Petőfi Népe, 1968. március (23. évfolyam, 51-77. szám)

1968-03-26 / 72. szám

1988. március 2«, kedd

S. oldal

MAAIT5. l^tTpC;

Háború és béke II.

Sz. Bondarcsuk a Háború és béke I. részének rosszul rendezett, homályos csatajelenetei, üregesen imbolygó szalonjai, elnagyolt jellemábrázolása után a II. részben rátalált a Tolsztoj hittel teli emberségét tökéletesen megelevenítő jelenet- és képszerkesztésre.

Lényegesen kevesebbet és

lényegesen többet vállalt, mint az első részben. Kevesebbet, mert a második részből hiányzik a harcok véres világa. Ez csak a béke: a vadóc kamaszlány mélyérzékenységű nővé serkenő Natasa Rosztova kibontakozásának rejtelmes és magával ragadó folyamata, az elemi erővel fellobbanó de a kaland útvesztőjén és a társadalmi előítéletek merevségén megtört ívű szerelem rajza.

Ugyanakkor nagyobb a rendező szándéka és a megvalósítás is összehasonlíthatatlanul értékesebb, mint az első részben. A villanásszerű portrékból álló, gyakran áttekinthetetlen társadalmi tabló helyett itt egyértelműen Natasa áll a középpontban. De olyan ihletett képalkotó fontáziával kalandozik Bondarcsuk az egyéniség csodálatos szövevényeiben, amit a filmpszichológia csúcsai közé kell számítanunk.

Ráadásul arra is marad figyelme és ereje, hogy a homofón vezérmotívumként szárnyaló nőalak hátterében egy-egy arcvonásból, gesztusból, színfoltból kitapintható finomsággal érzékeltesse a cári Oroszország társadalmának sokárnyalatú kisérőszólamát.

Natasa és Andrej egymásra találása a bálon, az agarak száguldó futását követő farkasvadászat, Natasa fergeteges orosz tánca a patriarchális, őszbaj uszú nagybácsi gitárszavára, a kék fényben derengő havon robogó trojkák versenye, az üresfejű Anatole Kuragin görögtűz-szerelmét felgyújtó színházjelenet fojtott erotikája ... Mind, mind olyan képet adtak, hogy a lelkünk mélyén megbocsátunk a rendezőnek sőt együttér- zünk vele, hogy olyan hosz- szan és kedvvel elidőzött velük. (Ámbár a filmdramaturgia szakértője összevonná szemöldökét.)

A báli jelenetnél

mi is elidőzünk kissé. Két nagy előddel kellett megmérkőznie Bondarcsuknak. A meglehetősen könnyűkezű de a báli képekben költői amerikai Háború és Béke változattal és Visconti Párducának estélyével. Az amerikai báljelenetet felülmúlta színpompában, mozgáskultúrában, lírában is. Viszont Visconti jelenetével aligha mérkőzhet meg rendező. Bondarcsuk is érezhette ezt, és bár föl- sejlik a Párduc ihletése, alapvetően más megfogalmazást keresett. Mint az egész filmben, itt is Natasára koncentrált. A néző vele száguld, szédül a keringő csipkés ütemére, és a befejező résznél vele emelkedik föl, akár a kamera, eszményi magasságba.

Hogy ilyen eleven, ilyen tiszta a film érzelmi hatása, abban Bondarcsuk mellett a romantikus festészet színkultúrájával dolgozó fényképezésnek, de még- inkább Ljudmilla Szavelje- vának is óriási szerepe van. Tökéletes Natasa ez a táncosnőből lett filmszínésznő, ez a törékeny porcelánedényekre emlékeztető, valószínűtlen hosszúnyakú, szénfekete szemű, fanyar szépségű, karcsú lány. Mindent elhitet, amit akar. Ezzel az alakításával a legnagyobb jellemábrázoló színészek közé emelkedett.

Ezt írtam a csak nagyon kis részleteiben jó első rész után is, hogyne írnám hát a szépségekben áradóan gazdag, bár kissé szerkesztetlen, gyakran vontatott második rész után: Kíváncsian várjuk a folytatást.

Szabó János

Kollégium Karcagon

Az érdekeltek építették

Kellemesen sima műkőborítás, hótiszta falak, tükörfényes, széles ablakok. Igen csinos kis egyemeletes épület.

— Mire használták az

épületet, mielőtt kollégium lett? — kérdezem Dobos Lászlót, a karcagi általános iskola hétközi diákotthonának igazgatóhelyettesét.

— Eleve kollégiumnak épült

— Hogyan? Ügy tudom, hétközi otthonok létesítésére nincs művelődésügyi keret,

— Valóban nincs. A város építette.

— Olyan bővében lenne Karcag a községfejlesztési alapnak?

— Dehogy. Nálunk is kellett volna száz más dologra is. De úgy látták a város vezetői, és ami még nagyobb szó, a közvéleményt is meggyőzték erről, hogy minden beruházásnál, közművesítésnél fontosabb gyerekeink jövője. Bács megyeinek nem kell magyaráznom, micsoda behozhatatlan hátrány osztatlan iskolában tanulni. 140 gyereket hoztunk be Cserhátról, Bócsáról, Botonásról és a többi tanyáról. Egy szál felsőtagozatos sem maradt külterületen.

— Mennyibe került a kollégium?

— Három és fél millióval járult hozzá a tanács. De amikor azt mondtam, hogy a város építette, szó- szerint értettem, nemcsak a tanácsra gondoltam. Másfél millió a tsz-ek, üzemek, ktsz-ek hozzájárulása

Propilénből

glicerin

A Bukaresti Akadémia szerveskémiai kutató központjában véglegesítettek két eredeti technológiai eljárást. Az egyik segítségével a kőolajfinomítók melléktermékéből, a propilénből glicerint állítanak elő. Az eljárással megkezdték a próba- gyártást az egyik vegyipari kombinátban. A másik eljárás alapján a Pitesti Petrokémiai Kombinát a kukorica vegyi gyomlálásához használt gyom- irtószert szintetizálja.

anyaggal, fuvareszközzel és a lakosságé, kétkézi munkájával.

— Kik dolgoztak társadalmi munkában az épületen?

— Mindazok, akik szívükön viselik a város jövőjét, akiket őszinte aggodalommal tölt el a lélekszám lassú csökkenése. Nem tudnék kiemelni egyes rétegeket, különböző foglalko zású embereket.

— És hogyan sikerült ilyen mértékű megmozdulásra bírni őket?

— A tanács és a párt vezetői, akik kezdeményezték, nem elégedtek meg az elméleti meggyőzéssel. Maguk is kézbe fogták a csákányt, lapátot. És nemcsak afféle ünnepélyes első kapavágás erejéig. Dolgoztak keményen a hivatali idejük végétől sötétedésig. A pedagógusok, a KISZ-esek, a nőtanács és a szakszervezeti aktivisták hasonlóképpen. Valóságos népfrontakció volt. Még a tervezőket és az építőket is elkapta a lelkesedés. A tervezésért nem fogadtak el díjat, a tanács házi brigádja pedig — szinte hihetetlen — 1964 áprilisától au-' gusztusig elvégezte a kivitelezést.

Milyen jólesett mindezt hallani! Méginkább elnézni a tanyáról jött kis kollégisták örömét, javuló tanulmányi eredményeiket hírül venni. Milyen magától értetődő természetességgel indultak ebéd után az úttörőház különböző szakköreire, holott egy-két éve legföljebb, ha álmodtak ilyesmiről. (Csak néhány szót az úttörőház célszerű és szellemes kezdeményezéséről: Elsősorban a tanyai gyerekek kedvéért nyúltenyésztő szakkört alakítottak. Rendkívül népszerű. Minden parasztgyerek szereti az állatokat. A szakkör érdeklődésüket a mezőgazdaságon belül tartja, sőt jövedelmező is.)

Űj kollégium a helység és a lakosság erejéből. Nálunk még nem volt ilyen. Pedig az egész országban itt legégetőbb gond a körzetesítés. Kecskemét tanyáin csaknem annyi ember él

— 20 ezer —, mint a kis

Karcagon. Karcagnak talán éppen ezért könnyebb is volt. Meg nehezebb is, mert koránt sincs ennyi gazdag szövetkezete, üzeme, ennyi munkáskeze.

De hát Kecskemét csak törtrésze a megyének. Ahány város, község van. | annyi a lehetőség. A karcagi kollégiumot az érdekeltek építették. Mi ne lennénk érdekeltek?

Sz. J.

Tudományos testedzés

(Földes Vilmos rajza.)

Kollektív tájékozódás

AZ UTÓBBI Időben gyakran esik szó a tájékozottság szükségességéről, a tájékoztatás megjavításáról. Különösen társadalmi életünk irányításának a vezető posztjain dolgozók számára elengedhetetlen, hogy mind a hazai, mind a külföldi eseményekről jól informáltak legyenek. Sőt: ne csak az eseményeket ismerjék, hanem ezek okait, s a népünk politikai, gazdasági és kulturális életének javítását szolgáló elgondolásokat, valamint a nemzetközi életben tapasztalható eszmei, politikai megnyilvánulásokat is.

Ma már meglehetősen bő forrása van nálunk a szóban levő ismeretek megszerzésének. A napilapok és a különböző folyóiratok az elsajátítandó ismeretanyag gazdag tárházát képezik. Annyira gazdagot, hogy mindennapi munkájuk mellett egy ember nem is képes az imént vázoltak mindegyikéről alaposan tájékozódni. Egyszerűen nincs rá elegendő idő. így viszont a szemléletük egyoldalúvá válásának, beszűkülésüknek a veszélye fenyegeti azokat is, akiknek az átlagembernél J

szélesebb látókörrel kell rendelkezniük.

E VESZÉLY elkerülése végett több mint egy hónapja a kiskőrösi járási pártbizottság munkatársai elhatározták, hogy önmaguk informálódásának feladatát közös erővel oldják

meg. Felosztották maguk közt —, hogy úgy mondjuk — a tájékozódás területét, s kinek-kinek megszabták 1 egy hónapon át bizonyos jellegű újságcikkeket, egyéb műfajú írásokat behatóan tanulmányozzon, s ezekről havi összejövetelükön infor* málja a kollektívát. Egyikük például a gazdaságirányítás új rendszeréről, másikuk a gazdaságpolitika más kérdéseiről, következő a művészeti ágak kritikájának helyzetéről megjelent írásokkal foglalkozott stb. Az egyik munkatársnak olyan feladat jutott, hogy a legújabb szépirodalmi műveket olvassa, s az elsősorban elolvasandókra tegyen a többinek javaslatot

AZ ELSŐ kölcsönös informálásra az elmúlt hét szombatján került sor. Egy- egy munkatárs általában fél órán át adott tájékoztatást a „reszortjába” tartozó ismeretekről, s megjelölte azokat a cikkeket amelyeknek a mindenki által való tanulmányozását különösképpen szükségesnek vélte.

Természetesen nem arról van szó, hogy a pártbizottság munkatársai most már csupán egyetlen témával, vagy témakörrel kapcsolatos írásokba mélyednek el (hiszen ennek is egyoldalúság lenne a következménye), hanem arról, hogy elsősorban a legfontosabbakra áldozzák a szabad idejüket

Tarján István

72.

Egyszerűen le akart lőni, és a Titkos Szolgálat útján eltüntetni, gyorsan és biztosan. Hiszen személyesen csak Aubert tábornok ismert, az viszont nem jön ki ilyenkor. Csak Grisin jelentését olvasta volna az ügyről.

Ezután beléptem hozzá, mintha a találkára jöttem volna. Meglepetten nézett rám. Aztán beszélt valamit, és az asztalkendő alatt óvatosan egy revolvert fogott meg, és már lőtt volna, de én tudtam, hogy mire készül. Kirántottam rohamkésem, és végeztem vele. Itt szó sem lehetett habozásról. Csak utóbb vettem észre, hogy nem az én oldalfegyveremet használtam, hanem Harrincourt-ét, amely ott volt a derékszíjam mellé dugva.

Most lépteket hallottam közeledni. Ha kimegyek, észrev°sz az, aki ide tart. Eloltottam a villanvt, és bebújtam a gardróbszekrénybe. Harrincourt barátunk, az ördög tudja, mit veszített el a villában, ahelyett, hogy szedte volna a lábát, visszajött. Azt hittem, rémülten elrohan, ha meglátja a leszúrt Grison tetemét, de azóta már tudjuk, hogy Harrincourt ritkán

S2-cíl.Síd öl

— Nem családi betegség nálunk a futkosás..: —

mentegetőzött Galamb.

íves folytatta:

— A tiszt, akit a Titkos Szolgálat küldött a tetem

eltüntetésére, Grisont találta holtan. De ez nem is^

merte egyikünket sem. Mindössze azt tudta, hogy a Brétail-villában egy halott mellett íves őrnagy várja. Miután csak Harrincourt volt jelen, egy pillanatig sem kételkedett, hogy a Titkos Szolgálat őrnagyával áll szemben, aki valamilyen oknál fogva légionárius közlegénynek öltözött. Harrincourt viszont mukkanni sem mert, és követte a tisztet. Elhatároztam, hogy ezt a tévedést kihasználom a nyomozás céljaira. Még a Brétail-villából felhívtam Aubert tábornokot. Elmondtam neki mindazt, ami történt, és megbeszéltük, hogy a tiszt tévedését nem leplezzük le.

Csak higgye a sok settenkedő gazember, hogy a szökött légionista íves őrnagy. Ezt a félreértést a városparancsnok estélyén Aubert kitűnően valószínűsítette. Cochran táborszernagytól kezdve Macquartig mindenki elhitte Harrincourtról, hogy íves őrnaggyal azonos. Így én a hülye Kréta szerepében nyugodtan figyelhettem később, hogy kik környékezik meg az állítólagos íves őrnagyot. Az estély után Lorsakoff és Macquart rájöttek, hogy „íves” becsapta valameny- nyiüket, és elszökött az órával, amiről Grison akkor már beszélt telefonon Lorsakoffnak. Madge Russel, csodálatos maszkjában, mint arab kávéfőző kihallgatott egy beszélgetést Lorsakoff és Macquart között. A beszélgetés alapján ő is gazembernek hitte „Ives”-t. És megtudta azt is, hogy a karóra a terv rejteke.

Ö is követte a századot Aut-Taurirtba. Grison tetemét, mivel ő Dupont néven lakott egy sikátorban, Aubert intézkedésére a lakására csempészték a Szolgálat emberei. Én csak akkor sejtettem az óra fontosságát, amikor megfigyeltem, hogy útban Aut- Taurirt felé Laporter ellopja, mialatt Harrincourt mosdik. Még aznap elloptam Laportertől, alaposan megvizsgáltam, szétszedtem, de nem jöttem rá a titokra. Laporter hátizsákjában megtaláltam Harrincourt ingét is, amit annyira szeretett, és az órát az inggel együtt visszaloptam Galamb barátunkhoz.

Amikor megérkeztünk a helyőrségbe, kénytelen voltam leleplezni magamat Madge Russel előtt, aki csodálatos munkát végzett. Igen értékes munkát végzett az ügyben Mahmud, Mademoiselle Russel szolgája. Ö sajnos a kórházban van, súlyos maláriás rohammal. Még engem is megtévesztett azzal, hogy néhány embert betanított. Ezek mindenkinek azt mondták, hogy Abu el Kebir, a kávéfőző, meghalt. A „ki- gyóbűvülő’’ Mahmudot meg egyszerűen letagadták. Azután Finleyt is belevontam az ügybe. Finley útján jutottam hozzá a viaszosvászon csomaghoz.

Troppauer úgy nyelt le egy falatot, hogy kis híján megfulladt:

— A verseim! — kiáltotta aztán kétségbeesetten.

— Megvannak — mosolygott íves —, csak átolvastam őket.

— És milyenek, ha szabad érdeklődnöm?

— Kitűnőek! Különösen a „Szahara álomvilágában merengek” című.

— Az véletlenül jól sikerült... — mormolta Troppauer, és lenyelt egy keménytojást egészben. Később, amikor visszakapta a verseit, mindenáron kezet akart csókolni az őrnagynak...

— Az ügy másik részére is világosság derült — folytatta íves. — A néhai Russel-expedícióra gondolok. Kutatóútján kalandorok gyűrűje fogta körül Russelt. De a kutató, úgy látszik, sejtett valamit, mert amikor az utolsó útszakasz felderítésére ment, hátrahagyta a társait, kivéve a megbízható, becsületes dr. Brétailt Hogy a táborban mi történt, azt Illomortól tudom. Este kivit ittak, és a neuraszténiás Iljics, a „Kölyök” mámorában együtt táncolt a négerekkel. Azután kimerültén elájult. Byrel is berúgott, és összeverekedett a bennszülöttekkel. Néhányat lelőtt, de végül agyonszúrták. Ekkor a gyenge idegzetű Iljicset Laporter és társai megkötözték. Reggel elhitették vele, hogy a kivimámor gyilkolás! dühében végzett Byrellel és két négerrel.

(Vége következik.)