Petőfi Népe, 1968. február (23. évfolyam, 26-50. szám)
1968-02-29 / 50. szám
SftIUKf Ka _________ Be nőni védelem A bajnoki év küszöbén Kiegyensúlyozott szereplésre számít a Dózsa vezetősége A Dózsa labdarúgócsapatának edzése után négyesben: ülünk egy feketekávé mellett dr. Losoncz Mihályival, a Dózsa SK elnökével, Donátli Tiborral, a labdarúgó szakosztály elnökével és Pyber Istvánnal, a csapat edzőjével. A beszél getés témája mi más lehet ne, mint az NB I/B-s csa pat, a Kecskeméti Dózsa. Az első kérdésünk Do náth Tiborhoz, a szakosztály vezetőjéhez szólt. — Hogyan sikerült o csapat erősítése, kialakítása? — El kell mondanom elöljáróban, hogy ezúttal nagyon tudatos volt a csapat erősítése. Ezért esett a választásunk Fajtra, tehetséges és rob bánókon'' hátvédjátékosra, valamin! Diószegire, Czéh Il-re és Lódira, akikről tudtunk, hogy kész játékosok. Gondoltunk a jövőre is, ezért igazoltuk többek között Kisjuhászt és Pasekot. Ha már az erősítésnél tartok, elmondhatom, hogy ide tartozott Pyber István edző ■ szerződtetése is, akivel több év óta tárgyalunk, végre teljes sikerrel. Ügy gondolom, az új játékosok hamarosan beépülnek a régi gárdába és az elmúlt évihez képest jobb együttessel léphetünk pályára. Következő kérdésünket Pyber István edzőhöz intéztük. — Milyen elképzelései vannak a csapat összeálli- tására, hogyan készült fel a Dózsa a bajnoki rajtra? — Először talán néhány szót arról, hogy mint új edző. azt tartom a legnagyobb erősítésnek, hogy a Dózsából nem ment el egyetlen olyan játékos sem, akire ebben az évben ne számíthatnék. A felkészülés során a legfőbb nehézséget az okozta számomra, hogy a játékosanyag szinte teljesen ismeretlen volt. Örömömre szolgált, hogy a megismerés nem okozott csalódást. Jó szellemű gárdát vettem át Titkos Pál és Molnár Ferenc edzőktől. Ezt- a jó szellemet tovább szeretném ápolni, sőt, ha lehet még fokozni is. Mar csak- néhány nap választ él a Szolnoki MTE elleni — első bajnoki — mérkőzésünkig, így már nagy vonalakban kialakult a csapat. Eddig 50. edzésen vett részt az együttes és túl vagyunk a 12. edzőmérközé- sen is. Bebizonyosodott, hogy lelkes, jó képességű játékosokkal rendelkezik a Dózsa, amely képes hosz- szabb távon is kiegyensúlyozott szereplésre. Szolnokon a következő csapattal szeretnénk pályára lépni : Gór — Oláh, Fajt, Kéri —t Diószegi, Dobó. Itt egy pillanatra meg kell áll- nom. Mert a csatársor legnagyobb „kérdőjele” Jósa. Erről a játékosról hallomásból tudom, hogy tehetséges. De hát a felkészülés során hol sérült volt, hol pedig vizsgáira készült. Alig láttam őt. játszani. Beállíthatom őt a csapatba? Ezen még gondolkozom, de sok függ tőle is. Kiss Illés helye biztos és számítok Czéh II. játékára is. Neki főleg erőnlétileg kell sokat javulnia. A baloldalt előreláthatólag a Rozgonyi— Balatoni szárny alkotja. — Itt még el kell mondanom, hogy a továbbiak során számítunk Czéh I., Vincze, Lantos, Peller, Morvái és Koltai játékára is. Ami Lódít illeti, ő jelenleg a Sérültek listáján Pyber István, . a Dózsa edzője. vaii, remélem mielőbb felépül és játékra jelentkezik. — Milyen a Dózsa csapatának, játékosainak szelleme? — Erről annyit mondhatok — válaszol Donéth TiCsepeli Sportcsarnok, vezette: Dékei. Wein. Bácska Posztó: Kovács (19), Ikotity (2), Baumert (8), Rátvay (18), Piszáro- vics (10). Csere: Vörös (9), Szepes (3), Iván (10), Vétek (7), Weidinger (2). Edző: Tax Imre. Első ízben sikerült Csepelről a két bajnoki pontot elhozni. A nagy iramban kezdődő mérkőzésen mindjárt a Bácska ragadta magához a kezdeményezést és a vezetést is. Tíz pont körüli előnyre tett szert és ezt a félidő végéig meg is tartotta. Mindkét csapat emberfogásra, rendezkedett- be.- Kovács és Rátvay távoli dobásai igen jól sikerültek, s a csapat jól is védekezett. A nagyiramú mérkőzésen sok személyi hiba is csúszott be. így a' félidő és a második félidő 14. percében Kovács, majd két perc múlva B aumer és Piszárovics pontozódott ki. Az előny 10 pontra csökkent, de a cseresorból behozott Iván jó dobó teljesítménye ismét növelte az eredményt, örvendetes, hogy rangadó mérkőzés ellenére is tíz játékos szerepelt és mind dobott pontot. Az egész csapat dicséretet érdemel fegyelmezett és nagyon lelkes játékáért. A Csepelből legjobb dobó: Sologon 23. és Glatz 14. Hétközi edzőmérkőzésen a Bajai Bácska 86:54 arányban győzött a SZEAC ellen. Biztatóan szerepelnek a bajai középiskolás kosárlabdacsapatok az országos középiskolás kosárlabdabajnokság középdöntőjében. A fiú és leány csapatok a legjobb nyolc közé jutásért lejátszották az első mérkőzéseket, s mindbor —, hogy panaszra nem lehet okunk. Pyber István személyében olyan edző került a csapathoz, aki ért a játékosok neveléséhez, ha kell, fegyelmezéséhez. A kemény munka híve, de ezt a mi játékosaink szeretik. Persze még van javítani valónk. Egészséges versenyszellem alakult ki a | játékos keretünkben. Mindenki tudja, hogy csak az lehet tagja a Dózsa tizenegyének, aki becsületesen, lelkiismeretesen készül fel a várható nagy küzdelmekre. S álljon itt dr. Losoncz Mihály elnök rövid nyilatkozata is. — A Dózsa elnöksége bízik a csapratban. Nem azt várja, hogy az együttes bajnokságot, nyerjen. Erről szó sincs. De azt elvárjuk és ennek megvan a reális alapja is: az idén ne legyenek a Dózsának kiesési gondjai. A lila-fehér gárda biztos résztvevője legyen az NB I/B. középmezőnyének. Ez a mi célkitűzésünk az új bajnoki évre. A Dózsa vezetőinek, a csapat szurkolóinak azt kívánjuk, hogy elképzeléseik maradéktalanul teljesüljenek. M. I. két csapat komoly előnyt szerzett. Bajai Tóth K. Vízügy— Kaposvári Táncsics G. 102:55 (62:12) A bajai csapat köny- nyen győzött a nagy magassági fölényben levő kaposváriak ellen. A szünet után a hazai csapatban már csak a cserejátékosok szerepeltek. Ld.: Kancsár 16, Mihály 15, ill. Rózsa 28. Bajai III. Béla G.— Békési Gimn. 71:46 (33:20) Leánymérkőzés. A lányoknál a 25 pontos előny valószínűleg elég lesz a továbbjutáshoz. Egymás között versenyeztek A Kecskeméti Dózsának nem volt sikere az Űjkol- légiumban szombaton délután megrendezésre került cselgáncs ifjúsági' területi kiválasztó, verseny- nyel. A lelkes hazai fiatalokon kívül csak két debreceni versenyző vett részt, s mind a ketten az elsők is lettek. A többieket egyesületük az anyagiak hiánya miatt nem tudta elindítani. Részletes eredmények: 4ó kg: 1. Mészáros J.. 2. Festő B„ 3. GutJh. 44 kg: 1. Podlonics J. (Debreceni Dózsa). 2. Bíró B.. 3. Deák M. 48 kg: 1. Nagy J. 5" kg: 1. Bosnyák M. (Debreceni Dózsa), 2. T. nagy Z. 60 kg: 1. Nagy G., ?. Eurszt L; 64 kg: 1. Tőre i L„ 2. Balia F. Podlonics (De- récén) és Bíró (K. Pózsa) mérkőzés. KOSÁRLABDA BAJAI BÄCSKA POSZTÓ—CSEPEI. 88:73 (51:41) HOGYAN TIPPELJÜK! A totó 9. fordulójában már az NB I-es és az NB I B-s mérkőzések is szerepelnek. Több mint három hónapja csak olasz mérkőzések szerepeltek a totóban, így a magyar mérkőzésekre elég nehéz lesz tippelni, mert a csapatok formája még eléggé kialakulatlan. E heti tippjeink: 1. Diósgyőr—Bp. Honvéd x, 1 2. Szeged—Pécs 1 3. Győr—Csepel 1, x 4. Dunaújváros—MTK x, 1 5. Nagybátony—G.-MAV. 2, x 6. Oroszlány—BVSC 1 7. Szóin. MTE—K. Dózsa x, 2 8. Bp. Előre—Komló 1 9. Budafok—Miskolc 1 10. Várpalota—Nyíregyháza 1 11. Bologna—Inter. x, 1, 2 12. Brescia—Fiorentina 2, x 13. Roma—Juventus x 14. Mantova—Lanerossi 1, x Pótmérkőzések: 1, 1. A benőni védelem ma a mes- tergyakorlatban az egyik legdivatosabb védelem. Megfigyelhető azonban, hogy Bács-kis- kun megye sakkozói között alig kerül alkalmazásra. A játékosok nagy része sötét szempontjából nem tartja elég biztonságosnak a megnyitást a d6 gyalog sajátságos helyzete miatt. Nem veszik azonban számításba, hogy világos e4 gyalogja, ha végjátékra kerül a sor szintén gyengeség és még könnyebben támadható mint a sötét d6 gyalogos. A megnyitás pontos ismerete azonban elegendhetetlen, másképp sötét gyorsan hátrányba kerül. A mai rovatban csak a főváltozat egyes variációit mutatom be, de ez is elegendő ahhoz, hogy kis hozzáelemzésscl jó fegyverré váljon. 1. d4, Hf6 2. c4, c5 3. d5, e6 4. Hc3, ed:, 5. cd:, d6 6. e4, g6 7. Hf3, Fg7 8. Fg5, h6 9. Fh4, g5 10. Fg3, Hh5 11. Fb5f, (11. —, Fd7? 12. Fd7Vd7:, 13. He5 után a fejlett világos állás és Fejlődés útján az összekötött szabad d gyalog nyerési esélyeket nyújt.) 11. —, Kf8 12. Fe2!, Hg3: 13. hg:, — (Egy Uhlmann—Padewski, Zagreb 1965. partiban világos gondosan előkészítette az f4 robbantást majd matt támadással nyert.) 13. —, a6 14. a4, Hd7 15. Hd2, He5 16. Vc2, Bb8 17. a5, Ff6 18. Ildi!, b5 19. ab:, Bb6 20. Ba2, Kg7 21. He3, Bc8 22. 0—0, Kg8 23. g4!, Bb4 24. g3!, (Még hatásosabban nyert Pietzsch, Tringov ellen Havanna, 1965.) 13. —, Hd7 14. Hd2, He5 15. f4!, Hg6 16. Fh5!, gf: 17. Fg6:, fg: 18. gf:, b5 19. Vc2, b4 20. He2, Fa6 21. Hf3, Kg8 22. a Bajai Bácska Posztó női kézilabdacsapata A KÉZILABDA nemcsak Kiskunhalason és Kecskeméten, hanem Baján is egyre nagyobb teret hódít. Az elmúlt évi megyei férfi bajnokságban már mindkét bajai férfi csapattal számolni kellett, de a férfi csapatok mellett tavaly a Bácska Posztó női együttes még nem számított a „menők” közé. A fiatal, tapasztalatlan játékosokból álló csapat nem is akart mást, csak tanulni. Mint a jelek mutatják, most viszont már a tanultak hasznosításához láttak. Az idei kiskunhalasi női kézilabdatorna kellemes meglepetése volt. hogy az első fordulóban a bajai lányok • három győzelmet szereztek és 33:ll-es gólarányukkal a 12 csapat közül esélyesek a második helyre. tésével nagyon sokat dolgoztunk. Kikből áll a csapat? — Palásti Ilona. Debella Ilona, Kazinczi Józsefné, Schlejsz Márta, Pataki Cecilia. valamint a két kapus, Galgóczi Margit és Bartók Ilona tagjai az együttesünknek. Reméljük, a lelkesedés továbbra is jellemzője marad csapatunknak, s a megyei bajnokságban a tavalyinál sokkal jobb eredményt érünk el. 0 Kecskeméti Volán bejutott a röplabda Téli Kupa döntőjébe 22. —, Fe2: 23. Ke2:, de: 24. He5:!, és világos pár lépés múlva nyert. 1.-től 10-ig azonos az előbbi elemzéssel. 11. Fe2, 0—0 12, Hd2, Hg3: 13. hg:, f5 14. ef:, Ff5: 15. 0—0, Hd7 (Az állás nagyon érdekes, figyeljük meg a különféle állás értékeléseket, s ennek kapcsán az igen változatos folytatásokat. Langeweg —Bilek, Várna 1962.) — I. a) 13. —, f5 14. ef:, Ff5: 15. 0—0, Hd7 16. Hc4, He5 17. He3, Fg6 18. Fh5, Fh7 19. Vd2, b5! 20. Hb5:, Bb8 21. Fe2, g4! után világos pontosan védekezett és a játszma döntetlenül végződött. — Bilek—Evans, Amszterdam, 1964. I. b) 15. Hc4, a6 16. a4, Ve7 17. Hb6, Ba7 18. 0—0, Hd7 19. Hd7:, Vd7: és az állás egyenlő. — Larsen—Fisher, Santa Monica, 1966. II. a) 13. —, Hd7 14. Hc4, Ve7 15. He3, Hf6 16. Vc2, Be8 17. Fb5, Bd8 18. Fe2, Be8 19. f3, Hh7 20. g4, Hf8 21. a4, Hg6 22. Kfl, Bb8 23. g3 után világos állása előnyösebb. (Éles és érdekes állás jön létre az alábbi lépések után. Sötét tisztet áldoz a kezdeményezésért, de világos pontos védekezéssel remis révbe evezhet.) 1. d4, Hf6 2. c4, c5 3. d5, e6 4. Hc3, ed: 5. cd:, d6 6. JHf3, g6 7. e4, Fg7 8. Fe2, 0—0 9. Ö—0, Be8 10. Vc2, Ha6 11. Ff4, Hb4 12. Vbl, KELLEMESEN lepett meg bennünket is a kezdeti siker — mondta Farkas Ilonka, a csapat kapitánya — és azt hiszem, további szorgalmas munkára ösztönzi majd a játékosainkat. Nagyon fiatal a csapatunk, mindössze 17 év az átlagos életkor. Úgy érezzük, hogy tavaly óta sokat fejlődtünk, mert Kazinczi József edzőnk vezeVasárnap Budapesten a játékcsamok nagytermében játszották le a női és férfi röplabda Téli Kupa utolsó fordulóit, amelyben a férfiaknál a Kecskeméti Volán mind a Bp. Ganz- MÁVAG-ot, mind a Zuglói Danuviát 3:1 arányban győzte le és így csoportelsőként jutott a döntőbe, ahol vasárnap délelőtt küzdenek a végső győzelemért. 12. —, He4:! 13. He4:, Ff5 14. Hd2, Hd5 15. Fg3, Hb4 16. a3, Hc6 17. Fd3, c4 18. Hc4:!, d5 19. Hcd6 egyenlő állással. Sakkhírek Befejeződött Kecskeméten a nagy érdeklődéssel várt város- bajnoksag. A városbajnokságot Körösi Imre nyerte Törteti, Hevér és Csala előtt. Körösi stílusára a kombinatív stilus a jellemző. A tavalyi OB. II-ben játszott mérkőzései (13) közül 9 . alkalommal tisztáldozattal döntötte el a partikat a maga javara. Megnyitásbeli tudásának kiegészítésevei még jobb eredményeket érhetne el. Törtei) játékereje még mindig a régi, bár akadt két partija melyben formán kívül játszott. Hevér az utóbbi időben tőle megszokott játékerővel küzdött. de neki is közbejött 1—1 „gyenge nap”. Kiskunfélegyházán már jobban ment neki, biztosan szerezte meg a városbajnoki címet. Lehetőség van ugyanis arra, hogy egy versenyző 2 városbajnokságon is induljon illetve egymással párhuzamosan több versenyen vegyen részt. Csala eredményére jellemző, hogy az , előtte végzettektől csak 0,5 mig az utána következőktől 7 pontot szerzett. Február 23-án került megrendezésre a már hagyományos villámverseny Kecskeméten. — Eredmények: 1. Abel 10,5, 2. Csala 10, 3. Varga 9, 4. Dósai 8.5, 5. Gyarmati 7,5, 6. Mészáros 7,5, 7. Miklós 7 pont.