Petőfi Népe, 1968. március (23. évfolyam, 51-77. szám)
1968-03-09 / 58. szám
1968. március 9. szombat 1. oldal Egy férfi és egy nő CLAUDE LELOUCHE minden idők egyik legfondorlatosabban tragikus filmjét alkotta még. A fiatal francia rendező az utánzás vágyától való félelem nélkül hangsúlyozza, hogy Resnais, Fellini, de mindenek fölött Antonioni, a Vörös sivatag Antonioni- ja volt a mestere. Sokáig azt hihetnénk, úgy vallja meg Antonioni ihletését, hogy föllázad ellene. De aztán mégsem. Rálicitál a mesterre, túltesz rajta tépelődésben, reménytelenségben. És a legnagyobb fondorlat: ha valakinek kedve van hozzá, esetleg optimistának is érezheti a filmet. — Vagy tényleg az? Anne, a, film technikusnő és Jean-Louis, az autóversenyző véletlenül megismerkednek. Mindkettőjük özvegy, az ismeretséget heves 1 vonzalom, majd szerelmük beteljesedése követi. De Anne nem tudja feledni halott férjét, elküldi Jean- Louis-t Aztán a záróképen mégis egymás karjaiba borulnak. EDDIG a cselekmény. Ettől még szirupos giccs le- ’ faetne. De remekmű. A Vörös sivatagban egy sebzett lelkű ember végsőkig elidegenedett, félelmetes világát láttuk. Lelouche filmjében az Antonioniéhoz hasonló, de nagy eredetiséggel egyéni tett elemekből ujjongást, x szépségmámort, hitet keltő csodavilág épül. & | Egészen a film kétharma- f « (Iáig, 1 B íl « a - *. Minden aprócska mozzanat a fokozatosan tüzese- dő szerelmet hevíti. Film- s költemény, lázas szerelmi himnusz az olvadó szépségű, soha nem látott színek dramaturgiája, az idegtépő autóversenyek akro- . batikus viharzása, a gyermekekkel való séta rokokós játékossága. csipkeflnom humora. És közben ahogy egyre magasabbra tornyozódik a szerelem, mintegy árnyékaként, észrevétlenül lappangva: egyre hatalmasabbra növekszik a nő emlékezetében a halott élettárs. Árnyék? Nem, élőbb az élőnél. Káprázatos képekben jelenik meg. Fenségesen, mint valami „élet hercege”, vadul, mint egy western- hős, de ugyanakkor áradó természetességgel, kisfiús bájjal. MI VOLT IGAZ a nagy- szerűségéből, mit tett hozzá a megszépítő képzelet? Nem lehet tudni. De az élő férfi harca a holttal egyre esélytelenebb. Minél inkább távolodik a halál időpontja, annál kideríthetetlenebb az igazság. A férj legyőzhetetlen, éppen, mert megfoghatatlan. Aztán mégis happy end? Látszólag. De akinek nem elég a történet logikája, figyelje meg alaposabban a végső csókot: A nő homlokán két haj szál vékony ránc, pontosan úgy, mint amikor első ölelésük közben eszébe jutott a férje. Hogy miért tragtkusabb, mint Antonioni ? A Vörös sivatag hősnője determinált az iszonyra, soha semmi köze nem volt a világhoz, amelyben éL Lelouche emberpárja elveszíti azt a csodálatos világot, amelyben otthon érezték magukat, amelyben szinte minden az ő szerelmükért létezett És észre sem veszik. Vagy nem akarják. Ügyhogy talán mégis hisz hőseiben a szerző. A boldogságra az a jellemző — mondja —, hogy elérhetetlen. Az emberre meg az, hogy el akarja érni VÉGEZETÜL kénytelen vagyok szomorúan megsejteni a filmrecenzorok alkonyát. Ha így halad tovább a filmművészet formanyelve a teljes szuverenitás felé, még megközelítően sem lehet majd a szavak nyelvére lefordítani. Az lenne a tökéletes, ha a kritikus filmet forgatna róla, hogy milyen hatást váltott ki belőle a film. Szabó János Fél évszázada történt „...egész Oroszország népessége a legjobb barátunk lesz és marad.“ Észrevehető a békét hirdető cikkek elmaradásából a polgárság meghökkenése, amikor a fiatal szovjet állam megteremtői harcba szálltak a támadó orosz osztályellenséggel, s az intervenciós német hadsereggel. A Kecskeméti Üjság február I3-i számában már ez olvasható: „A világ sorsát mozgató titokzatos orosz erő újra megrázta a földet, a hatalmas orosz birodalom testét darabokra tépte, testvérháború szaggatja az óriást, akinek erejétől nemrégen reszketve lapult meg a világ.” Tizenegy nappal később azt adja tudtul olvasóinak a lap, hogy „Berlinbe angol forrásból olyan értesítés érkezett, hogy a bolsevik kormány megbukott.” S azt is közli, hogy „az előrenyomuló német haderők Pétervárt fenyegetik.” Arról persze nem tudtak még a lap szerkesztői, s később sem tájékoztatták róla olvasóikat, hogy éppen az előző nap, 1918. február 23-án, a szovjet csatiatok Narvánál szétverték a németeket, megszületett a Vörös Hadsereg! A békére vágyó tömegek természetesen hem a polgári lapok cikkeiből tanulták meg a béke ideológiáját. Más forrásból ismerték meg azt a lövészárkok kárvallottjai, a magyar katonák is. Már az 1918. elején közölt hadijelentések közt a keleti hadszíntér; eseménye többször Is csupán ezZfet áz egyetlen szóval szerepel: „Fegyvernyugvás.” A szóban levő kecskeméti .újság január 3-án ezt írja: „Az orosz frontról érkező levelekből világosan láthatjuk, hogy milyen változás állott be katonáink életében. Leveleikben azt írják, hogy nagy csend uralkodik a fronton. Hetek óta egy lövés sem hangzott el. Az oroszokkal jó viszonyban vannak, össze járnak, beszélgetnek, mint a legjobb szomszédok. Minden jel arra mutat, hogy itt a béke hamarosan meglesz. Azért azok, akiknek övéik az orosz fronton vannak, egészen nyugodtan lehetnek.” Ugyanakkor a többi — az olasz, a balkáni és nyugati — harctéren még dúlnak a harcok. Egyébként, amellett, hogy a lap szerkesztői, konzervatív világnézetük folytán nem értették meg a fiatal Szovjetunió élet-halál harcának okát, lényegét, becsületükre legyen mondva: tárgyilagosan írnak az orosz hadifoglyokról, akik a cár hadseregének katonáiként szintén a lövészárkok- bám szenvedtek. (Jó néhányat közülük éppen az uraik érdekeit szolgáló háború gyűlölete ösztönzött arra, hogy foglyul ejtesse magát.) Ezzel egyszersmind jellemzést is adnak magáról a békés, barátságos természetű orosz néprőL A március 224 lapszámban ez olvasható: „Az orosz hadifoglyok hazakészülnek. Ügy megszerettük ezeket a tányérsapkás, többnyire szép szál orosz foglyokat, hogy mintegy nehezünkre kezd esni a látásuk nélkülözése. A Vaszi- lik, Alekszejek, Polikarpok, a magyar apró gyermekek kedves barátai, játszótársai, elhagyják a magyar falvakat és készülődnek haza három-négy esztendős hadifogságból. Általában nagy barátság fejlődött ki & faluhelyre kiosztott orosz foglyok j és: a nép között. Megígérik, hogy visszajön- •nek, • annyira ' megszerettek bennünket ök már barátainkká lettek nekünk, és azt hisszük, hogy a békekötés után az egész Oroszország népessége a legjobb barátunk lesz és marad.” •r Akaratlanul is látnoki jóslás. Már ami a megállapítás végét illeti. Mert a Vaszilik, Alekszejek és a fiaik nem úgy jöhettek, ahogy szerettek volna, hanem az életükre törető magyar uralkodó osztály hatalmát, a fasizmust megsemmisítő fegyverrel a kezükben, A sapkájukon már vörös csillaggal. És a szívükben ismét nagy-nagy barátsággal népünk iránt. Húszonhat és fél, egész hazánknak 27 évig kellett rájuk várni. És azóta megtanítottak bennünket harcolni tudni, a békéért, s e harcban oltalmazónkként állnak mellettünk. Hogy népünk gyermekeinek ne kelljen többé szenvedniük a háború minden mocskától, borzalmától, otthonukban és a lövészárkokban. Szoyjet Híradó— Fáklya A Szovjet Híradó szerkesztősége helyt adott olvasói kívánságéinak, megváltoztatta a lap címét. A folyóirat új címe: Fáklya. Március 10-i száma — az eddigi 24 helyett — 32 oldalon jelenik meg, ebből 10 oldal színes mélynyomással készül. Mindez természetesen növeli az előállítási költségeket, s ezért a lap új ára 3,— Ft. A jelemelt oldalszám és a színes felvételek lehetővé teszik, hogy az olvasók több, érdekesebb olvasnivalóhoz jussanak, s egyéni kívánságaikat is jobban figyelembe vehesse a szerkesztőség. A kedvelt színes műmellékleteket ezután is megtalálják a lapban az olvasók. Tarján István Olimpiai csapatunk biztos „tagjai“ Magyar vállalatok által készített 49 kis eredmény- jelző táblát küldenek Mexikóba, a mexikói olimpiai játékokra. A magyar olimpiai csapat biztos „tagjai” hamarosan útnak indulnak Közép-Amerikába. (MTI-foto —< Búd György felvétele) 58. — Tudom, hogy nem szívesen válsz meg tőlük .-lemondta lesütött szemmel. — De mégis kérlek... a műveim, amelyeket rád bíztam... Galamb hallgatott. Hogy közölje a szörnyű hírt? — Pajtás — felelte azután letörtem. —Légy erős.;. — Szent Isten!... — A versek egy viaszosvászon táskában voltak, és ellopták valamennyit... — Hallgattak. A költő sóhajtva állt. Galamb megpróbálta vigasztalni. — A tárcám is mellette volt.., tizenötezer frankkal... — Eh, mit pénz! A verseimet... akarta a nyomorult. Tudom, hiszen meg akart ölni értük... Ö.. J Egy könny hullott ki a szeméből.,, — Most gyere a kantinba — mondta Galamb, mivel néhány emberük már volt, és látta, hogy Trop- pauert verseinek elvesztése mennyire lesújtotta. — Játszok neked néhány szép dalt. De a költő komoran ment mellette, és nagyot sóhajtott. A legszebb verseimet lopták el. Közte volt az eposzom is: „Holnap indul a század csuklógyakorlatra. Irta: Troppauer Hümér,” Ez neked nagyon tetszett... Leültek egy sarokasztalhoz. A vendéglős bort hozott, és Galamb a zsebébe nyúlt a szájharmonikájáért Elámult A szájharmonika helyett Grison tárcáját vette elő, benne volt a titkos szolgálati jegy, a tizenötezer frank, a notesz és az újságcikk.-, Osobán nézte. — Mi ez? — kérdezte Troppauer.' — Ez volt... a viaszosvászon zacskóban ..: Ami eltűnt a század pénzszekrényéből... Most itt van a zsebemben! — A verseim! Az is ott volt! — kiáltotta a másik izgatottan. — Nézd meg a zsebed! De hiába kotorászott a zsebében. A versek eltűntek. i . — Nincs... — dadogta Galamb. — Visszaadott mindent ... még a tizenötezer frankót is ... — Gondolhattam volna — mondta keserűen a költő —, tudta a gazember, hogy mit akar. Majd bolond lesz a tizenötezer frankot megtartani, amikor ellophatta valamennyi eredeti Troppauert A szája megremegett, és nagy, szürke szeme nedvesen csillogott... Galamb vészjóslóan felemelkedett. Hohó! Ezt senki más nem tehette a zsebébe, mint az arab suhanc, aki állandóan az asztalnál lábatlan- kodott a levetett zubbonya körül! De hol van a fiú? Otthagyta Troppauert, és szó nélkül kisietett. A sön- téspolc mögött a konyha felé ment. Ott senki sem volt. Átment a konyhán. Egy kis, kővel körülvett kertbe ért, ahol törölgetnek, krumplit tisztítanak és mosogatóvizet öntenek ki. Megvan! Ott áll az arab, és cipőt tisztít Elkapta. — Beszélj, te ördögflók, mert kitekerem a nyakadat! Hogy került ez a holmi hozzád?. — Megmondok mindent... csak eressz el... uram... ’ De ahogy lazult a szorítás, a fiú kisiklott a kézé- ■ bői, és befutóit a házba, a konyha melletti keskeny úton. Galamb elkapta a csuklóját... Mindkettőjük keze a bejáró és a fal közé szorult. De az arab kiszakította magát, és beugrott egy szobába, ahol a kantinos lakott Galamb nekifeszítette a vállát a zár köny- nyen kitört, és máris ott állt a küszöbön. Egy hatalmas altiszti revolver feszült a gyomrának a suhanc remegő kezében ... — Ha hozzám nyúl, lelövöm! Meglepetten nézte a barna bőrű kölyök elszántan villogó szemét. Azután a kezére nézett. Elzsibbadt az ámulattól. Ahol a karfa lehorzsolta a bőrt fehér színű volt, és egy háromszögű anyajegy látszott! A szellem! Ez nem barna suhanc, hanem fehér nő! Ijedten lépett hátra. — Bocsánat!... nem tudtam..„ hogy.:; Az arab követte a katona pillantását. Meglátta a kezén a jelet,,. Ijedten eltakarta. Csend volt. — Milyen ostoba voltam... — mondta aztán szó morúan. — Sejthettem volna, hogy rájön, ha vissza teszek mindent a zsebébe.., — Na hallja —, legyintett fölényesen Galamb —, ön nem tudja, hogy én közben kitűnő nyomozó lettem? Most mondja meg nekem, kicsoda ön. Mert kísértetekben csökönyösen nem hiszek ... A nő egy másodpercig gondolkozott. — Magde Russel... Az apám volt az a kutató, akit gyalázatosán meggyilkoltak, és az anyám lett később ... dr. Brétallné. — Értem... ezért hasonlít rá.:," és az anya jegy.. — Kérem... Én most nem mondhatok semmit. <. So káig az hittem, hogy maga... Például amikor aZ ór' kértem... Ott az.oázisban. Hiszen emlékszik? — Halványan... — felelte rosszkedvűen, és m. tapogatta a tarkóját — Később meggyőződtem róla valaki révén, he maga... egész... rendes és..: (Folytatju)
