Petőfi Népe, 1968. március (23. évfolyam, 51-77. szám)
1968-03-06 / 55. szám
1968. március 6, szerda 5. oldal Kötelesség! Emberi kötelesség! ötelesség! Emberi Elmondta, hogy az üzenöieiesseg! — ezek- mekben, vállalatoknál már kel a szavakkal fejeződött három éve folyik a polgári be a film, s amikor fel- védelmi oktatás. Ennek gyújtották a villanyt, min- közvetlen eredményei is denki némán, elgondolkoz- voltak, hiszen a balesetva nézett maga elé. elhárításban, elsősegélyValóban. A háború képei nyújtásban való jártasságmegrázták azokat is, akik ra bármikor szüksége lehet átélték valamikor a szőr- mindenkinek. A tanfolyam nyű időket, s azokat is, tehát nemcsak háború akik csak képről, történe- veszedelmeire való felké- lemkönyvből ismerik. De szüléssel segít bennünket, hanem hasznát vehetjük a mindennapi életben is. Az idén azok számára most talán azért volt a szokottnál is nagyobb hatással a nézőkre a látvány, ^"^e^ís^ehet Ä rendeznek előadássorozatoLegalábbis csökkenthetők v~gv váhXhúil a pusztítások akkor, ha ^ü!?.y°bÍL dolgoznak, ezért eddig még nem vettek részt az oktatáson; f% polgári védelmi tiszt szavai után követfelkészülünk. ... Kecskeméten diákok Járták sorra párosával a napokban a családokat. Az MHSZ felkérte a Katona Gimnázium tanulóit, hogy kezett a bevezetőben emlí- segítsenek felkeresni azokat, tett film. Meggyőzően érakik még nem vettek részt veit és segített fölébreszte- a polgári védelem tájékoz- ni a résztvevők lelkiiswie- tató tanfolyamán. Mondják rétét: kötelesség, igenis el, miért van szükség a emberi kötelesség felké- tanfolyamra, kérjék meg a szülni a veszélyre, hogy családok tagjait, hogy jöj- ne álljunk védtelenül a jenek el az első gyűlésre... támadókkal szemben, ha S az ígéretek nagy részét mégis bekövetkezne az, beváltották. Az iskolákban aminek elhárítására a szo- gyülekeztek a környező cialista országok minden utcák lakói, ahol mindjárt erejüket latbavetik. meghallgatták az első előadást is. A hatásos agitáció sikere megmutatkozott most is. A A Béke téri iskolában jelenlevők elhatározták, először egy munka- hogy hetenként két alka- védelmi filmet vetítettek, lommal találkoznak, s vé- s míg az érdekes, tréfás gighallgatják a 15 órás jelenetekben bővelkedő tanfolvamot. Szabadidejü- film pergett, lassan meg két áldozzák rá, de megérkezett mindenki. Utána győződtek róla, hogy érde- a polgári védelem * tisztje*'-'mesi woi i tartott előadást. M. L. Valamennyi könnyűipari üzemben fizetnek részesedést A Könnyűipari Minisztériumba beérkezett mérleg- beszámolók előzetes összesítése alapján megállapították, hogy valamennyi könnyűipari vállalat téliesítetté, vagy túlteljesítette a nyereségrészesedés feltételeit. A könnyűipari vállalatok árbevétele tavaly nyolc százalékkal volt magasabb, mint az előző évben, a költségszlnt a tervezettnél nagyobb mértékben, mintegy 1,7 százalékkal javult, s ez a dolgozók részére kifizethető nyereségrészesedésben is jelentkezik. A nyereségrészesedési és devizaérdekeltségi rendszerbe bevont 58 ipari egység az előzetes adatok szerint átlagosan 23,3 napi bérnek megfelelő részesedést kap majd. Falutérképpel indult • •• J6 pár éve már annak, hogy eiőször felfigyeltünk a nemesnádudvari községi MSZMP alapszervezet sajtóterjesztési eredményeire. Nemcsak a számszerű adatok adtak okot a megelégedésre, hanem az is, amilyen módszerrel dolgoztak, ahogyan a pártlapok népszerűsítését közüggyé tették. Papp Istvánnal, a községi pártalapszervezet titkárával a napokban a szervező- munka érdekes epizódjait idéztük. — A falutérképpel indult — emlékezik. — Mindenekelőtt meghatároztuk, hogy kik jöhetnek számításba, mint leendő olvasók, illetve hányán járatják már az újságok valamelyikét. A térképen feltüntettük a község mindegyik lakóházát, s aszerint, hogy kinek melyik lap jár, különböző színű zászlócskákat tűztünk fel a papírra. Az előkészületekben, majd pedig a szervezési kampányban részt vett a község apraja-nagyja. Úttörők, pedagógusok, párttagok, szövetkezeti gazdák, tömegszervezeti vezetők és pár- tonkívüli aktivisták. A csakhamar beérkező lapmegrendelések nyomán azután rohamosan szaporodtak a térképen a kis zászlók. Magunk is emlékszünk, hogy mikor annak idején a pártházban jártunk, a falu alaprajza már szemet-szívet vidítóan tarka képet mutatott. — Azóta a megváltozott időknek megfelelő új módSzovjet képzőművészeti tárlat a Műcsarnokban Több mint százhatvan művet mutat be a szovjet képzőművészet tárlata a Műcsarnokban. Képünkön: L J. Lice: Drága jó anyám. (MTI Foto —• Szebellédy Géza felvétele.) szert honosítottunk meg — újságolja házigazdánk. — Az eddigi, bár célravezető, mégis kissé gépies módot felváltotta a sajtó meg- kedveltetésének, az olvasás rendszeressé tételének célratörő, emberileg közvetlen szorgalmazása. Eredményesen „hozzák még közelebb” a lapot az olvasóhoz a Kossuth Tsz- ben. Sajtófelelőst választottak, aki az ebédszünetben ismerteti a gazdákkal az érdekesebb cikkeket. A községi pártvezetőség rendszeresen látogatta ezeket a sajtónegyedórákat, segített megvitatni, értékelni az eseményeket. így váltak a brigádtagok lassacskán naponkénti újságolvasókká, végül egyenkénti előfizetőkké. Hogyan áll ma a sajtó olvasottsága Nemesnádudvaron? Elmondhatjuk, hogy a félezer lakóházból jóformán egyben sem nélkülöznek valamilyen újságot. Népszabadságból 260 jut el a község lakóihoz. A megyei lap olvasóinak számát pedig a múlt év végén az addigi 189-ről sikerült a 200 példány fölé növelni. — A szomszédos Sükös- dön meglehetősen „döcögött” a sajtópropaganda. A pártszervezet vezetőségével tapasztalatcserét kezdeményeztünk, s jó ötleteket javasoltunk nekik. Ennek haszna, hogy legutóbb náluk is több mint őtvennel nőtt az előfizetői létszám. — Szüntelen agitáció a pártsajtó érdekében, állandó kapcsolat a postával: ezt tartjuk szem előtt, ez a jelszavunk — mondja Papp István. — S amikor elértük a kitűzött célt, nem tesz- szük ölbe a kezünket, hanem még többre törekszünk. Egy tevékeny pártszervezet sokoldalú munkájának ez az ága is gyümölcsöző. A műveltség mindennapos követeinek — a párt napilapjainak — a népszerűsítése minden egyes kommunistára hatással van. Végeredményében ez az egyik legkézenfekvőbb módja annak: hogyan is lehet egy falu arculatát maivá formálni. 3. T. A könyvfcinap után Lezárult a mezőgazdasági könyvek és szaklapok népszerűsítését szolgáló idei rendezvénysorozat. A szakirodalom hónapját követő összegezés kedvező képet mutat. Beértek azok az erőfeszítések, amelyek korábban a mezőgazdasági irodalom megszerettetésére irányultak, Lehet, hogy a kiadó mérte fel körültekintőbben az igényeket. Ismét közelebb került az olvasókhoz. Erre utal a 300, jórészt népszerű nyelven íródott újdonság és a közelmútban ismét kiadott könyv hódítása. ismét gyarapodtak az üzemi kézikönyvtárak és a ház! gyűjtemények. Erre vallanak a könyvesboltok polcai, raktárak fogyó készletei A kiskunfélegyházi könyvesboltban például előfordult, hogy 30—50-csével fogytak el a kiadványok. A Katona József nevét viselő kecskeméti üzletben pedig kétezret kapkodtak szét a vásárlók a 2500 könyvből. Lemérhető az érdeklődés a könyvtárak adataiból is. A tavalyinál mintegy 10 százalékkal több mezőgazdasági könyvet vittek haza a járási székhelyek és a nagyobb községek lakói. Megélénkült és új tago kát vonzott a megyei mező- gazdasági könyvbarát kör Számosán előfizettek a legújabb eredményeket publi káló szaklapokra, a mindinkább nélkülözhetetlenné váló információkat közUI folyóiratokra. A napvilágot látott gazdag anyagban valamennyi most folyó szántóföldi és kertészeti munkával,“állattenyésztési teendővel kapcsolatban található irodalom Egyebek közöt a szőlős gazdaságok dolgozói, vagy a háztájiban foglalatoskodó tsz-tagok haszonnal forgathatják Kozma Pál, Csep- regi Pál, Horváth Sándor és Szegedi Sándor munkáit. A példákat sorolhatnánk. Tény, hogy véget ért a — művek fokozódó megbecsülését tükröző — látványosabb ünneplés. Értelmük, hasznuk viszont megszakít- hatatlanul teljesedik ki. Ismeretük már ezekben a napokban jó szolgálatot tehet. 55. — Ugyan menjen! Két óráig akár pikétét Is lehet így játszani. Szájharmonikáról nem is szólva. — De ... nekem tágult aortám van ... — Hát minek jön a Szaharába, ha ilyen előkelő? Ne mozogjon lehetőleg, mert akkor lassabban kering a vér, és nem szorítja úgy el a kötél. — Maga... miért mozog... akkor? — Mert én szeretnék meghalni... A meleg már kezdett megsűrűsödni a ponyva alatt, és a két ember kilélegzésétől megrekedt széndioxid még halálosabbá tette az izzó nyomást. A ponyva mintha fűtött kályha oldala volna, úgy ontotta rájuk a perzselő forróságot, és nem engedte át a vissza- sugárzó hőt. — Harrincourt... — lihegte a másik — hallgasson meg ... Nem akarom a sírba vinni... amit tudok... Meg kell mondjam ... ki vagyok ... — Gárdatiszt és elkártyázta, vagy őrgróf és megölte. Oly mindegy... — Én állami ember voltam,.. — Miniszteri tanácsos? — Nem ... Hóhér ... A „gróf úr” hóhér? Ezzel a külsővel? Miért? Szegény Troppauer olyan, mint egy hóhér, és költő. Ez meg inkább költőnek látszik, és hóhér... Na, szépen vagyunk itt az inkognitókkal. — Igen ... En hóhér voltam ... Öröklött mesterség, az apám is az volt. — Ne vegye a szívére. Spoliansky nagyot sóhajtott. A másik oldalára fordult, ettől kissé megkönnyebbült. — Hallgasson meg, Harrincourt... bár én nem vagyok érdemes rá ... el akartam lopni az ingét... — Maga is?... Hát az egész század az én fehérneműmben akar járni? — Azért kutya egy dolog. — Egy katona vállalkozott rá, hogy elhozza... El is hozta ... és ekkor lecsapott rám az a ... Pencroft. Azt mondta, ha nem adom oda az inget, feljelent... maga tudja ... milyen szörnyű ... meglincselik a tolvajt.,. Ezért voltam kiszolgáltatva neki... — Hű, a mindenségit .. már nagyon nehéz. — Elvette az inget... Én bolond ... elmondtam neki a titkomat... a találmányomat... Engem ugyanis azért csaptak el.. mert feltaláltam valamit... — Nem tette helyesen... Állami ember éljen a hivatásának ... — Hát ez volt a baj... én a hóhérságot mint... vallásos ember ... fogtam fel... Fájdalom nélkül... akartam... kivégezni... feltaláltam egy módot... De nem fogadtájc el... Pedig az akasztás szörnyű... elhiheti. — Ha maga... mondja... — Én azt hittem... ha bebizonyítom nekik... akkor beleegyeznek... és egy elitéltnél--- alkalmaztam... mielőtt még kivégezték volna... a vesztőhelyre... de nem sikerült jól... és elcsaptak... Azóta tökéletesítettem a találmányt... és annak éltem, hogy ezt... átadjam az emberiségnek... A bűnös ne szenvedjen, ha meghal... Azért álltam a légióba... hogy itt. ha van... menthetetlen sebesült, vagy beteg... kipróbálom... Galambnak hirtelen egy ötlete támadt: — Mondja! A szanitéccel maga suttogott... Mikor Iljics sebesülten feküdt... — Igen... megbeszéltem 'vele.. „ hogy ha az orvos lemond... akkor megengedi, hogy... kipróbáljam..: — Maga ölte meg?!! — Nem... Mert... amikor én alkalmazni akart tam ... Ez egy hosszú, hajlékony sodrony ... csipeszek-i kel. A... csipeszek beállíthatók, és ha ráhelyezi a sodronyt egy testre ... akkor minden csipeszt egy ... főér... fölé helyezhet... Ügy van hajlítva ... a rúd, és ha a felső végén lenyom... egy csatot... akkor a csipeszek becsukódnak... valamennyi ér egy pillanat ... alatt lezárul... a szív nyomban megáll... az agyműködés... a légzőcentrum... meg, ha az artéria radiális és ... jaj... — A gyilkosságról beszéljen — lihegte Galamb. A szanitée... mondta..., hogy jobban lett Iljics.;: és van remény... ezért nem tettem meg. De az a gazember... elvette... az érszorítót... és... és... ő ölt vele... — Pencroft? — Igen... — Magasra dobta magát és hörögve hullott vissza. Egy siralmas sóhajjal tette hozzá: — De van egy másik neve is... — Laporter! — I... Igen!... Jaj! Tehát Pencroft azonos Laporterrel? Gondolhatta volna... Ö, de buta volt... hiszen mikor ő a „Si l’on savai”-t játszotta Murzukban... Kölyök azt kiáltotta: „gyilkos”, és Pencroft torkának ugrott. Még azt látta, hogy Spolianskyt elkötik mellőle, és vizet öntenek rá ... Meghalt? öt újra letakarják ... Érzi. hogy a szája habzik..: Mennyi idő telhetett el? Sötét lesz minden... Zúgva kalapál az agyában a vér... elveszti az eszméletét... Vége .. . „Hála Istennek, most már vége...” Ez volt a búcsúzó öntudat utolsó reflexgondolata ... (Folytatjuk