Petőfi Népe, 1968. március (23. évfolyam, 51-77. szám)
1968-03-16 / 64. szám
NAPTÁR 1968. március 16, szombat Névnap: Henriette Napkelte: 5 óra 56 perc. Napnyugta: 17 óra 51 perc. Bájjal teli baki — A Rozsdatemető olaszul. Fejes Endre: Rozsda- temető című regénye a milánói Longanesi könyvkiadónál „Cimitero da Rug- gie” címmel jelent meg. A regényről a „Fiera Let- teraria” című folyóirat elismerő kritikát közölt — Tegnap délelőtt ülést tartott az Országos Magyar Bányászati Kohászati Egyesület kecskeméti csoportja. „Az új gazdaság- irányítás szerepe a gyáregységnél folyó műszaki és gazdasági életre” címmel Szabó Lajos, a Zománc- ipari Művek Kecskeméti Gyáregységének főmérnöke tartott előadást. — Űj Makszim Gorkij-bé- lyeg. Március 28-án, Makszim Gorkij születésének 100 évfordulója alkalmából a szovjet posta 4 kopekes névértékű bélyeget ad ki a kiváló író képmásával. Gorkij a közé a kevés író közé tartozik, akinek tiszteletére immár másodszor adnak ki bélyeget. Az első bélyeg még 1932-ben került kibocsátásra. — Előhűtő tároló építését kezdték meg Kelebián, a Népfront Termelőszövetkezetnél. A 400 ezer forintos beruházás jól szolgálja majd. a 44 hold termő, s a 40 hold újtelepítésű spárga szállításra való előkészítését. — JOGTALAN behatolással és visszaesőként elkövetett lopás miatt *egy év két hónapi szigorított börtönre ítélte a Bajai JárásbJröság Lakatos Ibolya foglalkozás nélküli 19 éves lányt. Eddig ötször volt elítélve Lakatos Ibolya, s most azért kapta a büntetést, mert Bácsalmáson T. M.-né lakásából pénzt és karórát lopott. Az ítélet jogerős. 2^Í3jEÖ Várható időjárás szombaton estig: felhőátvonulások, többfelé eső, havas eső. Időnként élénk nyugati, északnyugati szél, egy-két helyen zivatar, átmeneti szélerősödéssel. A hőmérséklet az évszaknak megfelelően alakúk Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 1— plusz 4, legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 6—11 fok között. (MTI) A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: március 14-én a Középhőmérséklet 4,1, (az 50 éves átlag 4,5), a legmagasabb hőmérséklet 10,5 Celsius-tok. A napsütéses órák száma 10,5. Március 15-én a reggel 1 órakor mért hőmérséklet 1,6, a délután 1 órakor mért hőmérséklet 10,9 a legalacsonyabb hőmérséklet 1,3 Cclsius-fok. Nem újkeletű jelenség a rádióban — évek óta szorgalmazzák mikrofonon innen és túl — a közvetlenségre, a keresetlen életteliségre törekvés. Főként a reggeli műsorban találkozhatunk is az ennek jegyében fogant, jól vagy kevésbé Jól sikerült próbálkozásokkal. Tegnap reggel aztán ezt hallottam: „Szervusztok, gyerekek, készen vagytok már? Mára is jó tanulást kívánunk nektek!” Majd tovább pcigett a magnószalagról a zene, de közben a kedves hang tulajdonosa rájött, hogy március 15-e van — Iskolai szünnap. S öt percen belül elhangzott a helyesbítés, a kommersz, konvencionális, hivatalos formula helyett így: „Gyerekek ! A bemondó néni tévedett, hiszen ma nem mentek iskolába. De azért — otthon is lehet tanulni!” f,n akkor már valóban útrakészen álltam. De gondolatban megemeltem a kalapom ennyi rugalmas találékonyság, ennyi leleményes báj — a sablon helyét átvevő embert hang — előtt. — jóba — — Méh észközgyűlés Baján. Vasárnap délelőtt 10 órakor a József Attila Művelődési Házban tartják meg közgyűlésüket a bajai méhész szövetkezet gazdái. —- Hét brigád, a dolgozók 75 százaléka versenyez már a szocialista címért a Solti Gépjavító Állomáson. A napokban, kapcsolódott be a versenybe az adminisztrátorok, illetve a mérnökök és technikusok kollektívája is. — Szolgáltatás jellegűvé vált ebben az évben az állattenyésztési felügyelőségnek az állattenyésztéssel és termeléssel kapcsolatos ellenőrző tevékenysége. A kecskeméti kirendeltség szakemberei ebben az évben például 13 ezer tehenet törzskönyveznek. Századszoros dédapa Az Amur-partján élő nana* jók egyike — a 108 éves Kam* buka Gejker — különös rekordot ért el: századszor lett dédapa. A mozgékony és erőteljes aggastyán sítalpakon még most is bekóboroljá a tajgát, állatok lábnyomának felismerésére és vadászni tanítja dédunokáit. — A kukoricatermesztés gép>einek bemutatóját rendezik meg 19-én a bajai mezőgazdasági szabadegyetem keretében. Az üzemi tapasztalatcserét a Szekszárdi Állami Gazdasági ban tartják meg. Változások a tv mai műsorában 8.53: Don Juan. — 10.25: Tv- mintabolt. (Ism.) — 11.20: Eltűnt egy fehér folt. Egy ember Vértesszőllősről. Kisfilm. (Ism.) — 11.40: Nótaszó. (Ism.) — 22.20: Tv-híradó — 2. kiadás. — 22.40: Az PMusici di Roma kamarazenekara hangversenye a stúdióban. A többi változatlan. — A KECSKEMÉTI művelődési ház vasárnap délelőtt 10 órai kezdettel matinét tart a Katona József utcai Gyermekszínházban. Homoki Nagy István Hegyen-völgyön cimborák című színes természetfilmjét vetítik. — Több mint 50 ezer kanadai hagyta el hazáját 1967-ben. Az ottani hírügynökség megállapítása szerint az emigrálás fö oka az, hogy az emberek menekülni akarnak a viharosan növekvő drágaság elől. — AZ WJÜSÁGl vegyeskor tavaszi hangversenyét rendezi meg ma este a Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Művelődési Ház. A műsorban közreműködik Simándy József és <Fr. Vasady B. Lajos, vezényel Kapus Béla Ankét a Fáklyáról A Szovjet Híradó, illetve új nevén a Fáklya szerkesztői an két j át rendezi meg a Magyar—Szovjet Baráti Társaság megyei elnöksége és a Hazafias Népfront vá rosi bizottsága március 19-én Kecskeméten. A népfront Rákóczi úti tanács termében megtartásra kerülő ankéton A. Korzin, a lap főszerkesztője tart vitaindító előadást. — A világ legnagyobb kikötője 1975-ben Tokié lesz. Az új kikötőben a mai 110 rév helyett 374 helyen vethetnek majd horgonyt a hajók. Lenin-renddel kitüntetett véradó Antonyina Matvejevna Rogyionova, a kazahsztáni Petropavlovszk 1. sz. városi kórházának ápolónője már 30 éve rendszeres véradó. Az eltelt 30 esztendő alatt összesen mintegy 150 liter vért adott. Antonyina Matvejevna most elnyerte a legmagasabb kormánykitüntetést, a Lenin-rendet. Rajt az egész vonalon NEHEZEN VÁRTÁK a szurkolók, végre mégis itt van. Elérkeztünk a bajnoki rajthoz. Vasárnap már nemcsak az NB I-, és NB I. B-ben, hanem az NB valamennyi osztályában, sőt a megyei I. osztályban is megindul a küzdelem. A LEGNAGYOBB érdeklődés vasárnap természetesen a két NB Il-es csapat megnyitóját előzi meg hisz mindketten a hazai pályán kezdenek. A KTE hétközben a Honvéd ellen mutatta meg hogy Lyka Antal edző keze alatt máris jó csapiattá érett, s talán nem hiú ábránd, ha a szurkolók előkelő bajnoki helyezésre számítanak. Nem bajnokságra persze,, de a 3—4. helyre feltétlenül jónak tartják a csapatukat. A KISTEXT ellen valószínűleg a szerdán is bevált csapat lép pályára. Félegyházán Is az a vélemény, hogy a Vasas most jobu mint bármikor volt, s Jászberény ellen pontokra számítanak. NB IH-ASA1NK között bizakodó a hangulat, bár az élőkészületi mérkőzések során nem remekeltek. A két otthon játszó — a Soltvadkert és a Kalocsai VTSK — feltétlenül győzelemre számít, de pontszerzés reményében utazik a másik négy is. A legnehezebb dolga kétség kívül a pécsi rangadót vívó Bajai Vasas MTE-nek lesz, nomeg a kiskőrösieknek, mivel újoncok. A MEGYEI bajnokság rajtja is komoly érdeklődésre tarthat számot Az Északi csoportban a K. Cskalov—Alpár. a Hetény- egyháza—Volán és a Tisza- kécske—K. MÁV mérkőzés ígrékezik a legérdekesebbnek. A Déli csoportban mindjárt rangadóval kezdenek Jánoshalmán. EzenHét végi sportműsor TV-RAJONGÖ A Sportfogadási és Lottóigazgatóság tájékoztatása szerint Mosoaszentjáno- son a Balassi Bálint Művelődési otthonban megtartott 11. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 00 Cö 7ÍI Qfl — Az orvos utasította, hogy naponta egy órát sétáljon! A If (A. Storp karikatúrája) labdarügas NB I/B-s mérkőzés: Várpalota-Kecskeméti Dózsa, Várpalota, vasárnap du. fél 3 órakor, vezeti: Balia B. NB H-es mérkőzések: Kecskeméti TE—KISTEXT, Kecskemét, Belsővárosi sportpálya, vasárnap du. fél 4 órakor, vezeti: Vörös. — Kiskunfélegyházi Vasas—Jászberényi Lehel, Kiskunfélegyháza, vasárnap du. fél 4 órakor, vezeti: Orosz. NB in. Délkeleti csoport: Kossuth SE—Kiskunhalasi ME- DOSZ, Szeged, vasárnap de. 10 óra. — Mezőhegyesi MEDOSZ —Kun Béla SE, Mezőhegyes, vasárnap du. 3 óra. NB III. Középcsoport: Kalocsai VTSK—Budai Nagy Antal SE, Kalocsa, vasárnap du. 3 óra. — Soltvadkerti TE—Bp. Vegyiművek, Soltvadkert, vasárnap du. 3 óra. — HTG Vasas-Kiskőrösi Gépjavító, Al- bertfalvá, vasárnap du. 3 óra. NB IIL Délkeleti csoport: Pécsi BTC—Bajai Vasas MTE, Pécs, vasárnap de. 10 óra. Megyei L osztály: Északi csoport: K. Egy elérté»—Klapka Gy. SE vasárnap de. 10 órakor. — K. Cskalov—Alpár. Belsővárosi sportpálya, vasárnap de. 10 óra. — Vasárnap du. 13 órakor KTE II.—Kis- kunmajsa. — Kiskunfélegyházi Vasas II.—K. Fémmunkás. — Vasárnap délután 3 órakor kezdődik: Tiszakécske—Kecskeméti MÁV, Hetényegyháza— Kecskeméti Volán, Radnóti SE —Lajosmizse, Izsáki MEDOSZ —K. Dózsa II., Szánk—Kiskunfélegyházi Gépjavító. Déli csoport: (Valamennyi mérkőzés vasárnap du. 3 órakor.) Kiskunhalasi MÁV— Vaskút, Balogh Ádám SE— Császártöltés, Bajai Bácska Posztó—Hajós, Jánoshalma— Bácsalmás.- Kecel—Katymár, Bátya—Gara, Nemesnádudvar —Szamuely SE, Mélykút— Bácsbokod, Hercegszántó—Gábor Áron SE. KOSÁRLABDA NB I-es női mérkőzés: Kecskeméti Dózsa—TFSE, Kiskunfélegyháza, József Attila Általános Iskola, vasárnap de. 10 óra. NB I-es férfi mérkőzés: Ganz-MÁVAG—Kecskeméti Petőfi, Budapest, Bem Gimn., vasárnap, de de. 10.20. NB Il-es férfi mérkőzés: Bajai Vízügy—Táncsics SE, Baja, vasárnap de. 11.45. NB H-es női mérkőzés: Bajai Fehérneműgyár—PVSK, Baja, vasárnap du. 13 óra. — SZEAC—Kiskunfélegyházi Vasas, Szeged, Rókusi tornacsarnok, vasárnap de. 11.15. — Bp. Pedagógus—K. Petőfi, TF-te- rem. Megyei bajnokság: Kecskemét, Bányai Gimnázium, szombaton du. 14.30: Bányai I.— Dózsa ifj., női, 15.30: Bányai II.—Dózsa II., női, 16.30: K. Közgazdasági—F. Vasas n., női, 17.30: K. Közgazdasági- Szabadszállás, férfi. Piár-terem 15.30: Petőfi ifj.—F. Vasutas, női, Petőfi ifj.—F. Vasutas ifj., férfi, 17.30: K. FGT—F. Vasutas férfi, 18.30: Óvónőképző—F. Vasas ifj., női. Vasárnap délelőtt Kiskunfélegyházán az NB I-es mérkőzés előtt 9 órakor F. Közgazdasági —K. Dózsa. serd. női. ökölvívás NB I/B bajnokság: Bp. Vasas Dinamó—Kun Béla SE, Budapest, vasárnap de. 11 óra. — Steinmetz SE—Fémmunkás- Építők, Pécs, szombaton du. 4 óra. TEKE NB L női mérkőzés: FTC— Kecskeméti MÁV, Budapest, vasárnap de. fél 11 óra. NB II. férfi mérkőzések: Kecskeméti MÁV—Bp. Pénzverő, Kecskemét, Fémmunkáspálya, vasárnap de. fél 10 óra. — Egri Spartacus—Kecskeméti Petőfi, Eger, vasárnap du. fél 4 óra. SAKK Kecskeméti Vörös Meteor— Bp. Ganz-MAVAG, NB Il-es mérkőzés, Kecskemét, Bercsényi utcai sakkterem, vasárnap de. 9 óra. MOTORKFREKPAR Junior motokrosz országos bajnokság I. fordulója, Kecskemét, Nagyköröst nyomás, vasárnap de. 10 óra. kívül a Bajai Bácska Posa- tó, a Gábor Áron SE. valamint a két volt NB III- as együttes bemutatkozása elé tekintenek nagy várakozással. SZÁNDÉKOSAN hagytuk a végére a Kecskeméti Dózsa csapatát. A legnagyobb figyelem persze ezúttal is feléjük fordul. Kíváncsian várjuk, hogy a lila-fehérek Várpalotán is csillogtatni tudják-e azokat a harcos erényeket, amelyekkel vasárnap — a jó játékon felül — megörvendeztették a híveiket. Ügy tudjuk, a csapat ösz- szeállítása nem változik, s reméljük az NB I. B. harmadik fordulója után is örömmel számolhatunk be a Dózsa szerepléséről. A PETŐFI NÉPE sportrovata kedden már két teljes oldallal jelentkezik. Beszámolunk valamennyi NB I„ NB I. B.. NB II-es és NB III-as eseményről, valamint a kosárlabda NB« rőL Sz. Z. A megyei kosárlabda- bajnokság állása NŐK L K. Dózsa ifj. 3 3 2. K. Dózsa s. 3 3 3. F. Vasas H. 3 2 4. Bányai I. 3 2 5. K. Dózsa II. 2 2 6. F. Kőzgazd. 3 1 7. Bányai H. 3 1 8. F. Vasas ifj. 3 1 9. F. Vasutas 3 1 10. övónőképz. 2 1 11. K. Petőfi ifj. 3 — 12. K« Kőzgazd. 3 — FÉRFIAK — 279:71 C — 165:59 6 1 168:91 5 1 111:108 5 — 117:53 4 2 111:138 4 2 70:108 4 2 85:118 4 2 82:114 4 1 68:175 3 3 69:157 2 3 80:214 2 1. F. Vasas 2. K. FGT 3. K. Petőfi Ifj. 4. Radnóti SE 5. P. öregfiúk 6. F. Vas. ifj. 7. Bányai G. 8. K. Dózsa 2 2 — 180:67 4 2 2 — 159:102 9 2 2—131:96 4 2 11 90:71 3 211 112:164 3 3—3 102:198 3 1 1 — 57:51 2 2—2 134:154 2 9. K. Kőzgazd. 2 — 2 99:161 2 A kis iskolák olimpiai tornaversenye Kecskeméten A Kecskeméti Városi Általános Iskolai Sporttanács az útrtörőszövetség és az úttörő olimpia szervező bizottsága első alkalommal rendezte meg a kis iskolák olimpiai tornaversenyét. Elsősorban az a cél vezette a szervezőket, hogy az idén minél többen vegyenek rlfezt az úttörő olimpia versenyein, s ugyanakkor Kecskemét fennállásának 600 éves évfordulója alkalmából szép sport- eseménnyel gazdagítsák az ünnepi műsort. A szervezés sikerrel járt. Kardos Mihályné, a Városi Általános Iskolai Sporttanács elnöke 21 csapatban 126 fiatal sportoló részvételéről tett jelentést a megnyitó alkalmával Osváth Gedeon igazgatónak. a szervező bizottság elnökének. Az érdekes versenyen tehát 21 csapat, hét iskola színeiért versenyzett. Részt vett a Halasi úti. Kuruc téri, a máriavárosi, mik- lóstelepi. Nagykőrösi úti, valamint a Szolnoki úti Általános Iskola csapata. Két osztályban, négy csoportban folyt a verseny. Eredmények: Csapatverseny: V—VI. osztályos fiúk: 1. MáriavároSj 2. Nagykőrösi út 3. Miklósiéi ep. Leányok: 1. Mé- hesíapos, 2. M áriaváros 3. Miklóstelep. VII—VIII. osztályos fiúki 1. Kuruc tér. 2. Nagykőrösi út 3. Szolnoki út Leányok: 1. Méheslapos, 2. Szolnoki út 3. Nagykőrösi út A verseny végén 12 csapatban hetvenkét úttörő állhatott fel az emelvényre, hogy átvegyék munkájuk jutalmát az olimpiai érmet Fenyvesi dr. és Albert élménybeszámolója Hétfőn délután fél 6 órakor érdekes sportcsemegében lehet része a kecskemétieknek. A Művelődési Ház (Rákóczi út 3.) nagytermében az egykori kecskeméti játékos, Fenyvesi Máté dr. és Albert Flórián, az FTC labdarúgói tartanak élménybeszámolót a Művelődési Ház „Érdekes találkozások” sorozatinak keretében.