Petőfi Népe, 1968. március (23. évfolyam, 51-77. szám)
1968-03-09 / 58. szám
1968. március 9, szombat 3. oldal Eredményeink és gondjaink Felújítás negyvenezer Sürgetnek a járulékos beruházások Imiden Az elmúlt két évtizedben a kertészeti termelés volt a mezőgazdaság leggyorsabban fejlődő ága. Ennek arányában fejlődött a fogyasztás is, bár ez még sok tekintetben elmarad a világszínvonaltól. A Központi Satisztikai Hivatal adatai szerint 1965-ben a lakosság gyümölcs-, zöldség- és borfogyasztása több mint 14 milliárd forinttal terhelte a háztartások kiadásait. Igen imponál, hogy már 1965-ben az összes külföldre szállított mezőgazdasági terméknek 37,4 százaléka volt a szőlő, gyümölcs és a bor. Az összes szántóterület 7 százalékán folytatunk kertészeti termelést az országban. A harmadik ötéves terv végére az összes mezőgazdasági exportnak 46 százalékát adjuk erről a területről. Gyors a fejlődés megyénkben is, hiszen itt voltak a legnagyobb szőlő- és gyümölcstelepítések és a zöldségfélék termelése is rendkívül gyorsan emelkedik. A megye adja az ország bortermelésének csaknem felét, a gyümölcs és zöldségtermelésben pedig mintegy 15—15 százalékkal részesedik. Joggal emlegetik tehát a mi vidékünket úgy, mint az ország egyik legjelentősebb kertészeti területét Elkészült a terv Az új telepítések folyamatosan fordulnak termőre, ugyanakkor gondként jelentkezik a régi, elöregedett szőlők rendbehozása. A KSH adatai szerint az ország összes szőlőterülete 416 500 hold, ebből 352 ezer hold a termő. A szőlők állapota nem a legkedvezőbb, mert 35 százalék körül van a jó minőségű, 45 százalék a közepes termőképességű, a többi gyenge és pusztuló félben levő. A megye 80 ezer holdnyi hagyományos telepítéséből 40 ezer hold vár felújításra. A rekonstrukciós terv elkészült. Megvalósításához állami támogatás szükséges, ennek mértéke még nincs tisztázva. Másik nagy gondunk a járulékos beruházások megvalósítása. A szőlő feldolgozása és tárolása állami ! Élelmezésügyi Minisztérium gazdaságainkban általában megoldott. Szőlőfeldolgozók és tárolók építését kezdték meg a nagyobb telepítéssel rendelkező termelőszövetkezetek is. Sok szó esik mostanában arról, hogy melléküzemágként érdemes a nagyobb mennyiséget termelő szövetkezeteknek palackozó üzemet létesíteni. Ajánlatos azonban figyelembe venni, hogy tud e a termelőszövetkezet elegendő termést biztosítani. Helyesebb talán, ha tsz-közi alapon hoznak létre ilyen üzemet, sőt érdemes lenne közös vállalkozásban szőlőlé előállítására berendezkedni. Egész éven át Egyre inkább előtérbe kerül a hűtés, tárolás szükségessége. Sőt már néhány termelőszövetkezetben építettek is erre alkalmas helyiségeket. A legnagyobbak az állami gazdaságokban, Hosszúhegyen és Bajáin létesülnek, egyébként a megyében 17 üzem részére már el is készítette a ME- ZÖBER a szükséges terveket Az ehhez járuló hűtőgépeket és betonelemeket is beszerezték. A kivitelezés is már biztosítva van, amennyiben a szükséges hitelfedezet, a saját erőn és az állami támogatáson kívül, rendelkezésre áll. Ezek a hűtőtárolók nemcsak a téli Rimára, hanem a nyári gyümölcsök és zöldségfélék elhelyezésére is alkalmasak, így helyes szervezéssel, sőt ha kell a termelőszövetkezetek egymással együttműködve, szerződéses alapon, csaknem egész éven át kihasználhatják. Érdemes volna gondolkozni azon is, hogy ahol nagyobb gyümölcstelepítés van, hozzanak létre feldolgozó üzemeket. Ezek gyümölcslé készítésével foglalkozhatnak. Annál is inkább hasznos lenne ez, mert a túlérett áru szedése, nagyobb távolságra történő szállítása nem gazdaságos. Együttműködve Sokoldalú feladat a kertészeti termesztés fejlesztése. A Mezőgazdasági és A balesetek megelőzésére MEDOSZ munkavédelmi bizottság alakult A mezőgazdasági üzemekben tavaly 1165-re emelkedett a balesetek száma, ami több mint 24 ezer munkanapkiesést vont maga után. A jobb munkavédelmi ellenőrzés céljából tegnap délelőtt Kecskeméten a MEDOSZ megyebizottsága mellett munkavédelmi bizottság jött létre az állami és erdőgazdaságok, gépjavító állomások és vízügyi szervek munkavédelemben jártas műszaki vezetőiből. Az első fél év feladatait, Dulity Tibor MEDOSZ- munkatárs, a bizottság ügyintézője ismertette. Egyebek közt bővítik a társadalmi munkavédelmi őrök hálózatát. Részvételükkel májusban Baján és Kecskeméten munkavédelmi oktatásra kerül sor. A tavaszi munkákkal jelentkező feladatokra pedig e hónap második felében a biztonsági megbízottakat és a szakszervezeti felelősöket készítik fel. által nemrég tartott országos sajtótájékoztatón külön kiemelték Bács-Kiskun megye eredményeit. A fejlesztésben azonban még rengeteg feltáratlan tartalékunk van. Ha a kertészeti termelésről beszélünk, sok minden felmerül. Egyrészt a belterjesség, a munkaerőfoglalkoztatás, az egészségesebb táplálkozás, az export, amely egyben befolyásolja az ország külkereskedelmi forgalmát. Amikor megkezdődött az új „honfoglalás”, vagyis a nagyarányú telepítés, akkor a megye minden kertésze lelkesen összefogott a siker érdekében. Ugyanez az együttműködés szükséges ahhoz is, hogy megvalósítsuk a régi telepítések felújítását és a járulékos beruházásokat. Ez utóbbiak annál is inkább fontosak, mert csak így tudjuk igazán hasznosítani régebbi erőfeszítéseinket. K. S. Az utolsó holdakon A jakabszállási határban, a Helvéciái Állami Gazdaság kerületében a napokban befejezték a borsó vetését. Képünkön: Köp jár Károly traktoros és Szabó Sándor gépkezelő munka közben. terme őszivetkezetek ipari tevékenysége Bács megye 155 mezőgazdasági termelőszövetkezetének adatait vizsgálva, a Tőkéktől a „délkörökig” Halász Józsefet nem is olyan régen még a helvé- ciai szőlőtőkék közt lehetett látni permetezővel a hátán, vagy kapával, metszőollóval a kezében. Alighogy az általános iskolát kijárta, már munkába állt az állami gazdaság szőlő- és gyümölcsfa-sorai közt. Egy évtizedet töltött el itt becsülettel. A keresetre sem panaszkodhatott, hiszen az utóbbi időben, mint csoportvezetőnek, nem egyszer két és fél ezer forint jutott a borítékjába. Ma a Fémmunkás Kecskeméti Gyárának műhelyében dolgozik Halász József. Thám István brigád jában az exportra készülő hidroglóbusok összeállítása a feladata. — ök a glóbusok mesterei — mondja róluk Sza- konyi János művezető. ... A műhelycsarnok előtt mint félbevágott almák hevernek a munkadarabok, az óráról órára késszé formálódó víztornyok. Benn pedig démoni zajban csó- kolózik fém a fémmel. Szót érteni — az irodába kell behúzódnunk. A velünk levő Bakos Péter párttitkárnak még arra is van gondja, hogy megkérdezze Halásztól: van-e a fülében védő-vatta? — Ne mulassza el, mert ebben a p&koli lármában egy-kettőre kikészül a hallása! A helvéciai parasztfiú huszonöt éves fejjel cserélte fel a permedétől türkizkék' gúnyát a vasasok halványzöld, olajfoltos overálljá- va-1. FIGYELMES FÉRJ — Pihenj egy kicsit, Mária, En .-.-gyújtok, te csak szenet és fát hozzál! Az elhatározás — Hogyan is vezetett az útja onnan idáig? — Az első indítást, az ipar felé tekintést a honvédség „számlájára írhatom”. Elektroműszerész tanfolyamot végeztem, s mi tagadás, már ekkor érdekelni kezdett a műszereknek, szerszámoknak világa. Azért még jó pár évig a leszerelés után is a mezőgazdaságban maradtam. Kicsit a menyasszonyom buzdításának is engedtem, amikor átléptem a gyárkaput. Sikerült, felvettek. Átképzés tanfolyamot végeztem, majd az elmúlt nyáron az épületlakatos szakmunkásképesítést is megszereztem. Szakmaváltás Kétségkívül nem volt könnyű az átállás. A gyakran kora reggeltől késő estig tartó, „szabadtéri” munkát felváltotta a nyolc óra a zajos csarnokokban. De sok volt a vonzerő is. A már régtől ismert vagy frissen szerzett barátok, szaktársak — így Farkas Laci, Földi János — közelsége, segítsége az új mun- ! kakor tanulásában. No, meg az, hogy szinte csupa fiatalból álló brigádba került, amelynek a vezetője is jóformán az öccse lehetne ... Korban persze, és nem ismeretekben, gyakorlottságban! S azóta napról napra gyarapodik a szakmai tudása, ügyesedik a keze. Büszke rá, hogy csaknem másfél évtizede egyetlen igazolatlan mulasztása sem volt. Arra méginkább, hogy már az első gyári évben a ju- talmazottak listáján volt a 1 neve. A brigád — mint I félfüllel hallottuk — előre- J láthatólag rövidesen „szorí- tóba áll” a szocialista cím elnyeréséért Egy „vasas“ hétköznapjai Hogyan telik egy munkanapja? — Reggel hétre megyünk dolgozni mind a ketten. (A tavalyi év — láthatjuk — örömökben volt gazdag számára. Júniusban szakmunkás lett, novemberben pedig megnősült. Igaz, egyelőre albérletben laknak. De olyanba, amellyel konyha- és fürdőszoba használat is együtt jár. És gyűlnek már a forintok: 1700 forintos keresete teljes egészében a leendő lakás alaptőkéjét gyarapítja.) — Mindkettőnk munkaideje délután 4-ig tart. Ebédet az üzemi konyhán kapunk. Háromféle menü közül mindig akad az ízlésnek megfelelő. Munka után lefürdöm, majd hazasétálok. Negyedóra az út Fel- sőszéktóig. Rádiózunk, olvasunk, vacsorát készítünk. Nemigen járunk el sehová. Most vásárolok egy Horizont tv-t, s azután végképp otthonülők leszünk. Az otthonvalók jóvoltából igencsak kerülközik egy kis helvéciai gyümölcs, tojás, baromfi: A hízó, amit vágtak, kétmázsás volt. Vasárnaponként pedig hol egyikük, hol másikuk szüleihez látogatnak haza. ... Eddig jutottunk a beszélgetésben Halász Józseffel. Künn elevenedik a zaj, a brigád új munkadarabhoz áll. „Délköröznek.” Valóban, az 50 köbméteres hidroglóbus jókora földgömbre emlékeztet. Felrakják a héjat, pontosan ösz- szeillesztik a lemezeket. S aztán a hegesztők jönnek, akik a sarkokat rögzítik. Egy hidroglóbus elkészítése 139 órát vesz igénybe. S ebben jócskán ott van Halász József keze munkája is. A hegesztőpisztolyok vakító-kék fényében sürgő-forgó hajdani szőlőmunkásé — munkásosztály úi tagiáé ... Jóba Tibor Központi Statisztikai Hivatal Bács-Kiskun megyei Igazgatósága arra a megállapításra jutott, hogy ezek 19,. 3. évi összes árbevételének 5,9 százaléka ipari jellegű tevékenységből származott. A szövetkezetek összesen 108 millió forint értékű ipari munkát végeztek, részben a maguk számára, részben pedig értékesítésre. A szövetkezetek ipari tevékenységet végző üzemeinek száma: Segédüzem 112 Melléküzem 207 Feldolgozóüzem 472 A megye állami gazdaságainak üzleti eredményében az ilyen ipari jellegű árbevétel jóval nagyobb szerepet játszott, mint a szövetkezetekben. A megye területén működő 14 állami gazdaság ugyanis 110 millió forint bevételt ért el ezen a címen, ami a gazdaságok összes árbevételének csaknem a 13 százaléka volt. Ez az arány csaknem a kétszerese a szövetkezeti aránynak. A termelőszövetkezeteidben az ipari jellegű árbevétel egyrészt a saját termékek feldolgozásából, másrészt pedig vásárolt anyagok feldolgozásából származott — csaknem egyforma arányban. Ezzel szemben az állami gazdaságokban az ipari jellegű árbevételnek a kilenctizedrészét a különféle saját termék ipari feldolgozása útján érték eL Érdekes a megyei igazgatóságnak az a megállapítása, hogy azokban a termelőszövetkezetekben, amelyek termelési színvonala magasabb szintet ért el, eredményesebb az ipari tevékenység is. Mert „ezekben a nagyüzemekben szervezettebb a munka, körültekintőbb és rugalmasabb a vezetés”, mint azokban a szövetkezetekben, amelyek a mezőgazdasági termelésben csak kisebb eredményekkel dicsekedhetnek. Ahol az egy holdra eső termelési érték nagyobb, ott rendszerint nagyobb az ipari tevékenységből eredő bevétel is. A. L. Tanácskozott az MSZBT megyei intézőbizottsága Tegnap délután — a Hazafias Népfront megyei titkárságának tanácstermében — ülést tartott a Magyar— Szovjet Baráti Társaság megyei intézőbizottsága. Ez alkalommal megvitatták, körvonalazták az idei programot. A$ események, rendezvények gazdag skálájából kiemelkedő lesz a szolidaritási hónap, a testvérmegyénk kulturális hetének programja. Ezen kívül bizonyára megyeszerte érdeklődést keltenek az irodalmi évfordulókkal kapcsolatos előadássorozatok, legközelebb például Gorkij születése 100. évfordulójának megünneplése. Részt vállal az MSZBT a forradalmi évfordulókról való megemlékezésből. Nem marad el ebben az esztendőben sem a baráti kapcsolatokat elmélyítő utazások megszervezése, levelezések, cserelátogatások elősegítése.