Petőfi Népe, 1968. március (23. évfolyam, 51-77. szám)

1968-03-15 / 63. szám

I N A F * A R 1968. március IS, péntek Nemzeti ünnep Napkelte: S óra 58 perc. Napnyugta: 17 óra 49 perc. — MEGSZÜLETETT * döntés Katona József szü­lőházának felavatásáról: az akkorra rendbehozott épületet október 4-én nyil­vánítják múzeummá A kecskeméti színház művé­szei ezen a napon Katona József Ziska című darab­ját adják elő, a költő ne­vét viselő irodalmi társa­ság pedig díszülést tart. — A BAJAI József Attila Művelődési Ház ifjúsági klubjában ma délután 5 órakor emlékeznek meg nemzeti ünnepünkről. Este 6 órakor felnőtt klubest kezdődik, melyet 7 órai kezdettel amatőr kisfilme­sek bemutatója követ. — Huszonöt vagonos hű­tőház építését kezdik meg rövidesen a kiskunfélegy­házi Móra Tsz-ben. A ma- nipulálóval együtt készülő létesítményben a tervek szerint ősszel már tárol­hatják az' alma- és szőlő­termést. —* Londoni könyvkiadó mutatja be újdonságait áprilisiban Budapesten. A Willey cég több száz or­vosi könyvből rendez ki­állítást a Váci utcai Aka­démia Könyvesboltban. — Korszerűsítik Kele- bián az Ady Endre utcát. 400 méter hosszan 650 ezer forintos beruházással új burkolatot kap az út­test. A munkálatokhoz a községi tanács 250 ezer fo­rinttal járul hozzá. — Kecskeméti találko­zások címmel terjedelmes cikket közöl az újvidéki Magyar Szó a lap főmun­katársának, Fehér Ferenc­nek a tollából. A szerző rokonszenves hangon ír Bács-Kiskun megye szék­helyének irodalmi és kul­turális életéről. — a rendőrkapitány­ság felhívja azt a középkorú férfit és azt a körülbelül 18 év körüli fiatalembert, akik 1968. március 9-én este 8 óra 30 perckor Kecskeméten, a Kada Elek utcai zöldségbolt kiraka­tának betörését észlelték és er­ről az udvarban lakó asszonyt értesítették, hogy meghallgatás céljából jelentkezzenek Kecs­kemét, Kossuth tér 3. I. em. 26. sz. szobában. Várható időjárás péntek estig: felhőátvonulások, szórványos futó esőkkel, záporokkal, esetleg ziva­tarral. Időnként erős, né­hány helyen átmenetileg viharos, déli, délnyugati, majd északnyugatira for­duló szél. A nappali fel- melegedés kissé gyengül. Várható legalacsonyabb éj­szakai hőmérséklet mínusz 3—plusz 2, legmagasabb nappali hőmérséklet pénte­ken plusz 5—plusz 10 fok között. A Kecskeméti Agrometeoro­lógiai Obszervatórium jelenti: március 13-án a középhömér- séklet 0,7, (az 50 éves átlag 4,3), a legmagasabb hőmérsék­let 5,1 Celsius-fok. A napsüté­ses órák száma 5. Március 14-én a reggel 7 órakor mért hőmérséklet mínusz 2,5, a dél­után 1 órakor mért hőmérsék­let 8,9, a legalacsonyabb hő­mérséklet mínusz 3,9 Celsius- fok. — Kunfehértón tartották meg értekezletüket a me­gye 13 állami gazdaságá­nak igazgatói. Megbeszél­ték az ellenőrzés módsze­reit, a személyzeti munka időszerű kérdéseit, továb­bá értékelték az elmúlt évi munkavédelmi helyzetet, s megtárgyalták a hatéko­nyabb balesetelhárítás ér­dekében teendő intézkedé­seket. — Megérkeztek a kecs­keméti AGROKER Válla­lat telepére azok a cseh­szlovák gyártmányú erő- és munkagépek, amelyek március 22-én és 23-án a Hosszúhegyi Állami Gaz­daságban kerülnek bemu­tatásra. A megyei gépesí­tési bemutatóra már meg­kezdték a gépek előkészí­tését. — Az utóbbi két eszten­dőben a bajai járásban 2 millió 300 ezer forintot for­dítottak a termelőszövet­kezetek, földművesszövet­kezetek és a MOKÉP hoz­zájárulása alapján műve­lődési házak építésére. A járásban az említett idő­szakban 11 községben kezdtek kultúrotthon épí­téséhez. —• Vízépítőipari napok címmel ez év októberétől rendezvénysorozat indult Pécsett. Ez alkalommal a pécsi és a bajai vízügyi igazgatóság közösen mu­tatja be az árvízvédelmi töltések és a völgyzáró gá­tak építésénél elért ered­ményeit Az előkészülete­ket már megkezdték. Töb­bek között fotókiállítás megrendezésére is pályá­zatot hirdettek. „HAZAI PÁLYÁN...*» .. . mérte össze erejét a svéd sakkszövetség három reprezen­tánsa Henry Runströmerrel, a svéd úszószövetség elnökével, így került a sakktábla a medencébe. A különös parti ered­ményéről nem szól a fáma. (MTI — Külföldi Képszolgálat) — Kétszáz férőhelyes, gépesített tehénistálló épí­tését kezdik meg az idén a solti Rákóczi Tsz-ben, több mint hárommillió fo­rintos költséggel. Ugyan­csak az idén. mintegy 200 ezer forintért, tető alá hoznak egy szociális léte­sítményeket — étkezdét, pihenőt, öltözőt, fürdőt — magába foglaló épületet is. Ez utóbbit saját brigádjuk építi. — ALÁFESTŐ zene he­lyett a Berkes Ferenc Kol­légium irodalmi színpada tagjainak hangja szólal meg a megyeszékhely 600 éves jubileumára készülő, „Kecskemét” című színes filmben. Az együttes Gál Sándor—Hatvani Dániel: A homok énekel című orató­riumát adja elő. — Tíz előadásiból álló autóműszaki akadémiát szervez tavaszra Kecske­méten a Magyar Autóklub. Kutyaáruház New Yorkban nem minden­napi ebeket kínáló áruház nyílt meg. A vásárló itt is a szoká­sos kereskedelmi kifejezéseket hallhatja. „Arunkat (azaz a kutyát) tízévi garanciára ad­juk. Ha betegségben elpusztul­na, megszökne öntől vagy az utcán agyonütnék, úsry mási­kat adunk helyette. Hét napon belül vissza is hozhatja, mert az állatnak próbaideje van”. — A Textilmaradék Fel­dolgozó és Fonalosztályo­zó Vállalat 40 millió fo­rintos beruházással új üzemet épít Kunszentmik- lóson. Az 1970-ben elké­szülő gyártelepen 300 dol­gozót foglalkoztatnak majd amelynek 80 százaléka be­tanított munkásnő lesz. — A Kiskőrösi Állami Gazdaságban az idén 100 vagonos hűtőtároló, vala­mint gyümölcsmanipuláló, 40 ezer mázsás szőlőfel­dolgozó és 33 ezer hekto­literes bortároló építését kezdik meg. Megkésett híradás Most vettük kézhez a har- tai Béke Tsz-ből a nők nap­ja megünnepléséről szóló beszámolót. A szövetkezet vezetői a községi művelő­dési otthonban a közösben tevékenykedő mintegy két­száz dolgozó nőt láttak ven­dégül. A vacsorát a férfiak készítették el és szolgálták fel. Az ünnep jelentőségét Tóth V. Imre, a tsz elnöke méltatta, majd az általános iskolások adtak műsort az asszonyok, lányok tisztele­tére. Zeneszó mellett éjfélig szórakoztak, táncoltak az ünnepeltek. Megemlékezés március idusáról Csütörtökön m általános és a középiskolákban or­szágszerte megemlékeztek az 1848—49-es forradalom és szabadságharc 120. évfordulójáról. A tanulók előtt a pedagógusok méltatták a korabeli események jelen­tőségét. Pénteken az iskolákban tanítást szünet lesz (MTI) 5300 bárányt nevelnek itatásos módszerrel Az itatásos borjúnevelést elterjedt és közkedvelt mód­szerként alkalmazzák már a megye közös gazdaságai. Tavaly újabb tizenöt ter­melőszövetkezet fordított mintegy 2 millió 400 ezer fo­rintot olyan férőhelyek épí­tésére, amelyek lehetővé te­szik a gazdaságos tápszeres nevelést A 3 hónapos idő­tartam alatt a borjúk súlya átlagosan 24,5 kilóval gya­rapodott. Az idén további tizenkét tsz tér át az itatá­sos borjútáplálásra. Ez a módszer most betört a báránynevelő gazdaságok­Védőoltások tífusz és paratífusz ellen Az egészségügyi minisz­ter rendelkezést adott ki a hastífusz és paratífusz elle­ni idei védőoltásokról. Már­cius, április folyamán Ba­ranya, Borsód-Abauj­Zempíén, Hajdú-Bihar, Nóg- rád, Somogy és Szabolcs- Szatmár megyében néhány község teljes 1—60 éves ko­rú lakosságát be kell olta­ni hastífusz ellen. Ugyan­csak márciusban kell beol­tani a közlekedési és csa­tornázási dolgozók közül a hastífusz szempontjából ve- szélyeztetteket. A vasút, a hajózás és távolsági autó- buszjáratok dolgozóinak hastífusz elleni oltásáról a Közlekedési és Postaügyi Minisztérium intézkedik. Ugyancsak márciusban az ország egész területén be­oltják hastífusz és paratí­fusz ellen mindazokat, akik bacillusgazdák környezeté­ben élnek, valamint az olyan dolgozókat, akik va­lamely okból ilyen fertőzés­nek vannak kitéve. ba is. Kísérletképpen, az Országos Állattenyésztési Felügyelőség kecskeméti ki- rendeltségének közreműkö­désével, 5300 bárányt ter­veznek felnevelni ebben az évben a termelőszövetke­zetek. Ehhez körülbelül 300 mázsa tejzsírpótló tápszert használnak fel, ami jelen­tősen csökkenti a táplálás korábbi költségeit. A mesz- szemenően higiénikus eljá­rás bevezetésétől egyebek közt az elhullási arány csökkenését várják. A me­gyében összesen tizenkét üzem vállalta az úttörő szerepét. Közülük a lajos- mizsei Népfront Termelő- szövetkezet például 740, a madarasi Kossuth és a har- tai Lenin Tsz 700—700 bá­rányt nevel fel itatásos módszerreL A Kecskeméti Városi és Járási Rendőrkapitányság előzetes letartóztatásba he­lyezte Lajos József 44 éves, Kecskemét, Zimai utca 3. szám alatti lakost. A bün­tetett előéletű férfi a múlt év közepe óta a megyei kórház kertészetében dolgo­zott, mivel korábbi, beteg­hordó beosztásából gyakori italozása miatt leváltották. Március 5-én éjszaka, a kór­ház pihenőszobájában felke­reste egyik munkatársát. Az alvó férfi ruhájában ta­lált 2580 forintot zsebre vágta. Másnap ruhaneműt vá­sárolt, adósságát rendezte a lopott pénzből, s a ma­radék 1200 forintot a laká­sán, a szőnyeg alá rejtette. A nyomozók a házkutatás során a pénzt megtalálták. Kihallgatásakor Lajos Jó­zsef bevallotta, hogy ko­rábban a kórház szennyes­raktárából nagyobb mennyi­A vonal túlsó végén Fáznak a leninvárosiak No nem minden leninvá- rosi lakos fázott az utóbbi tíz napban, csak azok akik­nek lakásában távfűtés van. Hogy miért kellett fagyos-! kodni éppen most — ami­kor a március zordabb volt mint a január és a február, s járvány lévén az influenzá­sokra is éppen a meleg szo­ba lett volna hatással — arra Németh Mihálytól, az Ingatlankezelő Vállalat táv­fűtési üzemvezetőjétől kér­tünk telefonon választ. — Halló, itt Németh Mi­hály — hangzott a vonal túlsó végéről. — A tél — ha nem is volt túl kemény — igénybe vette a kazáno­kat, a hőcserélőket s egyéb berendezéseket. Emiatt az utóbbi napokban néhány hibát ki kellett javítanunk, s még az elkövetkező na­pokban is dolgozunk a hely­reállításokon. Ezek azonban már nem éreztetik hatásu­kat a lakásokban, mert ma délutántól újra — ha még nem is 26—28 fokos, de már kellemes — 22—23 fokos hőmérsékletet tudunk a le- ninvárosi otthonokban te­remteni. N. O. ségű ágyneműt is ellopott, amit értékesített, s a pénzt elitta. A rendőrség Lajos József ellen lopás miatt indított büntetőeljárást. Ügyében a vizsgálat még tart. G. G. Villanyt kap egy belterületi település Hétszázezer forintot köl­tenek az idén Solt villany- hálózatának fejlesztésére. Bővítik a közvilágítást, de nem feledkeznek meg a korszerűsítésről sem. Kü­lönösen nagy örömet jelent a villamosítási terv a köz­ség egyik külterületi, Fé­lix nevű határrészén élő negyven családnak, hiszen a 180 ezer forintos beru­házással örökre száműzhe­tik a petróleumlámpát, s élvezhetik a villamosener­gia minden áldását. Meglopta munkatársát, letartóztatták Nem. Árpád sírja, hanem vasbánya Ügy látszik, meg­oldódott vagy rövi­desen megoldódik az a titok, amely a Pomáz melletti Holdvilág árokkal kapcsolatban hosszú ideje foglalkoztatja a régi idők nyomai­nak kutatóit. Ennek a vadregényes szur­doknak a végében egy 6—8 méter ma­gas, 18—20 méter széles, függőleges sziklafal áll, ame­lyen tisztán felis­merhetők a finom rovátkák: hajdani vésők vagy csáká­nyok nyomai. A sziklafal mellett pe­dig egy barlangjá­rat nyílik, amely körülbelül 7 méte­res terembe vezet le, ahonnan 10—12 méteres kürtő nyú­lik fel a faragott fal feletti terraszra. Sokáig tartotta magát a hiedelem, hogy itt, a Holdvi­lág árokban nyug­szik honfoglaló Ár­pád. 1941-ben Sas­hegyi Sándor po- mázi régész végzett is ásatásokat, de a kérdésre választ nem kapott. 1962 óta a Magyar Tu­dományos Akadé­mia Régészeti inté­zetének szervezésé­ben, dr. Erdélyi István régész veze­tésével ismét foly­nak itt kutatások, nagyrészt társadal­mi munkában. Az első végleges követ­keztetés az, hogy Árpád sírját keres­ni itt céltalan vál­lalkozás. Nemcsak azért, mert a hon­foglalók nem te­metkeztek szikla­kamrákba — és nem is sikerült itt egyet­len régi sírt találni —, hanem azért is, mert ez a terület Árpád vezérlő feje­delem társuralkodó­jának, Kurszánnak, a „kultikus fejede­lemnek” a birtoka volt, és valószínűt­len, hogy Árpádot másnak a birtokán temették volna el. De a kutatás a negatívumon kívül pozitív eredmények­re is vezetett. Két­ségkívül bebizonyo­sodott, hogy a bar­lang emberkéz mun­kája. Megállapítot­ták, hogy a vulka­nikus alapkőzet mágnes vas ércet tartalmaz. Igaz. ele­nyésző arányban, úgyhogy kitermelé­se gazdaságtalan volna. Feldúsulásait azonban annak ide­jén érdemes lehe­tett kibányászni. és a mostani feltevés szerint a barlang tulajdonképpen ősi bánya, amelyet e feldúsulások ki­termeléséért vágtak a sziklába. Kelet­kezésének korát még nem sikerült megállapítani, de az egész barlang a ko­raközépkori bányá­szat jellegét viseli magán. A vizsgálatokat még folytatják, de alátámasztja ezt az elképzelést többek között az is, hogy a tatárjárás előtti do­kumentumok ezen a helyen errlitik Kiskovácsi és Nagy­kovácsi községet, sőt a közelben ma is ott van a Ková­csi major. Márpedig a kovácsok telepü­lései annak idején többnyire a vasbá­nyák közelében he­lyezkedtek el,

Next

/
Thumbnails
Contents