Petőfi Népe, 1968. február (23. évfolyam, 26-50. szám)
1968-02-25 / 47. szám
4. pMal 1968. február 25. vasárnap r . Eddig romboltak, d8TQ most már építenek az E—5-ös mentén Ezen a télen kegyeibe fogadta az időjárás az útépítőket. Ki is használták a jó időt. Az E—5-ős nemzetközi főútvonal (ismertebb nevén: Szegedi út) kecskeméti átkelő szakaszának a korszerűsítésén karácsony óta átlagosan 30—40 ember dolgozott egy nagy teljesítményű markológép segítségével. — A régi burkolat bontásával úgy látom elkészültek a Szalvad Mihály körúttól egészen a Szegedi út csatlakozásáig. De az utóbbi napokban mintha lelassult volna a munka egy kicsit. Kevesebb emberrel találkoztam most, mint például januárban. A csatornázókon a sor Erdős Sándor, a Kecskeméti Közútépítő Vállalat építésvezetője gyorsan eloszlatja aggodalmamat: — Eddig azért kellett sietnünk, hogy biztosítsuk alvállalkozóinknak: a DÁV- nak, postának és főképpen a csatornaépítőknek a munkaterületet. A bontás során körülbelül' tíz‘-tizen- két nap előnyt szereztünk az ütemtervünkhöz viszonyítva. Így most már nyugodtan dolgozhatnak. Akiket itt lát, azok az Építési és Szerelőipari Vállalat csatornázok illetve a mi munkásaink, akik segítenek a munkaerohi^ny- nyal küzdő postának’a kábelek fektetéséiben. A további aban arról beszél az építésvezető, hogy karácsony táján még a teljes kiviteli tervdokumentáció és szerződés hiányában kezdte meg a vállalat a munkát. A tanács kérésének tett ezzel eleget, hiszen május 31-ig mindenképpen be kell fejezni az átkelő szakasz építését. A hiányos kiviteli terv azóta teljessé vált: elkészült a csatornázás programja Is. Szerződéskötésre azonban mindeddig nem került sor. Dicséretére legyen mondva a Közútépítő Vállalatnak és az alvállalkozóknak, hogy mindenféle bürokratikus huzavona nélkül, teljes igyekezettel végezték eddig munkájukat. Csomópont - lámpa nélkül Felderítő utunkat a Zöldfa utcai keverőtelepnél kezdtük Erdős Sándorrá!. Büszkén mutatta, hogy mér termelésre készen állnak a nagy teljesítményű berendezések. március 1-én tehát elkezdődhet a betonozás. Ahogy haladnak a csatornafektetők, úgy haladhatnak utánuk a burkolat készítői. Egy térkép segítségével felvázolta előttem a főépítésvezető azt is. hogyan néz majd ki az átkelőszakasz a korszerűsítés után. Az úttest a korábbi hat méterről 13 méterre szélesedik. Módosul az eddigi nyomvonal is. A Szalvai Mihály körút sarkán levő öreg patikát lebontják, és szélesebb ívű. könnyebben belátható kanyart alakítanak ki. A Batthyány utcai kereszteződésnél terelő szigetekkel ellátott tágas csomópont születik. A „zebrákat” a kereszteződés csomópontjától távolabb vi.szik és ezzel biztonságosabbá válik az átkelés; — Nem szerepel a tervben forgalomirányító lámpák elhelyezése? — Sajnos, nem. Pedig szerintünk is indokolt lenne. Az E—5-ösön évről évre növekszik a forgalom, és naponta több ezer le- ninvárosi kel át ezen a szakaszon. Közöttük elég sok gyerek, hiszen közel az iskola. Ha később mégis úgy döntenek az illetékesek, hogy a lámpára szükség van — és ez valószínű — ismét fel kell bontani a burkolatot, ami tetemes többletköltséget jelent. És a távlati terv Tovább haladunk, s Erdős Sándor elmagyarázza: a Batthyány utcától kezdve az útvonalat az eddiginél közelebb vezetik a Lenin téri házakhoz, s ily módon a Szegedi úti kanyar is nagyobb ívet kap. Ennek a kanyarnak a jelentősége egyébként csökken a jövőben, hiszen a távlati tervek szerint az E—5-ös forgalmát a Baj- csy-Zsilinszky út. illetve •luhá«z utca felé terelik. Az új szakasz mesém'tése után a iárművek felüli'á- rón haladnak át a vasútvonalon. E terv szellemében már most átépítik az Erzsébet körút körülbelül 150 méter hosszú szakaszát is. a Szegedi úti kanyartól kezdve. Békés Deaső Mozgalmas élet a dunavecsei könyvtárban A dunavecsei járási könyvtárban számos kulturális rendezvény zajlott le az utóbbi napokban. A járási könyvbarát bizottság mezőgazdasági szakíróolvasó találkozót rendezett, amelyen Horváth Sándor, a Magyar Mezőgazdaság főszerkesztője tartott előadást. A nagyszámú hallgatóság előtt három kisfáimét is levetítettek. Zenei ismeretterjesztő előadás-sorozat is indult a könyvtárban, amelyet Péli Győző- né, az általános iskola énektanára tart. Az első előadás témája: Erkel Ferenc élete és művészete volt. A sorozat iránt nagy az érdeklődés. (Biksi Vera tudósító leveléből.) Még nem szűnt mes az infSueeiza- Járvány Kecskeméten, a KÖJÁL megyei központjában közölték: Február 18-ig körülbelül tizenöt-tizenhatezer volt a megyében az influenzás betegek száma, valamivel több, mint az előző héten. A járvány továbbterjedése lassúnak mondható. Változatlanul az enyhe lefolyás a jellemző a megbetegedésekre, a szövődményes esetek aránya nem haladja meg az egy-másfél százalékot. Pályázati felhívás a Marxizmus—Leninizmus Esti Egyetemére Népi ellenőrök a Cipőgyárban Országos vizsgálatot indít rövidesen a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság a cipőiparban. Arra keresnek választ a népi ellenőrök, hogyan alakult az utóbbi években a lábbelik minősége, különös tekintettel a gyermekcipőkre. Az országos vizsgálat keretében a Bács-Kiskun megyei Népi Ellenőrzési Bizottság népi ellenőrei a Kecskeméti Alföldi Cipőgyárba és a kiskunmajsai Cipész Ktsz-be látogatnak el. Felvételünk a kecskeméti üzemben készült, ahol Nagy Jenő művezető és Hegedűs Menyhért igazgató segítségével előzetesen tájékozódott Szabó Ferenc, a vizsgálat, vezetője és Miklós Zoltán, -a NEB me*' gyei elnökhelyettese* A z MSZMP Bács-Kiskun megyei Bizottsága pályázatot hirdet a Marxizmus—Leninizmus Esti Egyetem 1968— 69-es tanévére. Az oktatás két tagozaton folyik: a) a hároméves általános tagozaton az első évben filozófiát, a második évben politikai gazdaságtant, a harmadik évben a nemzetközi és magyar munkásmozgalom történetét tanulják a hallgatók; b) a 2 éves szakosított tagozaton a marxizmus—leninizmus egy-egy szakágát tanulmányozzák a hallgatók két éven át, és tanulmányaik végén államvizsgát tehetnek a tanulmányozott tárgyból. A sikeresen letett államvizsga feljogosít a többi tárgyból is, megfelelő felkészülés után, az államvizsga letételére. S zakosított tagozaton a kővetkező szakok indulnak: 1. filozófia; 2. politikai gazdaságtan; 3. magyar munkás- mozgalom története. Az esti egyetem törvényes elismerését, valamint a hallgatók kedvezményeit (tanulmányi szabadság, végzettség elismerése stty), a Minisztertanács és egyes szakminiszterek rendeletéi, valamint különböző kormányszervek állásfoglalásai biztosítják. A hallgatók hetenként egyszer 3 órás kötelező foglalkozáson vesznek részt: negyedévenként beszámolót, félévenként vizsgát tesznek a tanult anyagból. Az esti egyetem hallgatói a 3 éves tagozaton évi 170 Ft, a 2 éves szakos tó tagozaton 250 Ft tandíjat fizetnek. Ezt két részletben kell törleszteniük. I A hároméves tagozatra • felvehetők azok. ákik: a) érettségivel, vagy ennél magasabb iskolai végzettséggel rendelkeznek; b) 5 hónapos pártiskolával, marxista—len n s'a köz piskolá- val, vagy ennek megfelelő politikai előképzettséggel rendelkeznek; c) más iskolának nem hallgatója, és a tanulmányok folytatását engedélyező orvosi igazolással rendelkezik; d) sikeres felvételi vizsgát tesznek. 2 A kétéves szakosított ta- • gozat hallgatói lehetnek azok, akik: a) elvégezték az esti egyetem 3 éves tagozatát, vagy a központi egyéves pártiskolát és azok, akik ezeknek megfelelő előképzettséggel rendelkeznek, (pl.: egyetemen 5 évnél nem régebben államvizsgázták a marxizmusból); b) más iskolának nem hallgatói és a tanulmányok folytatását engedélyező orvosi igazolással rendelkeznék; c) sikeres felvételi vizsgát tesznek. A felvételi vizsga alól felmentést kapnak a 3 éves tagozaton azok, akik a marxista— leninista esti középiskolán kiváló eredménnyel szerepeltek; a 2 éves szakosított tagozaton azok, akik 3 éves tagozaton jeles, vagy jó rendű eredménnyel vizsgáztak a választott szakból. A vizsga alól felmentést kapott jelentkezők is kötelesek megjelenni a felvételi vizsga- bizottság előtt, ellenkező esetben felvételt nem nyelhetnek. P ályázat a járási, városi pártbizottságok propaganda és művelődési osztályán, vagy az Oktatási Igazgatóság Tanulmányi Hivatalában beszerezhető kérdőív alapján történik. A kitöltött és mégtelelő javaslatokkal ellátott kérdőíveket 1968. április 30-ig a kibocsátó járási, városi pártbizottság propaganda és. művelődési osztályának, illetve az oktatási igazgatóság címére: Kecskemét, Ady Endre u., 18. sz. alá kell eljuttatni. Az április 30-ig be nem érkezett jelentkezéseket figyelembe venni nem tudjuk. A 3 éves tagozatnak minden járási székhelyjen kihelyezett osztálya.... működik.; a 2 éves szakosított tagozat csak Kecskeméten indít osztályokat, de Arra természetesen vidékiek is / jelentkezhetnék!,, „ .A. pályázók kérdőívük beérkezése után me^kapfák a felvételi vizsgához szükséges útmutatásokat. ; F elvételi vizsgák 1968. június 3-a és 8-a között kerülnek lebonyolításra. Az Igazgatósági Tanács döntéséről — a felvételről, vagy elutasításról — a jelentkezők július 10-ig kapnak értesítést. Érdeklődőknek részletes felvilágosítást nyújtanak a járási, városi pártbizott.ságok propaganda és művelődési osztályai, illetve áz Oktatási Igazgatóság Tanulmányi Hivatala. Az esti egyetemre való felvétel párttagsághoz nincs kötve. Rfagyar Szocialista Munkáspárt BácS-Kiskun ‘■megyei Bízottjába Finley tudta, hogy mit jelent ez a szájharmoniká- zás most. Talán az életüket. Odament Galambhoz, és megveregette a hátát. — Jó volt a harmonikázás! — Pedig nem is vagyok igazán formában. Szeriőzt jobban játszóm. — Es máris rázendített a légió szerelmi dalára: „A szerelem megbolondít..." ... És mentek... Éjfél felé egyszer csak. feleletül ki tudja a hányadik rakétára, hosszú kék fénykígyó kúszott fel távol a sötét mennybolt közepéig ... Azután még egy ... Harsogó örömüvöltésben tört ki a század. Az emberek ujjongva ölelgették egymást, sapkáikat a levegőbe dobálták. Egymásután lőttek a Világító pisztollyal, és mindegyikre érkezett a távolból egy kék fénykígyó feleletül... Aut-Taurirt adja á jelzést! Messze voltak még az erődtől. Eddig nem tévesztették el az irányt. Az út volt ilyen lehetetlenül hosszú. Mikor Finley hadnagy ismét odaért a sor mentén Galambhoz, a katona kilépett eléje vigyázállásba: — Nos? — kérdezte Finley. — Jó katona vagy! Kérhetsz valamit. — Egy pajtásom nagybeteg, és szeretném, mon adjutant, meglátogatni a kórházszekéren. Szegény amúgy is egyedül van. — Ezt honnan tudod? — Már régen látom, hogy az orvos meg a szanitéc elől vannak a kapitány úrnál. Másnak meg nem szabad a szekérre szállni. Dél óta nem volt, aki vizet adjon szegénynek vagy a sebét bekösse. — Eridj! Altiszt! Ez az ember engedélyt kapott rá, hogy a szekéren ápolhassa a barátját. Vegye be a napiparancsba! Ezzel lehetetlenné tette, hogy az orvos, aki feljebbvalója volt Finleynek, lezavarja a szekérről Harrin- court-ot. Galamb boldogan indult el a kocsi felé. Elsősorban kedvelte Iljicset, azután pedig most már foglalkoztatta fantáziáját az ügy. Itt van például a no. Világos, hogy az is ugyanabban az ügyben settenkedik, amiért Kö- lyökre rálőttek. Sőt Troppauerra is rálőttek. Mi köze lehet az elszánt költőnek ehhez az ügyhöz? Nyilvánvaló, hogy néhány gyilkosság, egy katonai titok és sok alattomos ember rejtélyének kulcsa: II- jics! De most már nem lesz hanyag. Felhágott a kerékagyra, és belépett a szekér ponyvája alá. Vissza- hőkölt, és dermedten állt meg. Iljics, azaz Kölyök, ott feküdt az ágyon holtan. Megölték. Már órák óta halott volt. Egészen különös módon ölték meg. Hat vagy nyolc vörös pontot találtak a testén. Hogy ez mitől származott, azt nem tudták megállapítani. Csípésnek, horzsolásnak tűnt fel. Csak a bőr felületén látszott, mintha két ujjal megcsípték volna néhány helyen. A test pórusain néhány helyen vér szivárgott, egészen apró cseppekben, a bőrön keresztül... — Ilyen tünetről tanultam, de ez nem azonos eset — mondta az orvos. — A dél-amerikai korallkígyó csípésétől az áldozatnak elzáródnak a főerei, és a vér, miután felgyülemlett az artériában, kinyomul a pórusokon. De ezen az emberen nincs kígyómarás; és nem Dél-Amerikában vagyunk. Egy bizonyos, megölték. Galamb ismét gyanún felül állt. Mikor ő a Sátorba lépett, Iljics már régen halott volt. A tisztek sötét pillantással méregették Galambot. Jól tudták, hogy ez a század furcsa embereket is rejtegethet. Figyelmeztették őket fentről, mielőtt elindultak, hogy a gyanús egyénekre nagyon vigyázzanak',/.. — Vasra kell veretni... — mondta Gardone, mikor Finley jelentette neki az esetet. — Kihallgatjuk, és erős fedezettel Timbuktuba küldjük, a haditörvényszékhez. — Milyen jelentéssel? Hogy a puskájával lőttek, amikor nem volt ott? Megöltek egy beteget, akihez látogatóba ment? — Nem keli ügyvédeskedni! Ez katonaság. Akkor már nem küldhetjük sehová, ha felrobbantja az épülő műutat, vagy a lőszerraktárt. — Ha nem veszed rossz néven, kapitány úr, erről lebeszélnélek. Kérdezzük ki elsősorban az őrmestert! A haditörvényszék csak akkor tehet vele valamit, ha módot adsz rá, hogy vádat emeljen. — Csak ne okoskodj — fejelte Gardone. mert az erőd közelsége visszaadta elbizakodottságát, és szé- gyellte, hogy a biztos halál tudatában gyengének mutatkozott. — Az őrmestert mindenesetre meghallgatom.'azután majd úgy intézkedem, ahogy azt speciális, magasabb katonai szempontok pillanatnyilag előírják'. Jött Latouret. Elmondta, hogy Harricourt altiszti iskolába járt, de szökés miatt megvonták tőle kedvezményes beosztását. A menetelést úgy bírja, mint aki már járt Afrikában. de ezt tagadja. Katonai magatartása ellen nem eshet kifogás, legfeljebb egy-egy altiszt' sérelmezi, hogy néha „öregem”-nek szólítja őket... (Folytatjuk)