Petőfi Népe, 1968. február (23. évfolyam, 26-50. szám)

1968-02-29 / 50. szám

1968. február 29. csütörtök 3. oldal B FDO és a triticale Nagy érdeklődéssel ol­vastam a Petőfi Népe feb­ruár 22-i számában a „Gazdasági élet” oldalon azt az írást, amely ha­zánknak az ENSZ Élelme­zési és Mezőgazdasági Szervezetébe történt belé­péséről szólt és egyben is­mertette azokat a lehető­ségeket, amelyek a FAO- tagsággal járnak. Szeret­ném néhány adattál ki­egészíteni ezt a cikket. Fiat Panis! Legyen ke­nyér! Ez a gondolat ve­zette az Egyesült Nemze­tek Élelmezési és Mező- gazdasági Szervezetét, a FAO-t, amikor is a má­sodik világháború után vi­lágszerte kialakult rossz táplálkozási szint feleme­lésére és megjavítására nagy jelentőségű munka- programot indított él. E téma keretében tá­mogatták Jugoszláviában a kukorica- és a búzaneme­sítést, az olasz és szovjet búza meghonosítását. Egyiptomban megszervez­ték a növénynemesítési ku­tatást. Kanadában és Ame­rika egyik éhségzónájában, Mexikóban szorgalmazták a triticale és a búza ne­mesítését. Számos állam­ban segítették a nemzeti vetőmagakciót, s a neme­sített magvak forgalmazá­sát. Ösztönözték a növény­nemesítési késrleteket _ és propagálták á nemesítés során elért eredményeket. Népszerűsítették az új me­zőgazdasági és kertészeti növényeket. Most már tagjai va­gyunk a szervezetnek és bízunk abban, hogy a mi triticalenemesítési tevé­kenységünket is támogatni fogják. A búza-rozs ke­resztezéséből származó új növény kutatása iránt ugyanis nagy az érdeklő­dés. Elég. ha annyit emlí­tek meg, hogy Zeitschrift für Pflanzenzüchtungban és a Züchterben közölt dolgozataimra négy hónap leforgása alatt a világ minden részéből több mint 200 külföldi kutató reagált. Külön lenyomatokat, vagy botanikai magmintát kér­tek. Dr. Kiss Árpád, a Duna—Tisza közi Mezőgazdasági Kísérleti Intézet igazgatóhelyettese. Ä kisipar is várja a fiatalokat Ezekben a napokban sok szülőnek és az általános is­kola nyolcadik osztályát végző fiataloknak okoz gon­dot a pályaválasztás. A fi­úknak, lányoknak dönteni­ük kell továbbtanulnak-e, vagy szakmát választanak. Bács megyében 9837 nyol­cadikos — közöttük 4989 leány — hagyja el az álta­lános iskolát. A szakmát vá­lasztók elhelyezése termé­szetesen nemcsak a nagy- vállalatok, a tanácsi és szö­vetkezeti ipar, hanem a magánkisipar feladata is. Szabó Ferenc, a KIOSZ me­gyei titkára adott erről tá­jékoztatást. — A járási KlOSZ-szer- veknek is egyik fontos fe­ladata — mondotta elöljá­róban a KlOSZ-titkár — a pályaválasztás segítése. A megye kisiparosainál jelen­leg 847 fiatal tanul 46 szak­mában. Ez nemcsak a fiata­lok helyzetét teszi könnyeb­bé, hanem az egyes szak­mák munkaerő-utánpótlását is segíti. Propagandánk so­rán részletesen ismertetjük azokat a foglalkozási ága­kat, amelyek „gyakorlóira” nagy szükség van, de nem tartoznak a divatos szak­mák közé. Ilyen például a kőműves ipar. összesen 69- en ismerkednek ezzel a mes­terséggel a kisiparban. A lányok közül ketten a cipész, 'öten az órás szakmával is­merkednek. Van azonban olyan lánytanuló, aki az üveges, sőt kocsigyártó szakmát tanulja. — Mit tettek az idén a szakmunkástanuló-toborzás érdekében? — Járásonként pályavá­lasztási tanácsadó szolgála­tot szerveztünk, amelyek megismertetik a szülőkkel és gyermekeikkel azokat a mesterségeket, amelyek kö­zül választani lehet. A KI­OSZ szervezeteknek általá­ban igen jó kapcsolatuk van az általános iskolákkal és közösen fáradoznak a fiata­lok pályaválasztási gondja­inak megoldásában. Kis­kunhalason például kiállí­tást rendeztek az ipari tanu­lók munkáiból a nyolcadik osztályosok részére. Sok ál­talános iskolás nézte végig az ipari tanulók féléves gya­korlati és elméleti vizsgá­ját. Baján és Kalocsán szo­bafestő, szabó és más szak­mabeli kisiparosok tartot­tak tájékoztatókat az általá­nos iskolák osztályfőnöki óráin. — És milyen eredmény­nyel? — Örömmel tapasztaljuk, hogy a fiatalok nagy érdek­lődéssel fogadták a segítsé­get. Áprilisban kezdődnek meg az előzetes szerződés- kötések, a kisiparosok 346 jövendő ipari tanulóval álla­podnak meg Közülük 126 leány nyerhet felvételt, első­sorban rádió-, tv-szerelő, kozmetikus, szabó és fod­rász szakmákban. O. L. Szőlősgazdák a felső szinten III. A szuperjövedelmüek Kiket, s főleg hány gaz­dát tarthatunk „parasztná- bobnak?” Ennél nehezebb feladvány megfejtésére alig­ha vállalkozhat az, aki a mai szakszövetkezei réte- geződés mélytengerébe ereszkedik le. Mi legyen az ismérv? — már a körülhatárolásnál megrekedünk. Az egyéves tiszta jövedelem biztos tá­maszkodó lenne, de azt — a valóságnak megfelelően — ki vallja be a riporter­nek? A takarékbetétek tit­kossága védett. A területi szövetség, tavalyi adatok alapján, mindössze 56 gaz­dát említ, akik 50 ezer fo­rint feletti éves tiszta jö­vedelmet értek el. szembe­ni ow »errgyíír épül Debrecenben ' ............................„4 %,4 m Ü V 111 Nagykapacitású konzervgyár épül Debrecenben amely 1970-ben kezdi meg a próbatermelést. Az építkezésre 648 millió forintot költenek. (MTI-foto — Bajkor József felvétele.) lyosan érintik a fejlődő orszá­gok legtöbbjét. Említettük, hogy az első vi­lágkereskedelmi konferencián határozat született, hogy a fej­lett országok nemzeti jövedel­mük megközelítően egy száza­lékát juttatják a fejlődő orszá­goknak fejlesztési célokra. A tények azonban azt mutatják, hogy 1966-ra ez az arány 0,62 százalékra csökkent. Nem csodálkozhatunk tehát azon. hogy évről évre növek­szenek a fejlődő országok de­vizális problémái. A fejlődő országok kereskedelmi mérle­gének deficitje 1967-ben mint­egy 5,5 milliárd dollár volt. Eh­hez járul még, hogy a fejlődő országok nem tudják ezt a de­ficitet egyéb bevételekkel, pl.: idegenforgalmi bevételekkel el­lensúlyozni, hiszen 1966-ban 49 fejlődő ország nem-kereskedel­mi eredetű deficitje is mintegy 5 milliárd dollárra rúgott. Vé­gül súlyosbítja a helyzetet a fejlődő országok adósság-visz- s/afizetési kötelezettsége is. — 1965-ben 4 milliárd dollárt kel­lett a korábban felvett hitelek törlesztésére fordítani és a tör­lesztési összeg azóta csak még tovább emelkedett. Egyes szá­mítások szerint a fejlődő or­szágok tőkeimportjuk kereken felét adósságuk törlesztésére fordítják. Brazil közgazdászok számítot­ták ki, hogy az Egyesült Álla­mok az utolsó 10 év alatt 3,5- szer annyi tőkét vitt ki Bra­zíliából, mint amennyit oda va­laha is bevitt. Tőkéiből olyan gyárak, ipari létesítmények el­lenőrzését szerezte meg, ame­lyeken keresztül gyakorlatilag az egész brazil nemzetgazdasá­got kontrollálni tudja. IV. Az új-delhi konferencia napjainkban is folyik. A viták élesek, egyelőre nem lehet tud­ni, milyen eredményekkel zá­rul majd ez a találkozó. Any- nyi azonban biztos, hogy az eszmecsere önmagában is hasz­nos, hiszen a problémák köl­csönös, jobb megismerését szol­gálja. A megismerés azonban nem minden. Sok érvet lehetne most amellett felsorakoztatni, miért nem tartható ez a helyzet tar­tósan fenn, miért kell — igen, kell — valamiféle megoldást találni a fejlődő országok szá­mára. Nem morális érvekre gondolunk elsősorban, bár azokra is, hanem gazdaságiak­ra. Mi sem lenne nagyobb téve­dés, mint azt hinni, hogy a fejlődő országok gazdasági fej­lődésének gyorsítása, a világ­kereskedelembe való intenzí­vebb bekapcsolódásuk csak a fejlődő országok érdeke. A vi­lág iparilag fejlett országainak is érdeke ez. A szocialista or­szágoknak részben internacio­nalizmusból, részben pedig azért, mert már eddig is egész­séges külkereskedelmi kapcso­latokat tudtak kiépíteni a fej­lődő országokkal, ezek a kap­csolatok kölcsönösen előnyösek és további fejlődésük a gazda­sági fejlődés, a gazdasági nö­vekedés függvénye. Az iparilag fejlett tokésorszá- goknak sem közömbös, hogyan, milyen úton és milyen mód­szerekkel fejlődnek a gazdasá­gilag elmaradott országok. A tőkés konjunktúra a hatvanas években bizony meglehetősen betegeskedik. Több országban a termelés mennyisége abszo­lút mértékben is visszaesik, másokban csak a növekedés üteme lassult. Ha nem az egész nemzetgazdaságot, hanem csak egy-egy ágazatot figyelünk meg, akkor az összkép, még nyo­masztóbb. Néhány nagy múltú és sokáig sebezhetetlennek tar­tott iparág (pl.: a kohászat) súlyos nehézségekkel küzd* más iparágak „túllépték’* a jelen­legi piacok felvevőképességét és fellendülést csak újabb felve­vőpiacoktól remélhetnek. Felvevőpiac pedig, ha csak elméletileg nézzük a kérdést, gyakorlatilag korlátlan meny- nyiségü van. A fejlődő orszá­gok mind beruházási javakban, mind pedig fogyasztási cikkek­ben hihetetlen nagy tömegű terméket tudnának felszívni. Ennek csak egyetlen előfeltéte­le van: olyan kereskedelmi megállapodásokat kell kötni ve­lük, olyan kereskedelem-politi­kát kell folytatni, amelynek keretében mód nyílik a velük folytatott áruforgalom bővítésé­re. Ha azt akarják a fejlett iparral rendelkező országok, hogy termékeiket a fejlődő or­szágok megvásárolják, akkor nekik is át kell venniük azok termékeit. Természetesen sokat jelent*­hetnének a segélyek, az elő­nyös feltételekkel nyújtott köl­csönök és áruvásárlási hitelek, a kereskedelmi könnyítések. Sokat, de nem mindent. Nem mindent, mert ezek a segítség­formák (feltételezve, hogy a kölcsönök nagyságrendje a je­lenlegi színvonalon marad) csak tüneti kezelésnek tekinthetők. A végleges megoldást csak egy átfogó koncepciójú nemzetközi együttműködés hozhatja meg. Ennek az együttműködésnek során meg kell változtatni a fejlődő országok gazdasági szerkezetét, fel kell számolni a monokultúrákat. Olyan ipart kell kialakítani, amely lehető­vé teszi az ipari termékek ex­portjának a fokozását, mert ez­által csökken a fejlődő orszá­goknak a piactól való függősé­ge. Ezáltal javul devizahelyze­tük és kielégítő felvevőpiacot tudnak ők is biztosítani más országok termékeinek. Csak ilyen körülmények kö­zött hárulhat el a civilizáción­kat fenyegető egyik veszély, az ipari és a gazdaságilag elmara­dott országok közötti szakadék növekedése. U Thant főtitkár­nak a Genfi Konferenciához intézett üzenete ma is idősze­rű : „A világ békéje csak ak­kor biztosítható, ha valameny- nyi ország együttműködik, po­litikai, társadalmi rendszerétől függetlenül. Csak az együtt­működés adhat megfelelő len­dületet az emberiség jobb és teljesebb életéért vívott harcá­nak.** Orbán Attila tűnő viszont, hogy a já­rási pártbizottság másfél éve tartott pártértekezletén 160 szakszövetkezeti gaz­dáról tesz említést, aki a progresszív adózás alá esik. Ez utóbbit kell a valóság­hoz közelebb álló adatnak tekintenem, mivel csupán Soltvadkerten 49 ilyen adó­zó volt tavaly. De az adózás csak egyet­len ismérv, s talán nem is a legbiztosabb. Mivel az emelt adójúak közül sem él mindenki átlagon felüli jó­módban, másrészt a kisebb, de annál nagyobb hozamú szőlőterülettel rendelkező gazdák jövedelme — ez ta­pasztalati tény —, jócskán javítja a „nábobok” szám­arányát. Ezt valószínűsíti az a körülmény, hogy az idén, amikor a területet és az értékesítést együttesen te­kintik az adózás alapja­ként, Soltvadkerten már 266-an tartoznak a prog­resszív adó alá. Ily módon az átlagon felüli jövedel­mű gazdák száma a szövet­ség területén a félezret is meghaladja. Az értékesítés útja Jóval lényegesebb: ki mi­lyen úton-módon tesz szert a kiemelkedő jövedelemre. Nem kevesen vannak ugyan­is olyan gazdák, főleg Vadkerten, akik a jó más­fél évtized előtti paraszt­politikának köszönhetően, elvesztvén minden korábbi szerzett, vagy örökölt va­gyonukat, néhány hold sívó homokbuckán kezdték újra megalapozni életüket. Mos­tanra már a legjobb sző­lőkkel rendelkeznek, ök azok, akiknek lételemük a szőlővel való munka, ter­mésüket több mint kilenc- tizedrészben szerződés út­ján értékesítik. A szakszö­vetkezeti tagsággal együtt- járő kötelezettség egyéb­ként— a közöshöz való tíz- százalékos hozzájáruláson felül — a termés felére történő szerződéskötés. Ám ahhoz, hogy a 15 százalékos nagyüzemi felár felerész­ben megillesse a gazdákat, legalább 70 százalékos ará­nyú szerződéskötés szüksé­ges. Zömükben ezt az utat vá­lasztják. Jóllehet, a szezon­munkákban a napszámosok foglalkoztatása nem kimon­dottan „szocialista vonás”, ám a rangsorolásnál a ter­melési biztonságot kell elő­térbe helyeznünk. S ha kö­zöttük ott ténykedik a gaz­da is —, erkölcsi aggályain­kat félretehetjük. Ügyesség vagy üzérkedés Ám más megítélés alá tartozik az a szűk, vitat­ható, hatásában mégsem el­hanyagolható réteg, amely­nek képviselői már a saját területükön is csak a „tu­laj” szerepében jelennek meg, tehát birtokosi allű­rökkel és tudattal. Munka­végzésük addig terjed, hogy segítenek megtölteni a per­metezőtartályokat. — Nálunk húszán lehet­nek ilyenek — vallja be Kövacsics József, a soltvad- kerti Rákóczi elnöke, aki különben a 7,5 hold szőlő­jével nem éppen a legszeré­nyebb jövedelmű gazdák közé sorolandó. — Van, akit egy évben ötször is fel kell szólítani, hogy a termése felére kösse meg a szerzői dést. Elképzelheti, mit mea nem tesznek a szerződésen kívüli értékesítés sikeréért Ezek kérem tudják, hogy Győr megye melyik falu­jában van leginkább kelet­je a vadkerti bornak, s la­kodalmak idején teherko­csiszámra viszik el, egymás­sal összefogva. Tudják, hogy a pálinka Békés megyében „fut” a legjobban, 80 fo­rintot is megadnak literjé­ért. Már Kiskőrösön felhív­ják a figyelmem: a vad­kerti autótulajdonosok ko­csijai túlnyomórészt kombi- rendszerűek, azaz a hátsó­ülés kimozdításával jelen­tős rakterületet nyernek, két-három hektó könnyen elhelyezhető bennük. Húsz­literes műanyagkannákban. Mivel kitűnően ismerik a piacot, a MÉK áruterítésé­nek zökkenőit ügyesen ki. használják. Az ügyesség olykor már az üzérkedés fogalmával azonos. Példa rá az a gazda, aki pár éve izsáki tsz-tagoktól vette át a szőlőt, s, néhány óra múl­va Pesten dupla áron ad. ta tovább. , Egy nap alatt közel tízezer forintos ha­szonra tett szert. Business és rangfitogtatás Ha már szó esett az au. tőkről: van belőlük jócs­kán, de azért nem annyi, amennyit a legenda ter­jeszt. A soltvadkerti adóhi­vatal — kétségkívül ebben a községben van a legtöbb — 225-öt tart nyilván. Nem is az autók száma az érde­kes, bár minél több lenne belőlük, hanem az, mire használják. Az imént már kiderült, hogy jórészt mire. Hangsúlyozzak, a business- szemlélet és életmód nem általános, de hatásukban torz törekvéseket erősíte­nek. Magyarán: a rangfi. togtatást, az emberi értéke­lésben a szerzés mindenek- fölöttiségét. Nem titok, s ezt többen látják a módos községekben: a jövedelme folytán magasabb réteg kü< lön kaszttá merevedik. Ki-* tapinthatók az egymással összefonódó dinasztiák, tag. jaik a kevésbé módosabb rétegekkel inkább csak munkáltató-alkalmazotti kapcsolatot tartanak fenn.' Még a rétegek közötti há. zasságkötés is ritka esetnek számít. Az „újgazdaság” menta, litásának szélsőséges, oly. kor komikumba hajló meg­nyilvánulásai vannak. Anya és leánya — ez kiskőrösi eset — saját kocsin tíz na­pot töltött az NDK-ban, menyasszonyi ruha vásárlá­sa céljából. Egy fiatalasz- szony, hogy műveltségét (?) úton-útfélen fitogtassa, „be­vágta” a lexikonok címsza­vait. Egy másik gazdának négy háza van — kettő Kiskőrösön, egy a főváros­ban, egy Dunaharasztibar — és egy nyaralója Bala- tonszéplakon. Ismétlem, nem általán o esetek. De hatásuk, kellé ellensúlyozás híján a tu­datban, a gyökerekig nyű’ hat. (Folytatjuk Hatvani Oánie.’

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents