Petőfi Népe, 1968. március (23. évfolyam, 51-77. szám)
1968-03-08 / 57. szám
1968. március 8. péntek 5. oldal A dráma útja Gondolatok a Tigris és hiénáról § ZINTE hihetetlen, ^ milyen rögös nálunk egy-egy magyar dráma útja. Közismert, hogy Katona sem láthatta életében színpadon a remekművű Bánk bánt. Könyvespolcok őrizték sokáig Madách és Papp Károly Mózesét, most kezdik felfedezni Füst Milánt mint drámaírót, de sorolhatnám tovább. Ezúttal azonban csak egy, hozzánk igazán közelálló szerző. Petőfi Sándor igaztalanul elmarasztalt és elfelejtett drámájáról, a Tigris és hiénáról szeretnék szólni. Hogy addig is, amíg könyvkiadásunk pótolja a semmivel sem magyarázható súlvos mulasztást — Petőfi drámáját ma sem lehet meglelni a könyvtárakban! —. ejtsünk nóhánv szót Petőfi, a költő mellett, a drámaíróról is. Bevallom, a lelkesedésem ezzel kapcsolatban egészen új keletű. Volt alkalmam megnézni és meghallgatni a budapesti Thália Színház előadásában a feledés ho- málvából elővarázsolt drámát. S megdöbbentem, milyen tévekedéseket szülhet egv-egy régi megkövesedett jelző, ha azt az utókor nem igyekszik felülvizsgálni. ellenőrizni igaz voltát. Hiszen a Tigris és hiénát az irodalomtörténet sokáig mint előadhatatlnn rémdrámát tartotta számon, s még Petőfi lelkes hívei is csak óvatosan emlegették. mintha szégyenkezni kellene miatta. ■JOGY MI játszott eb■ ■ ben közre, ki tudja? Talán az, hogy miután a költő Szalkszentmártonban — ahogy a korabeli lapok hírül adták — megírta új művét, s 1846. január 4-én (Illyés ezt a dátumot említi Petőfi élete c. munkájában) benyújtja a Nemzeti Színházhoz, a fogadtatás nem volt egyértelmű. A színház bíráló választmánya ugyan rögtön elfogadta, s márciusra kis is tűzték előadását — a tavaszi vásár idején akarták előadni —, közben azonban Szigligeti is benyújtotta egyik remek népszínművét, s az igazgatóság azt adatta elő. A költő drámájának előadását hétről hétre halogatták. A Pesti Divatlap április 2-án adta hírül, hogy Petőfi visszavette drámáját. „Mert fél a bukástól” — ezt suttogták egyesek, s a költő nyilatkozatban válaszolt: „Lehet, hogy megbukik művem, ha adnák; de azért vissza nem vettem volna, mert fájdalom, oly körülményekben vagyok, hogy egy párszáz forint jövedelemért eltűrném művem bukását. Méltánytalanságot azonban egy párszáz forintért, de egy párezerért sem tűrök senki fiától...” Ez után majdnem fél évszázadnak kellett eltelnie, hogy akadjon színház, mely színpadra viszi a drámát. (Kolozsváron került színre 1883. november 3-án, 4-én és december 26-án.) S ennél is hosszabb időnek, több mint nyolcvan esztendőnek, hogy valaki felfedezze és méltó helyére állítsa a közvélemény és a hivatalos irodalmi ítélet elő++ is a Tigris és hiénát. AZIMIR Károly, a fővárosi Thália Színház főrendezője írja Petőfi-per című jegyzetében: „Azt állítja a legenda, hogy a Tigris és hiéna nem jó dráma, sőt nagyon rossz színpadi mű, mélypont Petőfi Sándor életművében. Kevés drámáról írtak eny- nyi rosszat, annak ellenére, honit mindössze háromszor találkozott az igazi és perdöntő it élővel: a közönséggel. Kutatni kezdtem az ismert és kevésbé ismert dokumentumok között. Elhatároztam, ha legalább egy értője, ismerője akad a darabnak. aki mellette nyilatkozik, magamra vállalom a színháztörténet- restaurátor kockázatos, de mentisztelö feladatáét." Mint Kazimir mondja, rövidesen meg fog jelenni könwben is ennek a „per- űirafelvételnek” hiteles története, a Tigris és hiéna tel ies szövegével egvütt. Kíváncsian Várik’k a könyvet mi, Rács-Kiskun megvetek különösen. Annál is inkább, mert most már sokan vagyunk olyanok, akik tanúi lehettünk a valóságban is a Petőfi-mű úira- éledésének. Az elmúlt vasárnap is az egész színházat kiskőrösi és félegyházi nézők töltötték meg, s tapsolták vörösre tenyerüket, mikor összecsapódott a függöny a darab végén. Márpedig egy „rémdrámának” ma már nem tapsolna így a színielőadások sokaságán nevelődött vidéki közönség sem. Az igazság az, hogy egy romantikus történelmi drámát láttunk, mely fordulatosságban, feszültségben vetekedett sok shakespearei művel, nyelvezete pedig a Petőfi-versekből is ismert, ma is élő szép magyar nyelv. Avatott kezek végezték el a szükséges rövidítést — a mai nézőnek már kissé érthetetlen részletek elhagyását —, de különben nem nyúltak a szöveghez. A rendező nagy munkája azonban érzékelhető. Szinte modem — mozgalmas és lélektanilag is hiteles — a színpadi összkép, s a kiváló színészek — Sulyok Mária, So- mogyvári Rudolf, Nagy Attila, Mécs Károly, Sütő Irén, Polőnyi Gyöngyi, Kozák András, Inke László, Szabó Gyula és a többiek — mindent elkövetnek, hogy meggyőzzék a nézőt, nem rangon aluli feladatra vállalkoztak e színpadi játékban. MÉM TUDOM, a kö” rülöttem ülők hogy s mint voltak vele, de én mindig ott éreztem a drámai mű és előadás, a színészek szavai, játéka mögött a költőt, Petőfi Sándort. Mintha ö szólt volna hozzánk az érzelmek hullámhosszán, hol komoran, hol vidáman a nagy idők távolából. S a Thália Színházat, azt hiszem, ezért illeti elsősorban dicséret. Azért a tiszta alázatért, mellyel a költőt hozta eli- bénk, kibontva a mű szépségeit, örök értékeit. F. Tóth Pál Hétköznapok küszöbén — Csakhogy már a végén mit. Most is felette van a löndíját. Rózsa. Óriási di- vagyunk! — sóhajtott fel négyesnek, pedig a halasi csőség! Rácz Rózsa, az „aranydí- gimnáziumnak elég szigorú — Most hogyan tovább? jas” keceli kislány, amikor a híre. Komoly lesz az arca: meglátogattuk a halasi gim- Megmutatja a ch'jat, mely . náziumban. Engedélyt ka- már birtokában van. Mint- ~ ,“eszen,, mostanáig úgy pott, hogy egy napra elma- egy tíz centi átmérőjű v?!í,..1h°g3f ,)nzs"a radjon az órákról, késő éj- aranyérem, angol felirattal, nelkul bekerülök a Kepzo- jel jött meg, az indiai közepén indiai istenség. Íz- művészeti Gimnáziumba. nagykövet teáján vett részt, léses tokban, selyempár- fűltem is neki. Ma azon- Az utóbbi időben kézről nán. Nyolcvanhét országból „ aiy ^3%/.ZSi u „ kézre adták az újságírók, százezer gyerek háromszáz- tv-sek, rádiósok, nyugta ezer rajzot, festményt leülném volt percnyi sem. (Épp dött a Shankars nemzetköiskola igazgatójától, hogy március 7-én jelenjek meg felvételi vizsgára. Felhívtuk telefonon a Budapesti Képzőművészeti Gimnáziumot, vajon tgaz-e, hogy a keceli kislány világra szóló sikerét nem veszik tekintetbe a felvételnél? A válasz: nálunk nagyon szigorú a felvételi és minden jelentkezőnek vizsgát kell tenni... Rózsa tehát a sok ünnepi fény után a hétköznapok küszöbére került Reméljük, ez a felvételi erőpróba is sikerül. És még valamit. A kilenc díjat nyert magyar gyerek közül négy a keceli rajzszakkör tagja. Vajon mit árul ez el oktatásügyi hatóságainknak a szakkörve- A halasi leánykollégium társalgójában Rácz Rozsa zet° Balogh József né rajz- (balról) a másik, oklevéldíjat nyert keceli rajzolóval, tanár pedagógiai^ munkás- Szőke Ágnessel gyönyörködik a díjakban. ságának értékéről? Véleményünk szerint erre is ma este I8.10-kor sugároz- zi gyermekrajz-pályázatára. gondolni kell. Ezek az ered- zz. a Televízió a róla ké- Közülük csak egy kapott mények nem születtek maszült riportot.) ilyen aranyérmet, az Indiai guktól... — Milyeo érzés? — kér- Köztársaság elnökének kü- B. J. dezem, éppen a „hiresség”- re célozva. — Jó érzés, de nehéz is — mondja őszintén. — Annyi levelet kaptam már, hogy felét se győzöm elolvasni. Mindenféle levelet. Fiúktól is, de hát az nem érdekes. Olyan is írt, aki taníttatni szeretne. Meg rajzokat kérnek tőlem. Hiszen, ha győzném! De tanulni is kell! Bizony, kell, hiszen Rózsa elsős gimnazista és a tavalyi kitűnő bizonyítványából alig adott lejjebb valaJuíalom a legjobbaknak A megyei könyvbarát bizottság úgy döntött, hogy az őszi megyei könyvhetek során legjobb munkát végzett könyvterjesztőket jutalmazásra javasolja a SZÖVOSZ-nak. Mintegy 2500 forint értékű könyv- utalványt osztanak ki azok között, akiknek nagy része van abban, hogy megyénk a legjobbak között végzett az őszi könyvi erjesztésben. Eltemették Mészáros Istvánt Szerdán délután felnőttele, gyerekek, pedagógusok és tanítványok, a város vezetői és lakói a kiskunfélegyházi temető felé igyekeztek. Mészáros István szakfelügyelő, az oktatásügy kiváló dolgozója, a Pedagógus Szakszervezet Bfécs-Kiskum megyei Bizottságának tagja, kiváló úttörővezető, Kiskunfélegyháza egyik köztiszteletben álló, tekintélyes polgára 47 éves korában hosszan tartó, nagy türelemmel viselt betegség után elhunyt. A ravatalnál dr. Belényi István, a városi tanács vb- elnökhelyettese, a sírnál pedig Fischer István, a Kecskeméti Eányai Júlia Gimnázium igazgatója búcsúztatta. A gyászjelentésen az állt, hogy Mészáros Istvánt a városi tanács, a pedagógusok szakszervezete és a Petőfi Általános Iskola saját halottjának tekinti. A gyászolók sokasága azt mutatta: a város lakossága is saját veszteségének tekintette a borongás márciust napon elhunyt kiváló pedagógust. T. M. 57. — Ja, igaz, a másik katona... — Csengett a telefon, felvette. — Igen? Rendben van. Azonnal induljon őrjárat a corvée tói, és hozza az erődbe. — Letette a kagylót, és Galambra nézett. — Érdekes. Az a Troppauer nevű katona él. Ha akarja, eléje mehet.. — Hurrá! — kiáltotta Galamb mindenről megfeledkezve, és rohant... Kissé soványan, de mosolyogva és egészen rongyosan érkezett vissza. Hosszasan ölelgették egymást. A költő teljes testi épségben jelentkezett szolgálatra az őrmesternél. Azután felmentek a legénységi szobába, hogy Troppauer átöltözzön az uniformisába. — Hogy maradtál életben? — kérdezte Galamb. — Egyszerűen. Nem ütöttek agyon — magyarázta a költő vidáman. Az a korzikai bandita,' akinek akkor vizet adtam, protezsált az agyonverő osztagnál. Közbenjárt egy félmeztelen úrnál, hogy ne öljön meg.. . Viszont... te... Itt vám egy kényes ügy .. Ezek a rabok furcsán viselkedtek... — Nem figyeltek oda, amikor felolvastál? _ Nem Ezért aránylag kevés verekedésem volt. Ellenben. .. lázadni akarnak... Valami szokota törzs fog átjönni. Csak meg kell várniuk, amíg apad a Niger. És akkor fellázadnak a rabok. Itt az erőd katonái között is sokan tudnak a dologról... Kobienszki is benne van és ez a Hildebrandt nevű. — De a víz?... A vízhez csak a tisztek fémek hozzá. — Valaki jön majd, és hoz magával robbantót. Ha van ekrazitjuk, akkor felrobbantják a csövet, és vízhez jutnak. — Mit csináljunk? — Tanácsot kérünk az őrnagytól. Lelepleztem egy álruhás őrnagyot. Abban megbízhatunk. — Kicsoda az illető?... Hlavácshoz mentek, aki egy üveg bor mellett szo- morkodott a kantinban ... Galamb leült melléje. — Baj van ... — súgta. Hlavács elfehéredett. — Tudtam, hogy ez a Spoliansky elárul... — azt hitte, hogy a lengyel Vallomást tett ellene az inglopás miatt. — Nem ilyesmiről van szó. Troppauerben megbízhat, ő költő. Holnaputánra lázadást terveznek. —Odaszólt a kantinos pincérének, egy arab suhancnak. — Mit lábatlankodsz itt? Hozz egy üveg bort! — Valamit tenni kell — sürgette Galamb. — Ezt lássa be, őrnagy úr .,. — De kérem... — hüledezett Hlavács. — Bocsánat... — vonta vissza Galamb. És ugyanakkor dühösen mordult a suhancra: — Nem mész innen?! — Maga mondja meg, mit tegyünk — biztatta Troppauer. Hlavács Idegesen törölte meg a homlokát. Csak tudná, mit akarnak ezek? Remegő kézzel egy pohár bort hajtott fel. — Először is.., Kik a lázadók? És ... hát.. s hányán vannak azok, akik nem lázadnak? ... — jegyezte meg bátortalanul, nagy kínban. = Illetve — szóit bele Troppauer —. megtudjuk, kik azok, akikben megbízhatunk. Ez már fél győzelem. — Győzelem! Erre iszunk — mondta a cipész, mert minden alkalmat megragadott az ivásra. — Nadov és Rikajev velünk tartanak — kezdte a felsorolást Troppauer. — És Spoliansky — folytatta Galamb. — Továbbá Minkusz doktor is rendes fiú, azután itt van Pilotte, ez a vén katona... — Egészségére! — ivott Pilotte-ra örömmel a cipész. — Én már tudom, hogy ön mit gondol — fordult Galamb ambiciózusan Hlavácshoz, és levetette a zubbonyát, mert a forróság elviselhetetlen volt. —ön arra gondol, hogy mi összeszedjük a megbízható embereket, és szükség esetén helyreállítjuk a rendet. — Valahogy így... — jegyezte meg Hlavács bizonytalanul. — A rabok mind velük tartanak, és sok légionárius Is — szólt közbe Troppauer. — Azt hiszem, előbb úgy teszünk, mintha velük tartanánk — mondta Galamb —, nem gondolja? — Dehogynem... — felelt kínban a cipész. — Csak azért... Vigyázni kell... Egészségünkre! — Nyugodt lehet — biztatta Galamb, és felvette a zubbonyát. — Gyere — mondta Troppauernek. Meghajoltak Hlavács előtt, és mentek, hogy felkeressék Pilotte-ot. — Okos ember, az biztos — mondta Troppauer, mikor már kint voltak az udvaron. — Na, hallod, barátom. Egy titkosszolgálati őrnagy... De ennek a Pencroft-Laportemek szívesen ütném ki vagy két szemét. Csak Spoüanskyt nem szabad belekeverni. .. Azért kímélem jelenleg... Mi bajod? A költő elfogódottan simította meg gorilla-állkapcsát. (Folytatjuk _________________________________________
