Petőfi Népe, 1968. március (23. évfolyam, 51-77. szám)
1968-03-31 / 77. szám
Pályázati felhívás A Bács-Kiskun megyei Tanács V. B. Művelődésügyi Ősz tálya a magyar polgári demokratikus forradalom, a Kommunisták Magyarországi Pártjának megalakulása, és a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltása 50. évfordulójának tiszteletére irodalmi és képzőművészeti pályázatot hirdet. Irodalom A pályázaton a három nagy jelentőségű történelmi évfordulóval kapcsolatos eseményeket, emlékeket, élményeket és érzelmeket felidéző- megörökítő szépirodalmi alkotások vehetnek részt. Pályadíjak: prózai művek: I. díj 3000 Ft, II. díj 2000 Ft, III. díj 1000 Ft. Versek: I. díj 1500 Ft, II. díj 1000 Ft, III. díj 600 Ft. A pályaműveket 1368. december 15-ig kell benyújtani a Bács-Kiskun megyei Tanacs V. B. Művelődésügyi Osztályához. A pályázat jeligés. Ezért csakis posta úton benyújtott, s jeligével ellátott pályaművet fogadunk el. A pályaműhöz csatolni kell a szerző nevél, címét és munkahelyét tartalmazó lezárt borítékot, melyre kívül szintén feltüntették a pályamű jeligéjét. Olyan mű, amely nyomtatásban már megjelent, más pályázaton már helyezést ért el, vagy amelyet más pályázatra is benyújtottak, pályázatunkon nem vehet részt, díjat nem nyerhet. Csak a papír egyik oldalára géppel írt szöveget fogadunk el. A beküldött pályaműveket vissza nem küldjük, s a díjat nem nyert művekről bírálatot a szerzőknek nem küldünk. Azok a pályaművek, amelyek a fent ismertetett feltételeknek nem felelnek meg, a pályázaton nem vehetnek részt. A pályázat eredményét 1969 márciusában hirdetjük ki. Képzőművészet A pályázaton olyan alkotások vehetnek részt, amelyek elsősorban a három évforduló eseményeit, illetve ezekhez kapcsolódó élményeket — történelmi események alapján — dolgoznak fel. Benyújtási határidő: 1969. február 15. A műveket a Kecs keméti Katona József Múzeum címére (Kecskemét, Bethlen- város 75.) kérjük eljuttatni. Pályadíjak: I. líj 3000 Ft, II. díj 2000 Ft, III. díj 1000 Ft. Pályázhatnak a Közép-magyarországi Területi Szervezet tagjai és a Bács-Kiskun megyében élő művészek, bármilyen műfajú, az eszmei követelményeknek megfelelő alkotásokkal. A beküldött és a zsűri által elfogadott műveket 1969 tavaszán kiállításon mutatjuk be, ugyanakkor történik a pályázat nyilvános eredményhirdetése. MEGYEI TANÁCS V. B. MŰVELŐDÉSÜGYI OSZTÁLYA Apáti Miklós: Délidő A munkások most az ebédidőben a legsimább asztalra ráhajolnak. Az ideges bádoglap meg-megzörren, ahogy bicskáik nyílnak, csukódnak. Szorgalmas tárgyaik-messzire léptek, olajat falnak, zsírcseppeket rágnak. Ventillátoraik asszonyt zenélnek, de kenyér formája van most a vágynak. Kenyerek, szalonnák eltünedeznek, ételnek étel-sors épp elegendő. Hat-hét óra múlva majd újra esznek. Magukat, minket is újra-teremtők. s holnap úgyis kivégzik. Amikor odafeküdt közénk, kis Idő múlva kérdezősködni kezdett: — Hát maguk miért vannak itt? — Elég ok az, hogy élünk, és hogy születtünk — feleltem, s többet nem is szóltam hozzá. Még próbált szóra bírni bennünket egy ideig, de aztán nekibőszült: — Hát olyan bolondnak tartanak, aki elhiszi, hogy csupa ártatlan embert csuktak ide? Senki sem hallgatott rá. Volt már tapasztalatunk az ilyesmiben. * A míg felettünk így múlt lassan az idő, közben — ezt azonban csak később tudtam meg—, az én drága jó feleségem is résen volt. Ment mindenfelé, kilincselt, kért, könyörgött, sírt, majd összefogott Juhász Jóska barátommal és addig mentek, míg valahogy el nem érték kiszabadulásomat. Én ebből csak annyit érzékeltem, hogy körülöttünk egyre idegesebb lett a levegő. Egyre nagyobb a fut- kosás. Beszélték, hogy rövidesen elszállítanak bennünket, mert ki kell üríteni a várost, a szovjet csapatok már Félegyhéza alatt vannak. Csakis ennek volt tulajdonítható, hogy patrónu- saim, kedves hozzátartozóim igyekezete sikerrel járt. Képzelhető, hogy egy árva szót sem akartam elhinni abból, amikor tudtamra adták, készüljek, mert feleségem vár odakint. Csak amikor ő megszólalt mellettem: _ Gyere, siessünk. Juhász Jóska vár bennünket, i ndulunk Miklóstelepre — akkor ocsúdtam. Mikor feleségem karján, kis motyómmal a kezemben kiléptem a városháza hátulsó kapuján, s a borult októberi nap hűvös, szitáló esőt permetezett ránk, csendesen mondtam: — Látod ezt a káoszt, ezt a fejnélküli örült zűrzavart? Ez már egy most születő új világ szülőfájdalmainak kezdete, amely ezt a gyehennát el fogja takarítani a föld színéről. A szovjet hadsereg fogja sírba taposni a nyilaskeresztes tébolyt olyan mélységesen mél'-re, ahonnan nincs neki többé feltámadás. S zinte menekülésszerűen igyekeztünk, folyton attól félve, hogy még visszahívnak. Csak akkor nyugodtam meg. amikor kocsink elhagyta a várost. Pedig akkor már egyre közelebbről hallatszott a háborús vihar, az ágyúk roesszehangzó dübörgése. „Kemény legényeket, nevelt ám Bihar földje. Egyszer is az történt... A Tisza-birtokon, Radvány* ban a tiszttartó, a kulcsár és a pusztagazda behVv egy kocsist az irodába, egy kis „beszélgetésre” ... Az jön, megáll az ajtó előtt' és ráfordítja a kulcsot... — Miért zárt# be? -7 kérdezi a tiszttartó meghökkénve. — Hogy miért? —■ és már üt is. Üveg csörömpöl, a kulcsár és a gazda esze nélkül ugrál ki az ablakon. A tiszttartó meg összetett kézzé! könyörög, mintha a kocsis Páduai Szent Antal volna .. .** látogatóban a 75 éves Szabó Pálnál „Etelka, Neked ajánlom ezt a könyvemet is, mint a többi megannyit, hiszen nincsen olyan írásom, amiből Te kimaradtál volna!” Részlet egy dedikációból. A hűséges, áldozatos feleség, Etelka néni az író legkedvesebb társa ma is. Családi életük példakép mindenfelé. (Pásztor Zoltán felvételei.) A Szabadság-hegy déli lejtője kitárulkozik a verő fénynek. A messzeségbe: előtűnő csodálatos panorá ma fölött kékesen vibrál' levegő jelzi a tavaszt. Rügyeznek a fák, megszólal tak a madarak. Diana út 6fc. ízléses kis villaház a nagy kert közevén. Bejáratának vaskapuiét nem őrzi lakat, az első jóindulatú próbálkozásra nyílik. Mire becsukjuk magunk mögött, a veranda lépcsőin ott is áll vendéglátónk, Szabó Pál kétszeres Kossuth-díjas író, Bács- Kiskun megye országgyűlési képviselője. Papucsban, háziasán, fején svájci sapka. Riasztó hírék keltek szárnyra nemrégiben: Szabó Pál beteg. — Valóban, volt valami, de nem lényeges — mondja —, ez a kellemetlenkedő influenza tüdőgyulladással lepett meg, aztán ráment a gyomromra ... De — húzza ki magát — én voltam az erősebb. Küszöbén a hetvenöt évnek, mögötte egy munkával és harccal teli élet. Büszke rá: én voltam az erősebb. Szerkesztőségünk kis küldöttsége azért jött, hogy a jubileum alkalmával köszöntse Pali bácsit. Engedtessék meg a szeretet jogán ez a megszólítás mert ebben az országban őt így hívják mindenütt tisztelői és hívei. A keceli és soltvadkerti polgárok a megmondhatói, hányszor rándul le közéjük, sokszor hívás és bejelentés nélkül is, hogy érdeklődjék bajaik, gondjaik iránt és segítsen nekik azok megoldásában. Alig néhány vére múlva máris választó- kerületére terelődik a szó. — Nagyon nagy dolog az, amit. a Duna—Tisza közén •éghez vittek a homoki emberek. Bámulom azt a szorgalmat, kitartást, éjt- rlapot egybetevő munkát, ami ott sajátja az embereknek. Akárcsak Biharban... Pali bácsi Bihar születte, ihlete munkásságának minden gyökere innen táplálkozik. A napokban jelent ■meg legújabb könyve: Szülőföldem, Biharország. Ebben az idegenforgalom számára mutatja be azt a csodálatos szívós vidéket, amely felvértezte őt kifogyhatatlan kedvvel és tettvággyal, hogy végigharcolhassa vele az életet. — Nehéz volt, higgyétek el. ez a hetvenöt év. Sokan lemaradtak közülünk. De egy a fontos: az ember az optimizmusát soha ne veszítse el. íme, most is. ahogy a kiskunsági szőlő-gyümölcs rekonstrukció szóba kerül, 'sorjázza a teendőket: minél előbb almatárolókat ellene a kisebb üzemekben is építeni, hogy a hamarosan megsokszorozódó termés ne menjen vészén- j dobé. Előre kell gondolkod- j -ü. akkor nem lesz baj... < 'tint a bihari emberek...', Csak egy példát... Négy-', vennégyben-negyvenötben j az ugraiak, gesztiek, her-< "ányiak mentették meg a < tógazdaság halállományát í "z elherdálástól. Vas villa- < ral persze, mert még fegy- i -erük sem volt. S az egész naqyarországi tavakat in-! nen népesítenék be ... J Az üvegezett verandát j alakította ki dolqozószobá- / vak. Ömlik, zúdul be g j napfény. Őszülő haja meg- > csillan, ahogy belenéz a s Napba. Lakása tele könyv- < vei. Saját műve közöttük szép számmal. — Mit olvashatunk legközelebb Szabó Páltól? — Áprilisban jön ki a Nagy temető és az Ahogy tetszik, a gyűjteményes so- rozatbah. Eddig tíz kötetem jelent meg ebben a kiadásban. Az év második felében kapható lesz az önéletrajz 5. kötete is. Aztán ... Kivesz az íróasztal fiókjából egy vaskos kéziratot. — öregnek lenni — ez a címe. Ez is kész nagyrészt. Aztán felolvas belőle. Milyen műfajú írás ez? Szociografikus önéletrajz? Vitairat? Munkaprogram a jövőre?... Cseppet sem árulkodik írójának hetvenöt esztendejéről. Másnál ez a kor már legtöbbször együtt jár a re- zignációval, a pihentető emlékezéssel. Nála nem. „öregnek lenni” — egy tettrekész, programmal teli élet vallomása, amit jó lenne már teljes egészében olvasni, mert nagyon sok érdekes és izgalmas részt találhatunk majd benne, leginkább az elmúlt huszonöt esztendőről. A múlt... — A múlttal csak any- nyiban és azért foglalkozom — mondja Szabó Pál —, amennyire a tovább- menetelbez szükségem van rá. Nem tartom helyesnek a hibákban való vájkálást, csupán a tanulságok levonása okából. Persze, követtünk el hibákat, nem is keveset, de azokat még ma sem késő jóvá tenni. Már órák óta beszélgetünk, amikor megáll a kapu előtt egy világos színű Volga. Pali bácsi udvariasan tudtunkra adja: nemsokára mennie kell, be a városba, a népfront vezetőségi megbeszélésére. Mert bár hetvenöt év nyomja a vállát, ma is alig dolgozik kevesebbet, mint azelőtt. Egy kézen nehéz elsorolni országos funkcióit: képviselő, az írószövetség, a népfront, a Pen Club és a Magyarok Világszövetségének alelnöke, azonkívül — és mindenekelőtt — író. A toll ma sem pihen, garmadával a tervek, témák, vázlatok. — Ismétlem: Az ember az optimizmusát ne veszítse el, ez a legfontosabb — emeli fel az ujját. Igen: világéletében optimista volt a legnehezebb időkben is. Kérdezzük csak meg a láthatatlanul jelenlevőket az Emberek Barna Bertalanját, a Szakadék Hódi Pistáját, az Őszi vetés Rózsa Mihályit, vagy a Trilógia Piros Góz Jóskáját, meg a többi száz és száz szereplőjét regényeinek, valamennyi írásának: mi segítette őket nehéz életükben, dús harcaikban? Szabó Pál írásaiban —r nyoma sincs pesszimizmusnak, az ö legsajátosabb tulajdonsága az életöröm. Huszonöt esztendővel ezelőtt — az ötvenedik születésnapján — fiatal újságírókkal együtt én is köszöntöttem őt a Szabad Sző szerkesztőségében. Akkor azt mondta: „Gyerekek, majd. huszonöt év múlva, a hetvenötödiken, ha meg- éri ük.” Megértük, most április 5-én van a hetvenötödik születésnap. Hozzávetőlegesen hétszázötven ívet írt meg Szabó Pál egész életében, vedig érett férfikarban. harminchét évesen lett író. s mennyit dolgozott, mint politikus, mint szervező! Hatalmas út, hatalmas mű. Nagy tanulság volt ez a pár órás beszélgetés Szabó Pál otthonában. Tevékeny életre, alkotásra, > szorgalomra serkentő nagy tanul són. A kedves, hpnöséoes ünnepen kívánjuk, hogy ezt az optimizmustól fűtött alkotóerőt még hosszú éneke- át komptoztassn va- lamennyiőnk javára, Balogh József Sándor: Csak a kő csikorog Hová tegyem a kezemet, ha nem érinthet mást a világból, csak levegőt, csak követ. Hová tegyem a fejemet, gondolataimat, akármerre nézek, nem vagy sehol. Ha villámlik, csak az ég vakító-fényes, nem a te tested, nem a homlokom. S minden így marad-----c sak a levegő folyik el ujjaim között, mint a hajad, s ha megérintenélek, csak a kő csikorog.
