Petőfi Népe, 1968. február (23. évfolyam, 26-50. szám)
1968-02-07 / 31. szám
NAFTA 196*. február szerda Névnap: Tódor Napkelte: óra 05 Napnyugta óra 53 ‘^1 or perc. perc. I — KISKUNFÉLEGYHÁZÁN, hosszas betegség után, 76 éves korában elhunyt Szederkényi Kukella Sándor, a munkásmozgalom veteránja, a Szocialista Hazáért Érdemrend tulajdonosa. Temetése ma, szerdán délután 3 órakor lesz a Felső-temetőben. Szederkényi Sándort a kiskunfélegyházi városi párt- bizottság saját halottjának tekinti. — A Dunavölgyi-főcsa- torna tehermentesítésére a mederben összegyűlt víz megcsapolására rövidesen megkezdik a másodpercenként 4 köbméter vizet átemelő kunszentmiklósi szivattyútelep építését. Egyidejűleg folytatják a főcsatorna bajai torkolatánál épülő árvízkapu és szivaty- tyútelep munkálatait is. — KIÉ A GYEREK? Japánban a múlt évben bét esetben fordult eló, bogy a kórházi személyzet tévedéséből az anyák saját gyermekük helyett idegent vittek haza a szülészeti klinikáról. A gyermekcserére többnyire csak véletlenül, a vérvizsgálat során derült fény. 490 éve, 1478. február 7-én született Morus Tamás államférfi, az angliai humanizmus legkiválóbb képviselője. Sokoldalú lángelme volt. Foglalkozott történelemmel, költészettel, életrajzírással, antik Írók fordításával, geometriával, csillagászattal, zenével, emellett kitűnő Irásmüvész, s a hivatali pályán egészen a lordkancellárságig emelkedett. Szoros barátság fűzte Rotterdami Eras- rpushoz, s évekig házában vendégeskedett Holbein, a híres festő. Merész hangú röpiratban követelte az egyházi javak elkobzását, a nyomor enyhítésére. „Utópia” című nagyhatású müve nyitotta meg az újkori államregények sorát. E társadalombíráló művében korát messze meghaladó demokratizmussal hirdette, hogy a közös munkában mindenki egyaránt köteles résztvenni és követelte a munka eredményeinek Igazságos felosztását. Könyvének címe műfaji meghatározás és a társadalom megjavítására irányuló naiv, az élet realitásaitól elszakadt elképzelések gyűjtőelnevezése lett. Gerincessége révén Morus később szembekerült vin. Henrik királlyal —, aki hamis vádak alapján — 57 éves korában lefejeztette. — A KI MIT TUD vetélkedő városi döntőjét február 12-én rendezik meg Baján. A művelődési ház színháztermében megtartandó vetélkedőn a város legjobb versmondói, énekesei, szólistái és zenekarai mérik össze tudásukat. Várható időjárás szerda estig: változóan felhős, főként keleten ködös idő, helyenként ködszitálással. Nyugaton és délen többfelé eső. Mérsékelt, elsősorban a Dunántúlon időnként megélénkülő délnyugati, nyugati szél. Enyhe marad az idő. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0. mínusz 5. legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán plusz 1—6 fok között A Kecskeméti Agrometeorológiai Intézet jelenti: február 5-én a középhőmérséklet 2,8, (az 50 éves átlag 0,6), a legmagasabb hőmérséklet 7,1 Cel- sius-fok. A napsütéses órák száma 6. Február 6-án a reggel 7 órakor mért hőmérséklet mínusz 1,2, a délután 1 órakor mért hőmérséklet 1,5, a legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 1,2 Celsius-fok. — A kölni művészeti csarnokban kiállítás nyílt meg, amelyen bemutatják az elmúlt két évtized legérdekesebb grafikai alkotásait Picassótól és Matisse- tól BTaque-on és Pollockon keresztül egészen az „op art”-ig. Ez az első világraszóló grafikai kiállítás, amelyen 130 európai és amerikai művész 700 művét mutatják be április 15-ig. — JUHÁSZ ELŐD, a nemzetközi hírű zenetudós, nagysikerű előadást tartott tegnap a Kecskeméti Kodály Zoltán Iskolában a város zenepedagógusainak Amerika zenei életéről. — Évente négymillió köbméter fát dolgoz majd fel az a gigantikus fafeldolgozó özem. amelyet jelenleg építenek Szibéria tomszki területén, Aszino város közeiéiben. — Sikerrel zárultak a téli tanfolyamok a félegyházi termelőszövetkezetekben. A tanfolyamokon mintegy 4000 szövetkezeti gazda vett részt Hasznos ismereteket szereztek a résztvevők az új gazdaságirányítási rendszerrel kapcsolatos feladatokról, megismerkedtek a termelőszövetkezeti és földjogi törvényekkel, s alaposan tájékozódhattak a leülés belpolitikai kérdésekről. — POLITIKAI könyvismertetőt tartanak pénteken este a Bajai József Attila Művelődési Ház felnőtt klubjában, ahol Gergely Józsefné ismerteti a legújabb kiadványokat. Műkarral vezet a pilóta Karl Erich Rundberg. 41 éves Sundwall-i (Észak- Svédország) fűszerkereskedő gyermekkorában bebújt egy transzfarmátorházba és az elszenesítő hatású áramütés folytán amputálni kellett mindkét karját Rumd- berg azonban erős akarattal először gépkocsivezetőigazolványt szerzett, most pedig megkapta a pilótaigazolványt is. Első pár műkarjával gépkocsiversenyeken vett részt, de a repüléshez új, erősebb karokat kellett csináltatnia. — Tanyai népfrontbizottság alakult Kígyóson. A bizottság megalakulása előtt működő népfrontcsoportnak köszönhető, hogy Kígyóson tanyaközpont létesülhetett. A tanyai népfrontbizottság elnökévé Felföldi Lászlónét. titkárává pedig Agócs Jánost választották. — Kimagasló eredményt ért el az év első hónapjában a sertésfelvásárlásban az állatforgalmi vállalat. Az elmúlt év azonos időszakában felvásárolt 4800- al szemben az idén 20 ezer sertést vásároltak fél a megyében. — Az év első exportszállítmányát, 1170 pár kesztyűt Svájcba küldte, a Kecskeméti Kesztyűs Ktsz. Ebben az évben mintegy 40 ezer pár, zömében géppel varrott kesztyű exportálását tervezi a ktsz. — Üj, négytantermes iskola építését tervezik Szánkon. Kivitelezését helyi erőforrásokból is segíti a községi tanács. Az iskolát 1970-ben adják át. Vízszolgáltatási szabályrendelet készül Sokoldalúan vitatják a tervezetet Tudást szomjazó rtép Mongóliában 10 ezer ta- |J nító és tanár működik, s mintegy a felük felsőfokú végzettséggel rendelkezik. Mongólia lakosságának 60 százaléka fiatal. Így nem csoda, ha a tanulók száma évről évre nő. Az 1966/67- es tanévben az ország általános iskoláiban még csak 160 ezer gyermek tanult, az idei tanévben viszont már számuk meghaladja a 180 ezret. A felsőfokú tanintézetekből évente több mint ezer pedagógus kerül ki. — A kedvező időjárást kihasználva, a szokottnál korábban kezdték meg a kecskeméti járás közös gazdaságaiban az őszi vetések fejtrágyázását és a szervestrágya kihordását a földekre. — Telefont kap a móricgáti Petőfi Termelőszövetkezet központja. A hálózat- bővítés mintegy 160 ezer forintba kerül, s az összeget a helyi tanács és a tsz közösen biztosítja. A televízió próbatermében most készül Déry Tibor: Talpsimogatójának tv-változa- ta. Képünkön Tahi-Tóth László Okos Elemér szerepében. Halszállítás víz nélkül Szovjet biológusok új módszert dolgoztak ki, hogy halakat órákon át víz nélkül életben tartsanak. A fiatal halaknak, amelyeket a haltenyésze- tekből máshova akarnak szállí- tarl, hogy ott szaporítsák a halállományt, medencéikből speciális tartályon kell végighaladniuk, amelynek vizébe kábítószert kevertek. Ezzel a módszerrel három percen belül 7— 8 órára elaltatják a halakat. A kábult halakat nedves ruhába becsomagolják és légi úton elszállítják. E módszerrel épen megérkeznek rendeltetési helyükre és vígan úszkálnak az új medencében. így lényegesen csökkentik a légiszállítás költségeit is. — Sertéskombinát építését tervezi a Hosszúhegyi Állami Gazdaság Nemesnádudvaron. A kombinát telepítéséhez szükséges 15 hold földterület kijelölése megtörtént. — A Szakszervezetek Megyei Tanácsa és a MEDOSZ előkészítő előadást tart a szakszervezeti politikai iskolák vezető propagandistái részére. A résztvevők február 16-án Kecskeméten, 22-én pedig Baján az életszínvonal-politikával, valamint az üzemi demokráciával kapcsolatos kérdéseket meg. A vízműellátás ütemes fejlődése, számos új fogyasztó bekapcsolása egyre több gazdasági és jogi vonatkozású problémát vetett fel, elavulttá tette a vízin űszolgáltatással kapcsolatos mostani rendeletét. Idáig például a megye két vízmű vállalata nem rendelkezett megfelelő fejlesztési alappal. A hálózat bővülésével, új kutak létesítésével jelentősen gyarapodott a közkifolyók és új bekapcsolások száma. Ez utóbbiak között mintegy 7 ezer háztartásiban — vízmérő óra híján — átalányt fizetnek a fogyasztásért. Ez az összeg viszont — a me- rye 10 községében végzett felmérés szerint — csupán 60 százalékát jelenti a tényleges fogyasztásnak. A különbözetet — a három év alatt 2,5 millióról 8 millió forintra ugrott közfolyók vízdíjával együtt — a helyi tanácsok finanszírozzák. Az új szabályrendelet tehát nem utolsósorban a további igények kielégítése céljából elő kívánja segíteni, hogy a vízművek és a helyi tanácsok együttesen teremtsenek fejlesztési alapot. Ennek egyik feltétele, hogy műszer mérje a közkifolyók vizét, s a tanácsokra csak a ténylegesen elhasznált víz díja háruljon. A másik pedig, hogy az átalányt fizetőknél is mielőbb óra mérje a valóságos fogyasztást Ezek tették szükségessé a többi között az új szabályrendelet megalkotását melynek — a megyed tanács vb építési-közlekedési osztálya által elkészített — tervezetét hétfőn vitatta meg az érdekeltek bevonásával a megyei tanács építési állandó bizottsága. Ennek során több hasznos javaslat született Az egyik szerint például minden utcában, ahol a helyi tanács a vízhálózat kiépítésével arra feltételt teremtett, bizonyos határidőn belül kötelezni kellene a bekötésre az utca valamennyi háztulajdonosát A vélemények egyeztetése céljából tegnap a járási, városi tanácsok illetékes osztályvezetői vitatták meg a szabályrendelet-tervezetet pénteken pedig a megyei tanács jogi állandó bizottsága tűzi ülésének na-, pirendjére. Kecskeméti nap a Rádióban Kecskemét jelentős kulturális eseményekkel készül a város 600 éves jubileumának ünnepségeire. Március 18-án a városi tanács vb művelődésügyi osztálya egész estét betöltő irodalmi műsort rendez a Katona József Színházban Kecskemétről szóló írásokból és helyi szerzők műveiből. Mátyás Ferenc és Dorogi Zsigmond. a Magyar Rádió irodalmi rovatának szerkesztői, akik a városban járva átnézték a műsortervet, közölték, hogy az egész előadást hangszalagra veszik. A műsort április 22-én sugározzák, amikor Kecskeméti napot tart a Rádió. A nap valamennyi ri- portmüsora Kecskemét múltjával és jelenével foglalkozik. Korszerűbben, olcsóbban Gépesítési szakemberek tanácskozása A ... ^ c .;et kérdést engedélyezett ügyfelének. — Tíz márka két kérdésért? — csodálkozott a férfi. — Nem lesz ez túl sok? — Igen — válaszolta egykedvűen a jósnő —, és mi a második kérdése? Az Állami Gazdaságok Bács-Kiskun megyei Főosztálya és a megyei Mező- gazdasági Gépjavító Vállalat szervezésében, a megyei Agrátudományi Egyesület Gépesítési Szakosztályának közreműködésével tanácskozást rendeztek kedden, szakmai tapasztalat- cserével egybekötve. Először az alkatrészek felújításában és a gépjavításban elért eredményeket, valamint az ezzel kapcsolatos gondokat vitatták meg a megyei Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat kiskun- halasi állomásán. Itt az első negyedévben korszerű javító résszel bővül az üzem. A Kiskőrösi Gépjavító Állomáson új hegesztési módszereket tanulmányoztak. A Több helyütt vihar és fagy Számos emberáldozatot követelt a rendkívüli viharos időjárás és a fagy a világ több részén. LONDON Hétfőtől kezdve Angliába újból beköltözött a kíméletlen és havas tél. A pár napja tomboló vihar több angol halászhajót lepett meg a jeges tengeren, közülük — az eddigi jelentések szerint — legalább három elsüllyedt hatvan halásszal a fedélzetén. Legutóbb, hétfőn a Ross Cle- weland halászhajó süllyedt el. A 19 tagú legénység odaveszett. Anglia-szerte éles tiltakozást váltott ki az a tény, hogy a halászhajókat veszélyes téli időjárás ellenére is védelmi berendezések nélkül küldik a sarkköri vizekre. A közlemény nyomására valószínűleg betiltják a halászatot a téli hónapokban északon. (AFP., AP) MEXICO CITY Óriási erejű hóvihar lepett meg a mexikói Guadalajara melletti 5300 méter magas Iztacihuatl vulkánon egy 29 tagú iskolás-csoportot. Eddigi jelentések szerint a 14—18-éves fiúk közül tizenketten haltak meg a viharban. A csoport többi tagjának sikerült egy menedékházat elérnie. (AP.) CALCUTTA A szokatlanul hideg időjárás következtében harminc ember fagyott meg az indiai Nyugat-Bengália, Asszam és Bihar államokban. (AP) Dr. Blaiberg állapota FOKVÁROS (MTI) A Groote Schuur kórház közlése szerint dr. Blaiberg állapotának javulását késlelteti, hogy újból szívbu- rokvizenyőt észleltek nála. Mint az orvosok hozzátették, ez a tünet egyáltalán nem okoz gondot Emlékeztetnek arra, hogy a szív- átültetés után többször észleltek szívburok-vizenyőt, amelyet injekcióstű segítségével tüntettek el. Eddigi tapasztalatok szerint a kezelés után a beteg állapota mindig megjavult Tekintettel arra, hogy a beteg felgyógyulása lelassult, esetleg egy-két hónap is eltelik, mire hazabocsát- ják a kórházból. solti üzemben is látogatást tettek, ahol nagy szilárdságú francia műanyaggal pótolják a súrlódásnak kevésbé kitett erőgéptengelyeket Ezzel fémet takarítanak meg és jelentősen csökkentik a ráfordítási költségeket. Végül a Kiskunhalasi Állami Gazdaság szőlőfeldolgozó üzemét tekintették meg gépesítési szempontból, s megfordultak a gazdaság olaj regeneráló részlegében is. ahol a fáradt olajat újítják fel. A tanácskozás sok hasznos tanulsággal zárult. Az első alkalom az Agrártudományi Egyesület Gépesítési Szakosztályának megalakulása óta, hogy ilyen fontos témákban az állami gazdaságok és a gépjavító vállalat gépesítési szakemberei, a termelés irányítói közvetlenül találkoztak és kifejtették véleményüket. Kecskeméti anyakönyvi hírek SZÜLETTEK: Apró Béla (anyja neve: Barna Erzsébet), Abel Erzsébet (Szőke Julianna), Kasza Tünde (Németh Veronika), Holló Agnes (Rapcsá- nyi Anna), Domlán Sára (Tót Sára), Nagy Tünde (Herczeg Mária), Papp Zsolt (Kovács Sva), Budai Mátyás (Szívás Julianna) , Forgó Irén (Csenkl Sára), Vári Zsolt (Újvári Agnes), Dobosi Zsuzsanna (Csík Margit), Erdei Sarolta (Nyúl Sarolta), Szórát János (Tóth Judit), Csekö Sándor (Torma Rózsa), Donnán Ildikó (Darányi Ildikó), Farkas Margit (Pataki Margit), Golovics Endre (Horváth Ágnes), Nagyhegyes! Mónika (Kovács Veronika), Alexo- vics Mária (Fazekas Mária), Iványosi-Szabó Mária (Kiss Mária), Büki Lajos (Tormási Mária), Váradi Zoltán (Csaba Mária), Csabai Tünde (Sápi Márta), Kis Marianna (Farkas Mária), Szabó Sándor (László Julianna), Gyulai Ferenc (Gud- ricza Mária), Katona László (Nagy Klára), Járdl István (Főző Rozália), Bálint Ilona (Balogh Hona), Kovács Erzsébet (Földházi Erzsébet), Galló Béla (Megyesl Piroska), Kakulya Ferenc (Száfner Eszter), -tárdi Zoltán (Izsák Ilona), Faragó Etelka (Polgár Etelka), Erős Marianna (Boza Mária), Kakulya Béla (Simon Ilona). MEGHALTAK: Kürtösi Lajos 62, Marton Ferenc 64, Komáromi Sándor 70, Kalocsay Pálné Kovács Eszter 74, Karádl Sándor 44, Kovács Ferenc 57, Szőke József 85, Kovács Lászlóné Varga Julianna 88, Szirovica Béla 70, Hajnal Imre 74 és Juhász István 52 éves korában. PETOE* NEPF — A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-K'sk>-n megyei Bizottsága és a megyei tanács laoía — Főszerkí.cztA. v ia.h c.i íz. .. _ — Felelős kladc- dr Mezei István Igazgató. - Szerkesztőség: Kecskemét Vámra Ttnácsház Szerkesztőséri telefrfnközDonri 26-^1 ?s t« \?lad:)a..a Bács mesyei ^P^adó Vállalat Szabadság tér La. Telefon; 17-09. - TerjeszUa Magyar Posta. - Előfizethet:^“ShSíSt' ÄlÄsÄ «W Kecskemét Bács-Kiskun megyei Nyomda v. Kecskemét. Telefon; ll-8s. = index; 25 Oís. egy &6aapra; forint.