Petőfi Népe, 1968. február (23. évfolyam, 26-50. szám)
1968-02-08 / 32. szám
1968. február 8, csütörtök S. oldal Tanuljon is, Megcsinálják Milyen feladatokat kell ellátnia Kaskantyún — egy 1500 lakosú községben — az iskolaigazgatónak? Kiss Pált kérdeztük meg, „Tanuljon is, aki tanít” — Kiss Pál igazgató naponta három-négy órát fordít ol. vasasra, tanulásra. aki az iskola vezetése mellett még egy sereg megbízatást hordoz a vállán. Nem találtuk az iskolában. „Otthon van, tanul.” Valóban: seregnyi könyv előtte, nagyrészt a politikai gazdaságtan irodalma. — Vizsgára készülök, az esti egyetem második évfolyamát végzem. Harmincegy éves vagyok és úgy érzem, nem állhatok meg a diplománál, az élet többet követel. Aki tanít, annak tanulnia is kell. Itt a faluban is egyre nagyobb az érdeklődés a tudományok iránt i tanít nem eddig a szerencse mellénk szegődött. A fogyasztási szövetkezet minden évben „kisegít” bennünket. Vásárol egy-egy házat, amelyben majd valamilyen kereskedelmi üzemegység lesz. Amíg azonban átalakítja, átengedi nekünk. Már évek óta így jutunk kis termekhez hol itt, hol ott. Májusig most sincs gondunk. Aztán? Reméljük... — Ügy hallottuk, bővítik a kultúrotthont? — A pénz megvan rá, jól állunk KÖFÁ-val. Ámde rosszul állunk orvossal. A községben van 5—6 gépkocsitulajdonos, ők a betegszállítók. Ha baj van, viszik a betegeket Kőrösre, Páhiba. Ezért a művelődési otthon bővítését nyilván elhalasztjuk az orvosi lakás kedvéért. A kultúrház életéről érdeklődünk. — Minden hétfőn ismeretterjesztő előadás, filmmel. Állandóan 100—120 résztvevő. Községünk csaknem valamennyi lakosa a Homokgyöngye Szakszövetkezet tagja, Kiss Tibor elnök nagyon mellettünk van, szíwel-lélekkel — és pénzzel is! — támogatja a község művelődését. Folytatom: kedden közös televízió. Szerdán: mozi. Pénteken: ifjúsági klub (még Tabdiról és Páhiból is átjönnek a fiatalok a rendezvényekre). Szombaton, vasárnap: táncos, műsoros rendezvények, most is egy színdarabot tanulnak az irodalmi színpad tagjai Király Kati vezetésével. Kiskunhalas — általános iskola — igazgatói szoba. Mácsai János, az igazgató, most mint a városi népfrontbizottság elnöke beszélget Farkas Józseffel, a megyei titkárral. Szó van a tanyai gyűlésekről, a határbeli utak korszerűsítésére vonatkozó kérésekről, a föld adásvétel feltételeiről, a népfrontbizottságba választottakról. Mindenről úgy dióhéjban, ahogy egy „beugró” látogatáskor szokás. A halasi elnök végül ezt mondja egyszerűen. — Meg aztán jó úton halad a városi kertszövetkezet ügye. A termelőszövetkezet már kijelölte, melyik 20 holdat adja erre a célra. Igénylő van. Jól jönnek azok a kis földecskék üzemi dolgozóknak, s más városiaknak, akik nehezen várják... Ez a fajta társulás jól bevált már több szocialista országban... — Farkas József: — Azt tudod, hogy ez egész komplex probléma. Mert... Meglesz a föld, aztán jönnek az igények: öntözés, növényvédőszerek, beszerzések ... Nem olyan egyszerű. Mácsai János: — Tudjuk, számba is vettük mindezeket, de úgv érezzük, menni fog... Megcsináljuk. Farkas József: — Akkor meg fogjátok előzni Kecskemétet. ahol már pár évvel ezelőtt hozzákezdtek... Aztán megrekedt az ügv... Pedig igénylő is volt. jóval több, mint amire számítottak ... Mácsai János: — Ml nem állunk meg vele. Tanács — népfront összefog, s megy a dolog. *—th —n Mint mondottuk: Kas- kantyú 1500 lakosú község, de a lakosság fele tanyán él. Az aprócska faluban mi mindennel foglalkoznak az emberek a téli estéken? Ezt is az iskolaigazgató mondja el, hiszen a művelődési otthon vezetése is az ő kezében van. — Szívesen beszélek róla, mert nem kell szégyenkeznünk. Már kinőttük a művelődési otthont, haNem folytathatjuk a beszélgetést, mert jön a tanácsháza hivatalsegédje és jelenti: megkezdődött a tanács végrehajtó bizottság ülése, oda várják az igazgató elvtársat. A tanulást abba kell hagyni, szólítja a kötelesség. Majd folytatja este. Általában 11 óra, mire ágyba kerül. Balogh József Miskolczv Ferenc tárlata Mislkolczy Ferenc, Baján élő festőművész 50 éves munkásságának tiszteletre retrospektív kiállítást rendez műveiből a Bajai Türr István Múzeum. A tárlatot vasárnap délelőtt 11 órakor dr. Bodnár Éva művészet- történész nyitja meg. Nem Is olyan varázslatos Megbukott a Beatles-film „Varázslatos utazás az ismeretlenben” címmel most mutatta be az angol televízió a Beatlesek első filmjét. A film, amelyet saját kezdeményezésük alapján maguk alkottak, csúfosan megbukott. A vállalkozás kezdeményezője Paul McGartney. Ö javasolta: néhány barátjuk társaságában kapaszkodjanak fel egy autóbuszra, utazzanak vidékre és forgatóköny nélkül azt filmezzék, ami éppen eszükbe jut. Szeptemberben harminc- kilencedmagukkal minden előkészület nélkül beültek egy sárga buszba „élményeket” keresni. Eleinte azonkívül, hogy az egyik operatőrt elbocsátják, nem történik semmi. Majd néhány jelenetet forgatnak, ahol éppen vannak, és ami éppen eszükbe jut. Később egy üresen álló repülőtéren kötnek ki. Néhány fantasztikus átváltozásokkal tűzdelt szép útifelvétel után egy határállomásra érnek, ahol a „humort” egy komikusán szelíd vámőr képviseli, aki érthetetlenül hadar; John Lennon spagettit halmoz kövér nénikéje tányérjára. Néhány hasonló „szellemesség” után a film egy bálterem-fináléval fejeződik be. A Beatlesek azt akarták bebizonyítani, hogy a rendezés felesleges, s nélküle az alkotás a természetesség látszatát kelti. Hogy ez az elmélet mennyire helytálló, azt éppen a „Varázslatos utazás ...” bizonyítja. Az egyetlen jelenetet ugyanis, amely mégis nyújt valamit, s amelyben az énekük is érvényesül, a bálterem-fij nálét, körültekintő rendezéssel jól előkészítették. A többi nagy zűrzavar. Az 50 perces film kísérlet annak bemutatására hogyan látják a Beatlesek a világot és önmagukat. Az egyik jelenetben kis sátrat vernek egy mezőn. Barátai ikkal együtt betódulnak és hatalmas teremben találják magukat. Rövid kabarémul sor után kivonulnak a teremből, autóbuszuk pedig átgázol a kis sátron. Ez a jelenet már a trükkfilmek birodalmába vezet, s arra szánták, hogy kielégítsék azok igényét is, akik a fanj tasztikumot keresik. A film unalmas, fárasztó és mű-; vészileg semmit sem nyújt — állapítja meg egyöntetű., en a kritika. »d-i i g-i ÜJ NYUGATI HOBBY: MILYEN LESZ ÖN 25 EV MÜLVA? A Beatlesek A beteg szem és az iszlám A malaysiai sebészek semmiképpen sem tudják bevezetni a szaruhártya-átültetési műtétet. Ennek elsősorban a muzulmán egyházi körök ellenállása az oka. A muzulmán papok és a muzulmán jog szakértői a halott szemének kimetszését (a szaruhártya ezt követő átültetése céljából) a halott ember megcsúfolásának, „istenkáromlásnak’’ tekintik. Arra hivatkoznak, hogy a koránban nincs erre vonatkozó utalás, valamint hogy Mohamed próféta idejében „nem történt semmiféle hasonló dolog”. Az egészségügyi minisztérium felkérte az iszlám ügyeivel foglalkozó állami tanácsot, hogy helyezkedjék hivatalos álláspontra három kérdésben: lehetséges-e felhasználni egy halott muzulmán szemét szaruhártya- átültetés céljából abban az esetben, ha az elhunyt még életében erre hivatalosan beleegyezését adta? Lehetséges-e muzulmánnak átültetni olyan ember szaruhártyáját, aki más vallást követett? Általában a muzulmán ember beleegyezését ad- hatja-e (s ha igen, írásban-e, vagy szóban), hogy halála után szemét eltávolítsák? A malaysiai lapok már több éve vitatják a szaruhártya-átültetési műtéteket. A műtétek hívei precedensként a rendőrségi eljárásokat hozzák fel, amikoris — a hivatalos engedélyek hiányával mit sem törődve — szükség esetén fel- boncoliák a muzulmán állampolgárokat. A légionisták csodálkozva tapasztalják, hogy úgy bánnak velük, mint kedves rokonnal vagy nagybeteggel. Még a szpáhik is, akik különben nagyon magasan hordják az orrukat, dohányt ajándékoznak nekik és süteményt, megvendégelik őket a partizánok táboránál működő trachomás arab kitűnő kávéjából, és mindenki annyi vörös bort ihat, amennyit csak akar. — Nem tetszik nekem ez a nagy gyengédség — mondta Pilotte a hallgatag Nadovnak. — Miért? — kérdezte az óriás mély, nagybőgő-színezetű hangján. — Ügy látszik, sajnálnak bennünket. Egy kövér néger őrmester a szudáni vadászoktól barátságosan a vállukra veregetett. — Hová, fiúk?... Gyertek, igyatok a pénzemért pálinkát vagy kávét... — Mondja — mondta Pilotte, mikor a trachomás arab Matuzsálem kitette eléjük a kávét —, maga hol van beosztva? — A gazdasági hivatal B. osztályába. Mi látunk el benneteket fehérneművel... Meg darőccal a raboknak. Egy élénk hang rikoltott közbe mögöttük. — Hahó!... Mit hallok? Rabruhában masírozunk tovább? A következő pillanatban a körben guggoló katonák fején keresztül odapottyant törökülésben Galamb. — Ha nem tudnád — felete az őrmester, — rabokat is kísértek. — Adjál annyi kávét a katonáknak, amennyit akarnak — mondta mögöttük egy kapitány a kék huszárok uniformisában, nyilván a szpáhik parancsnoka. — Nem kell felugrálni gyerekek, csak maradjatok ülve, és igyatok, egyetek, érezzétek jól magatokat... Barátságosan intett feléjük, és tovább ment. — Az az érzésem — mondta Galamb —, hogy ez nem is katonai tábor, hanem valami misszió, ahol a kedvesnővérek kapitányoknak maszkírozzák magukat. Az bizonyos, hogy a szpáhi kapitányok nem éppen nyájas modorukról közismertek a sivatagban. — Maguk most jó ideig ellesznek — mondta egy kopasz fekete szakállú, hosszú szpáhi. — Messzire mennek leváltani... Aut-Taurirtba. Marzukban szokásos, hogy jól bánjanak azokkal, akik leváltják Aut-Taurirt- ból az embereket. — És mit mesélnek, akik visszafelé jönnek? Csend. Most jelent meg Kölyök is. Odaállt a kör szélére, a drótkerítés cölönének dőlt. Mosolyog, mint rendszeresen, és gumit rág. — Miért nem mondja, hogy mit mesélnek? — kérdezte idegesen Nadov. — Ha egyszer erre megy át a tartalék, akkor visszafelé itt megy keresztül a leváltott csapat is. Mivel újabb csend következik, Pilotte türelmetlenül vág közbe: — Beszéljenek a mindenségit! Ne becézzenek itt bennünket, mint a csecsemőket, inkább mondják meg, ha valami baj vár ránk Aut-Taurirtban, hogy felkészüljünk rá! Mit beszéltek, akik onnan visszajöttek? — Hát éppen ez az... — mondta halkan a néger őrmester. — Micsoda,? — Hogy még senkivel sem beszéltünk, aki Aut- Taurirtból visszajött volna ... Hallgattak. — És — kérdezte kissé rekedten, Minkusz, miután megnedvesítette az ajkát és egyet krákogott —, sok század ment már arrafelé keresztül? — Hát még csak másfél éve áll az az előretolt helyőrség — felelt kitérően a kopasz hórihorgas. — Feleljen őszintén — kiáltotta Minkusz. — Hány százával mentek át itt Aut-Taurirt felé, mióta a gazdasági hivatalban van?! — Hm ... Tizenkettő ..; Nyomasztó hangulat ült a fülledt, fényes pálmalombok alatt üldögélő kis csoporton ... — Szóval — felelte vontatottan Nadov — tizenkét helyőrséget... váltottak le. . és a tartalék bevonult ... de a szolgálatból... senki sem tért vissza ... Isimét csend volt. Csak az oázis légymilliói döngi- cséltek tömött rajokban. — Hol van az a helyőrség? — kérdezte Minkusz. — Hát... azt bizony pontosan nem tudom — felelte a szpáhi. Nemigen járt még ott más a hadseregen kívül. De arrafelé lehet, ahol már sok az erdő. — Hát az nagyszerű! — örvendezett Galamb. — Ott már az egyenlítőnél vagyunk! Igazán elmondhatjuk majd, hogy világlátott emberek lettünk. Tréfáját fagyos hangulat fogadta. Itt most senkinek sem volt kedve nevetni. Lehetséges, hogy a légió Mar- zuktól az egyenlítői őserdőkig küldi ki őket, a Szaharán keresztül? És lehetséges, hogy ezen az átkozott, messze pontján a glóbusznak helyőrség van?... — Valamit mondott az imént — szólt most közbe Pencroft az őrmesterhez —, hogy rabokat is kísérünk ... — Azt hát — bólogatott a szudáni. — arrafelé valami fegyenctelep is van. (Folytatjuk.)
