Petőfi Népe, 1968. március (23. évfolyam, 51-77. szám)

1968-03-27 / 73. szám

1988. március TI, szerda 5. olds! Színházi Világnap /t színház napját ün- nepli ma a világ. 1962 óta évről évre március 27-én — a Nemzetközi Szín­házi Intézet akkori világ- gyűlésén e napon hozta a határozatot — a színházak­ban fölolvassák az ünnepi üzenetet. A kultúrának, a nemes szórakozásnak ez az évezredes intézménye ezen a napon arra emlékezik, s emlékezteti híveit, munká­sait, közönségét, hogy a színház a béke, a humaniz­mus, a nemzetek közötti kölcsönös megértés és kö­zeledés munkálója, eszköze és megnyilvánulása. A hagyományokhoz híven az idén is fölolvassák a színházakban, a rádióban és a televízióban a Szín­házi Világnap üzenetét. Ej'zidén Miguel Angel Asturias guatemalai író, tavalyi Nobel-díjas írta meg ezt a levelet — mint mondja: „A színpadi csoda alkotóinak, mecénásainak és nézőinek: nyújtsanak kezet egymásnak, ne azért, hogy láncot formáljanak, hanem azért, hogy lerakják a köl­csönös megértés hídjait... A Hetedik Színházi Világ­napnak ezidén, az Emberi Jogok nyilatkozatának ju­bileumi évében mozgósíta­nia kell valamennyi ember lelkiismeretét: szálljanak síkra azok ellen, akik az emberiségtől elválaszthatat­lan, végzetes adottságnak tüntetik fel a testvérgyilkos háborúk mészárlásait, a népirtásokat és az emberi­ség megtizedelésének má­sik módszerét, a gazdasági kiéheztetést” — folytatja üzenetében Asturias, majd így fejezi be sorait; „. ,.a legfőbb kérdés: hogyan ma­radjon életben kultúránk, a nukleáris fegyverkészle­tek félelmetes veszélyétől fenyegetve. Ameddig ez a fenyegetés fennáll, addig bolygónkat nem tekinthet­jük biztonságos helynek... sak közös cselekvés­sel gátolhatjuk meg, hogy a Föld ravatallá vál­jék, amelyen, mintegy vi­lágunk sírfelirataként, ezek az egyszerű szavak állná­nak: La Commedia e finita, vége a komédiának”. lajosmizsei művelődés •m lucaszéke“ ■— Józsi bácsi, mikorra lesz kész a művelődési ház? — Ha minden jól megy, augusztus 20-ra. — De melyik év augusz­tus húszadikára? A kissé rosszmájú visz- szakérdést Fábián József­nek, a lajosmizsei művelő­dési otthon már nem fiatal, de annál mozgékonyabb igazgatójának nem első íz­ben kell lenyelnie. Alig van nap, hogy hasonló érdeklő­déssel ne állítanák le az utcán. A község lakói, idő­sebbek és fiatalok egyaránt. S az utcai „kérdezz-fele- lek”-ben a dátum is válto­zott már néhányszor. így: április 4, november 7, szil­veszter. És ez megy már negye­dik éve. Amióta Lajosmi- zsének, a 13 ezer lakosú községnek gyakorlatilag nincs művelődési otthona. Átalakítás az utcafronton A felszabaduláskor a köz­séget egyetlen „belövés” ér­te, s éppen azt a nagytermet, amely később Lajosmizse művelődési központjává lett. A termet a színpad fe­lőli végén érte a találat, s viszonylag könnyen, de meg­lehetősen ideiglenes jelleg­gel hozták helyre a meny- nyezetet. Két évtized alatt az épü­letnek ez a része életveszé­lyessé vált. 1965-ben a községi veze­tés elhatározta: a művelő­dési otthont mindenestől felújítja, állami segítség nélkül, a községfejlesztési alapból 980 ezer forintot szánva erre a programra. Ennek két év alatt kellett volna megtörténnie. A kul- túrházat — az utca felőli részt kiürítették — ideigle­nes helyre költöztették, há­rom apró szobácskába. Ha­sonló jelleggel költözött át­meneti helyre a könyvtár is. S a helyi KÖFA-brlgád elkezdte a munkát — az utca felőli részen. Kicserél­ték a mennyezetet amely itt még beláthatatlan ideig el­láthatta volna a feladatát. Már jócskán benne voltak a munkában, amikor el­hangzott olyan javaslat: szükség lesz majd többkis- sebb helyiségre, végezzenek az eredeti tervtől eltérően emeletráépítést, mivel azt az erősebb mennyezet és a falak is elbírnák. Ez olcsó megoldás lenne. Kilátás az égboltra Ez a javaslat nem talált meghallgatásra. Be kellett érni azzal a módosítással, hogy a nagytermet néhány méterrel meghosszabbítják, s korszerű légfűtéssel lát­ják el. (Később ez az utób­bi elképzelés is megdőlt, maradnak a cserépkály­hák.) ... És most, 1968 márci­usában ez a kép fogadja a látogatót: a nagyterem fa­lai kívül-belül vakolatla­nok, padló helyett a ho­mok, s a mennyezet egy da­rabján kilátni az égboltra. Brunczvik László, a köz­ségi tanács vb-titkára sze­rint eddig elköltötték az építkezésre több mint 630 ezer forintot. Ám a leg- fukarabb számítások szerint is még 400 ezerre lenne szükség a befejezéshez. Mi­ből? Az idei fejlesztésbe még nincs „beágyazva” a költség, vb-ülés sem dön­tött felőle. Igaz, az utca felőli rész, immár átalakítva, a múlt év közepe óta működik. De hogyan? A könyvtár is visszajött, ám másfélszer több területre, mint ami­lyen korábban volt. így összesen két helyiség áll a közvetlen művelődés céljai­ra: a klubhelyiség és az elő­tér. Elköltözött fiatalok — Nem vitás, a könyv­tár is a művelődés része — véli Zrínyi Mihály községi párttitkár. — De akkor már jó előre gondoskodni kellett volna a végleges és a hosz- szabb távra szóló helyéről, ráadásul úgy, hogy ne men­jen a művelődés egyéb mód­jainak a rovására. Végered­ményben semmit nem ol­dottak meg a mostani visz- szahelyezéssel, hiszen a te­rület máris kinőtte az igé­nyeket, lényeges fejlesztés­re ott nincs mód. Mégis csak jó lett volna az az emeletráépítés! Egyedül az öregek klub­ja működik. Pedig van a községben több mint ezer KISZ-korosztálybeli fiatal. Sokuknak bérlete van a kecskeméti színházba. De az ezzel járó többletköltsé­get és fáradalmakat nem vállalhatja mindenki. S nem minden a mozi sem, bármily rangos-fényes is az itteni. Ez is a községfejlesz­tési alapból épült, majdnem négymillióért. Gyakorlati­lag a moziüzemi vállalat ré­szére. Három-négy heten­ként egy alkalommal „áten­gedik” egyéb rendezvények céljára is. A pár éve létesült vízgé­pészeti üzem fiatal techni­kusai a fővárosból költöz­tek ide. Kaptak lakást is. Közülük néhányan már visszaköltöztek, a művelő­dési lehetőségek hiánya mi­att. És nincs még fürdő, sem bölcsőde, s kezdetleges az óvoda elhelyezése is. A mű­velődés „lucaszéke” pedig emészti a százezreket. Meg a lakosság türelmét. H. D. A szövetkezeti zenekarokról A Bács megyei zene­karok problémáiról írtunk nemrégiben. Cikkünk nagy­részt az állami vendéglátó iparban dolgozó foglalkoz­tatott zenészekről szólt. Ez­úttal a szövetkezeti vendég­látó üzemekben muzsikálók gondjait vesszük elő. — Mondjuk meg őszintén — tájékoztat Szamosi Zol­tán, a MÉSZÖV vendéglátó­ipari osztályának helyettes vezetője —, nagy hiányos­ság, hogy a szövetkezeti vendéglátóiparban nem köz­pontilag intézik a zeneka­rok ügyét. A megyei ven­déglátó vállalat ezt megte­heti, de a MÉSZÖV nem vállalati központ, csupán érdekképviseleti szerv. Ná­lunk már két évvel ezelőtt megszüntették a központ beleszólását ilyen ügyekbe, s tudomásunk szerint orszá­gosan is így van. Ha a MÉSZÖV is bele­szólhatna a szerződésekbe, illetve ha központilag irá­nyítanák a zenekarok fog­lalkoztatását, lehetőség len­ne például a felfrissítésre. A legtöbb községben csak egy zenekar van, évekig, évtizedekig az muzsikál a vendéglőben. Megunják, ez természetes. Szükség volna rá, hogy ha kell, időnként akár a megye egyik sarká­ból a másikba helyezhetnék őket. Ez persze költségtöbb­lettel (útiköltség, napidíj) járna. A cigányzenészek gond­jairól szólva meg kell em­líteni: csaknem valamennyi vidéki vendéglőben heti 3 napot muzsikálnak. Leg­több zenész sokgyermekes apa. Nem jár családi pót­lék, csak legalább négy nap után. A foglalkoztatási na­pok számát meg kellene eggyel toldani hogy családi pótlékot kaphassanak. A gomba módra sza­porodó alkalmi tán rzenekai rok felkészültsége ellen a legtöbb esetben kifogást le­het emelni. Ez az állapot a szakmai képzés fokozását sürgeti. De hogyan? Sajnos, a továbbképzést nagyon nehéz megoldani, megyénkben még stúdió sincs, de ha volna, akkor is nehéz a szétszórtság mi­att a tagsággal való foglal­kozás. A beat-zenekarokat illetően helyes lenne talán, ha a járási KlSZ-bizottsá- gok segítenék őket a to­vábbképzésben, hiszen ezek a zenészfiatalok legnagyobb részt muzsikálnak a műve­lődési otthonokban is. B. J. Újfajta ünneplés MÉG ________EGY évtizede s incs, hogy a családi-tár­sadalmi ünnepek megkezd­ték térhódításukat. A szo­cialista jellegű névadó; az új színt nyert és emlé­kezetes külsőségek közt megrendezett házasságkö­tés és a gyászünnepség —, munkatársak, barátok egy­szerű, de bensőséges bú­csúvétele. Az eltelt néhány eszten­dő sok figyelmet érdemlő tapasztalattal szolgált. Ér­dekes módon a társadalmi életnek ezen a területén a számok nem túl sokat mondanak. Megyénkben például a névadó ünnepek hat év alatt számban meg­kétszereződtek, mégis az — És most mondja meg, hol a karóra — sürgette íves. — Hol legyen egy karóra? — csodálkozott Galamb. — A karon! — Felhúzta a zubbonya ujját, és a csuk­lóján ott volt az óra ... Pencroftot egy hajnalon az orani haditörvényszék udvarán Kobienszkivel együtt kivégezték. Macquart és Lorsakoff ítéletét életfogytiglanra változtatták, és Gardone, rangjától megfosztva, két év múlva sza­badult. Ezzel a dráma befejeződött. Mielőtt Galamb és a menyasszonya elhagyták Orant, még egyszer felkeresték az „elátkozott” Bré- tail-villát, és szorongó érzéssel járták végig a poros, elhagyott, sírszagú szobákat... — Az olyan volt, mint egy lift — felelte mosolyog­va Madge. — Tessék?! — Egy gramofon működött a szobában villany­szerkezettel. A tű karját egy kis készülék állandóan ismét a lemez elejére tette. Ha a haliban égett a vil­lany, akkor bekapcsolódott a gramofon, és ha le­csavarták, elhallgatott... — De ha benyitottam? . — Ez a liftrendszer! Az ajtón éppúgy, mint a fel­vonónál: érintkezett a két drót! Ha kinyitotta valaki az ajtót, akkor megszakadt az áramkör. Ha becsukta, akkor újra kapcsolt a két drót, és működött a gra­mofon. Azért csináltattam ezt a szerkezetet, mert előre látható volt, hogy a gyilkosok visszatérnek a villába, kutatni a terv után. A lemezről szegény anyám énekelt, és azt hittem, hogy a gyilkos bizo­nyára rémülten menekül majd a kísértet elől, amely eltűnik, ha rányitják az ajtót. De éppen az egyik gyilkosnak — Grison volt ez — elárultam, amikor odaköltözött... — És még egy... A sivatagban, amikor eltűnt a lábad nyoma... Az hogy lehet? — ö. te gyerek! Hát egyszerűen port merítettem a sisakom!», és szépen hátrafelé lépve behintettem a lábam nyomát. Galamb a földet nézte. — Mégsem leszek nyomozó. if — mondta ezután csendesen. A villát lezárták, és elutaztak OranbőL De még hosszú ideig nem akadt lakója annak a háznak... Miután hazatértek Párizsba, és Galamb a kívánt feltételeken kívül megkapta a légió becsületrendjét is, így kiáltott fel: — Ezentúl vigyázok az egészségemre. Nem akarok beteg lenni! ... Az esküvőt két héttel el kellett halasztani, mert Galamb súlyos influenzába esett. Először volt beteg, amióta elment Párizsból! A halál mosolyogva figyel­meztette, hogy nem szereti a tréfákat De Harrin- court természete végül győzött, meggyógyult, és el­vette Madge Russelt Esküvő után a kis család együtt lakott a régi családi házban. A Russel-tervért Madge annyit kapott, hogy nemcsak a házat, hanem a jövő­jüket is tehermentesítették. Sokat járt hozzájuk Latouret, a nyugállományú al­hadnagy, harcias, lepörkölt bajuszával, és Troppauer Hümér, a költő, aki saját verseit olvasgatta a türel­mes családnak. Harrincourt néhány hold szőlőt vásárolt Párizs köm; ékén, ahová az unalmas, előkelő úri ismerősök nem jártak. Furcsa társaság jött össze a szőlőben elég -űrűn. Például egy grófi külsejű hóhér, Hlavács „őrnagy”, a vén Pilotte, Minkusz, az óriás Nadov, Latouret alhadnagy, Battista őrmester, és valahány­szor Párizsban tartózkodott: íves őrnagy. A házi­gazda ilyenkor szájharmonikázott, a felesége jóféle vörös chablis-val kínált mindenkit, és a zümmögő „filharmonikus” vidám muzsikájára íves rákezd, a többi meg fújja, mint amikor még ott meneteltek a sárga szaharai porban, a „régi jó időkben”. (Vége) összes szülőknek csupán az 5,9 százaléka tartott ezek­re igényt. A házasságkö­tést illetően a legnagyobb a fejlődés — 9.4 helyett 41 százalékos —, a leg­gyengébb viszont a gyász­ünnepek statisztikája. TERMÉSZETESEN, bár­milyen látványos szembe­állítás, rohamos mérvű ug­rás sem cáfolhatná azt a tényt, hogy a társadalmi ünnepek lényege a szocia­lista tartalom. A tudatfor­málás egyik fontos terü­letéről, nem könnyű neve­lési feladatról van szó. A cél az évszázados hagyo­mányokkal, szokásokkal való szakítás, minden misz­tikum felszámolása, s az élet nagy fordulópontjai­ról a megszokottól merő­ben eltérő módon való em­lékezés, melynek közép­pontjában az ember álL A legnagyobb nehézségek kétségkívül a gyászünnep­ségek kapcsán adódnák. A múlt öröksége itt hat a legerősebben, s a hagyo­mányok váltásának a fo­lyamata itt a leglassúbb. Kevés még az alkalmas, rátermett szónok. Épp ezért merült fel már me­gyénkben is a retorikai képzés szükségessége. S az ötletet remélhetőleg nem­soká követi majd a céltu­datosan szervezett meg­valósítás is. A SZÜLETÉS és a házas­ságkötés bár jelentős sors­fordulók, de örömtelibb, vidámabb, könnyedebb hangvételű szertartások kapcsolódnak hozzájuk. Nem véletlen, hogy e két ünnep szocialista formái alakultak ki leghamarabl. A jó példáknak nem vagyunk szűkében. A ta­nácsi szervek jókívánsága, részvétnyilvánítása: több helyütt alkalmazott, jóleső, hatásos figyelmesség. Van, ahol a házasságkötési ün­nepséget magnóra veszik, s a magnószalagot az ifjú pár ajándékba kapja. De a legjobb, a legcélraveze­tőbb népszerűsítő eszköz — mint azt az ünnepek megyei szervezői, irányítói mondják — a lelkiismere­tes, gondos rendezés. Ben­sőséges hangulat, színvo­nalas műsor egy-egy név­adáskor; nem elcsépelt, s olykor az egyéni kívánsá­gokat is figyelembe vevő kísérőzene a házasságkö­tésnél; az elhunytat jól ismerő, tőle nem sablono­sán, de egyszerű, őszinte szóval búcsút vevő szánok a gyászünnepségen ... Igényesség, tapintat és törődés: dióhéjban ez a mottója az újszerű családi ünnepek sikerének. Igé­nyesség a külsőségekben, az eseményhez méltó kör­nyezetben is. A FŐSZEREPLŐK, aki­ket ünnepelünk, joggal várhatják az alkalomhoz illő díszt, azt például, hogy egy házasságkötőterem hangulatában is bizako­dást, életörömet árasszon. Mindehhez az szükséges, hogy az erre illetékesek felelősséget erezzenek, ta­pintattal, olykor lelemé­nyességgel végezzék mun­kájukat. Kiskunhalason évek óta céltudatos és eredményes munkát fejtenék ki a csa­ládi ünnepek rendezői. Ka­locsa és Baja tanácsi ille­tékesei a tapintatos, apró figyelmességekkel tűnne* ki De nem hiányzik a szív, s a gondos szervezés nyomában ott vannak a jó eredmények Kecskeméten, vagy Kiskunfélegyházán és számos községben is. HA LASSÜ IS még a fej­lődés, nem hiányoznak a biztató jelenségek. Az ál­talános és politikai mű­veltség terjedésével egye­nes arányban veszik majd át ezek az ünnepeink az őket megillető szerepet. J. T.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents