Petőfi Népe, 1968. február (23. évfolyam, 26-50. szám)
1968-02-04 / 29. szám
1968. február 4, vasárnap 5. oldal 338 nap után Reménykedések Lakiteleken Zárszámadó közgyűlés: tele a lakiteleki művelődési otthon nagyterme. Ismerős arcok, ha máshonnan nem, hát a televízió elmúlt őszi riportsorozatából... Vállvetve ... Mit tesznek a megszilárdulásért a Szikra Tsz gazdái és vezetői? Súlyos vallomások az egy év előtti kudarcról. A bizalom jelei az új vezetők, elsősorban Deák István elnök iránt. És most megint? Igen, de már korántsem a visz- sza-, sokkal inkább az előretekintés jegyében. Fá- tyolt borítani a múltra? Nem, inkább okulni a történtekből. Ez a szándék fogta egységbe a kevés híján hatszáz tsz-gazdát. Okulni és okosan dolgozni — mi lehetne más a jövő programja? Sokszoros párbeszéd volt a közgyűlés, így mondanivalóját is a dialógusok közreadásával fejezhetjük ki leginkább. RÉSZELÉS — Tudjuk, sok gazdának fájdalmas volt a korábbi túlelőlegezések visszafizetése. Mégis, az állami támogatás után fennmaradt mérleghiányt is kigazdálkodtok, s az éves átlag- jövedelem meghaladja a 11 ezer forintot. — Ebben a százalékos részesedés is szerepel. — Igen, méghozzá igazságosabb formában, mint azelőtt. Nem a tábla szélén. hanem a központban részeltünk. Ez csak a szőlőből 12 vagonos többletet jelentett a közös javára. — Néhányan ellenszegültek ennek a módszernek. Például Labanez István és Terjéki Béla. A teljes mennviséget lakásukra akarták vinni. Az ilyen dolgokból feljelentés is lehet. — Kérem az elnök elvtársat, ne személyeskedjék. Elég nagy ez a tsz, elférünk benne maga is, én is. — Pista bácsi, más is szeretne szót kapni. Ez nem tartozik a közgyűlés elé. — De odatartozik. Kérjük. hogy szállítsák le a nyugdíjas korhatárt 55 évre. — Ez lehetetlen. Az át-, lagéletkor itt 54 év. Egy* év múlva csaknem a teljes tagság nyugdíjba menne. Térjünk vissza a tárgyra. ELLENŐRZÉS — Tavaly az ellenőrző bizottság elnökének, Lévai Istvánnak csakugyan az ellenőrzés volt a fő feladata. Huzamosabb időre más teendővel nem kötöttük le. — Huszonhét jegyzőkönyvet, illetve feljegyzést készítettünk. És húsz esetben megbeszélést tartottunk a vezetőkkel. — Minden ténykedésnek utánanéztünk, a háztáji szőlők kimérésétől a vályogszállításig. — Azonnali kártérítés a károkozók részéről. Mese nincs. Július közepén, akik nem végezték el a második répakapálást, azoktól ötszázalékos levonás. — Ellenőriztük a csikók körmeit, két nap alatti rendbetételt javasoltunk. — Végig ott voltunk a leltározásnál és a selejtezésnél. Kifogásainkat, javaslatainkat a vezetőségi üléseken is elmondtuk. — Javult az ellenőrzés, de még bőven van mit tennie. Hivatását akkor tölti be igazán, ha nemcsak a csikók körmeivel, de a szövetkezeti demokráciával és az üzemágak jövedelmezőségével is lesz módja törődni. HÁZTÁJI — Az alapszabály módot nyújt arra, hogy meghatározott munkanapokhoz kössük a háztáji föld és a fizetett szabadság juttatását. Ezt nálunk 250 munkanapban kellene kimondani. Terhes- és kisgyermekes anyák esetében 200, 60 éven felüli férfiaknál és 55 éven felüld nőknél 180 munkanap lenne a kötelező előírás. Ez esetben minden tag teljes háztájit kap. Akik a törvényben meghatározott minimumot, a fenti megkülönböztetések szerint 150—100 munkanapot teljesítenek, azokat csak a fél háztáji föld illeti meg. — Szükség is van különbséget tenni azok között, akik egész évben dolgoznak, meg akik csak hébe- hóba látogatnak el a szövetkezet tájékára. — De a téli három hónapban nincs munka, akkor hogyan teljesítsük a 250 munkanapot? — Ha a közösben kell tölteni a 250 napot, mikor műveljük meg a több háztájit? — Az idős emberekre nem gondolnak? Az elnök is megöregszik. — Emberek, nem az a cél, hogy kétszer annyi háztájit mérjünk szét, mint azelőtt, hanem hogy igazságosabban osszuk szét. — A teljesített munkaidőt órában számítjuk, s tíz órát veszünk egy munkanapnak. Tudjuk azt, hogy nyáron sok esetben másfél napot is teljesítünk. így kell ezt számolni, és akkor nem is olyan sok az a 250 nap. — Nem hát. Elvégezzük. bővítések — Több mint 200 hold új szőlő és majdnem száz hold kajszis és őszibarckos fordul termőre az idén. — De ehhez meg kell építenünk az ötvenvagonos hűtőtárolót. Megoldhatnánk a háztáji termények átvételét is. — A szerződésen felüli paradicsom termésünket sem kockáztathatjuk. Társulni kell a tiszakécskei tsz-közi sűrítővei. — Már vettünk egy bortárolót a pincegazdaságtól. Jó lenne, ha másikat is szerezhetnénk. Egymillió forinttal érne többet a szőlőtermés. — Palackozni kell! És el kell ültetni azt az 50 hold csemegeszőlőt. — Végre beindíthatnánk a helybeli téglagyárat is. Az sem lenne egy utolsó segédüzem. — Nem ám, meg a láp- földbánya sem, a keredom- bi Üj Élettel közösen. — Néhány holdon a víz kipusztította a szőlőt. Milyen jól teremne benne a fűzvessző! Sokan értenek itt a kosárkötéshez. — Elvégre is, az imént vettünk fel több mint száz új tagot. Iparra, állandó foglalkozásra van szükség. Színvonalasabb gazdálkodásra, jobb jövedelemre. • Arcok, hangok, gesztusok, indulatok. Kik vannak a párbeszédek mögött? Patkós Ferenc, Gyulai István, Kovács István, Ádám László, Jakucs István, Elek István? Mindnyájan, s még jóval többen is. Az elnök, a vezetőség, az irányító szakemberek. 338 kemény nap után — az előző zárszámadó közgyűlés óta ennyi idő telt el. A tagság, titkos szavazással, újból bizalmat szavazott az elnöknek, a vezetőségnek és a bizottságoknak. Egy újabb nehéz esztendőre. Hatvani Dániel '"’ÉLI UTAS ELLÁTÁS Ahogy a várakozók szeretnék... Öten a kollégiumból 1 anyai diákok vallanak vágyaikról, otthonukról A kisszállási hétközi diákotthonnak nincsen nappalija, erre még nem futotta. A tanteremben töltik tehát az időt a diákok, ha tanulnak, vagy ha a rút idő bekényszeríti őket. Most is így van. Kívül ordító hideg, recsegnek fájdalmukban a park hatalmas fái. Itt bent kedves, derült világ, köröttem öt diák, valamennyien a környező tanyára valók. A diákéletről és a jövőről beszélgetünk. Bemutatom a tanulókat. Bálint Ilona, V. osztályos: Édesapám a Kunfehértói Állami Gazdaságban dolgozik. Ha gyalog haza akarok menni, beletelik két óra. A balotaszállási határban lakunk. Jó itt, a kollégiumban, de otthon is jó. Itt az, hogy tanulhatok oroszt, szeretem nagyon ezt a nyelvet. Az átlagom félévkor? Jó volt, 4,4-es. Födi István VI. osztályos: Irodalom-történelem szakos tanár szeretnék lenni. Persze, hogy ezt a két tantárgyat sze$■« retem legjob- tzmm ban. A kollégium egész könyvtárát kiolvastam már (Turcsányi László tanár úr bizonyítja, ő a Kollégium igazgatója.) Mindig csúfolnak, hogy kicsi vagyok. De erős! Otthon sokat vagyok jó levegőn, édesapám erdész. Én se vagyok rossz tanuló. 4,6 voltam félévkor. Kiss Zsuzsa, VIII. osztályos. Jövőre a halasi gimnáziumban tanulok. Nem kollégiumban, a városban épí- ' JL tünk házat, gffe. JS Édesapám szin- tén erdész. Kezdettől — három év óta — vagyok itt a kollégiumban. Sokszor szerveztem kézimunkázást, a hálótermeket a mi munkáink díszítik. A diáktanácsban az ebédlőfelelős tisztséget töltöm be. Olyan jó itt, hogy szinte nehéz lesz elmenni más iskolába. ■.. Sziraki Borbála, Vili. osztályos: Apám vasutas, ősszel Szegedre költözünk. Szakmunkás tanuló szeretnék lenni a kereskedelemben, vagy ápolónő. Még nem tudom, melyik sikerül. Az átlagom? 4,4. Nagyon szeretnék újságot olvasni, de sajnos, a kollégiumnak nem jár újság. Sajtófélóra? Hallottuk, hogy másutt van ilyen. Nálunk nincs. Ha valaki akar, előfizethet az újságra. Nagyon szeretem az élővilágot és a kémiát. Lasancz Irén, VIII. osztályos. Alig tudtam betelni a sok könyvvel, amikor ide kerültem. Én is elolvastam már az egész könyvtárat. Vegyipari szakmunkásnak készülök. Remélem sikerül, hiszen 4,5 az átlagom. Édesapám Kunbaján dolgozik, az állami gazdaságban. Kultúr- felelős és könyvtáros vagyok. Sajnos, nemsokára itt kell hagyni a kollégiumot és a könyvtárat... * • • t tanyai gyerek, más- más alkat, más-más válaszok. Egyben megegyez, nek; mind azt vallja: nagyon jó hazamenni, de vasárnap délután már sietnek vissza. Húzza őket a jó meleg kollégiumi otthon, a kulturált ebédlő, a könyvtár, a sok-sok játék. És a kollektíva ereje. Födi Pista mondta: „Nagyon jó pajtások vannak itt. Otthon vagyunk szóval, otthon ...” Balogh József * 29. — Ember! — kiáltott rá a hadnagy. — Jelentést mondj! — Kérem, kérem — integette higgadtságra Trop- pauer, miközben az orvos tisztogatta sebét. — Egyszer csak, amint sétálok, egy durranás, a karomat átfúrja egy golyó és elvágódom. Ugyanis, ha menekülök. akkor a lesipuskás még egyszer lőtt volna, így azonban azt hitte, hogy megölt. _ Fúvasson újra sorakozót! — mondta a hadnagy az altisztnek. Felharsant a kürt. — A fegyvert letenni! — vezényelt a hadnagy. Mindenki letette a fegyverét. A tiszt és az altiszt sorra járt puskától puskáig. Aki a lövést leadta, annak nem lehetett ideje kitisztítani a puskáját. Egyenként vizsgálták a závárzatot, a csövet... — Ez volt az — kiáltott végül az őrmester az egyik puskánál. Galamb fegyverét tartotta a kezében ... — Közlegény! Galamb kilépett. — Hol voltál, amikor a lövés történt? — Sétáltam. De a fegyver nem volt ná! — Ki látott? — Troppauer közlegény. Öt perccel a lövés előtt beszélgettünk. — Veszekedtetek? — Sőt. A költő a legjobb barátom. — Utánam, indulj! • A hadnagy ment. Két altiszt közrefogta Galambot. A kórházszekérhez menték, ahol Troppauer karját éppen bekötözték, — Közlegény! Ennek az embernek a fegyveréből lőtték ki a- golyót rád! Troppauer ámultán felemelkedett. — Az ki van zárva. — Micsoda hang ez?! — rivállt rá a tiszt. — Te találkoztál vele előzőleg? — Igen. Galamb kért rá, hogy néhány verset olvassak neki, szereti a verseimet, mert én, ha még nem említettem volna: költő vagyok, és... — Fogd be a szád! Volt ennél az embernél puska, mikor találkoztatok? — Egy szál sem! Ott ült egy domb alján a Szahara közepén és nem volt nála más fegyver, csak a száj- harmonikája ... A hadnagy visszament. Kimérte, hogy a homokdombtól, ahol Galamb ült, hány lépés a táborig és vissza. Fél óra idő kellett ehhez futólépésben. Tehát Galamb tisztázva volt. — Gyanakszol valakire? — kérdezte a hadnagy Troppauert. — Valamelyik irigyem lehetett. Egy művésznek sok irigye van. A tettes nem került elő. Galamb gondolkozott, hogy jelentsen-e valamit a kísértetről. Ez mégiscsak furcsa, hogy egy kísértet jár a nyomában, azután az ő puskájával megsebesítenek valakit... Mi a csudát akarnak tőle? . .. Lehetséges, hogy az a szép, szomorú rejtély a merénylő?... De mit vétett az ügyben Troppauer? Ott maradt Troppauer mellett, s a költő verseit olvasta fel amit a beteg behunyt szemmel hallgatott. — Bocsánat, Galamb . í. A gróf úr jelent meg. Dallamos, finom hangja csupa tapintat és előzékenység volt. — Kedves Troppauer — mondta a betegnek. — Nagyon szűk a cipőd. Állandóan sántítok. Kérlek, cseréljük vissza ... A költő cipőt cserélt a gróf úrral. Galamb kíváncsian tudakolta a furcsa eset okát. — Még Oranban, mielőtt elindultunk — magyarázta Troppauer —, este megkért a gróf, hogy cseréljünk bakancsot, mert én úgyis bemegyek a városba, tehát ki kell tisztítanom, ő meg szeretne lefeküdni, de tele van vörös latyakkal a cipőié, és bíbelődni kéne vele. Tudod, milyen a költő? Elcseréltem vele a cipőt, és reggel már meneteltünk... Ügy látszik, szűk neki a cipőm... Azt olvasd, amelyikben a szerelmet egy nyíló almához hasonlítom, amikor lehullik ... Galamb olvasta, és a költő lehunyt szemmel élvezte ... Legközelebbi útszakasz: a Murzuk oázisig tíz pihenővel és négy táborozással. Latouret őrmester felderíti az utat Mindenki jól tudja, hogy ez a felesleges járőrszolgálat büntetés. Nem minden káröröm nélkül nézték a katonák, amint sorakozó előtt fél órával nekivág a sivatagnak. De hiába várták, hogv a vén katona fáradt lesz vagy komor. Sebhelyes arcán semmiféle érzelem nem látszott. Lepörkölt, fehé* hiúzbajusza épp olyan harciasán és zordan mere*"' a légionáriusokra, és éppúgy felfedezett minden ki* hanyagságot, szabálytalanságot, mint azelőtt. Még az éjszaka sötétjében indult el a nyolc ember közöttük Galamb, Latouret őrmester mögött. Iljie került melléje. Iljics, vagy ahogy a légióban hívtál Kölyök, kissé szaporán lélegzett, ami az első komo1 jele a kimerülésnek. Ilyenkor már a tüdő ered tá gulnak... (folytatjuk)
