Petőfi Népe, 1968. április (23. évfolyam, 78-100. szám)

1968-04-04 / 80. szám

1968. Április 4. csütörtök

Húsz esztendő után

Szalonnás Mihály, a bácsalmási Petőfi Termelő- szövetkezet elnöke becsukja a mappát, amelyen a következő felírás olvasható: Alapszabály.

— Ez az egyik legnagyobb gondunk most, a zárszámadás és a tervezés után. Éppen a napokban beszélgettünk, hogy húsz éve alakult meg a szövetkezet Száz holdon tizenhárom taggal. A babonások mondogatták Is, hogy nem lesz ebből életrevaló gazdaság.

Az első esztendők valóban nehezek voltak. 1950- ben másik két szövetkezetted egyesítették a Petőfit, de a házasság nem sikerült 1952-ben aztán felbomlott a frigy. A „válóper után” a Petőfinek 660 holdja és 18 tagja volt. Ezenkívül néhány jószág és igen egyszerű felszerelés képezte az egész gazdaságot Változtak az elnökök is. Szalonnás Mihály 1955 óta áll a közösség élén. Abban az évben ő volt a harmadik elnök, éppen tizenhárom éve ennek.

Félig szomorkásán, félig tréfásan mondja:

— Azt szokták mondani néha az elnökök egymás közt hogy azok az idők duplán számítanak. Ezek szerint én már több mint húsz éve vagyok itt

Más emberek

Tény az, hogy azóta csak egyszer volt mérleghiány a tsz-ben — az ellenforradalmat követő évben —, azelőtt pedig minden esztendőben.

Már ez is sokat bizonyít Ehhez azonban sok minden kellett, elsősorban jó vezetés, amely megváltoztatta a körülményeket a körülmények pedig az embereket. Kicserélődtek a tagok az utóbbi évtizedben. Magabiztosabbak, öntudato- sabbak lettek. Ma már egy kicsit önmagukat is megmosolyogják, ha visszagondolnak mennyire idegenkedtek a szövetkezettől.

Itt van például Unyi Márton párttitkár. Ma sem titkolja, hogy nem akart annak idején belépni, hónapokig jártak hozzá a népnevelők. Ragaszkodott juttatott földjéhez, úgy érezte csak ezen tud boldogulni. Ma saját gépkocsiján jár és kissé röstell- kedik önmaga előtt is, ha a régi makacsságára gondol.

Konkoly Péter a tizenhárom alapító tag közül való. Olyan tekintélye van, amilyen egy bátor kezdeményezőnek, egy igazi úttörőnek kijár.

Kint járunk a tsz-közi sertéstelepen, amely a Petőfi és a Táncsics közös tulajdona. Tóth Péter telepvezető, egy nagy darab ember fogad bennünket. A kimutatás szerint az 578 idei malacból csak hat pusztult el, az is születés közben, vagy az anyja nyomta véletlenül agyon.

— Kérem, itt mindenki sajátjaként kezeli az állományt

Ebben van a lényeg. Szinte természetes, hogy a gazdák magukénak tekintik a közöst. Ehhez a tudati fejlődéshez 20 esztendő kellett, a körülmények alapos megváltozása.

öregek segítése

Most már több mint hatszáz tagja van a gazdaságnak beleszámítva az öregeket járadékosokat nyugdíjasokat is. A terület pedig 4300 hold körül van. Az idén már 40 jelentkezőt vettek fel, nagy részük fiatal Hét olyan volt pártoló tagot is, akik munkaképtelenek, idősek. Háztájit kapnak, amit ingyen megművelnek, azonkívül földjáradékot Szerencsétlen, elesett emberek ezek. A gazdaságnak ez csak kiadást jelent, de az elnök valamennyi tag gondolatát fogalmazza meg, amikor ezt mondja:

— Mindnyájan megöregszünk egyszer, és akkor jólesik majd, ha ránk is gondol a társadalom, a közösség.

Most könnyebb

Az elnök is gépkocsin jár és nem szólja meg érte senki, hiszen már a tagok közül is nyolcán vásároltak autót és annyian vettek motort, hogy nem is tudják hirtelen megszámolni. Ma már ez olyan természetes, mint azelőtt a kerékpár.

— Az ám, a kerékpár — emlékezik az elnök. — Eszembe jut hogy alig néhány évvel ezelőtt még gyalog jártam a határt a majorokat Hajnali 3-kor kezdtem, naponta 5—6 kilométert tettem meg, pedig akkor jóval kisebb volt a gazdaság. Nagy dolog volt ha kerékpárra ülhettem.

Akkor még nem alakult

ki a szakvezetés. Lényegében csak 1963 óta van megfelelő szakgárda a szövetkezet élén. Most már sokkal könnyebb.

A fejlődés egyre gyorsabb. A közös vagyon az utóbbi három év alatt 6 millió forinttal nőtt és jelenleg meghaladja a 24 millió forintot A tagság jövedelme hatezer forinttal emelkedett 1985-től 67-ig. A zárszámadás szerint tavaly 20 ezer forinton felül volt az egy tagra jutó részesedés.

Most egyszerre tizenegy család épít korszerű otthont

A jövőről

A tervek a fejlődéshez méltóak. Az elnök, aki jelenleg a járási pártbizottság tagja és a Bácskai Termelőszövetkezeti Területi Szövetség elnökhelyettese, Így látja a jövőt:

— A fejlődés további útja a termelőszövetkezetek közötti összefogás. Mi megtettük már az első lépést a tsz-közi hizlaldával, amelyet jövőre még egyszer ekkorára építünk. Hasonló együttműködést járásszer te tapasztalunk.

Ehhez az összefogáshoz azonban hosszú út vezetett.

Kereskedő Sándor

ÍCV ISMERIK

Az egyik alkalommal riportot akartam írni a varrodában dolgozó ifjúsági szocialista brigádról, ö kísért el hozzájuk, s amíg keresztülmentünk a műhelyeken, többen megállították egy pillanatra valamilyen vállalati, vagy személyes problémára kérve jó tanácsot. Köztük idősebb szakmunkások is.

Mentegetőzött, hogy lassan haladunk a célunk felé, de — mint mondta — aki megtiszteli a kérésével azzal semmi pénzért sem éreztetné, hogy siet. így mondta: „megtiszteli”. Es így is gondolta, ezt leolvashattam az arcáról.

Akkor határoztam el. hogy közelebbről is megismerkedem Földvári Imrével a Bajai Férfifehérne- műgyár KISZ-titkárával.

— Beszélj nekem a munkádról, életedről.

— Ügy érzem elég jól ismerem magam és talán így is kialakulna egy megközelítően pontos portré. De szerintem mégis jobb lenne, ha az elvtársaimat, barátaimat kérdeznéd. Ez az arckép valóban érdekes lenne — még számomra is.

Ebben maradtunk, s megszólaltak helyette a munkatársak.

— Sovány, 17 éves kis fiatalember volt 1950-ben, amikor ide került. Az üzem egyik alapító tagja. Nem sokan vagyunk már itt ilyenek. Tudtuk róla, hogy sokgyerekes munkáscsaládból származik és fiatalabb testvéreinek a továbbtanulását is támogatja. Már csak ezért is becsültük. De rövidesen becsülni kezdtük szorgalmáért és azért is, hogy az egyik szervezője, mozgatója lett az üzem ifjúsági szervezetének. Pedig abban az időben egészen más, talán nehezebb volt a politikai munka, mint ma.

Imre első keresetéből valami melegítőt, vagy pulóvert vett. Ma már nem tud— Gyerünk hátra! — De sehova nem mehettek, mert felettük hirtelen megzen- dült az erdő. Belenyomták a fejüket az avarba. Nehéz lövedékek sivítottak, s jól hallatszott, hogy a szemközti hegy oldalában robbannak. Az őrmester felemelte a fejét: — Gyerünk! Ezek csak a németek.

M

egindultak egy keskeny csapáson visz- szafelé. Kun örült, hogy hátrafelé mennek. Csak minél messzebb onnan, ahol lőnek. Közben arra gondolt, hogy mégis át kellene szöknie az orpszokhoz. Hetek óta egyébről sem beszéltek egymás közt. De az őrmesternek mindenütt ott volt a füle, s már jóné- hány katonát kiköttetett, „Ha átszöknék, a magam részéről befejezném ezt a koszos háborút.” Ekkor az őrmester rákiáltott:

— Állj!

Kun megállt. Az avar szárazon csörgött a lába alatt.

— Cigarettáztál?!

— Igenis, őrmester úr.

—- Tudod, mi jár annak, gki az első vonalban megszegi a parancsot? — Kigombolta a pisztoly táskáját, elővette a fegyvert és a föld felé tartva meg- meglógatta a kezét.

Kun szeme kimeredt, most értette meg, hogy az őrmester le akarja lőni. Alit szerencsétlenül.

— De csendbe vagy, Kuni — támasztotta a hátát egy fának az őrmester. Cigaretta csomagot vett elő, kipöckölt egyet a pisztoly csövével, a szájába illesztette, majd Kun felé tartotta a csomagot: — Nem akarsz rágyújtani?

— Nem akarok, őrmester úr — hadarta Kun ijedt alázatossággal, hátha ezzel segítenie magán. De az őrmester csak a vállát vonta meg:

— Ügyis jő. Akkor hát.. s

— Igenis, őrmester úr — motyoP a Kun. Az őrmester elővette a gyújtóját.

— Akkor hát én szívom el a te utolsó cigarettádat.

K

un elködösült szemmel bámult a go- molygó füstbe, s arra gondolt, hogy a front golyói mindeddig megkímélték, de mi haszna belőle...

— Őrmester úr — lépett

előrébb, g lekapta fejéről a

sapkáját.

— Ne gyere közelebb! — kiáltott az őrmester. — A sapkádat meg vedd fel. Hogy állsz előttem?!

— Igenis! — kiáltott Kun és összekapta magát. Az őrmester folytatta:

— Nyíltan megszegted a parancsot Le kell téged lőni, mint a kutyát Ez teljesen szabályszerű.

Kun agyát elöntötte a vér. Felmérte a távolságot kettőjük között. Három ug-, rás, gondolta, mire az őrmester felemelné a pisztolyát, ő már üthetne. A barmot is le tudta ütni az öklével s

Qeaz őrmester megsej- tette szándékát, mert ráirányította a pisztolyt:

— Mi az, nem veszed tudomásul, hogy ez teljesen szabályszerű?

Kun földhöz vágta a sapkáját:

— Ez is szabályszerű, hogy a katonának nincs rohamsisakja! Hogy tizenkét töltény ju* egy puskára! Aztán roham, szabályszerűen bele a halálba! — Egészen megvadult a saját

hangjától. Az őrmester

nyersen felnevetett:

— Mondjad csak! Úgyis utoljára beszélsz...

E

bben a pillanatban leszakadt rájuk az ég. Mintha valami óriás test zuhant volna a fák koronái közé. Nyakukba vágódtak a gallyak, levelek kavarogtak a levegőben és kesernyés füst árasztott el min- Kun állt t.vább mozdulatlanul, egy vékony ág akadt a vállára, közelről látta a szakadt leveleket. Egészen közelről fegyverropogás hallatszott, sorozatok és egyes lövések hangja.

Kun az őrmestert kereste a szemével. Félig hanyatt, félig oldalt egy csonka fatörzsön hevert, kényelmesen hátravetett karral, mintha napozna. Igaz, fél karja és feje hiányzott, a megritkult lombkoronán át éppen rásütött a szomorkás nap.

— Valami alma lehetett — motyogta Kun maga elé. Lerázta magáról a gallyat. Elővette a félig szítt cigarettát. Nyugodtan végigszívta, aztán hasra vetette magát és kúszni kezdett — előre.

nám pontosan megmondani, hogy mit, de arra jól emlékszem, hogy már a második napon szétdarabolta a hátán ollóval néhány huligán. Haragudtak rá, mert mást akart, mint ők, mert jót akart.

Felnőtt az Imre, de túl a

harmincon, nős, családos ember létére sikerült megőriznie annak a 17 éves legénykének a mozgékonyságát. KISZ-szervezetünk évek óta támasza az üzem vezetőségének a gazdasági és politikai munkában egyaránt. És ezt kevés igazgató mondhatja el nyugodt lelkiismerettel.

(Miklós István üzemvezető)

— Magam is mozgalmi ember vagyok, Imréhez hasonlóan, a pártvezetőség tagja. Tapasztalatból mond hatom: Nemcsak a vezetőkön múlik ugyan, hogy fej lődik egy-egy üzemben a politikai munka, de olyan mindent vállaló nagy teherbírású emberek nélkül, mint Földvári elvtárs, nehezen boldogulnánk. Még nem tartunk ott, hogy min denki egyformán' húzzon, egyeseknek jobban bele kell dőlniök a hámba. Ő beledől. És amit a legjobban becsülök, sohasem mondja, hogy nehéz neki. Pedig néha biztosan nehéz.

(Szilaskl Sándor művezető, pártvezetőségi tag)

— Háromszázhúszan vagyunk itt KISZ-tagok és alig 10—12 fiú van közöttünk. Ennek ellenére sohasem gondoltunk arra, hogy más is lehetne az üzem csúcstitkára, mint Imre. Jómagam a műszak KISZ- titkára vagyok. Számomra Földvári elvtárs a politikai vezető mintaképe. Hogy miért? Talán furcsán hangzik, de azért mert úgy tud irányítani, hogy az ember sohasem érzi, hogy őt irányítják.

(Opádovics Istvánná)

— Mi fiatalok szeretünk táncolni, mókázni, munka és tanulás után. Néha m,ég közben is, ha végképp nem férünk a bőrünkben. De azért nehogy azt tessék hinni, hogy rosszak vagyunk. Mit is akartam ezzel mondani? Ja, azt, hogy ha köztünk van az Imre, akkor néha még túl is tesz rajtunk a vidámságban. Csak látta volna a nyáron, a táborozáson, hogy kapaszkodott velünk a hegyre, és hogyan főzött mindny. junknak príma bográcsgu lyást

(NikoHcs Marika ipari tanuló)

— Imádom a sportot. S a ml KISZ-titkárunk — b, csak néző a versenyeken — legalább ennyit tett a rop labda- és a kézilabdacsapatért, mintha mondjuk még nálam is jobban szeretné a labdát. És még valamit hadd mondjak eh Dolgozik nálunk az Íród ban egy kartársnő, aki két bottal, nehezen Jár. Télen, amikor csúszósak az uta1- taxi megy érte. Először Földvári Imre küldte e4 az autót. —

(Héhn Glzrila BOnyvelő,

a röplabdacsapat edzője)

A portré kirajzolódott előttem. Végül mégis fölkerestem mégegysaer Földvári Imrét egy kérdéssel:

— Csaknem húsz évvel ezelőtt, abban a sokat emlegetett „fényes szellős” korszakban kapcsolódtál be az ifjúsági mozgalomba: Elvtársaid, barátaid szerint mégsem kopott semmit máig a lelkesedésed. Kimeríthetetlen a „hajtóerőd?”

— Megpróbálok válaszolni, bár nem könnyű. Ha ugyanis szeret az ember, akkor nem nagyon fogalmazza meg magának, hogy miért szeret.

Jól érzem magam a fiatalok között. Ezzel azonban rajtam kívül még sokan igy vannak. Valamivel kevesebben vagyunk olyanok, akik ezért a „társaságért” nan mint nap dolgozni is hajlandók. Én miért vagyok hajlandó? Elsősorban azért, mert megéri a fáradságot. Olyan messzire jutottunk már mindattól, amit az én korosztályom 49—50-ben kezdett. Egy példa, hogy jobban megérts: ha jól emlékszem 49-ben találkozót szerveztünk diákok és üzemi fiatalok számára. Nagyon jól sikerült, jól mulattunk. Akkor büszkén azt mondtuk, hogy ez már eredmény. Most mulatságos lenne ha valaki egy ilyen találkozót eredményként könyvelne el. Továbbtanulás, nyári táborozás az ország legszebb tájain, esetleg külföldön — mindez manapság természetes dolog.

És végül hálás is vagyok a társadalmunknak mindazért amit kaptam: a technikumi bizonyítványért, a rendes lakásért, testvéreim jő állásáért. Illik törleszteni. De ismétlem: nem verí- tékes, hanem jóleső törlesztés ez. Túl szépen hangzik? Lehet. Nekem is vannak nehéz napjaim, bosszús is vagyok nem ritkán. De eddig még sohasem történt semmi olyan, ami végleg elvette volna a kedvem.

Már a nyomdában vol a riportom, amikor öröm mel értesültem róla, hog’ a Férfifehérneműgyá IÍISZ-szervezete jó munká ja elismeréséül megkapti a KISZ Érdemérem ki tűn tetőst.

Békés Dezső