Petőfi Népe, 1968. február (23. évfolyam, 26-50. szám)

1968-02-09 / 33. szám

A P T A 8 1968. február 9, péntek Névnap: Abigél Napkelte: I 7 óra 01 perc. I Napnyugta: 16 óra 56 pen I Opera Kecskeméten Régi panasza a kecske­méti zenerajongóknak, hogy nem láthatnak itthon ope­rát. A Filharmónia és a városi tanács február 19-i hangversenyén teljesül óha­juk. Az Operaiház művé­szei, a Postás Zenekar és KISZ Központi Művész- együttesének kórusa pó­diumélőadásban mutatja be Gluck Orfeusz című operá­ját. A főszerepeket Kom- lóssy Erzsébet. Andor Éva és Hankiss Hona énekli. — Az év második felére készíti el az OVF Vízügyi Építő Vállalata a kecske­méti szennyvízátemelő te­lepet. A város szennyvíz­csatorna-hálózatának részét kénező telep 6 és fél millió forintos beruházással épül. — Szerdán és szombaton tart pályaválasztási foga­dóórákat a Bajai Városi Tanács. A művelődési osz­tály képviselőjéből, a mun­kaügyi főelőadóból és a KISZ megbízottjából álló bizottság szaktanácsokkal segíti a pályaválasztás előtt álló fiatalokat — A KECSKEMÉTI Ál­lami Zeneiskola növendé­kei, akik a XI. Országos Ifjúsági Kamarazene-feszti­válra készülnek, nagy si­kerű válogató hangver­senyt tartottak tegnap este az úttörőház dísztermében. Repülőgép az 5-ősön Felsőlajos, szerda délután. A vasúti sorompó mindkét ol­dalán kilométer hosszú gépkocsisor várakozik. A bakter nem lehet hibás, hiszen a fehér sorompórudak az égnek mered­nek. Találgatjuk, mi történhetett? Baleset nem lehet, mert hiányzik az ilyenkor szokásos sürgés-forgás. Egyéb közleke­dési hiba sem keletkezhetett, mert a gépkocsivezetők nem rendeztek fülsiketítő kürthangversenyt, s nem szidták gya­korlatlan kollégájukat. A hosszú várakozás oka egy LI—2-es repülőgép, amelyet — tudtam meg egy kíváncsi vezetőtől — kiselejteztek, s Szegedre viszik cukrászdának. Ezért hát a türelem, a nyugodt várakozás bármennyire is sietős az út. Hiába a földi „pilóták” nagy tisztelettel adóznak még a légi járművek előtt. G. G. Balettverseny Moszkvában elhatároz­ták, hogy 1969-től kezdve négyévenként nemzetközi balettversenyt rendeznek. A szervező bizottság elmeikéül a 62 éves Igor Mojszejev balettmestert és pedagó­gust nevezték ki. A ver­senyre minden 30. életévét be nem töltött balettmű­vész jelentkezhet. A győz­tesek között minden alka­lommal nyolc díjat fognak kiosztani. A díjakkal járó pénzösszeg 500-tól 2500 ru­belig terjed. — ANTON DIKOV bol­gár zongoraművész lesz a február 12-i kecskeméti hangverseny szólistája. — Műsorán Bach, Beethoven, Chopin, Vladigerov és Pro- kofjev művei szerepelnek. > * * 75 éve, 1893. február 9-én hir­dettek Ítéletet Párizsban a tör­ténelem egyik legnagyobb hír­hedtségére vergődött közéleti botrányban, a Panama-perben. A közép-amerikai Panama-föld- szoros átvágására, az Atlanti­óceánt a Csendes-óceánnal ösz- szekötű viziút létesítésére Fer­dinand Lesseps mérnök, volt francia diplomata, a Szuezi- csatorna egykori építője kapott engedélyt, ö készítette el a tervekét és 6 lett az építő tár­saság elnöke is. Az 1881-ben megkezdett munkálatok után hét évvel kiderült, hogy a rész­vények kibocsátása révén ren­delkezésre álló hatalmas össze­geknek bűnös pazarlással nya­kára hágtak. Hogy a még hát­ralevő kétharmad rész építésé­hez szükséges összeget megsze­rezzék, befolyásos szenátorokat, minisztereket, képviselők szá­zait, újságokat, bankvezéreket vesztegettek meg. A nagy kor­rupciós bűnperben a bíróság kíméletlen szigorral Ítélkezett. Az agg Lessepset és fiát, Gus­tav Eiffelt, a kor egyik legne­vesebb mérnökét, továbbá ren­geteg belekeveredett közéleti szereplőt hosszabb-rövidebb börtönbüntetésre Ítélték. Azóta nevezik a vesztegetéssel egybe­kötött csalást panamának. Várható időjárás péntek estig: változóan felhős, pá­rás, enyhe, helyenként kö­dös idő. Többfelé kisebb eső. Éjszaka gyenge, nap­közben kissé megélénkülő déli, délnyugati szél. A hő­mérséklet alakulásában változás nem lesz. Várható legalacsonyabb éjszakai hő­mérséklet mínusz 2—plusz 3. Legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken plusz 3—8 fók között A Kecskeméti Agrometeoro­lógiai Obszervatórium jelenti: február 7-én a középhőmérsék- let 3,4, (az 50 éves átlag mí­nusz 0,9), a legmagasabb hő­mérséklet 8,5 Celsius-fok. A napsütéses .órák száma 3. Feb­ruár 8-án a reggel 7 órakor mért hőmérséklet 2,4, a dél­után 1 órakor mért hőmérsék­let 8,3, a legalacsonyabb hő­mérséklet 2,3 Celslus-fok. Pakson épül fel az első magyar atomerőmű A Nehézipari Miniszté­rium az első magyar atom­erőmű építéséről részlete­sen tájékoztatni kívánja mindazokat a politikai, tö­megszervezeti, tanácsi és gazdasági vezetőket, akik­nek az irányítása alá tar­tozó területen az erőmű felépül. Csütörtökön Koncz Jó­zsef, a Nehézipari Minisz­térium atomerőmű beruhá­zási titkárságának vezető szakembere Szekszárdon is­mertette az illetékes párt- és tanácsi vezetőkkel a be­ruházás újabb fejleményeit. Elmondotta, hogy az első magyar atomerőmű Pales közelében, a 6-os műút és a Duna között épül fel. A A napokban Richard Bur­ton és felesége Elizabeth Tay­lor rendezésében zajlott le di­vatbemutató Párizsban. Ki tud­ja: a színészházaspár neve, vagy a mininél is minibb ru­haköltemények vonzották-e jobban a közönséget? Kegyvesztett szobor Gizehben, Hefren fáraó hatalmas piramisa közelé­ben röviddel ezelőtt újabb fejedelmi sírboltot tártak fel. A belsejében felfede­zett legérdekesebb tárgy egy apróra feldarabolt kő­szobor — a fáradó egyik volt kegyencének mása. . — Üjabb törpe vízmű. Szánkon rövidesein átad­ják rendeltetésének a mint­egy 3 millió forintos költ­séggel épült törpevízmüvet. — ÉLETRAJZFILMEK gyártását kezdte meg a MOSZFILM Stúdió. Első­nek Csehov, majd Csaj­kovszkij és Puskin életét viszik filmre. Autósból, 1968 A Magyar Autóklub kecskeméti szervezete — régi hagyományaihoz híven — február 24-én. szomba­ton megrendezi az autós­bált. Az este fél 9-kor kez­dődő bál műsorában Ma- gay Clementina, Kornár László, Wittek Mária, tánc- dalénekesek is fellépnek, a budapesti Soampolo zene­kar kíséretével. Hódít az ezűstponty Az idén már mintegy három vagonnyi kerül piac­ra a bajai Űj Élet Htsz el- 'rusí tóhelyein a szövetke­zet zárt vízterületére tele­pített fehér amurokból. A hasznos halfajta — amely­nek „egyedei” a halasta­vakban a 3—6 kilbgram- mos nagyságot is elérik —, új nevén „ezüstponty”, méltán válik a halászok és a fogyasztók körében, egy­re népszerűbbé. — AZ EGYESÜLT ALLA- MOHBAN megjelent egy mese­könyv, amelyben Hüvelyk Ma­tyi története is szerepel. így kezdődik: Volt egyszer egy szegény favágó, akinek hét gyermeke volt. Kettő az első házasságból, három a második­ból. — A TIT megyei nyélv­és irodalomtudományi szak­osztálya ülést tartott Kecs­keméten az elmúlt négy óv munkájáról. Megállapí­tották. hogy örvendetesen fejlődött a legújabbkori magyar és szovjet irodalom népszerűsítése. Viszont na­gyon kevés a szomszéd né­pek irodalmát és nyelvé­szet eredményeit ismertető előadás. — Február 17. és már­cius 9. között rendezik meg a Dunai Heteket Svájc tíz városában, A Dunai Hetek rendezvényeire Ausztria, Csehszlovákia, Bulgária, Ju­goszlávia és Románia mei- ’ett hazánk is bekapcsoló­dott. A svájci közreműkö­dők véleménye szerint ki­emelkedőnek ígérkezik a magyar részvétel, s ezt úgy tekintik, mint a két évvel ezelőtt Genfben megrende­zett sikeres Magyar Hetek folytatását. — öt házból áll Jugo­szláviában az a „zsebfalu”, amely a a Sljivik (Szilvás) nevet viseli. A legérdeke­sebb az, hogy sem a falu­ban, sem környékén egyet­len szilvafa sincs. • A szépírás új módszere A Harvard Egyetem egyik ta­nára a széprás tanítására új módszert dolgozott ki. Az „írd és nézd” módszer segédeszköze egy különleges papírlap, mely­re a szabványszöveg betűit lát­hatatlan tintával vezették fel. Kifogástalan vonalvezetés ese­tén a betű zöld színben, hibás vonalvezetés esetén pedig sár­ga színben jelenik meg. Gazdagabbak lettek Jó eredményekről adha­tott számot a nemesnád­udvari Kossuth Tsz veze­tősége a közös csaknem hatszáz gazdájának a na­pokban megtartott zár­számadó közgyűlésen. Már maga az a tény, hogy a tagság egytized részét a nemrég felvett fiatalok te­szik ki, a célratörő, sikeres gazdálkodás mellett bizo­nyít. De erről vall az is, hogy a 19 ezer forint körüli járási átlaggal szemben a Kossuthban egy-egy rend­szeresen dolgozó gazda évi jövedelme 23 és fél ezer forint. A családokra jutó évi átlagjövedelem pedig a megelőző évihez képest mintegy 800 forinttal ma­gasabb. Az idei évre egyéb­ként másfél millió forintot tartalékolt a termelőszövet­kezet. Megtalálták Mátyás király serlegét Lapjelentések szerint Má­tyás király eredeti serlegé­re bukkant egy osztrák ku­tató az NSZK-beli Schles- wig-Holsteinben. Az ara­nyozott ezüstkelyhet Má­tyás 1485-ben Bécsújhelyen adta Teufel lovagnak, Pit- ten vár kapitányának. A serlegbe vésett szöveg sze­rint Teufelnak négy éven át sikerült megvédelmezni az alsó-ausztriai várat, s miután Mátyás seregei vé­gül is felülkerekedtek, a király elismerésül a vitéz ellenfélnek ajándékozta a kelyhet. Pitten idén 1100 éves. A jubileumi kiállítás­sal kapcsolatos kutatások során bukkantak az érté­kes leletre. tervek kidolgozása a Szov­jetunióban előre haladt. Segítenek a tervezésnél a magyar tervezők is. Az erő­mű fő technológiai beren­dezéseit ugyanis a Szovjet­unió szállítja, a segédbe­rendezések azonban hazai tervek szerint itthon ké­szülnek. Az atomerőmű műszaki terve júliusig el­készül, 1969-ben pedig vár­ható az építkezés megkez­dése. a jövedelemszabáiyozás, az árak, a vállalati gazdálkodás kérdéseinek vizsgálata A Közgazdaságtudományi Intézetben mechanizmus- kutatási főosztály alakult, amely gazdaságirányítási rendszerünk fontos problé­máit vizsgálja. Az egyik kutatócsoport a vállalati nyereségadóztatás és alapképzés bevezetett új rendszerének . közgazdasági tartalmát, az általa kivál­tott anyagi érdekeltséget vizsgálja. Kimutatta példá­ul, hogy ez a rendszer a vállalatokat abban teszi érdekeltté, hogy nyereségü­ket lekötött eszközeik és a kifizetett bérek együttes összegéhez képest (ne pedig az egy dolgozóra jutó nye­reséghez viszonyítva) nö­veljék. Ez elősegíti a válla­lati kapacitásoknak nép- gazdasági szempontból op­timális kihasználását és hozzájárul a beruházások ésszerű elosztásához. Az árkérdésekkel foglal­kozó kutatócsoport a többi között azt vizsgálja, meny­nyiben valósíthatja meg új árrendszerünk a belföldi és a külkereskedelmi árak szerves kapcsolatát, amit a mechanizmus-reform irány­elvei egyik célul jelöltek meg. Egy másik kutatócsoport azt elemzi, hogy az új gaz­dasági mechanizmus milyen hatást gyakorol a vállalatok gazdálkodására. Az elmúlt évben felmérték — mint­egy 110 vállalatot kérdez­tek meg —, hogy iparválla­lataink hogyan készülnek fel az új gazdasági mecha­nizmusra, mit terveznek stb. Az ilyen felmérés na­gyobb biztonságot ad a népgazdasági tervezés szá­mára. Kitűnt, hogy a meg-' kérdezett vállalatok 1968- ban átlagosan mintegy 7 százalékkal szándékoznak növelni termelésüket 1967- hez képest. A vállalatok nagy többsége egyelőre nem, vagy alig szándékozik változtatni eddigi termelési struktúráján. A felmérés igazolta azt a feltvést, hogy az új me­chanizmus bevezetése nem eredményez munkanélküli­séget. A megkérdezett vál­lalatok nem szándékoznak munkaerőt elbocsátani, sőt összeségükben jelentős lét­számnövelést terveznek. Erre ösztönzi őket a nyere­ség növelésében való érde­keltségük és a jövedelem­szabályos rendszere. (MTI) Fiatalokról A középiskolák után a kecskeméti üzemekben, vállalatoknál is megkezdőd­tek a tagkönyvcserével egy­bekötött ünnepi KISZ-tag- gyűlések. Február 6-án az 1. számú pedagógus KISZ- szervezet harmincnyolc tag­ja kapja meg új tagköny­vét, 20-án a ZIM, 22-én a Fémmunkás Vállalat, 24-én a Konzervgyár KISZ-istái tartják gyűlésüket. * Február 15-én a Kecske­méti Szalvai Mihály Űttö- rőházban tartja a KISZ vá­rosi bizottsága a megye- székhely fiataljai „Ki mi­ben tudós?” vetélkedőjének városi selejtezőjét. A dön­tőre — nyilvános műsör keretében — február ?5-én ugyancsak az Üttörőházban kerül sor. Belépőjegyek a KISZ városi bizottságán elővételben már most vált­hatók. • A három város — Kecs­kemét, Cegléd, Nagykőrös — gimnáziumainak honis­mereti szakkörei tavaly el­határozták, hogy szoros kapcsolatot építenek ki egymással és alaposan meg­ismerik mindhárom várost. Tegnap délelőtt Ócsai Ist­ván szakkörvezető tanár és tizenhat diák jött át Ceg­lédről ismerkedni a vá­rossal. — Az állomásról egye­nesen a múzeumba men­tünk — mondta a szakkör­vezető — nagyon tetszett mindnyájunknak a képző- művészeti kiállítás, de ér­deklődéssel szemléltük a múzeum gazdag anyagát is. Most a városi tanács nagy­termének megtekintése után szeretnénk megismer­kedni a színházzal, azután a Bányai Júlia Gimná­ziumban teszünk látogatást. Meghívjuk a kecskeméti láncokat, jöjjenek el Ceg­lédre, ismerkedjenek meg a mi városunkkal. Hogyan került a csizma az asztalra? Erkölcstelen nőt tartóztattak le A kecskeméti rendőrka­pitányság egyik szobájá­ban, egy magányos széken fekete hajú, törékeny, csinos lány ült. Mellette az asz­talon a bűnjel, egy 260 fo­rintos női csizma. A 18 éves Lángos Erzsébet lelkiisme­retét súlyos bűncselekmé­nyek terhelik: csalás, köz- veszélyes munkakerülés, üzletszerű kéjelgés. Lángos Erzsébet a múlt évben összesen négy hóna­pot dolgozott, s hogy meg­élhessen, szórakozhasson a megyeszékhely és Nagykő­rös szórakozóhelyein külön­böző férfiakkal ismerkedett meg, akik egy-egy éjszaká­ért biztosították megélhe­tését. Egy kecskeméti fia­talembert azzal hitegetett, hogy egy pár női csizmáért szolgálatára áll, s ez lett a veszte... A kecskeméti rendőrka­pitányság Lángos Erzsébe­tet előzetes letartóztatásba helyezte. G. G. ü rendőrség felhívása A Kecskeméti Városi és Já­rási Rendőrkapitányság kéri annak a Csepel túra CD 27 95S vázszámú kerékpárnak a tulaj­donosát, akinek január 23-án i az éjszakai órákban a Lenin- város 8. számú épület elöl el­lopták jármüvét, kihallgatás céljából jelentkezzen a rendőr­ségen. PETŐFI NEPF - — Felelős kiadó A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-K*skto megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja - Főszerkesztő f loth eai. Kiadja a Bacs megtel LaiDkiadc vaiia.a, • dr Mezei István Igazgató - Szerkesztőség Kecskemét Várom Tinácsház Szerkesztőségi telefonközpont: 26-19. 25-16 szerkesztő olzottsaa- 10-38 - Kladóhiíatoi. óó™?1’ Szabadsáft tér Íja. Telefoni 17-99. = Terjeszti a Magyar Posta - Előfizethető: a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónaljra- 17— forint ' Kecskemét­Bács-Kiskun megyei Nyomda V, Kecskéméi, Telefon; u-S9. <= index; 29 069. ^ p Ionnt-

Next

/
Thumbnails
Contents