárt. A zárt telepítésű kaj­szisok, — több mint 7 ezer son múlik, hogy a gazdag vi­rágzást bőséges termés kö­veti-e. A csapadékban szegény időjárás sürgeti az öntöző­telepek kihasználását. Sok helyen üzembe helyezték a berendezéseket. Rendkívüli minisztertanács Prágában Jövő héten teszi le az esküt az új kormány Washingtonban a szövetségi csapatok egyik fegyverese áll őrségben a dr. Mar­tin Luther King meggyilkolását követően kirobbant zavargások során felgyúj­tott és lerombolt épület előtt. PRÁGA (CTK) A csehszlovák kormány szombaton Prágában rend­kívüli minisztertanácsra ült össze. Lenárt kormány­elnök tájékoztatta a kor­mány tagjait a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának a kormány lényeges átalakítására vo­natkozó tervezetéről. Lenárt javasolta, hogy a kormány mondjon le és jelentse ezt be az új köz- társasági elnöknek. Rövid vita után a javas­latot elfogadták. A kormány ülése után Jozef Lenárt miniszterel­nök közölte Ludvik Svobo- da köztársasági elnökkel a kormány lemondását. A köztársaság elnöke a bejelentést tudomásul vette és felkérte a lemondott kormány tagjait, hogy az új kormány kinevezéséig ma­radjanak hivatalukban. A köztársaság elnöke ezután fogadta Oldrich Cernik mi­niszterelnök-helyettest, és megbízta, hogy terjessze elő javaslatait az új kormány összetételére. Szombaton Prágában a Csehszlovák Néppárt és Csehszlovák Szocialista Párt Központi Bizottságai a két párt kormányképvi­seletéről tárgyaltak. Hétfőn összeül a Nemzeti Front KB-a, hogy megtár­gyalja az új kormány ösz- szetételét, majd a Nemzeti Front küldöttsége tájékoz­tatja a köztársaság elnökét az új kormányra vonatkozó javaslatról. A Nemzeti Front KB-nak hétfői ülésén választják meg a Nemzeti Front új elnökét. Erre a tisztségre — mint ismere­tes — a CSKP KB-a Fran- tisek Kriegelt, a CSKP KB elnökségének tagját, nem­zetgyűlési képviselőt java­solta. Az új kormány fogada­lomtételére előreláthatóan hétfőn este vagy kedden délelőtt kerül sor. a jövő hét végén a2 új kormány bemutatkozik a nemzetgyű­lésben és előterjeszti prog­ramnyilatkozatát.

Next

/
Thumbnails
Contents