Petőfi Népe, 1968. április (23. évfolyam, 78-100. szám)
1968-04-19 / 91. szám
NAPIAK 1968. április 19, péntek Névnap: Emma Napkelte: 4 óra 48 perc. Napnyugta: 18 óra 39 perc. — Kétéves szőlőtermesztő és borkezelő szakmunkás tanfolyam fejeződött be a napokban a jász- szentlászlói Aranyhomok Tsz-ben. A tanfolyamon tizennégy fiatal szerezte meg a szakmunkás-bizonyítványt. — Félmillió forintot fordít a Bajai Fém- és Vasipari Ktsz kólybacső-zo- máncozó üzemének bővítésére és korszerűsítésére. Az új épület már elkészült, a zománcozó kemencét pedig előreláthatóan az év harmadik negyedében adják át rendeltetésének. — Eredményei alapján az ország 113 boltja között a harmadik a Kiskunfélegyházi Népművészeti és Háziipari Bolt. Elismerésül megkapta a Kiváló bolt kitüntetést. ORIASCSARNOK ALUMÍNIUMBÓL Megjelent a Kiskőrösi Napló áprilisi száma A kiskőrösi járási párt- bizottság havilapjának, a Kiskőrösi Naplónak első száma, négy oldalon, március 23-án jelent meg. A második szám ma reggel hagyta el a nyomdát, az előzőnél nagyobb, hat oldal terjedelemben, s az élénk keresletre való tekintettel 7 ezer példányban. Számos tudósítás, cikk, riport olvasható benne a járás községeinek életéről, különböző szervezeteinek és üzemeinek tevékenységéről. A lap ma déltől már kapható a helyi terjesztőinél. — Tárlatvezetés. A Kecskemét a képzőművészetben című kiállítást hétköznapokon is nagy számban keresik fel a Katona József Múzeumban. A közkívánatnak eleget téve, vasárnap déelőtt 11 órakor dr. Teley Katalin művészet- iörténész, a kiállítás rendezője tárlatvezetésen ismerteti a három termet megtöltő anyagot. — Távirányítású orvosi ügyelet. Debrecenben három orvosi ügyeletet teljeNyílászáró szerkezetgyárat építettek Székesfehérváron. Az sl'tő gépkocsiba URH-rádiÓ- új gyárban alumíniumból készült különböző nyílászáró szer- ..í-t.-. cpmltpk fgv az kezeteket állítanak majd elő. A 7 ezer négyzetméter alapterü- teletömj szereitek. így az letű csarnok érdekessége, hogy szerkezete nagyobbrészt alu- éjszakai orvosi ügyelet minium, s az úgynevezett „szendvics” tető összeállításához 50 központja — május elsejé- ezer csavart használtak fel. tői — állandó kapcsolatot — Jánoshalma és kör- tart fenn^ a mozgó gépko- nyékének gépjármű-tulaj- csíkkal és az orvosokat domosai nagy érdeklődéssel sürgős esetben menet köz- b várják a helybeli Vegyes ben irányíthatja újabb be- ^ és ®s Építő Ktsz új szolgál- tegekhez. városi tanácsok művelődés- tatását. A ktsz ugyanis — Könnyűipari termékügyi osztályvezetői, gazda- kiállítás lesz május l.tiszságfelelősei és a pedagógus költséggel autószervizt le- teletére Kiskunfélegyhászakszervezeti titkárok ré- tesrt> amely előrelátható- ^ A város könnyűipari szére tartott továbbképző la§ ™jajus végén kezdi meg üzemeinek seregszemléjén értekezlet, amelyen a Mun- működését. mutatják be többek köka Törvénykönyve változó- zött a helybeli háziipari saivai kapcsolatos és más Nemes verseny szövetkezet külföldön nagy i dőszerű feladatokat tanul- ))Elsörangú nöi frizurák eg, sikert elért hímzett lány- manyoztak a résztvevők. dollárért!” — olvashattuk New lcaruháit és női blúzait. Jersey-ben, egy női fodrász — Elektronikus szem kirakatában, vele szemben a •— Évi 3 millió tonna vakok számára. Mexikói konkurrense erre ezt a táblát nyersolaj feldolgozására kutatók egy csoportja ^^‘eeg* do’n^^rizurákai alkalmas nagyüzemet épíolyan elektronikus szeme- két doliáérért ismét rendbe- temek Törökországban két készített, amelyekkel a hozok”. szovjet segítséggel. ÜzemOktatásügyi továbbképzés Tegnap fejeződött Kecskeméten a járási vakok mozgást, körvonalakat, sőt színeket is tud- csétle”^aI°tör^y^^*Jl M tudja elégíteni saját nák észlelni. A kettős len- esetlenség tortát íviiskoi szükségl<?teit kőolajtermé- csével ellátott elektronikus con Lyukobanya egyik ak- kekben_ Az üzemet Izmir szemet különleges szem- tó£bam Egy 16 mázsás közelében> az Égei-tenger üvegekbe építik, és ezek a dohfotób vJgSf Btoiabás Pa^án építik. A török tv-kamerához hasonló elv ® , . , műszaki dolgozók egy csoalapján a szemhéj felett a megsérül hogy a ^OTt^a a soviet kőolajfelkoponyába vezetett droto- m<Zt5k<K,siban meghalt^A dolí?ozó üzemekben szerzi kon keresztül elektromos , meg a szükséges gyakorlaj elzéseket adnak tovább az ^lelosseg megalapítására s a rendőrség vizsgalatot magyna ' dított. — Megkezdték a 3 ,sz. főútvonal Gyöngyöstől rj — Figyelmetlenül sza- Hatvanig terjedő szakaszáladt át Lajosmizsén, az nak korszerűsítését, amely- Várható időjárás péntek sfm,i főútvonalon nefe során az úttestét 12 estig: kevés nappali felhő- foncz Agnes ü eves isko- méterré szélesítik, csők.. . lni 4io«til.rr I n m OÍ* n Irri.wirnwolrol1 /ve behelyezésével Törökország képződés, valószínűleg eső , . , , .... . ,. . . , . nélkül. Éjszaka gyenge, budapesti motorkerékpár- lejtőket, uj alul- es fenapközben megélénkülő vezfto15 ™!ellk , déli szél A a kislányt éluotte. Mind- az út forgamat. A korszenappali" felmelegedés’ to- könnyebben megsé- rűsítés 100 millió forintba vább erősödik. Északon r ültek. kerül SkVárh?tónMag^ibb A megyei bíróság büntető kollégiumának ülése nappali hőmérséklet 20— 25 fok között. lai tanuló. Hévízi János kentik a kanyarokat és a Tegnap Kecskeméten , . , ülést tartott a megyei bírólógia^Obsz^ltóriumTlent”: Ság büntető kollégiuma, április i7-én a középhőmérsék- amelyen a járási es megyei let 12,6, (az 50 éves átlag 11,6), büntetobírákon kívül jelen a legmagasabb hőmérséklet volt többek között dr. Böőr 16,5 Celsius-fok. A napsütéses A __ ó rák száma 3. Április 18-án a Páter, az Igazságügy mi reggel 7 órakor mért hőmér- nisztérium főosztályvezető- séklet 8,1, a délután i órakor je A kollégiumi ülésre dr. mért hőmérséklet 19,4, a leg- - ynltnn mef/voi alacsonyabb hőmérséklet 4,7 Kengyel holtan, a megyei ceisius-fok, bíróság elnökhelyettese, a kollégium elnöke készített előterjesztést az igazságszolgáltatás elleni és egyes közbiztonság, közrend elleni bűntettekben folytatott ítélkezési gyakorlat vizsgálatáról címmel. A témával kapcsolatban több elméleti és gyakorló jogász mondta el véleményét. ! Ülésezett a Megyei Helytörténeti Bizottság Tegnap Kecskeméten, a Hazafias Népfront tanácstermében ülést tartott a nemrégiben alakult Megyei Helytörténeti Bizottság. Mándics Mihály elnöki megnyitója után Kádasi László, a megyei tanács vb művelődésügyi osztályának vezetője ismertette az elkövetkező időszak munkatervét, majd a bizottság a fő működési területeknek megfelelően öt munkacsoportot alakított. A fennállásának 600. évfordulóját ünneplő hírős város gazdag programmal várja az április 20—21-én megrendezésre kerülő vers- és prózamondóverseny fiatal résztvevőit. Az ország középfokú tanintézeteiből érkező tanulók április 20-án délelőtt 10 órától színvonalversenyen mérik össze felkészültségüket, este hét órakor költő—diák találkozót rendeznek. Április 21-én délelőtt 10 órától a Kecskeméti Katona József Színházban sorra kerülő díszelőadáson a verseny legjobbjai lépnek a nagy- közönség elé. Az országos verseny védnökei: llku Pál művelődés- ügyi miniszter, dr. Molnár Frigyes, a megyei pártbizottság első titkára, dr. A felvásárlási idény kezdete előtt rendkívül időszerű témáról, az áruértékesítés új lehetőségeiről tartottak tanácskozást tegnap délelőtt Kiskunhalason, a Fegyveres Erők Klubjában a közös gazdaságok képviselői, illetve a felvásárlási szakemberek a megye négy termelőszövetkezeti szövetségének kezdeményezésére. Az amkétot Jónás Dániel, a Kiskunsági Termelőszövetkezetek Területi Szövetségiének elnöke nyitotta meg. Vitaindító beszámolót Petényi István, a Szövetkezetek Értékesítő Központjának megyei igazgatója tartott. Utalt arra, hogy a napjainkban érvényesülő közgazdasági, piaci szabályozók hatására közelebb kerültek egymáshoz a termelés és az értékesítés érdekei. A versenyképesség, így a jó minőségű zöldségfélék szállítása érdekében, a többi között szükségesnek tartja, hogy fajtiszta kertészeti vetőmagvakat termesszen egy vagy több közös gazdaság. Ezt követően a mezőgazdasági szövetkezetek képviselői tolmácsolták a partnerek, a termelők véleményét és igényét a jövedelVorák Józsefet, a kiskunhalasi múzeum munkatársát a település-néprajz- etnogenetikai, Békevári Sándort, az oktatási igazgatóság tanárát, a munkás- és paraszmozgalmi, Urbán Pált, a megyei tanács főelőadóját, a gazdaságtörténeti, Joós Ferencet, a megyei könyvtár munkatársát, a művelődéstörténeti, dr. Bognár Imrét, a megyei tanács főelőadóját, a termé- szetvédelmi-földrajzi-bioló- giai munkacsoport vezetőjévé választották meg. Varga Jenő, a megyei tanács végrehajtó bizottságának elnöke és Kárpáti Sándor, a KISZ KB titkára. A Központi Statisztikai Hivatal érdekes adatokat közöl az ország út- és vas- úthálózatáról. Eszerint közútjaink hossza 29 352 kilométer. Az utóbbi hét évben 300 kilométernyi út épült, de fontosabb változás, hogy ugyanezen idő alatt több mint 6500 kilométernyi út kapott aszfalt és bitumen burkolatot. Jelenleg még mező áruelhelyezést, illetve a kereskedelmi haszonból való részesedést illetően. Az ankét Oláh Györgynek, a megyei tanács vb- elnökhelyettesének összefoglalójával ért véget. Csütörtökön a Kubából a napokban hazaérkezett 106 fiatal magyar mezőgazdasági szakember számára a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumban fogadást rendeztek. Kazareczki Kálmán miniszterhelyettes méltatta a küldöttség egyéves kubai mimikájának eredményét. A fiatal mezőgazdászok, állatorvosok és gépészeti szakemberek 89 munkahelyen dolgoztak, jórészt irányító és gazdaságszervezői munkakörben. A tíz magyar állatorvos és 30 állat- tenyésztő például csaknem egymillió szarvasmarha tartását irányította különböző gazdaságokban. 19 fiatal szakember 3000 hold- nyi kertészet munkáját se[ Gazdára váró nyeremények Az Újságíró Szövetség székházában az elmúlt hetekben sorra jelentkeztek a Szerencse Sorsjáték főnyereményeinek nyertesei. Gazdára talált már a Moszkvics, a Skoda személygépkocsi, és több 10 ezer, illetve 15 ezer forintos vásárlási utalvány. Érdekesség, hogy a 100 ezer forintos vásárlási utalványt; és a kétszemélyes párizsi utazást egyaránt általános iskolai tanuló nyerte, az előbbit Gyöngyösre, az utóbbit Mike községbe juttatta a szerencse. Egyelőre nem jelentkezett viszont a XV. 035 959 számú sorsjegy tulajdonosa, aki a kétszobás öröklakás vagy családi ház és egy személygépkocsi nyertese, és ismeretlen még a VIII. 038 046 számú sorsjeggyel kisorsolt 10 ezer forintos vásárlási utalvány nyertese is. A Szerencse Sorsjáték szervező bizottsága kéri az említett sorsjegyek tulajdonosait, hogy mielőbb jelentkezzenek, mivel a nyeremények átvételére biztosított idő április 30- án lejár. így is 1366 kilométer a kiépítetlen földút, az aszfalt azonban egyre nagyobb teret hódít. A közforgalmú vasútvonalak hét év alatt mintegy 120 kilométerrel rövidültek, de így is 8798 kilométernyi távolságot szelnek át. E megrövidült út egyes szakaszain újabb sínpárokat raktak le, így a vágányok hossza megközeíti a 14 000 kilométert. 673 kilométernyi vasútvonalon a villamosvezetékeket is kiépítették. A vasútvonalak némi rövidüléséért bőségesen kárpótolnak a távolsági autóbuszok, amelyek több mint 20 000 kilométeres vonalon bonyolítják le a forgalmat. Az ország hajózható víziútjainak hossza változatlan, 1556 kilométer. A legfri- sebb statisztika szerint 33 000 kilométernyi szárazföldi és vízi úton közlekednek menetrendszerű járatok. (MTI) gítette, a gépészek pedig több ezer muríkagép javításának helyes technológiáját alapozták meg. A küldöttség 17 tagja hozzálátott Kuba új genetikai talaj térképének megszerkesztéséhez. A találkozón Molnár György, a KISZ KB titkára kitüntetéseket adott át a jól helytállót! küldöttség tagjainak. Kilencen KISZ-érdemérmet. 15-en aranykoszorús KISZ-jel- vényt, a többiek dicsérő oklevelet kaptak. A fiatalok nevében Misi Sándor, a küldöttség vezetője mondott köszönetét a kitüntető megbízatásért és az itthoni baráti fogadtatásért. (MTI) Április 20-21: Középfokú tanintézetek vers- és prózamondóinak országos versenye KECSKEMÉTEN Együttműködés a tsz-ek és a MÉK között Tanácskozás Kiskunhalason Menetrendszerű közlekedés 33 000 kilométeren Kitüntették a Kubában járt fiatal mezőgazdasági szakembereket PETŐFI NÉPE — A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. — Főszerkesztő: F. Tóth Pál. — Kiadja a Bács-Kiskun megyei Lapkiadó vauaiai »«erkesztőségi telefonközpont: 26-19, 25-16. Szerkesztő_bizottság: 10-3(1 — t^adomvatal: ^Kecskemét,— Felelős kiadó: dr.^ Mezei István igazgató^Szerkesztőség: Kecskemét Városi Tanácsház. — Szabadság tér 1/a. Telefoni 17-09. Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető: a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra; 17,— forint. Bács-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemét. Telefon: 11-85. — Index: 25 065.